A felülírás elve a Koránban (2. rész/3)

A felülírás elve a Koránban

A tanulmány első része itt olvasható.

2. Megjegyzések a Korán ellentmondásaival kapcsolatban

A legtöbb muszlim csak a Korán és a hadísz pozitív részeit ismeri. Ha valaki megkérdez egy muszlimot arról, hogy mit tudna elmondani a vallásáról, akkor a legtöbb esetben a következőt fogja hallani: „Bárki, aki megöl másvakit az olyan, mintha az egész emberiséget ölné meg!”, vagy „Az iszlám békét jelent!”, vagy „Nincs kényszer a vallásban!” Ugyanakkor a vallásáról a teljes igazságot– legalábbis a muszlimként való létezésének kezdetén – szándékosan eltitkolják. A Korán kinyilatkoztatása, a többi valláshoz képest egyedülálló módon ellentmondásokkal van tele. Majdnem minden esetben (a nőkkel, keresztényekkel, zsidókkal kapcsolatban) találhatóak pozitív és negatív, békés és ártó kinyilatkoztatások.

KoránAz előbb említett „Bárki, aki megöl másvalakit az olyan, mintha az egész emberiséget ölné meg!” pozitív kijelentéssel szemben számtalan teljesen ellentétes kijelentést lehet találni, mint például: ”Öljétek meg őket, ahol csak rájuk leltek…”(2. szúra 191. vers) vagy  a 47, szúra 4-5. versének kinyilatkoztatása: „Amikor összetalálkoztok a hitetlenekkel, akkor vágjátok el a nyakukat! Mikor azután nagy rontást tettetek bennük, akkor szorosan kötözzétek meg őket;…”.

Mindkét kinyilatkoztatás ellentétes üzenetet közvetít. Ugyanis lehetetlen egyszerre azt állítani, hogy bárki, aki megöl egy embert az olyan, mintha az egész világot ölné meg, és ugyanazon lélegzetvétellel azt követelni, hogy öljék meg a hitetleneket, bárhol lelnek is rájuk.

Nem állíthatjuk azt, hogy az iszlám békét jelent, és következő levegővétellel a 8. szúra 60. versét idézni, amely azt mondja, hogy „És készítsetek fel ellenük ami [fegyveres] erőt és csatamént csak tudtok, hogy félelmet keltsetek általuk Allah és a ti ellenségeitekben… ” vagy a 8. szúra 65. versét, ami azt mondja „Ó Próféta! Buzdítsd a hívőket a harcra! Ha akad közöttük húsz állhatatos, azok kétszáz fölött is győzelmet aratnak, és ha akad közöttük száz, akkor azok ezer hitetlen fölött is győzelmet aratnak…” Még az imámok is szeretik nyugati beszélgető társuknak (de a saját hívőik megtévesztésére is) a 2. szúra 256. versét idézni, amely azt mondja, hogy „Nincs kényszer a vallásban!” Ezt a verset gyakran az iszlámban meglévő tolerancia és a vallásszabadság megnyilvánulásaként magyarázzák, és ez megkönnyíti a nyugati újságok dolgát azzal, hogy az iszlám békességének és toleranciájának állítólagos bizonyítékaként idézik. (Süddeutsche Zeitung). Ugyanez az újság soha nem idézi azokat a verseket, ahol egy ilyenfajta béke teljesen ki van zárva, mint ahogy azt a 4. szúra 89. versében olvashatjuk:

„…Ha hátat fordítanak nektek, akkor ragadjátok meg és öljétek meg őket, ahol csak rájuk akadtok…”

Továbbá, a média hallgat arról a tényről, hogy az iszlám országokban, azokat a muszlimokat, akik egy másik vallásra térnek át, vagy szándékukban áll ezt megtenni, halálosan megfenyegetik. Ha így tesznek, akkor a sária bíróság Mohamed azon utasítására hivatkozik, hogy öljenek meg mindenkit, akik elhagyják a vallást. Ezzel ellentétben, a média többsége nem csak, hogy nem vesz tudomást erről a gyakorlatról, amelyet 1400 éve folyamatosan alkalmaznak, hanem még hevesen tagadja. Például Thomas Steinfeld a Süddeutche Zeitungban megjelent tudatlanságtól hemzsegő cikkében az iszlámot a következő idézettel védte:

„Nincs kényszer a vallásban!”, mondja a Korán (2:256) [2]

-annélkül, hogy megemlítette volna azt a tényt, hogy ez a kijelentés csak a muszlimokra vonatkozik (és ebben az összes komoly iszlám szakértő egyetért), és anélkül, hogy az olvasóinak utalna a korábban említett 4:89 szúrára, vagy Mohamed azon parancsára, hogy öld meg a hitehagyókat, és amely a Steinfeld által idézet szúrát érvényteleníti. Steinfeld akár tudatában van ennek, vagy sem, nem számít. Tíz évvel szeptember 11.-e után elvárható lenne egy olyan újságírótól, aki azzal az alapvető kérdéssel foglalkozik, hogy az iszlám békés-e, hogy többel rukkoljon elő, mint az, hogy „Nincs kényszer a vallásban.” Vagy örvendetes lenne tőle, ha nagy buzgalommal szembeszállna a jelenleg az emberi jogokra legnagyobb veszélyt jelentő fenyegetéssel. Felületes kutatás, és az iszlámmal kapcsolatos tudatlanság jellemző jelei a legtöbb média beszámolónak Németországban és Európában. Ami a Weimari Köztársaság alatt történt Hitlerrel, ahhoz hasonlóan Németország és Európa nagy része összeomlik egy a szabad világra sokkal nagyobb veszélyt jelentő fenyegetés előtt, amit az iszlám jelent.

Megjegyzések a Koránban található önmaguknak ellent mondó előírások és parancsok logikai és pszichológiai következményeit illetően

Az iszlám mindkét oldalának – a „mérsékeltek” és az „iszlamisták” – támogatói a saját hóbortjaiknak megfelelően működhetnek, a Korán számtalan önellentmondásos üzenetével kapcsolatban. Az iszlám békét jelent. Az iszlám háborút is jelent. Nincs kényszer a hitben, de aki áttér egy másik hitre, azt megölik. Ezért az iszlámot a logikájukban és összefüggéseikben ellentétes kijelentések jellemzik. Az iszlám mindenkivel a neki megfelelő módon foglalkozik, legyen akár „hívő” vagy „hitetlen”: az iszlám békét jelent, és az iszlám háborút jelent, az iszlám támogatja az életet, és az iszlám meg akar ölni. Az iszlám toleráns, és az iszlám intoleráns. Így egy olyan alapvető problémánk van, amely logikailag és szemantikailag nem megoldható. Ha a következő igaz:

A=+1 és ezzel egyidejűleg A=-1,

akkor lehetetlen logikailag és szemantikailag értelmes megállapításra jutni A-val kapcsolatban. Ekkor A-ról mindkét állítás egyidejűleg igaz és hamis, még akkor is, ha valójában A nem lehet +1 és -1 egyszerre. Ezért az az állítás, hogy „az iszlám békét jelent” egyidejűleg helyes és helytelen, hasonlóan ahhoz az állításhoz, hogy „az iszlám háborút jelent”.

A stratégia, amely a Korán paradox kommunikációja mögött rejlik

Milyen értéket tulajdoníthatunk egy olyan szövegnek, törvénynek, vagy vallási kéziratnak, amelyben a benne található állítások, törvények és etikai utasítások egyszerre lehetnek helyesek és helytelenek? Vagy ha ugyanezt egy alapvető törvényben találjuk: bárki, aki öl súlyos büntetésben lesz része, vagy bárki, aki öl gazdagon meg lesz jutalmazva?

Az ilyen kettős beszéd, definíció szerint, nem rendelkezik általánosan pozitív értékkel. Nem ajánl fel semmilyen mintát vagy irányt azt illetően, hogy mi helyes és mi helytelen, hogy miért jár büntetés és miért jutalom, hogy mit kellene tenni, vagy mivel kellene felhagyni. A szükséges világosság és a mondanivaló reprodukálhatóságának tekintetéten egy ilyen szöveg nem létezhetne. Mégis létezik. A pszichológiában az ilyen kettős üzenetet a kettős kötés néven említik [double bind, önellentmondást tartalmazó kommunikációs forma –Ford.]. A kommunikációval foglalkozó tudósok az ilyen, személyek közötti kommunikációt a paradox kommunikációs stratégia fogalmával jellemzik. Régóta ismert, hogy ez a típusú kommunikáció, szélsőséges körülmények között, skizofréniához vezethet azoknál, akikre ez hatással van. Egy példa a kriminálpszichológiából megmutatja, hogy milyen romboló következményei lehetnek az egyénre nézve a paradox kommunikációs stratégiáknak:

Jürgen Bartsh egy négyszeres szadista gyerekgyilkos volt a 60-as években – skizofrén, de ugyanakkor nagyon intelligens. Bár már benne volt a serdülő korban, az anyja ragaszkodott ahhoz, hogy ő fürdesse meg. Amikor visszautasította ezt, akkor az anya bemagyarázta neki, hogy nem szereti eléggé az anyját, és szeretet megvonással büntette. Amikor megkérdezte az anyját, hogy elmehet-e a diszkóba, akkor azt mondta, hogy valaki, aki hagyja, hogy ebben a korban még mindig az anyja fürdesse egészen biztos, hogy nem mehet el a diszkóba. Ez egy olyan helyzet, amiből nincs kiút.

A paradox kommunikációs kutatásokból kitűnik, hogy egy állandó függő kapcsolatban lehetetlen a függő szempontjából kiutat találni. Arra, hogy egy ilyen függő kapcsolatot, amely a paradox kommunikációs stratégiára épít, lehetetlen elhagyni, kiváló példa az iszlám.

Éppen az előbb leírt paradox kommunikációs stratégia dilemmája az, amiben egy egyszerű muszlim találja magát, és pontosan ebbe a dilemmába esik a nyugat, amikor folyamatosan azt hallja, hogy az iszlám békét jelen, miközben azt érzékeli, hogy az iszlám háborút jelent. Melyik a hihető oldal, melyik oldalnak lehet hinni, melyik oldal korrekt?

Vegyük a biztonságosabb oldalt – és ez nem csak a nyugati jótét lelkek és derék egyének fő startégiája, hanem a becsületes muszlimoké is – és menjünk biztosra a Korán üzenetének ezen megfejthetetlen dualitásában, és higgyük azt, hogy az iszlám lényegében ugyanolyan békés, mint a többi világvallás. A másik lehetőségbe, hogy az iszlám nem jó, hanem gonosz, nem sokan mernek belegondolni, hogy ez milyen következményekkel jár. Egy ilyen véleménynek katasztrofális következményei lennének az 1,5 milliárd muszlimra nézve.

  • Ennek következtében fel kellene adniuk a vallásukat, és Allahot, Mohamedet és a Korán kidobni a történelem szemétdombjára.
  • Továbbá, be kellene ismerniük maguknak, és a világnak, hogy ők, az umma, és „a minden vallás legjobbika” 1400 évig tévedésen alapult, és hogy a vallási háborúik összes áldozata és gyilkossága, a sária nevében elkövetett összes szörnyű cselekedet, és az összes ember, akit Isten utasítására küldtek a halálba, hiábavaló volt.
  • Különben vakon át kell adniuk magukat Allah embergyűlölő utasításainak, és bízni abban, hogy majd ha a hitetleneket megsemmisítették, és az egész világra kiterjedő kormányzás, – ahogy azt a Korán és Mohamed megjelenítette, – létrejön, és ami meg van ígérve, csak akkor lesz béke az egész világon. Ugyanakkor nem érdeklődhetnek afelől, vagy elemezhetik azt a több évszázados konfliktust, ami az iszlám különböző irányzatai, mint például a síiták és szunniták között fennáll (amely mellesleg több ember életét oltotta ki, mint a „hitetlenek” elleni összes konfliktus együttvéve). Nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben a „dar al islam” paradigmával, avval a vízióval, hogy a világbéke akkor fog bekövetkezni, ha az iszlám mindenütt diadalt aratott.

Együttesen elhatározni, hogy a vallásukat szétszedjük egy megvalósíthatatlan társadalmi utópia világába tartozna, és ezért fel sem merült, mint lehetőség. Ami marad, hogy visszatérünk ahhoz a lehetőséghez, hogy – minden kétely ellenére – az iszlám egy békés vallás. Ugyanakkor pontosan ez a lehetőség az, ahol a fatális tévedés lakozik egyrészről az informálatlan, jó szándékú muszlimok, másrészt pedig az iszlám nyugati fogadtatásának részéről.

3. A Korán következetlenségeinek megoldása

Az iszlám trükkjei

Az iszlám kinyilatkoztatásainak következetlensége és a látszólagos furcsaságának fényében fel kell tennünk azt a logikus kérdést, hogy ennek a „békés vallásnak” a történelmében miért mindig a radikális és fundamentalista erők kerekedtek felül. Elméletileg azt gondolhatnánk, hogy az iszlám a 14 évszázada alatt nem egy totalitárius, hanem egy békés vallássá fejlődhetett volna. De a tények azt mutatják, hogy semmikor és sehol nem volt békés, még az úgynevezett Córdoba iszlám korszakában sem, amely alapos megvizsgálás után ugyanolyan intoleránsnak és vérszomjasnak mutatja magát, mint az összes többi iszlám kormányzati forma. [3]

Az iszlám békés voltának kérdését nem lehet anélkül megválaszolni, hogy ismernénk ezt a lényegi titkot. A hétköznapi muszlimok (és természetesen a „hitetlenek”) csak keveset hallanak erről. Ugyanakkor ezt a titkot jól ismeri és érti az iszlám legtöbb haszonélvezője és védője – akik együtt hatalom éhes urak klikkjét alkotják. Az uralkodás ezen gondosan védett tudását csak kivételes alkalmakkor mondják el – többé–kevésbé akkor, ha valami veszély fenyegeti a hatalmukat – mint például egy új dzsihád, egy új szent háború kihirdetése. A Korán szúráinak van egy rejtett hierarchiája, amely azoknak, akik ezt ismerik abszolút korlátlan értelmezési hatalmat ad a Korán felett, és abszolút hatalmat a hívők és az iszlám reformerei felett.

Első trükk: A Korán szúráinak nem időrendi elrendezése

A titok magában a Koránban rejlik. Vagy még pontosabban a szúrák elrendezésében. Ezek – zavarba ejtő módon el kell fogadnunk ezt – a hosszuk szerint vannak rendezve, nem pedig időrendi sorrendben, ahogy azt az ésszerűség megkövetelné. A leghosszabb szúra van legelöl, a legrövidebb pedig a Korán végén.

Furcsa elrendezés, gondolhatjuk. Biztos, hogy ez egy olyan szerkezet, amelyet érdemes megvizsgálni. Egy olyan nagy szöveg sorrendje, amely 114 fejezetet (szúrát) tartalmaz, normálisan a kronológiai sorrendet vagy a belső okozati összefüggéseket követi. Egy az antikvitással foglalkozó könyv például vagy kronológiailag (ami az általános szabály), vagy egy okozati modell szerint van elrendezve, ekkor a háborúk történelmi környezetét, a kulturális fejlődését vagy az adott kor kormányainak a viszonyát elemzik. Mivel „A” az X cselekedetet hajtotta végre, ezért „B” az Y cselekedettel reagált. Képzeljük el, hogy egy regény vagy történelmi könyv kiadója azzal az ötlettel áll elő, hogy a könyv szövegét a fejezetei, vagy mondatai hosszúságának sorrendjében rendezi el. Egyik olvasó sem lenne képes arra, hogy logikusan kövesse a belső tartalmat vagy az események struktúráját (ugyanakkor pontosan ez áll fenn a Koránnál. És láthatjuk ennek erőszakos hatásait a hívőkre és „hitetlenekre”.) Egy ilyen könyv az érthetetlenségénél fogva értéktelen lenne.

Valójában két olyan eset lenne, ahol a fejezetek elrendezése nem zavarná egy hosszabb szöveg értelmét és logikai struktúráját.

  1. Ha a különböző fejezeteknek logikájukat és tartalmukat figyelembe véve alapvetően semmi köze nem lenne egymáshoz, és általános információkat és bölcsességet nyilatkoztatna ki (például egy aforizma gyűjtemény, vagy egy szótár)
  2. A különböző fejezetek ugyanazt a tartalmat ismételnék, néha az egyik, máskor egy másik szempontból. Gyakran ez az eset áll fenn egy vallásos szöveg esetén, mint amilyen egy imakönyv, ének könyv, vagy valami hasonló, vagy egy agymosást célzó összeállításban, mint amilyen a totalitárius struktúrákban fedezhető fel.

Mindkét pont igaz a Koránra. A 114 szúra között hiányzik egy belső és logikus összefüggés, és alapvetően semmi mást nem ismételnek, csak ugyanazt az üzenetet.

Allah az egyetlen Isten. Mohamed a prófétája. Mohamed után nem lesz több próféta. A hívők legszentebb kötelessége az, hogy kétségek nélkül behódoljon Allahnak, Mohamednek és a Koránnak. (Az iszlám etimológiailag szintén „behódolást” jelent és nem pedig „békét”, mint ahogy az iszlám támogatói szajkózzák.)

Ezt az üzenet a hétköznapi muszlim százezerszer hallja az élete folyamán. Ez az iszlám legfelsőbb mantra, amely kitörölhetetlenül bele ég a tudatukba. Ez a mantra, mint egy előírás, a legtöbb muszlim számára egy kompromisszumot nem ismerő, egész életen át tartó hűséget biztosít Allah és a prófétájuk, Mohamed, iránt. Egy olyan hűséget, amely iránt készek meghalni, ha az iszlám ezt parancsolja. A totalitárius rendszerekben is az agymosás mindig elérte a kívánt hatást, és nem csak az iszlámban. A nemzeti szocializmusban és a kommunista országokban az agymosás megbízható biztosítéka volt az eredményeknek, és a legtöbb esetben elvezetett a kívánt eredményhez egy sikeres csapaton belül: a feltétel nélküli engedelmesség egy személynek (Hitler, Lenin, Sztálin, Mao), vagy egy olyan ideológiának, amely egyetemes jogot formál az igazságra (rasszizmus, marxizmus). A nemzeti szocializmus 13 évig tartott, és a kommunizmus 70 év után megsemmisítette magát. Ugyanakkor az iszlám 1400 év sikeres masszív agymosást tudhat magáénak. És a mai napig tartó sikere az igazolása annak, hogy ez a jövőben is folytatódni fog.

Második trükk: A mekkai szúrákat felülírják a medinai szúrák

Eddig csak a Korán szerkezetében rejlő titok egyik részéről beszéltünk. A másik rész, amelyet ennek a békés vallásnak a követői gondosan eltitkolnak, és nem csak az ellenségeik, hanem a saját követőik tömegei elől is, megmagyarázza, hogy a történelemben az iszlám radikális és fundamentalista irányzatai miért tudtak megmaradni, és a békés és toleráns erőknek a mai napig miért van csak kis jelentőségük. Ehhez meg kell vizsgálnunk az iszlám korai szakaszát, különös figyelemmel Mohamed aktivitásának két legfontosabb helyére: Mekkára és Medinára.

A Korán mekkai szakasza

Mohamed 570-ben született Mekkában. Csak az akkor idősnek számító korban, 40 (hagyományosan szimbolikus szám) évesen részesült az első vízióiban, amelyeket azonnal elmondott a legközelebbi környezetének. Ezeket a sugalmazásokat, állítása szerint, Gábriel arkangyal suttogta neki, és később ezekből lettek a szúrák, és végül ezek gyűjteménye alkotta a Koránt. Az iszlám tanításának kezdetén, amelyet zárt körben illetve nyilvánosan is adott, a kurajs törzs (ahonnan Mohamed származott) befolyásos képviselőinek nem volt kifogása Mohamed egyetlen istenről szóló tanításával szemben, akit a kurajs törzs 300 istenének egyike után és (megdöbbentő módon) magáról nevezett el. Mohamed teljes neve „Abu El Kászim Ibn Abd Allah.”

A küldetése kezdetén, Mohamed megpróbálta békésen meggyőzni Mekka lakóit az új monoteista vallását illetően. Különösen azt szerette volna, ha a zsidók és a keresztények csatlakoznak az új vallásához. Úgy gondolkodott, hogy ő nem csak egy új vallás prófétája, hanem egy reformer és az ábrahámi monoteizmus utolsó prófétája. Ugyanakkor csalódnia kellett. Sem a zsidók, sem a keresztények nem követték ennek a kívülállónak a tanait. Ebből az időből – amelyet mekkai szakasznak is neveznek –származik a békés és toleráns szúrák többsége. Az idő előrehaladtával azonban Mohamed agresszívabb kezdett lenni a saját otthonának, Mekkának, a politeizmusával szemben. Amikor a követői támadni kezdték a régi isteneket és a követőiket, akkor szakadás következett be Mohamed és mekkai törzse között.

A Korán medinai szakasza

Mivel a helyzet ellenségesre fordult, Mohamed 622-ben elhatározta, hogy elhagyja Mekkát és követőivel Yathrib (Medina) biztonságos városába megy. Ezt nevezik úgy az iszlám történelemben, hogy hidzsra, és amely központi helyet foglal el az iszlám tanában, mivel a Korán tudósok a Korán szúráit „mekkai” és „medinai” szúrákra különítik el. A medinai szúrák többek között a hosszúságukban (a legtöbb hosszú szúra Medinából származik), a minőségükben (a hit legtöbb gyakorlatban alkalmazott szabályainak kinyilatkoztatásai Medinából származnak), és részben a hozzáállásukat illetően (a politikai helyzet Mekkában vagy Medinában) tértnek el a mekkai szúráktól.

A „medinai megállapodás” ellenére, amelyben Mohamed az iszlám és judaizmus összes megnevezett képviselőjének ugyanazokat a jogokat és kötelességeket adta („A zsidóknak megvan a maguk vallása, és a muszlimoknak az övék”), egyre növekvő korlátozások találhatók a zsidókkal, keresztényekkel és más „hitetlenekkel” szemben az úgynevezett „medinai” szúrákban. És amelyek elvezetnek a Korán gyilkossággal és megsemmisítéssel kapcsolatos jól ismert kinyilatkoztatásosaihoz, amelyek a mai napig a világszerte tapasztalható iszlám terror valódi ideológiai alapját jelentik. Mint isten közvetlen követe, Mohamed isteni hatalommal felruházva uralkodott a muszlimokon és a három fél [4], akik megegyeztek és aláírták a szerződést, meghatalmazásával, a nem muszlimok felett is. Ezért innen –amit úgy is neveznek, hogy medinai szakasz – származik a legtöbb intoleráns szúra, amelyek a gyilkosságra, háborúra és a „hitetlenek” megsemmisítésére szólítanak fel.

Mohamed 623 után számos támadást (majazi) vezetett a mekkaiak ellen [5], egészen 628 márciusáig, amikor fegyverszünetet kötöttek. Miután elhagyta Mekkát, Mohamed nem csak a saját maga által kreált vallása prófétája volt, hanem egy hadvezér is, aki több tucat háborúban és karavánok elleni támadásokban emberek ezreit ölte meg, és akinek a gyilkosságait és bosszúvágyát még a medinaiak sem nézték el, azok, akik amikor szüksége volt rá tárt karokkal fogadták. Azon törekvésében, hogy Medinát „zsidó-mentessé” tegye elképesztő mészárlást rendezett a zsidó kurajza törzs körében: Amikor ez a törzs 527-ben visszautasította Mohamed áttérésre való felszólítását, 700 zsidó férfit fejeztek le (más források 1000 férfiről beszélnek) egy addig példa nélküli mészárlásban, és a feleségeiket és gyermekeiket pedig rabszolgáknak adták. Ezt a mészárlást nem említik a nyugati tankönyvekben, a médiában, és a számtalan iszlámról szóló könyvben. Ennek a ténynek a fényében nevezhetjük Mohamedet kora tömeggyilkosának, és világos, hogy semmi közös nincs benne a többi bibliai prófétával, akikhez hasonlítani szeretne.

A régebbi (mekkai) szúrák felülírásának (eltörlésének) elve a későbbi (medinai) szúrakkal

Az iszlám sokáig szembetalálta magát azzal az összefüggésbeli következetlenséggel, amely a (viszonylag békésebb) korábbi mekkai szúrák, és a későbbi medinai szúrák között áll fenn. Ahogy a korábbi fejezetekben megmutattuk nem lehet egyszerre követni egy olyan utasítást, hogy „Mindenkinek szabadon választhat vallást” és

„Ölj meg mindenkit, aki elhagyja a vallást.” Ez a dilemma megoldhatatlan, hacsak nincsen egy egyértelmű megoldás erre. Az iszlámban van, a felülírás elvén keresztül, amivel az iszlám tudósok kimentették a vallásukat ebből a logikai zavarból.[6]

Ez azt mondja, hogy bármit, amit Mohamed később mondott megsemmisíti a korábbi kinyilatkoztatásait. Mondhatjuk azt, hogy az idősebb Mohamed végső soron sokkal értettebb és bölcsebb volt, mint amilyen a fiatal volt a követői számára. Ezért azok a szúrák, amelyekben Mohamed Medinában „részesült” sokkal fontosabbak, mint a mekkai szúrák. Így a szúrák eddig megoldatlan következetlensége végül logikusan megoldható. Mivel a medinai háborús szúrák később keletkeztek, mint a mekkai békésebb szúrák, ezért a tartalmuk feltehetően sokkal fontosabb, és meghatározóbb az iszlámban, mint a békés mekkai szúrák. Ez megválaszolja azt a kérdést, hogy az iszlám radikális követői miért kerekedtek mindig felül a történelemben: sikeresen hívták segítségül a felülírás (megsemmisítés) elvét, amelyet a legtöbb iszlám irányzat elfogad.[7]

Bárki, aki nincs tudatában ennek az elvnek (és ez igaz a legtöbb muszlimra és különösen a nyugati értelmiségre) az teljesen ügyefogyott a Korán önmaguknak ellentmondó részeivel kapcsolatban – és naivitásból és elkeseredésükben inkább az iszlám békésebb részeit idézik. Ugyanakkor nem igazán ismerik fel az iszlám valódi jellegét, és egy olyan vallást ismernek el, amely nem igazán olyan, amilyennek gondolják. A tanult muszlimok pedig úgy őrzik a felülírás ezen elvét, mintha a Szent Grál lenne. Napjainkig az ezzel a témával kapcsolatos általános tudatlanság a legnagyobb segítséget jelentette az ellenségeik, a „hitetlenek”, összezavarásában és végső legyőzésében.

Megjegyzések:

[2] Thomas Steinfeldt: “Zur Kritik am Islam. Militante Propaganda,” in: Süddeutsche Zeitung, February 1, 2010(http://www.sueddeutsche.de/kultur/595/501846/text/)
[3] A legtöbb európai meggyőződésével ellentétben, több százezer keresztényt és zsidót mészároltak, fejeztek le, és egész falvakat feszítettek keresztre élve – és a lefejezett hitetlenek koponyájából Allah dicsőségére, hogy a vallása győzelmet aratott Spanyolország „hitetlenjei” felett, egész minareteket emeltek Andalúziában. A spanyol őslakos keresztények és zsidók kötelező adója, amit a muszlimok vetettek ki rájuk, olyan magas és nem tolerálható szintet ért el, hogy a keresztények és zsidók százezer számra tértek át az iszlámra, azért, hogy megmeneküljenek az egzisztenciájukat fenyegető sarc igája alól. Ugyanakkor a békés Córdoba iszlám mítoszát a mai napig tanítják a történelemkönyvekben, számtalan internetes fórumon, és TV talk show-kban és média beszámolókban népszerűsítik.
[4] A muszlim emigránsok Mekkából, a muhadzsirum, az őshonos muszlimok az al-Ansar törzsből, és a medinai zsidók, a jahudok.
[5] A muszlimok győzelme a Badr-i mészárlásban [624], a Ubud hegyen [625], és árok mészárlás [627].
[6] A Korán állítása szerint, a Korán egy hiba és ellentmondások nélküli könyv.
[7] Nem minden iszlám iskola ismeri el ezt az elvet. Hazrat Mirza és Ghulam Ahmad, az ahmadiyya mozgalom megalapítói szerint, a látszólag ellentmondásos állítások, amelyeket nem lehet anélkül feloldani, hogy a Korán bizonyos részeit érvénytelennek mondanák, a Korán hiányos megértéséből származnak. Ez ellentmond a Korán azon kijelentének, hogy egy hibátlan, tökéletes könyv. A mu’tzila iskola a Koránt szintén nem tekinti örökérvényűnek és interpretálhatatlannak. (Ugyanakkor az iszlámon belül ez a két iskola nem játszik fontos szerepet, és a szunniták és síiták úgy tekintenek rájuk, és úgy harcolnak ellenük, mintha hitetlenek lennének.)

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=1413

Bejegyzés: on 2010. dec. 4.. A bejegyzés kategóriái: Média, Michael Mannheimer újságíró, Photo, Tanulmányok. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes