Muzulmán bűnözők között 1.rész/2

Muzulmán bűnözők között 1. rész/2

Interjú Nicolai Sennels dán pszichológussal. Forrás: FrontPage Magazine

Jamie Glazov Jamie Glazov a FrontPage Magazin szerkesztője. Történelemből doktorált orosz, amerikai, és kanadai külpolitikai szakterületen. A “Kanadai politika a hruscsovi Szovjetúnió irányában” (Canadian Policy Toward Khrushchev’s Soviet Union) című könyv szerzője és  a Hate America Left című könvv társszerzője (David Horowitz -cal). Ő szerkesztette és írta  David Horowitz Baloldali Illúziók (Left Illusions) című könyvének bevezetőjét. Új könyve a “Gyűlöletben Egyesülve: a baloldal románca a zsarnoksággal és a terrorral”,  United in Hate: The Left’s Romance With Tyranny and Terror . Email:jamieglazov11@gmail.com

Ma a FrontPage interjúvendége  Nicolai Sennels,  dán pszichológus, aki több éven keresztül fiatal muzulmán bűnözőkkel dolgozott egy koppenhágai börtönben. Ő a szerzője a “Muzulmán bűnözők között. Egy pszichológus tapasztalatai Koppenhágából” (Among Criminal Muslim. A Psychologist’s Experimence from the Coppenhagen Municipality) című könyvnek.  Email: nicolaisennels@gmail.com

Frontpage (a továbbiakban FP): Nicolai Sennels, köszöntelek a FrontPage interjún.

Azokról a tapasztalataidról szeretnék ma beszélgetni veled , amelyeket fiatal muzulmán bűnözőkkel dolgozva szereztél egy koppenhágai börtönben. Kérlek mond el, hogy hogyan kerültél erre a pályára.

Sennels: Köszönöm Jamie

Nos, sok ember azt gondolja, hogy én azért választottam a börtönmunkát, mert közelebbről meg akartam ismerni a muzulmán mentalitást, a sikertelen integráció okát és az iszlámot. De ez nem így van. Egyszerűen csak munkát kerestem, és mivel néhány évig mint szociális munkás részmunkaidőben tizenévesekre vigyáztam , amíg a Koppenhágai Egyetemen tanultam, természetes volt olyan munkára jelentkezni, mely fiatal bűnözőkkel kapcsolatos. Fogalmam sem volt, hogy a dániai fiatalkorúak börtönében átlagosan tíz tinédzserből hét muzulmán. Mivel én voltam az első pszichológus az intézményben, nagyon szabadon alakíthattam pozíciómat.

A fő munka a fiatalemberek pedagógiai és terápiás szükségleteinek kiderítése volt, és olyan terápiás módszerek kifejlesztése, mely megfelelt a szükségleteiknek. Ez az, amit csináltam, és erről szól a könyvem is. A különös dolog a munkámmal kapcsolatban az volt, hogy felfedeztem: muzulmán klienseim rendelkeznek bizonyos pszichológiai jellemzőkkel, melyekkel a nem muzulmán – főként dán – klienseim nem. Mindannyian 15 és 17 év közöttiek voltak, legtöbbjük antiszociális viselkedést tanusított, és mindkét csoport nagy része olyan családból jött, ahol hiányzott bizonyos érzelmi támogatás. Azt találtam, hogy tízből kilenc fiú volt, és bár a fő részük kevésbé jól működő családból jött, sok olyan muzulmán és dán kliensem volt, akinek a szülei és idősebb testvérei jól képzettek voltak, normális munkájuk volt, stb.

Kicsit kevesebb, mint három évig dolgoztam a börtönben, és körülbelül 150 muzulmán és 100 dán kliensem volt. Vezettem csoportos és egyéni terápiákat, és ilyen nagyszámú muzulmán és nem muzulmán klienssel viszonylag nagy háttéranyagom volt a pszichológiai fejlődésük, és ezt a fejlődést befolyásoló háttérfeltételek megértésére és összehasonlítására. Az ilyenfajta “igazi” kutatási projekteknek – melyek hosszú és nagy számú minőségi interjút tartalmaznak – leggyakrabban csak 20-30 alanyuk van, mint háttéranyag.

FP: Rendben, és mondanál néhányat a konklúzióid közül?

Sennels: Nos, az egyik legfontosabb következtetés az volt, hogy a muzulmán környezetben történő nevelkedés – muzulmán szülőkkel és hagyománnyal – magában foglalja a kockázatát bizonyos antiszociális minták kifejlődésének.

A Koppenhágában bűncselekményeket elkövető tínédzserek körülbelül kétharmadának muzulmán háttere van. Sok évig az volt erre a jelenségre a magyarázat, hogy a muzulmánokat diszkriminálják a dán munkaadók, és így nem tudnak munkát találni. Ennek az a következménye, hogy a muzulmánok szegények, és ez a szegénység adja az okot a magas bűnözési arányra a fiatal muzulmán férfiak körében.

Mint humanista és pszichológus, le kell lepleznem ezt a hibás magyarázatot, és szembe kell helyezkednem vele. A pszichológiai fejlődést, és a bonyolult mentális és viselkedési mintákat azzal magyarázni, hogy mennyi korona, euró vagy dollár kerül az egyén bankszámlájára a hónap elején, az egy nagyon materialista és kétdimenziós látásmód az emberekről. Először is, ami meghatározza a cselekedeteinket, az a saját szabad akaratunk és motivációnk, melyeket először is az az érzelmi, kultúrális, és néhány esetben  vallási keret befolyásol, amelyben felnövünk.

Könnyű létrehozni egy statisztikai összefüggést a szegénység és a bűnözői magatartás között – de mi volt az előzmény? Láttam sok fiatalt saját jövendő munkanélküliségének magjait ültetni azzal, hogy nem jártak iskolába, bekerültek a bűnügyi nyilvántartásba és nem túl vonzó társadalmi szokásokat fejlesztettek ki, mint például az agresszivitás, bizonytalanság, és a hatóságok tiszteletének hiánya.

FP: Találtál bármilyen valódi különbséget a muzulmán világ különböző részeiről érkező muszlimok között?

Sennels: A muzulmánokkal végzett munkám alapján az a tapasztalatom, hogy az a kultúra, amely iszlám befolyás alatt fejlődött, támogatja bizonyos pszichológiai jellemzők kifejlődését. A muzulmán világ legtöbb részéről voltak muzulmán klienseim: a Közel-Kelet legtöbb részéről, Afrika muzulmán országaiból, Pakisztánból és a volt Jugoszláviából. Nem jegyeztem fel nagyobb mentalitásbeli különbségeket ezen országok között. Az egyetlen valóban fontos dolog a muzulmán mentalitás befolyásának meghatározására, hogy a kliens határozottan azonosítja-e magát úgy, mint a muzulmán közösség tagja, vagy nem. Mennyiségi különbség volt a kevésbé iszlám országokból (például a volt Jugoszláviából) származó kliensek és a Közel-Keletről származók között, akik legtöbbször határozottan muzulmánnak vallották magukat.

150 muzulmán kliensem közül messze a legtöbb erős lojalitást mutatott isten, Allah, és az ő prófétája irányában, de kevesebb, mint fele volt aktív gyakorlója az iszlámnak, tehát imádkozott, tanulmányozta a Koránt, stb. De úgy látszott, hogy semmi különbség nincs az aktívan imádkozó csoport és a lojálisnak mondható, de passzív hívők között. A kezelőszobából nézve, a mentalitás, – mely az iszlámnak a társadalomra való befolyásából ered ott, ahol ez a meghatározó értékrendszer, – annyira erősen gyökerezik a kultúrában, hogy ennek dogmái és értékrendszere olyan erősen befolyásolja a muszlimokat, hogy teljesen mindegy, hogy naponta ötször imádkoznak és recitálják a Koránt, vagy nem.

FP: Vázold fel nekünk a muzulmán kultúra pszichológiai profilját. Hogyan formázza egy ember tudatát és viselkedését, ha egy ilyen kultúrában nő fel?

Sennels: A legfontosabb jellemzők, amelyeket felfedeztem, az agresszióra, önbizalomra, az egyéni felelősségre és az identitásra vonatkoznak.

A haragra vonatkozóan gyorsan világossá válik, hogy általánosságban a muzulmánoknak más a véleménye az agresszióról, haragról és fenyegető magatartásról, mint a dánoknak és talán legtöbbünknek a nyugati világban.

A legtöbb nyugati ember számára a gyengeségnek egy kínos jele az, ha valaki haragossá válik. Ez a haraggal kapcsolatos nézet valószínűleg már a korai gyermekkorban megszilárdul. Néhány éve iskolapszichológusként dolgozom, és a terrorizálás egy folytonos probléma az iskolákban, ahol dolgozom. Az érdekes dolog ebben az, hogy a gyerekek, akiknél leginkább valószínű, hogy a terrorizálás célpontjává válnak, azok a gyerekek, akik könnyen haragosak lesznek. Ha az emberek haragossá válnak, hajlamosak vagyunk elveszíteni az irántuk tanusított tiszteletet, és a legtöbb esetben megpróbáljuk ingerelni őket, még jobban provokálva őket – pedagógiai céllal, hogy segítsünk az adott személynek felismerni saját viselkedésének gyerekességét. Ha valaki haragos viselkedéssel vagy fenyegetéssel próbálja érvényesíteni akaratát, az éretlennek tűnik és gyakran az a reakciónk, hogy kinevetjük vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk. Így a mi nyugati kultúránkban a legrövidebb útja a megszégyenülésnek, ha haragossá válunk.

A muzulmán kultúrában ez teljesen ellentétesen van. Míg legtöbb dán kliensem, akinek problémái voltak a haraggal, kínosan érezte magát emiatt, semelyik muzulmán kliensem nem tűnt soha úgy, hogy képes lenne megérteni a mi nézőpontunkat a haragról. Hosszú-hosszú órákat töltöttem haragkezelés-terápiát tartva mind a dán, mind a muzulmán klienseimmel, ennélfogva nagyon jó lehetőségeim voltak a kultúrális különbségek megtapasztalására ezen speciális érzésekre vonatkozóan, illetve ezek kezelésére, és az erre történő reagálásra vonatkozóan.

A muzulmán kultúrában az az elvárás, hogy ha valakit kritizálnak, vagy bosszantanak, akkor annak haragot és fenyegető viselkedést kell tanusítania. Ha egy muzulmán nem reagál agresszív módon a kritikára, akkor gyengének tekintik, érdemtelennek a bizalomra, és így azonnal elveszíti szociális státuszát.

A kultúrális különbségek eme koktélja robbantotta ki a folyamatos vitát a szólásszabadságról az egész világon. A szabad világ iszlámmal kapcsolatos bírálatára és vicceire haraggal és terrorfenyegetésekkel válaszolnak. Amikor egy dán karikaturista a muzulmánok prófétáját turbánjában egy bombával ábrázolta, illusztrálva azt a tényt, hogy Mohamed több tucat mészárlást hajtott végre, és globális erőszak-dzsihádra szólított fel a nem muzulmánok ellen, akkor a muzulmán vezetők és követőik reakciói pontosan alátámasztották Westergaard rajzait. Ők is dzsiháddal reagáltak minden lehetséges szinten – népirtással, terrorral, gazdasági bojkottal, perekkel fenyegetőznek, és arra használják országainkban, az EU-ban, és az ENSZ-ben a demokratikus rendszert, hogy megváltoztassák, és elpusztítsák a szólásszabadsággal kapcsolatos jogainkat.

Bármelyik iskolás gyerek rendelkezik azzal a bölcsességgel és bátorsággal, hogy egy egyszerű rajz miatti bizonytalanságukat agresszióval leplező emberekkel szemben a még több vicc és logika eszközét használja arra, hogy tanító jelleggel rámutasson a nyilvánvaló emberi gyengeségeikre. Sajnos a legtöbb politikusunk nem olyan bölcs és bátor, mint egy átlagos iskolás gyermek.

FP: Fejtsd ki egy kicsit részletesebben az önbizalommal kapcsolatos nézetkülönbségeket a muzulmán és európai kultúrák között!

Sennels: A becsület/tisztelet fogalma a muzulmán kultúrában ellentétes a mi nyugati szemléletünkkel csakúgy, mint a harag esetében. Általános a muzulmán kultúrában, hogy különösen tisztában vannak az egyén csoportban betöltött státuszával, más embereknek az egyénről alkotott véleményével és a kritika bármilyen jelével. Az agresszív választ bármire, amely az egyént bizonytalanná teheti, a tiszteletreméltó viselkedés kifejezésének tekintik. De mi ebben a tiszteletreméltó? Miféle becsületet kell megvédeni minden lehetséges eszközzel, beleértve a nők emberi jogainak eltörlését, megszüntetni a jogot arra, hogy saját maguk választhassák ki szexuális partnereiket, ruháikat, férjüket, életstílusukat? Mi a tiszteletreméltó a haragban, illetve annak a képességnek a hiányában, hogy figyelmen kívül tudjuk hagyni a provokációt, és konstruktívan kezelni a kritikát?

Több mint száz muzulmán tinédzser beszélt az érzéseiről, gondolatairól, reakcióiról, családjáról, vallásáról, kultúrájáról, az életéről a muzulmán gettókban és az anyaországban. Ennek meghallgatása után világossá vált számomra, hogy ez a viselkedés egy muzulmán számára nagyon alapvető azért, hogy megtartsa becsületét. De a nyugati pszichológia szemszögéből nézve ezek mind az önbizalom hiányának kifejeződései. A mi látásmódunk szerint hitelesnek és tiszteletreméltónak lenni azt jelenti, hogy valaki ismeri saját erősségeit és gyengéit – és elfogadja azokat. Az a képesség, hogy azt gondoljuk, amikor provokálnak, hogy “ez a te véleményed rólam, nem az enyém – nekem a sajátom számít”, és elég érettnek lenni ahhoz, hogy a kritikát konstruktívan tudjuk kezelni, a társadalmi rang alapja a nyugati világban.

Sajnos a muzulmán elképzelés a becsületről átalakítja a férfiakat egy törékeny üvegszerű személyiséggé, akinek agresszív viselkedéssel kell megvédenie magát, megfélemlítve környezetét. Az úgynevezett önimádó dühroham nagyon általános a muzulmánok között. A kritikától való félelem sok esetben nem áll messze a paranoiától. Nem véletlen, hogy az önirónia és az önkritika teljesen hiányzik a muzulmán társadalmakban. Pszichológiai szempontból nézve – aminek az a célja, hogy önbizalommal rendelkező, boldog, szabad, szeretetteljes és produktív egyéneket hozzon létre, nem pedig az, hogy egy gyűlölködő isten vagy egy kulturális hagyomány kedvére tegyen – egy muzulmán kultúrában felnőni pszichológiailag sokféle módon egészségtelen.

Folytatás itt.

Print Friendly, PDF & Email