Share Líbia elsőszámú vezetője Moammer Kadhafi Svájc elleni dzsihádra szólított fel csütörtökön ”A hitetlen és hitehagyó Svájc ellen, amely allah házait lerombolja, minden eszközzel megvalósítandó dzsihádot hirdetek” – jelentette be be Kadhafi ezredes Bengáziban, a Mohamed próféta születésére emlékező ünnep, a Mulud alkalmával. “Hitehagyó”, mivel az iszlám azt tanítja, hogy eredetileg minden ember muszlim volt. [...]
Mahmoud Ahmadinejad elnök igéretet tett kedden arra, hogy Irán célja az iszlám forradalom határokon túlra való kiterjesztése. „Az iszlám forradalom végső célja a globális forradalom,” – mondta
Share A bevándorlás-ellenes politikus, aki Hollandiát szeretné kormányozni TheFirsPost, Tim Edwards 2010. február 23. Geert Wilders, a holland bevándorlás-ellenes politikus, akit tavaly kitiltották az Egyesült Királyságból, arra hivatkozva, hogy veszélyt jelent a faji kapcsolatokra, hamarosan Hollandia miniszterelnöke lehet, a hétvégén bekövetkezett holland koalíciós kormány összeomlását követően. A kormány bukása, a vezető Kereszténydemokrata Párt és koalíciós [...]
Share Iszlám apartheid Family Security Matters, 2010. február 16. Írta: Amil Imani Az értelmező szótár a következőképpen határozza meg az apartheid fogalmát: a faji elkülönítést célzó hivatalos eljárás, melyet a Dél-afrikai Köztársaságban léptettek életbe a fehérek fölényének elősegítése és fenntartása érdekében. 1973-ban az ENSZ közgyűlése írásban rögzítette és ratifikálta azokat a nemzetközi szabályokat, melyek az apartheid [...]
Share A zsidók elhagyják a svéd várost a muzulmán támadások miatt Nick Meo, Telegraph, február 21. A Telegraph cikkének főcíme szerint Svédország hírneve – miszerint ők egy toleráns és liberális nemzet – megtépázódott –– mintha a svédek hirtelen antiszemitákká váltak volna. De ha kicsit továbbhaladunk a cikkben, láthatjuk, hogy a muzulmán bevándorlók felelősek az antiszemita támadásokért. Szóval a probléma az, [...]
Szemelvények következnek Anjem Choudary-val, az Islam4UK (Iszlámot az Egyesült Királyságba) vezetőjével készült interjúból, melyet a Press TV sugárzott 2010. február 3-án.
Share Az Európai Uniós segélyeket antiszemita gyűlöletkeltésre költik a Palesztin Hatóság iskoláiban és médiumaiban. Ez történik, ha vágyálom alapján ítélnek oda pénzt. Ez az eredménye a fantázia alapú döntéshozatalnak, mely ma Washingtonra és Brüsszelre jellemző. „EU-segélyekből finanszírozzák a Palesztin Hatóság gyűlöletkeltését” – Ben Hartman – Jerusalem Post, 2010. február 2. Egy brit adóellenőrző csoport nyílvánosságra hozott két jelentést, melyek [...]
Share Egy anya ünnepli fia mártír halálát: “Minden anyának fel kellene áldoznia gyermekét Palesztínáért” Itamar Marcus és Nan Jacques Zilderdik Palestinian Media Watch 2010. február 21. [youtube=http://www.youtube.com/watch?v=Zb326lP5RPg] “Lám! Allah megváltoztatta a hívők lelkét és vagyonát, miáltal övék a Mennyország. Ők Allah útján harcolnak, hát ölnek és megöletnek….” Korán 9:111 “Mondd: Ti, akik zsidók vagytok! Ha [...]
Share Itt van még egy cikk arról, hogy hogyan viszonyul az iszlám a Valentin-naphoz: Inquirer.net, 2010. 02. 14. A Szaudi vallási rendőrség feldühödött a Valentin-nap miatt. A szaúd-arábiai vallási rendőrség feldühödött a Valentin-napi előkészületek miatt és a fülöp-szigeti munkavállalókat (OFWs – overseas Filipino workers) már figyelmeztette, hogy ne ünnepeljék nyíltan a szerelmesek napját. John Leonard Monterona, [...]
Share Tömeggyilkosságra készültek muzulmán amerikai katonák CBN News, Erik Stackelbeck Őrizetbe vettek öt muszlim hitű amerikai katonát a dél-carolinai Fort Jacksonban, mert a gyanú szerint meg akarták mérgezni a bázis élelmiszerkészleteit, és a vizsgálat ellenük még tart – jelentette helyi idő szerint csütörtökön az amerikai CBN News. Az öt, arab fordítóként dolgozó katonát közvetlenül karácsony [...]
Share Rács mögött a dzsihádra készülő muzulmánok Ausztráliában Az öt férfi az ország iraki háborúban való részvételét akarta megtorolni. Videó itt Börtönbüntetésre ítéltek Ausztráliában öt muzulmán férfit, akik bizonyítottan terrortámadásra készültek. „A bíróság figyelembe vette a vádlottak fanatizmusát, és extrém nézeteiket, valamint azt, hogy a tervezett cselekmény életeket követelt volna” – mondta az ítélet kihirdetésekor [...]
Share Miért kell bírálni az iszlámot? Amit a Nyugatnak meg kell érteni az iszlámmal kapcsolatban. Írta: Arslan Shaukat Forrás: JihadWatch Milyen kár, hogy valahányszor valaki megkísérli bemutatni a tényeket, nem túl hízelgő módon egy nyilvános fórumon, a valódi mohamedán iszlámról, ezzel még itt Nyugaton is azt kockáztatja, hogy az istenfélő muszlimok megkínozzák vagy megölik. Sajnos! [...]
Share A fekete muszlimok nem tartoznak az Ummához (muszlim közösség) blogspotKitmanTV 16 February 2010 H`T: TheReligionofPeace [youtube=http://www.youtube.com/watch?v=sZFB86P4dBI] Az arab népirtás egyik muszlim áldozata Darfurban őszintén beszél arról, hogy mennyi „segítséget” kapnak muszlim társaiktól, és melyik ország nyújt valóban támogatást. Szeretnénk, ha a nemzetközi közösség nyomást helyezne a Szudáni kormányra, hogy békét kössön a szudáni emberekkel. Meleg [...]
Share Nina Shea 1989-ben az iráni legfelsőbb vezető Salman Rushdie ellen istenkáromlás miatt fatvát hirdetett Londonban. Ez volt a nyitó sortűz abban az új muszlim igyekezetben, -melyet később az 57 tagú Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) folytatott, – hogy saját határain belül rákényszerítse a nyugatot az iszlám istenkáromlással kapcsolatos megszorításaira. Megfélemlítve, a nyugat elkezdett engedelmeskedni. Ezt [...]
1989. február 14.-én az iráni Khomeini ajatollah fatvát hírdetett ki, melyben arra utasította a muszlimokat, hogy öljék meg Rushdie-t, a Sátáni versek című könyve miatt.
Share Az indonéz muzulmánok azt mondják, hogy nem ünneplik a Valentin-napot Associated Press 2010-02-13 Egy magas rangú pap azt mondta Indonézia muzulmánjainak, hogy ne ünnepeljék a Valentin-napot, mert az a romantikus ünnep egy másik vallásból ered. Az Indonéziai Papi Tanács elnöke szombaton azt mondta, hogy a muzulmánoknak számos alkalmuk van arra, hogy kifejezzék szeretetüket és [...]
Share [youtube=http://www.youtube.com/watch?v=7-tBKczVVj4] 2010 február 3-án Norvégiában a Dagbladet megjelentetett egy Mohamed karikaturát… Február 6-án és 8-án több száz muszlim taxisöför parkolt le a belvárosban azért, hogy tiltakozzon… Február 9-én Mehboob-ur-Rehman imám a karikatúrák miatt zavargásokkal fenyegetőzik… Február 12-én egy nagy demonstráción Oszlóban muszlimok figyelmeztetnek arra, hogy bosszúból 9/11 vagy 7/7 -hez hasonló támadás közeleg… Ez nem [...]
Share A nyugati civilizáció a bíróságon. Miért kell figyelnünk Geert Wildersre? Mivel a Geert Wilders ügy az előtárgyalási szakaszba lépett, a National Review Online a következő kérdéssel fordult a szakértőihez: Van valami törvényes oka annak, hogy Wilders bíróságon van? Mi a jelentősége egy ilyen tárgyalásnak, és mik a következményei? Daniel Pipes Wilders azért van a bíróságon, [...]
Share A mártírok “teljes életet kapnak Allahnál, 72 feleséggel” Itamar Marcus és Nan Jacques Zilberdik Palesztín médiafigyelő (Palestinian Media Watch), február 7: [youtube=http://www.youtube.com/watch?v=B5pqQIyQfa8] Nézve ezt a videót és olvasva a shahid-ok (mártírok) dicsőségéről, emlékezzünk arra, hogy a Koránban egy mártír nem egyszerűen csak az az ember, aki meghal Allahért, hanem az, aki öl Allahért és [...]
Share Londoni szélsőséges iszlamisták nyilatkoznak Erick Stakelbeck interjúja londoni dzsihadistákkal. A cikkhez kapcsolódó videó itt nezhető meg: Londoni szélsőséges iszlamisták nyilatkoznak 2010. február 9. Nagy-Britannia nemrég emelte terrorkészültség szintjét a második legmagasabb, „súlyos” fokozatra, egy jelentést követően, mely szerint az Al-Kaida újabb támadást tervezett. Azonban Anglia talán nagyobb veszélynek van kitéve belülről, mely a britt [...]
Share „Kirúgtak” állásából egy keresztény tanárt, miután arra panaszkodott, hogy muzulmán diákok hősként dicsőítették a 9/11 gépeltérítőit. Forrás: Daily Mail Egy keresztény tanár tegnap azt állította, hogy kirúgák állásából, miután arra panaszkodott, hogy 8 éves tanulói hősként éltették a Szeptember 11-e gépeltérítőit. Nicholas Kafouris (52) perli korábbi iskoláját faji megkülönböztetés miatt. Azt nyilatkozta a bíróságnak, hogy [...]
Share Geert Wilders gyorsított eljárása Forrás: FrontPage Magazine, Robert Spencer Robert Spencer az iszlám történelem, teológia és jog tudósa és a JihadWatch internetes oldal szerkesztője. Tíz könyv,- köztük két New York Times bestseller, A Politikailag Inkorrekt Útmutató az Iszlámhoz és Az Igazság Mohamedről,- tizenegy tanulmány és több száz cikk szerzője, melyek a dzsiháddal és az [...]
Share Egyesült Királyság: Muzulmán buszvezető bezárta az utasokat a buszba, mivel megállt imádkozni. Forrás: Heidi Blake, Telegraph; Komment: Rober Spencer, JihadWatch Üdvözöljük az új, büszke, ragyogóan multikultúrális Nagy-Britanniában. A járművezető viselkedése ebben az esetben teljesen összhangban van azzal a felsőbbrendű muzulmán eszmével, hogy az iszlám a tiszta igazság, ezt mindenki látja, és akik ebben nem hisznek, azok [...]
Share Iráni felsővezető: Izrael elusztítása közeleg Forrás: JihadWatch Persze ha Obama leülne vele tárgyalni, mindent elsimítanának. „A legfelsőbb síita vezető: a cionista terrorista rezsim elpusztítása közeleg” Ahlul Bayt Hírügynökség, Február 8. TEHERÁN – Ali Khamenei, legfelsőbb síita vezető, vasárnap kijelentette, hogy isten akarata az, hogy végetérjen az elnyomás a régióban és legyőzzék a vezető hatalmakat. [...]
Share Az olasz külügyminiszter nyilatkozata: „Tegyük fel magunknak a kérdést: ha valaki eltakarja az arcát, az nem az első jele az integrálódás elutasításának és az adott személy elzárkózásának… a befogadó ország közösségétől és hagyományaitól?” Valóban. Az arc-fátyol különböző formái a leglátványosabb szimbólumai egy olyan ideológiának, melynek semmi köze az egyenlőséghez és integrációhoz. Olaszország: a külügyminiszter [...]
Share Múlt éjjel nagyon magam alatt voltam, felhívtam a Lelki Segély vonalat. Egy pakisztáni call-centerhez kapcsolt. Mondtam, hogy öngyilkos leszek. Erre nagyon izgatottak lettek, és megkérdezték, hogy tudok-e teherautót vezetni.
Share Franciaország: Muzulmánok megtámadtak egy mecsetet, melynek imamja támogatja a burka tilalmat. Forrás: Jihadwach.org Mohamed azt parancsolta meg, hogy egy nő a kezét és az arcát kivéve takarjon el mindent, nem pedig azt, hogy húzzon egy zsákot a fejére. És akár azt is lehet mondani a Korán és Szunna alapján, hogy a burka iszlám-ellenes. Mindazonáltal ez a „liberális” [...]
Share Nobel-díjas író: „Anglia az iszlám terrort tápláló pöcegödör„ Szerző: Martyn Brown, Express, 2010. február 3 Egy Nobel-dijas író azzal vádolta meg Angliát, hogy egy olyan „pöcegödör”, mely az iszlám terrorizmust táplálja, elítélőleg nyilatkozva a Munkáspárt kudarcot vallott multikulturális kísérletéről. Wole Soyinka, az első afrikai irodalmi Nobel-díjas, azt állítja, hogy az a nigériai hallgató, aki [...]
Share Franciaország: a burka „ellentétes a Köztársaság értékrendjével” Forrás: JihadWatch.org A cím jelentése ígéretes, de ez csak az első lépés. Egy francia parlamenti képviselő nyilatkozata támogatja az arcot borító fátyol betiltását. – BBC News, Január 26. Egy francia parlamenti bizottság azt ajánlotta, hogy vezessenek be egy részleges tilalmat az iszlám arc-fátylat viselő nőkkel szemben. A [...]
Share IsrealINN.com 2010. február 3. Legutóbbi new yorki beszédében Geert Wilders holland parlamenti képviselő, aki a radikális iszlámról készített filmjével vált híressé, Izrael javára írta, hogy védelmezi a nyugatot. „Az Izrael elleni háború nem Izrael ellen folyik. Ez egy háború a nyugat ellen. Dzsihád. Izrael csak azokat az ütéseket kapja, amiket nekünk is szánnak. Ha [...]
Share Látogatása alkalmával, Berlusconi párhuzamot vont Ahmadinejad és Hitler között Szerző: Nir Hasson (Haaretz.com) Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök tegnapi látogatása a jeruzsálemi Yad Vashem Holokauszt Múzeumba összefüggésbe hozható az iráni nukleáris programmal, és Mohmoud Ahmadinejad iráni miniszterelnök holokauszt tagadásával és Izrael megsemmisítésére való felhívásával. „Ébereknek kell lennünk”, mondta a látogató miniszterelnök, „Volt már egy hasonló őrültünk [...]
Share Wilders két weboldalt indított el a bírósági tárgyalásáról. Mostantól a tárgyalás fejleményeiről két weboldalon is lehet informálódni: a www.wildersproces.nl holland és a www.wildersontrial.com nemzetközi oldalakon. Geert Wilders: „Ez a tárgyalás nem csak rólam szól, hanem a szólásszabadság jövőjéről Hollandiában [és –feltehetőleg- egész Európában.] A tárgyalás kimenetele minden holland állampolgár szabadságára hatással van. Ezekkel a [...]
Share A svácji minaretek és az európai iszlám Jerusalem Post 2009. december 9. Mi a jelentősége a svájci népszavazásnak a minaretek (a mecsetek melletti torony, ahonnan imára hívják az embereket) építésének tiltásáról? Néhányan talán az 57,5 a 42,5%-kal szembeni szavazást arra, hogy alkotmányos kiegészítést tegyenek csaknem jelentőség nélkülinek látják. Azzal, hogy a politikusok döntően ellenállnak [...]