A bárányok hallgatnak

Az utóbbi években divatossá vált elítélni XII. Piusz pápát (és közvetetten a katolikus egyházat) a náci zsidóüldözéssel kapcsolatos hallgatása miatt. Valójában Piusz pápa számos alkalommal szembekerült a nácikkal és elítélte őket, ezenkívül a Vatikán több zsidó életét mentette meg, mint bármely más szervezet, kivéve a szövetséges csapatokat. Ugyanakkor a gonosszal szembeni hallgatás vádja sokkal inkább igaz lehet a mai katolikusokra, és nemcsak a katolikusokra, hanem általában a keresztényekre, amiért nem szólaltak fel nyíltan az iszlám nevében elkövetett gonosz cselekedetek ellen. Az ok, ami miatt nem hallunk ilyenfajta kritikát az, hogy mindenki úgy döntött, hallgat erről a témáról, beleértve azokat, akik általában örömüket lelik abban, hogy a keresztények sarkában vannak. Valójában XII. Piusz pápa kritikusait felzaklatta, hogy XVI. Benedek pápa nem hallgatott az iszlám erőszakról a Regensburgban tartott beszéde alkalmával. John Cornwell, a “Hitler pápája” szerzője és Piusz pápa fanatikus kritikusa, “durvának” és “lázítónak” nevezte Benedek pápa beszédét. Úgy látszik, hogy amikor szembesülünk a mi időnk legnagyobb veszedelmével, hallgatni arany.

Sokfelé lehet hallgatással találkozni, de a keresztények hallgatása különösen zavaró, mert az ő válaszuk sokkal erősebb lenne, mint az urakodó vélemény. Ezen túlmenően a keresztények nem nagyon tudnak tudatlanságot mutatni, mivel jelenleg sok muzulmán támadás irányul a keresztények ellen. Itt található néhány vezécikk címe:

  • Irán: protestáns lelkészt kínoztak meg, hogy áttérjen a muzumán vallásra.
  • 500 embert lemészároltak Nigériában.
  • Pakisztán: egy keresztény pár 25 év börtönt kapott, mivel állítólag piszkos kézzel éintették meg a koránt.
  • Malajziában 4 templomra dobtak Molotov-koktélt, mert az “allah” szót  használják az isten megnevezésére. 
  • Egyiptom: legalább hat keresztényt lőttek le egy templom előtt.
  • Irakban a keresztények félnek attól, hogy kiirtják őket.

A reakció erre a keresztény vezetők részéről a hallgatás. Valójában úgy tünik, hogy sok keresztény jobban aggódik az iszlamofóbia veszélyeitől, mint keresztény társaik üldöztetésétől. Például protestáns és katolikus papok egész Európában határozottan elítélték a közelmúltban történt svájci népszavazást a minaretek építésének betiltásával kapcsolatban. Hasonlóképpen Franciaországban, ahol úgy tünik, hogy a papság jobban fókuszál a lehetséges burka-tilalomra, mint a muzulmán országokban élő keresztények bizonytalan helyzetére. Hollandiában Geert Wilderst a holland papok többsége keresztény ellenesenek nyilvánította az iszlám erőszak elleni felszólalása miatt. És egy a Washington National Cathedralban március elején tartott “keresztény-muzulmán csúcstalálkozó” záróbeszédének legkeményebb szavai a médiának szóltak, felszólítva őket arra, hogy tőlük elvárható módon vállaljanak részt az “iszlamofóbia dagályának megállításában”.

Néhány héttel korábban Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallások Közötti Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke megjelentette saját figyelmeztetését az iszlamofóbával kapcsolatban. “Nem kell félnünk az iszlámtól”, mondta egy teológiai kongresszuson Granadában, és hozzátette: “csak a párbeszéd teszi lehetővé, hogy legyőzzük a félelmet, mivel lehetővé teszi a másik felfedezésének tapasztalatát…” Szóval úgy tűnik, hogy az egyetlen dolog, amitől félnük kell, az maga a félelem. Miután megismerjük a másikat és a vallását, – “a másik felfedezésének tapasztalatában” és hasonlókban van részünk– a félelmünk elolvad. Januárban az L’ Osservatore Romanoban megjelent interjúban Tauran bíboros elítéli a svájci minaret-szavazással kapcsolatos “félelem érzését”. “Csodálkoznék” – mondta – “ ha ezek az emberek [akik félnek] ismernék a muzulmánokat, és hogy valaha is kinyitották volna a koránt”.

Csak vigyázzunk, hogy nehogy piszkos kézzel nyissuk ki, ha történetesen Pakisztánban élünk. A probléma az, hogy sok muzulmán országban élő keresztény fedezi fel a másik másságát, melynek a vége gyakran egy macséta [ széles pengéjű éles kés].  Amivel a legtöbb felszólaló nincs tisztában, az az iszlám hitrendszer majdnem teljes különbözősége. Egy dolog szembetalálkozni a “másikkal” a washingtoni és római vallásközi találkozó szőnyeggel borított termeiben, és más dolog szembetalálkozni vele egy társadalomban, ahol megvan a teljes hatalma, hogy akaratát és vallását rádkényszerítse.

A keresztények önvádirata nem a legrosszabb a dolgok közül. Amíg néhány keresztény gyötrődik az iszlamofóbia miatt, mások – úgy tűnik – elfogadják a júdeofóbiát. Így számos egyház nem a keresztény társaik jogorvoslatára fordítja energiáit, hanem a muzulmánok Izraelellenes panaszait visszhangozza. Az evangélikus egyház Amerikában a közelmúltban elterjesztett egy nyilatkozatot tagjai között, melyben 16 palesztín keresztény kijelenti, hogy “Palesztina földjének izraeli megszállása bűn isten és ember ellen…” És egy – az arab katolikus püspökök által januárban kiadott – jelentés az arab világ keresztényeinek szenvedése miatt nem a muzulmán üldözőiket hibáztatja, hanem Izrael jelenlétét Ciszjordániában. Így, ha legközelebb egy egyiptomi kopt keresztény egy golyózápor közepébe lép ki a templomából, a zsidókat fogja hibáztatni.

A keresztények csendben voltak a náci-korszak alatt? Néhányan igen, néhányan még együtt is működtek velük. Másrészről néhányan ellenáltak, néhányan pedig az életüket kockáztatták, hogy megmentsék a zsidókat. De a helyénvaló kérdés számunkra az, hogy hogyan reagálnánk, ha hasonló gonosszal kellene szembenézni. Most éppen olyan helyzet van, ami kisértetiesen hasonlít a nácizmus felemelkedéséhez: ebben az esetben egy fanatikus ideológia növekedéséről van szó, mely világuralomra törekszik, és közben – ahogyan a nácik is – a zsidók kiirtására buzdít. Az iszlamisták még ugyanazokat a könyveket is olvassák. Hitler “Mein Kampf” –ja bestseller a Közel-Keleten ugyanúgy, mint az európai városok muzulmán negyedeiben. A „Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve“ című antiszemita röpiratot szintén nagy számban adják el. Hitler egy hős néhány muzulmán országban. A fanatikus antiszemitizmus egy kimutatott tény az európai és amerikai felsőoktatási intézményekben, és a zsidók újra menekülnek Európából. Ez nem egy olyan dolog, hogy a történelem ismétli önmagát valamilyen finom módon, és amire a jövő történészei képesek legyenek megoldást találni 50 év múlva. Ez egy olyan történelem, mely megragad a gallérodnál fogva, közelre húz, és azt morogja: „Emlékszel rám?“

A második világháború után sok német azt állította, hogy nem ismerte a náci atrocitások méretét. Mivel a nácik néhány tevékenységüket titokban tartották, így valószínűleg sok német nem is tudott a gyilkos táborokról. Manapság bonyolultabb tudatlanságot állítani, mivel a TV-képernyő alján futó hírek tételesen felsorolják a muzulmán öngyilkos merénylők napi áldozatainak számát. A 9/11 óta bekövetkezett 15000 iszlám terroristatámadás után a kép elég világosan látszik. Miért nem fogják fel a keresztények is? A válasz az, hogy úgy tűnik, jelentős számú keresztényt megzavart vallásában a még népszerűbb vallásos tolerancia – egy vallás, mely főként abban érdekelt, hogy multikultúrális tiszteletet mutasson.

Igy az iszlámmal kapcsolatban sok keresztény lelkesebben bizonyítja toleranciáját, minthogy megértené a tényeket. Ahogyan azt Faith Mc Donnell, a Vallás és Demokrácia Intézet (Institute of Religion and Democracy) tagja állítja:

Sok egyház megszállottá vált abban, hogy saját magát rokonszenvessé tegye az iszlamisták számára….az ilyen egyházak a helyi mecsettel közösen tartott jóérzés párbeszédek mellett döntenek, arról áradozva, hogy mennyi közös dolog van a kereszténységben és az iszlámban, azonban soha nem késztetik a muzulmánokat komoly vitákra ezekről az úgynevezett közös vonásokról…

A mai kultúrálisan érzékeny keresztények nem fogták fel azt, hogy ha valóban sok közös vonása lenne az iszlámnak és kereszténységnek, akkor ezt nem lenne bölcs reklámozni. Ez kicsit olyan, mint azzal kérkedni, hogy sok közös vonásunk van az erőszakoskodó szomszéddal, aki veri a feleségét. Röviden, közös alapot keresni egy zsarnoki vallási ideológiával annyi, mint lejáratni saját vallásunkat.

A vallási tolerancia számos lehetőséget ad az öndicséretnek [hogy milyen jól csináltuk – a ford.], de nem a tiszta gondolkodásnak. Egyetlen erkölcsi/vallási törvénykönyvet sem alkottak egyformára. Úgy beszélni és cselekedni, mintha mégis így lenne, az olyan, mint résztvenni egyfajta hazugságban. Azoknak a keresztényeknek, akik hallgatnak az iszlám bűncselekményeiről vagy mentségeket keresnek rájuk, abba kellene hagyniuk az öndícséretet nyitott gondolkodásukkal kapcsolatban, és ehelyett megkérdezni önmaguktól, hogy ők miben különböznek mindazoktól az európaiaktól, akik elfordították arcukat, amikor a náci korszak bűncselekményei megtörténtek.

Piusz pápa feljegyzései még mindig vita tárgyát képezik, de a legtöbb bizonyíték azt mutatja, hogy ő keményen felszólalt a a nácikkal szemben a zsidók védelmében. Erőfeszítései nem korlátozódtak formális tiltakozásokra, hanem kezdeményezéseket tett a zsidók védelmére és elrejtésére egész Európában. David Dalin történész megjegyzi, hogy egyedül Rómában – válaszul a pápa kérésére – “155 zárda és kolostor nyújtott menedéket mintegy 5000 zsidónak… Nem kevesebb, mint háromezer zsidó talált menedékre a Gandolfo kastélyban, a pápa nyári rezidenciáján… Piusz pápa maga nyújtott menedéket Rómában a Vatikán falain belül hontalan zsidók százainak.”

Amikor a pápa és más katolikus püspökök nem szólaltak fel nyíltan, az gyakran a zsidó vezetők kérése volt, akik féltek a náci megtorlástól – jogosan, látván, hogy a holland püspökök 1942-es zsidó deportálások elleni erős tiltakozásai váltották ki a legvadabb náci megtorlásokat a zsidók ellen.

De nem ez az oka, hogy manapság olyan sok keresztény hallgat az iszlám bűncselekményekkel kapcsolatban. Miközben kétségtelenül igaz, hogy néhány egyház képviselője mérsékli szavait félve a muszlim világban élő keresztény testvéreik elleni megtorlástól, a nyugati keresztények többsége alig van tudatában, hogy élnek hittestvéreik olyan helyeken is, mint Egyiptom, Pakisztán és Malajzia. Az ő hallgatásuk azoknak a hallgatása, akik vakok a veszéllyel szemben – elvakítva az erkölcsi egyenértékűséggel kapcsolatos multikultúrális mítoszokba vetett hitüktől, és részben elvakulva a saját önbecsülésük fényétől. A tolerancia egy bizonyos pontig rendben van, és csodákat tehet az ember önbecsülésével. De ahogy Thomas Mann mondja, “A tolerancia bűncselekménnyé válik, ha gonoszsággal kapcsolatban alkalmazzák.” Elértünk egy pontot, ahol a keresztényeknek alá kell rendelniük az önbecsülésük keresését a tények keresésének.

 2010. március 25. William Kilpatrick, FrontPage Magazine

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=736

Bejegyzés: on 2010. ápr. 17.. A bejegyzés kategóriái: Vallásüldözés. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Nem tudsz hozzászolni!

Nem lehet hozzászólni

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes