Michael Mannheimer beszéde Amszterdamban

Michael Mannheimer beszéde Amszerdamban (1. rész)

2010. november 3. EuropeNews

Ezt a beszédet Michael Mannheimer újságíró adta október 30-án Amszterdamban, a Geert Wildres támogatására rendezett demonstráción. A videón látható, hogyan próbálják meg a beszédet „antifasiszta” ellentüntetők, -akik valójában baloldali és muszlim szélsőségesek- megzavarni.

Üdvözlök Mindenkit!

2010-et írunk. Európa a történelmében előforduló legnagyobb fenyegetettségnek van kitéve. Az iszlám, Európa elleni harmadik támadásának kellős közepén vagyunk. Az első támadásra nem sokkal Mohamed halála után került sor, és a muszlim hódítók legyőzték Spanyolországot. Spanyolország iszlamizációja 600 évig tartott, és 1492-ben lett vége a nagy rekonkvisztával [viiszahódítás]. Ellentétben azzal, amit sok könyvben újra meg újra írnak, hogy a Cordoba iszlám békés volt, az igazság teljesen másképp fest.Az igazság az, hogy a muszlimok keresztények és zsidók millióit ölték meg.

Az Ottomán Birodalom második támadása Konstantinápoly elfoglalásával kezdődött és 1918-ig, az első világháború végéig tartott. Ez alatt a 455 év alatt az ottománok ártatlan keresztények és zsidók millióit ölték meg hihetetlenül brutális körülmények között.

Törökország, az Ottomán Birodalom központja, 29 háborút indított Európa ellen, ez alatt a 455 év alatt. És most indítja a harmincadikat. Törökország a világ egyik vezető iszlám országa, Iránhoz, Egyiptomhoz és Szaúd-Arábiához hasonlóan.

Török politikai körökben úgy beszélnek Németországról, mint „Nyugat-Törökországról.” És láthattuk, hogy úgy jött Erdogán [török miniszterelnök] Németországba, mint valami kalifa, aki mindent úgy akar irányítani, hogy úgy történjen, ahogy ő akarja. De most egy sokkal nagyobb veszéllyel állunk szemben. Nagyobbal, mint amit Hitler és a kommunizmus jelentett. A különbségek a következők:

Hitlernek egy 75 milliós országa volt, és összesen 13 évet volt hatalmon. Azonban a muszlimoknak 1400 éves tapasztalatuk van az iszlamizáció különböző területein. Sokkal szervezettebbek. Az egész világon jelen vannak, és 1,4 milliárd ember áll mögöttük. Az umma [muszlim közösség] erejének következményeit nap, mint nap láthatjuk. Legutóbb a dán Mohamed karikatúrákkal kapcsolatban láthattuk.

A különbség még az, hogy a támadás frontvonala nem Európa határainál helyezkedik el. Nem látjuk az ellenséget. Az ellenség köztünk van. Az ellenség nem feltétlenül a muszlim emberek, hanem maga az iszlám rendszere. De mindenesetre ők muszlimok. Ugyanúgy beteljesítik az iszlám célját, mely a világ elfoglalása, mint ahogy azt a békés németek, – akik a németek 80%-át alkották Hitler idejében, – tették.

Csupán a létezésükkel az iszlámot erősítik, és azzal is, hogy nem kritizálják a vallásuk rossz elemeit. Miért? Azért nem kritizálják, mert halálbüntetés jár annak, aki kritizálja az iszlámot. Ezt Mohamed rendelte el. És ebben egyedülálló a világ vallásai között.

16 évet éltem buddhista országokban. Sok évet éltem hindu országokban. Ismerem a zsidókat és a keresztényeket. Mégis ez egyedülálló. Sehol másutt nem utasítanak arra, hogy megöld azt, aki kritizálja a vallásod. És van egy másik utasítás. Azok megölése, akik elhagyják a vallást, az iszlámot. Ez a két dolog messze áll az európai emberi jogoktól. A szólásszabadság és az emberek szabad választásának jogaitól. És a vallásszabadsághoz sincs köze, mely magában foglalja annak szabadságát, hogy ne legyen az embernek vallása.

Néhány adat a harmadik támadásról.

Az első a demográfiai adatok:

1945-ben 645000 muszlim élt Európában. Most 2010-ben már 55 millió muszlim él, akik száma évente 1 millióval növekszik, a muszlim országokból történő bevándorlás következtében, és a Lisszaboni Sszerződés még többet ír elő, összesen 100 milliót.

Megismétlem. 2030-ig 100 millió muszlimot, ugyanis az összes bevándorló 90%-a muszlim. Erről nem lehet olvasni az újságokban, és nem beszélnek róla a politikusok. Csak Svédország fővárosában 20 olyan terület van, ahol a lakosság 70%-a muszlim. 5 éven belül ez 100% lesz. A muszlim népesség növekedése Európában szintén egyedülálló.

10 év alatt megduplázódott a muszlimok száma. Ez az emberiség történelmében a legmagasabb növekedés. Ez azt jelenti, hogy ha most 6,5 milliárd ember él a földön, akkor 2020-ra ez a szám 13 milliárd lenne. Az összes mecsetben az imámok arra buzdítják a hívőiket, hogy minél több gyerekük legyen. Én ezt szülés általi dzsihádnak nevezem. Ennek az egyik eredménye, hogy Svédországban, Norvégiában, Angliában és Hollandiában a leggyakoribb keresztnév a Mohamed.

[Félbe kell szakítania az előadását, egy baloldali tüntető miatt.]

Hölgyeim és uraim. Az új fasiszták antifasisztának nevezik magukat. Az európai zöld és baloldali pártok az új fasiszták. Félrevezetik az embereiket az iszlamizáció tényeivel kapcsolatban, és muszlimok millióit hozták Európába anélkül, hogy megkérdezték volna az embereket. Félrevezetik a saját embereiket. Egy olyan támadást láttatok itt, melyet az elmúlt 10 évben már sokszor láthattatok.

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=1343

Bejegyzés: dzsihadfigyelo on 2010. nov. 16.. A bejegyzés kategóriái: Hollandia, Média, Szólásszabadság, Video. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

1 hozzászólás nak “Michael Mannheimer beszéde Amszterdamban”

Szólj hozzá!

Keresés az archívumban

Keresés dátum alapján
Kategória kiválasztása
Keresés a Google-n

Képgaléria

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes