Rushdie halálos fatvájának 21. évfordulója

Salman Rushdie

A legtöbb ember a Valentin-napot a romantikával hozza összefüggésbe, azonban Salman Rushdienak, valószinűleg, teljesen más jut eszébe erről a napról. 1989. február 14.-én az iráni Khomeini ajatollah fatvát hírdetett ki, melyben arra utasította a muszlimokat, hogy öljék meg Rushdie-t, a Sátáni versek című könyve miatt. Ezt a halálos ítéletet folyamatosan megerősítették az iráni vezetők, bár még nem hajtották végre.

Ez volt az első sortűz az iszlámnak abban a háborújában, amit később teljes erőbedobással folytatott a szólásszabadság ellen.

Rushdi nem találta ki a „Sátáni verseket.” Ez a fogalom valójában egy, az iszlám hagyományban, és a Korán 53. szúrájában megörzött incidensre utal, ahol a Sátán, és nem Allah, beszélt Mohameden keresztül. A versek, amiket az ördög adott az iszlám Prófétájának „Sátáni versekként” váltak ismertté.

Mohamed életrajzírója Ibn Ishaq szerint, az egyik bekezdésben, amit Tabari őrzött meg „az apostol aggódott a saját törzse [a pogány quarajs törzs] jóléte miatt,” és „szerettte volna megtalálni a módját annak, hogy hogyan tudná bevonzani őket.” Végül a quarajs törzs vezetői jöttek hozzá egy ajánlattal. Adtak volna neki feleségeket és pénzt, még a királyukká is megtették volna, ha viszonzásképpen elfogadja a feltételeiket. „Ez fogjuk neked adni Mohamed, ezért hagyj fel az isteneink gyalázásával, és ne mondj rosszakat róluk. Ha felhagysz ezzel, akkor egy olyan megoldást ajánlunk fel neked, mely a te, és a mi elönyünkre is válik.”

„Mi az?” kérdezte Mohamed.

„Egy évig imádkozol a mi isteneinkhez, al-Lathoz és al-Uzzához, és mi is imádkozunk a te istenedhez egy éven keresztül.”

Mohamed kezdetben elutasította az ajánlatot, ezután azonban kapott egy kinyilatkoztatást, melyben az állt, hogy a muszlimok számára törvényes al-Lathoz, al-Uzzához, és Manathoz, a pogány qurajs törzs három kedvenc istenéhez, mint Allah közvetítőihez imádkozni. Miután Mohamed befejezte az új kinyilatkoztatás  recitációját, a qurajs törzs nagyon megörült, és Mohameddel és a muszlimokkal együtt leborultak Allah előtt. Ibn Ishaq a következőképpen meséli ezt:

Ezután az emberek szétszóródtak, és a qurajs törzs kiment, örültek amiatt, amit az isteneikről mondtak, és azt mondták, hogy „Mohamed nagyszerű módon beszélt az isteneinkről. Amit olvasott abban azt állította,  hogy ők a magas rangra emelt Gharaniq, akiknek a közbenjárása megengedett.”

A Gharaniq magasan röpködő darvak. Mohamed azt értette ez alatt, hogy közel vannak Allah trónjához, ezért törvényes a muszlimok számára, hogy Allah fele közvetítőként imádkozzanak hozzájuk.

Hamar eltejedt az a szóbeszéd a muszlimok között, hogy „a qurajs elfogadta az iszlámot.” Mivel úgy látszott, hogy a béke karnyújtásnyira van, néhány muszlim, akik korábban biztonságuk érdekében elmenekültek Abissziniába, most kezdtek visszatérni. Azonban egy lényeges játékos a drámában nem igazán volt megelégedve: Gábriel arkangyal, akinek a megjelenése Mohamed számára hozta létre az iszlámot. Odament Mohamedhez és azt mondta: „Mit tettél Mohamed? Valami olyat olvastál fel ezeknek az embereknek, ami nem Istentől való, és valami olyat mondtál, amit Ő nem mondott neked.”

Mohamed kezdte felismerni, hogy mennyire súlyosan veszélyztette az egy istenről szóló üzenetét: „Kitaláltam dolgokat Isten ellen, és olyan szavakat tulajdonítottam Neki, amiket Ő nem mondott.” „Teljesen elkeseredett, és nagyon félt” Allahtól, mivel hagyta, hogy az üzenetét meghamisítsa a Sátán. Azonban Allah megnyugtatta: „S Mi nem küldénk előtted hírnököt, sem prófétát, hogy ne szándékozta volna a Sátán, hogy az elálljon szándékától. Hanem Allah megsemmisíté azt, mit a Sátán üzent. Majd elrendezte Allah az Ő kinyilatkozásait.” (Korán 22:52) Allah, mondja Ibn Ishaq, így „eloszlatta prófétája bánatát, és megszabadította félelmeitől.” Egy újabb kinyilatkoztatást is leküldött az 53. szúrát, hogy helyettesítse a Sátán szavait, amit al-Latról, al-Uzzáról ás Manatról mondott.

Nem meglepő módon, Mohamed pálfordulása csak még tovább növelte a feszültséget a qurajs törzzsel. Ibn Ishaq felidézi, hogy a többistenhívők elkezdték ezt az epizódot Mohamed ellen használni:

Amikor Isten eltörlölte azt,  amit a Sátán a Próféta szájába adott, a qurajs törzs azt mondta: „Mohamed megbánta azt, amit az isteneitek Allahhoz való viszonyáról mondott, megváltoztatta azt és valami mást hozott.” Most az a két üzenet, amit a Sátán az apostol szájába adott, ott volt minden többistenhívő száján, és még barátságtalanabbak lettek a muszlimokhoz és az apostol követőihez.

A Sátáni versek incidens természetesen a muszlimokat évszázadokon keresztül zavarta. Valójában ez árnyékot vetett Mohamed azon állításának igaz voltára, hogy ő egy próféta. Végül is, ha a Sátán egyszer tudott üzenni Mohamedden keresztűl, és Mohamed úgy gondolta, hogy ezek a kinyilatkoztatások Allahtól jönnek, akkor ki a megmondhatója annak, hogy a Sátán máskor nem használta szócsövének Mohamedet? Ezért az iszlám tudósok, hitvédők, és történészek különös hevességgel támadták a Sátáni verseket. Muhammad Husayn Haykal azt állítja Mohamed Élete című könyvében, hogy az eset soha nem történt meg, és valójában meg sem történhetett, mivel Mohamed egy próféta:

Ez a történet felkeltette a nyugati orientalisták figyelmét, akik ezt igaznak vélték és orrvérzésig ismételték…. Ez egy olyan történet, melynek az összefüggéstelenségét a legcsekélyebb vizsgálat is alátámasztja. Ellentmond a próféták, az Úr üzenetét közvetítő tévedhetetlenségének.

Sátáni versek

Azon is csodálkozik , hogy néhány muszlim tudós ezt igaznak vélte. Pedig a tradicionális szövegekben ennek az alapja szilárd. Nehéz elképzelni, hogy hogyan és miért találnának ki és tartanának hitelesnek egy ilyen történet az olyan istenfélő muszlimok, mint amilyen Ibn Ishaq, Ibn Sad és Tabari, továbbá a késöbb élt Korán kommentátor Zamakhshari (1074-1143) , aki nem valószinű, hogy elmesélte volna ezt, ha nem bízott volna a források  hitelességében. Itt, mint sok más területen, a korai iszlám források tanúságtétele nem hagy ellenvetést. Azok akik szeretnék figyelmen kívül hagyni a sátáni verseket, nem kerülhetik ki azt a tényt, hogy Mohamed életének ezen részeit nem az ellenségei találták ki, hanem olyan férfiak adták tovább, akik valóban hittek abban, hogy ő Allah prófétája.

És most, sok évszázaddal később, a sátáni versek még mindig heves viták tárgyai. Mindenki szabadon találgathat, hogy vajon nyugaton a szólásszabadság túléli-e azokat a támadásokat, melyeket ellene folytatnak, és amelyek a Rushdie fatvával kezdődtek.
Forrás: JihadWatch.org, Robert Spencer
Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=386

Bejegyzés: on 2010. feb. 16.. A bejegyzés kategóriái: Salman Rusdie. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Nem tudsz hozzászolni!

Nem lehet hozzászólni

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes