Iszlám rasszizmus a németek ellen Németországban

Iszlám rasszizmus a németek ellen Németországban

Ez az érdekes videó bemutatja a németek üldöztetését és az ellenük irányuló faji gyűlöletet az iszlám bevándorlók részéről Németországban.

 [youtube=http://www.youtube.com/v/cP5XMOOelfU?fs=1&hl=hu_HU]

Berlini bűnözési statisztikák:
A múlt évben a 3500 fiatalkorú gyanúsítottból körülbelül 2000 nem német származású volt.
A legsúlyosabb gyanúsítottak közül, akiknek legalább 10 büntettük van, azoknak a száma akik török vagy arab származásúak, akik vagy rendelkeznek német útlevéllel vagy nem, néhány kerületben ez a szám 80% fölött van. Bár a rendőrség, a szociális munkások és a fiatalkorú bíróságok bírái figyelmeztetnek arra, hogy külföldi fiatalkorú tinédzser bandák fel vannak fegyverkezve és egyre erőszakosabbak, és akik a németeket célozzák meg, a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy hosszú és nehéz út áll a sikeres beilleszkedés előtt.

Stephane Gargosch egy Berlini Kiezből (egy kis közösség egy nagyobb városon belül):

Schernol ismeri az összes durva történetet, az egyik török „banda” tagja, és volt börtönben. Ami miatt tisztelet övezi, annak ellenére, hogy úgy gondolja, hogy szörnyű, hogy az (idegen) fiatal emberek fel vannak fegyverezve Kiezben. Sok fiú hord fegyvert magánál, kést, amit gyakran használnak, még lényegtelen dolgok esetében is. És ez rosszabb, mint az én fiatal koromban.

Valami, amit Kirsten Heising ki tud olvasni a dokumentumaiból. 15 éves kora óta a Fiatalkorú Bíróságon dolgozik Berlinben, bíróként. Azonban most olyan dolgokról mesél, melyeket az igazságügyi bíróságon tapasztalt. Dolgokról, melyekről azok a támadók és áldozatok beszélnek, akiknek van bátorságuk. A támadók részéről főleg arab és török emberekkel van dolgunk, akik a németeket részesítik előnyben a saját bandájuk áldozataként, vagy olyan embereket, akik nem bevándorlók, de a ugyanonnan származnak, mint ők. És a válasz erre (és egyben veszély is) az, hogy ezek az áldozatok magukat is felfegyverzik. Ezt mondták nekem az áldozatok.

Schernol: Ha nem versz valakit meg, akkor te leszel az áldozat. Ezért inkább a támadónak kell lennünk, mint az áldozatoknak, mivel az hogy áldozat vagy a legrosszabb dolog, ami történhet veled.

Mennyire megfélemlíti az embereket miután láttak egy rendőrségi rohamot… sokáig figyelmeztettek az arab és török bandák fokozódó erőszakjával kapcsolatban. Azonban az érintett német áldozatokat elhallgattatták, nem csak a félelem, hanem a megtorlások is. Az áldozatok gyakran nagyon lassan reagálnak, sokkolja őket az hogy inzultálva voltak a saját hazájukban a származásuk miatt. A kérdés az, hogy hogyan reagáljak egy politikailag korrekt módon. Számomra ez egy tabú kérdésnek tűnik. Még Kristen Heisiget is kritizálták a világos kijelentései miatt. De ő nem akarja félrefordítani a fejét.

Természetesen vannak támadások németek részéről is a külföldiekkel szemben, de egy ilyen probléma esetén a kerület, a társadalom szétszakad. A németek Berlin keleti részébe mennek. Én Lichenbergbe megyek. Ott sok náci van, de a gyermekemet nem fogják törökök és arabok terrorizálni.

Schernol megpróbál alternatívát mutatni a fiatal embereknek…

A közeledés helyett egyre jobban eltávolodnak egymástól, miközben mindenki áldozattá válik a növekvő elidegenedés miatt.

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=951

Bejegyzés: on 2010. Sze. 3.. A bejegyzés kategóriái: Eurábia, Németország. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes