Egy Hamász besúgó, aki…

Egy Hamász besúgó, aki félelmet megvető bátorsággal bírálja az iszlámot

Associated Press 2010. 03. 04.

Moszab Juszef, akit apja kitagadott, miután segítette a Sin Bét munkáját, nem fél a haláltól.

 NEW YORK – Moszab Hasszán Juszef, aki az izraeli biztonsági erőket segítette az iszlám katonai alakulat, a Hamász tagjainak megölésében és elfogásában, vélhetően halálra van ítélve.

 Bár jobb lenne, ha csendben maradna, ezen a héten jelent meg új könyve, a Hamász fia, melyben elmeséli történetét.

„Hogy őszinte legyek veled, nem az a legrosszab, ha az embert megölik” – nyilatkozta az Associated Press egy szerdai interjújában. „Ha meg akarnak gyilkolni…hát tegyék, utána viszont nekik kell felelniük a vérontásért.”

Memoárjában a 32 éves Juszef, aki az egyik Hamász alapító fia, azt állítja, hogy a Sin Bét nevű izraeli belbiztonsági ügynökség egyik legjobb „befektetésének” bizonyult és a kódneve a „zöld herceg” volt, utalva Hamász gyökereire és az iszlamisták színére.

Az ötvenperces interjúban – melyre katonai kísérettel érkezett – Juszef bírálta a Hamász vezéreket, beleértve Háled Mesaal politikai vezetőt. Szinte kirobbant a Hamász ellen, amikor azt mondta, a szervezet a középkorban él.

Nyíltan mondta el nagy vihart kavart véleményét az iszlámról, melyet egy olyan vallásnak tart, ami az embereket ölni tanítja.

„Ez nem egy a béke vallása” – mondta Juszef, aki áttért a keresztény hitre. „A legnagyobb terrorista a Korán Istene. Tudom, hogy veszélyes ilyet mondani és sok ember számára sértő. Minél jobban követed az iszlám prófétáját és Istenét, annál közelebb kerülsz ahhoz, hogy te magad is terrorista legyél.”

Juszef elmondta, hogy akkor kezdett el a Sin Bétnek dolgozni, miután letartóztatták és a börtönben tanúja volt a Hamász brutalitásának. Amikor 1997-ben kiszabadult, felvette a kapcsolatot a Sin Béttel és a kereszténység felé fordult.

Úgy gondolta, képes tenni valami jót és megakadályozni az izraeliek és palesztinok halálát.

„Esélyem van rá, hogy véget vessek a mészárlásnak” – mondta.

 Könyvében Juszef előszeretettel beszél a Sin Bétben betöltött szerepéről, sőt küldetéseiről is ír, köztük arról, hogyan szedte rá a Damaszkuszban élő Mesaalt.

„Szeretek kémkedni különösen akkor, ha az izraeli hírszerzés kikövezi az utat.” – írta. „Ilyen módon egy új kommunikációs csatornát sikerült létesíteni Damaszkusszal úgy, hogy Mesaal még csak nem is sejtette, hogy a Sin Bét lehallgatja.”

Juszef elmondta, hogy a Hamásznak fogalma sincs arról, hogyan működik a Sin Bét, és azzal vádolta a Hamászt, hogy ártatlan embereket öl meg, akik esetében felmerül a gyanú, hogy beszervezték az izraeliek.

Az Egyesült Államok a Hamászt terrorista szervezetnek tekinti. A Hamász szerint iskolákat és egyéb szociális juttatásokat biztosít azoknak, akik az általa ellenőrzött területeken élnek.

Juszef nem válaszolt bizonyos kérdésekre, amik az izraeli biztonsági szervezetben végzett hírszerzői tevékenységére vonatkoznak, mert nem akarja hátráltatni annak működését vagy hogy szabad prédává váljon a Hamász számára.

„Mocskos és kemény háborúval néznek szembe.” – mondta, utalva a Sin Bét Hamásszal folytatott harcára. „Nem értek egyet mindennel, amit tesznek. De a munkájuk rendkívül fontos.”

A Sin Béttel való kapcsolata több mint egy évtizedig tartott, míg végül úgy döntött, elege van. Magányos és veszélyes ügynöki pályafutásának 2007-ben vetett véget.

Juszef elmondta, hogy az izraeliek megengedték neki, hogy néhány hónapra elmenjen és kipihenje a lelkileg is kimerítő munkát és hogy Amerikába utazzon, ahol egy élelmiszerboltban dolgozott biztonsági őrként.

Amikor elmesélte történetét új barátainak Amerikában, az emberek nem hittek neki. Ám családja úgy tűnik, annál inkább. Apja, az egykori Hamász vezér hétfőn kitagadta őt.

Hasszán Juszef sejk levélben közölte, hogy a család megtagadja „azt a férfit, aki a mi legidősebb fiunk volt, és akit Moszabnak hívnak.”

A fiú „elhagyta Istenét” és „szövetkezett az ellenséggel” – mondta apja, aki hatéves büntetését tölti egy izraeli börtönben.

 Moszab Juszef mindezt nem vette személyesre.

„Ismerem a szívét” – mondta. „Az apám egy szeretetteli ember. Soha nem tagadna ki. Egyszer majd újra együtt leszünk. Szeretem az apámat, és ő is szeret engem.”

Juszef  a Koránt hibáztatja apja döntéséért.

„A Korán Istene azon van, hogy megfossza a muzulmánokat emberi mivoltuktól” – mondta, majd később hozzátette, hogy „A muzulmánok jó emberek. De az Istenük abszolút rossz.”

Juszef állításaival megrengette a Hamászt, és leleplezte annak sérülékeny mivoltát. Könyve követi az egyik Hamász vezető elleni dubaji merényletet januárban. Felfedte a gyilkosság történetét, melynek elkövetésével az izraelieket vádolják és elmondta, hogy a könyv megjelenése csupán véletlen egybeesés, és nem valamiféle izraeli forgatókönyv, aminek az lenne a célja, hogy még több paranoiát generáljon Hamász körökben.

Izrael nem kommentálta Juszef állításait és a széleskörű spekulációt sem, ami a dubaji merénylet végrehajtásával kapcsolatos.

Miután könyvéről – mely az egyik manhattani könyvesboltban a keresztény tematikájú kötetek között foglal helyet – és arról kérdezték, miért kellene az embereknek elhinni mindazt, ami benne áll, Juszef ennyit mondott: „Nem várhatom, hogy mindenki higgyen nekem. Néhányan kételkedeni fognak.”

Juszef szerint a Hamásznak elképzelése sincs a kormányzásról és reméli, hogy a palesztinok és izraeliek közötti erőszak egyszer a végére ér. Elmondta, hiszi, hogy hitszegő erőfeszítése kifizetődik majd.

 „Változás fog bekövetkezni a jövő generácója számára”- mondta. 

És egy interjú vele a Fox News-on (angolul):

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=DJphyRNnwME]

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=616

Bejegyzés: on 2010. Már. 16.. A bejegyzés kategóriái: Iszlám, Izraeli-palesztin konfliktus. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Nem tudsz hozzászolni!

Nem lehet hozzászólni

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes