Eurábia: Európa előre megtervezett iszlamizációja 4.rész/4

Eurábia:
Európa előre megtervezett iszlamizációja

Tartalom

1. rész: A politikai, ideológiai és vallási háttér Európa iszlamizációja mögött
2. rész: Tények Dánia iszlamizációjáról
3. rész: Összefoglalás
4. rész: Dánia iszlamizálódásának nyugati segítői

Michael mannheimer, Pi-News

4. rész
A dániai iszlamizáció nyugati segítői

A nyugati értelmiség, lelkészek, politikusok, művészek, média személyiségek, írók és újságírók aktív támogatása nélkül soha nem lehetne sikeres Európa iszlamizációja. A következő fejezet megmutatja, hogy miben nyilvánul meg ez a támogatás.

Politikusok mint az iszlamizáció segítői

Jacob Hougaard Koppenhága integrációért felelős biztosa felszólította a dán iskolákat és munkahelyeket, hogy adjanak több teret az iszlámnak, és tegyék az iszlám vallást a dán közélet részévé. Hougaard:

„Az iszlámnak a közélet részévé kell válnia”[i]

Ezt azzal a követelésével tette egyértelműbbé, hogy az iskolai szünetek az iszlám szent napokra essenek, legyenek szeparált fürdők és mosdóhelyek a muszlimoknak, az egyéni munkáltatók legyenek tekintettel az iszlám napi imáira és legyen hozzáférési lehetőség a „halal” vágássál készült húshoz.[ii]

Hasonlóan Uffe Ellenmann-Jensen korábbi dán liberális külügyminiszter is a békéltetők közé tartozott. Ellemann-Jensen élesen kritizálta a 2006. február 7-én megjelent karikatúrákat, sőt még Carsten Justa, a Jyllands-Posten [ejsd: Jüllands-Posten- ford.] főszerkesztőjének a lemondását is követelte.

Amikor a lengyel Rzeczpospolita újból leközölte a karikatúrákat, akkor a lengyel kormány azonnal bírálta az újságot. Sőt Stefan Meller lengyel külügyminiszter önmagától letérdelt és hivatalosan bocsánatot kért azért, hogy egy független újság újraközölte a karikatúrákat, és gyorsan és még idejében engedelmeskedett a muszlim világnak. A hasonló eseteket kedvelik a muszlimok, mivel a világ nem iszlám részétől csak azt várják el, hogy együttesen behódoljanak az iszlám parancsoló követeléseinek. Ezután Zbigniew Nosowski, a Wiez nevű havilap főszerkesztője követte a lengyel kormány kritikáját:

„Ez a publikáció egy provokáció volt, amelyet a média beszámolói csak fokoztak. Az újságírók provokációja lényegét tekintve lehet hasznos, ha a kellemetlen igazságot másképpen nem lehet felfedni. Az egyetlen új információ, amit a karikatúrák adtak az… ezzel a vallással kapcsolatos tudatlanság mértéke volt.”

Itt egy tipikus nyugati újságírót láthatunk, aki arrogánsan úgy állítja be magát, mint aki elegánsan beszél a „provokációról” és a „vallással kapcsolatos tudatlanságról”, és ezzel bebizonyítja, hogy semmit sem tud az iszlám lényegéről. Nehéz felülmúlni ezt a megjegyzését, hemzseg a tudatlanságtól, butaságtól és önteltségtől.

Tudvalevő, hogy Erdogan török miniszterelnök élesen bírálta a karikatúrák megjelentetését. Ugyanakkor azt nem mondta el, hogy ez csak egy csepp volt a tengerben ahhoz képest, amit 1997-ben a pártjától megkövetelt. Pártja kiáltványának társszerzőjeként a zsidók teljes megsemmisítését követelte. És ez a helyes cselekedet a Korán zsidóellenes szövegei és Mohamed kinyilatkoztatásai alapján. Ezeket soha nem kritizálta és soha nem is fogja kritizálni egyetlen iszlám szervezet vagy vezető iszlám teológus sem.

A média hallgatása

A nyugati „minőségi” média a mai napig elhallgatja Erdogán kijelentését, amely nem különbözik Hitler vagy Ahmadinejad hasonló kijelentéseitől. Véletlen egybeesés? Semmiképp! Ha a szerkesztők valami hasonló dolgot tudnának előbányászni egy amerikai vagy izraeli miniszterelnök kijelentései közül, akkor egészen bizonyos, hogy ez az egész világon hetekig az újságok címlapjain szerepelne.

Erdogán szörnyű felszólítása a zsidók kiirtására úgy látszik a legtöbb média számára nem ér meg még egy egyszerű fejlécet sem, de Erdogán számára sem jelent ez erkölcsi problémát. Másrészről bármilyen kritika, ami Mohamed prófétát éri, – aki többször felszólította a követőit arra, hogy irtsák ki a zsidókat, és aki maga is számtalan zsidót ölt meg, – nem kis felháborodást okoz. Köztudott, hogy az iszlám engedélyezi a nem-muszlimok megölését. Továbbá ha valaki felfedi, nevén nevezi és kritizálja ezt, azt az iszlám a vallás és a próféta elleni megbocsájthatatlan támadásnak tartja. A „béke vallásának” ezek az erkölcsi elvei.

A média többségét az iszlám totalitáriánizmusával és a legbefolyásosabb politikai és vallási vezetőivel való szándékos, vagy nem szándékos bűnrészességgel vádolom. Ennek a (gyakran nem szándékos) bűnrészességnek három oka van:

  • a nyugati társadalom gyűlölete
  • antiamerikanizmus
  • antiszemitizmus

Ezek, és az iszlám céljaival és tanaival szembeni teljes tudatlanság az alapvető kapcsolódási pont az iszlám és a baloldali nyugati értelmiség nagy része között, legyenek ezek akár publicisták, média személyiségek, művészek vagy politikusok.

Újságírók mint az iszlamizáció segítői

A nyugati sajtó általában nem ismer tabut: legyen a téma akár a kereszténység, a pápa, nyugati vagy nem nyugati politikusok, művészek, országok, tudósok, ideológiák, vallások, vagy szekták. Mindent lehet elemezni, kritizálni, nevetségessé tenni – és a szabadság, hogy ezt meg lehet tenni rendben is van.

Ugyanakkor Hendrik Zörner, a Német Újságíró Szövetség (Deutscher Journalistenverband –DJV) szóvivője, többek között, hevesen kritizálta a dán karikatúrák újraközlését a német újságokban, az „újságírói etikai kódexre” hivatkozva. „Olyan publikáció, amely írásban és képekkel, formájában és taralmában sértő lehet vallásos érzületű emberek egy csoportja számára, megsérti azokat a kikötéseket, amelyekben megállapodás született a kódexben” (német újságírói etikai kódex).[iii]

A kérdés az, hogy vajon Zörner tartózkodni fog-e a jövőben bármilyen Hitler vagy Sztálin karikatúra megjelentetésétől, a neonácik és sztálinisták számos követőjének érzékenységére való tekintettel? Talán valamikor fel kellene szólalnia a George W. Bush karikatúrák beszüntetése mellett, mivel lehet, hogy a több millió ember, aki rá szavazott sértve érzi magát. Nem, ő nem tenne ilyet. Nem a személyes bátorság, sem pedig az újságírói etika vezérelte itt, hanem az, hogy biztos legyen abban, hogy sehonnan nem éri támadás. Nyilvánvaló, hogy Zörner nem ismeri az iszlámot, sem pedig a hivatása etikáját és az újságírók személyes kötelességét. Ezek mind arra utasítják az újságírókat, hogy megingathatatlan tisztasággal és merészséggel írjanak, írják le az igazságot, még akkor is, ha az nem politikailag korrekt, és hogy harcoljanak a hatalom totalitárius gyakorlásának minden formája ellen. – még akkor is – és különösen akkor – ha ez a hatalomgyakorlás vallási köntösbe burkolózik.

Franciaországban, a Nouvel Obs megjelentetett egy interjút Regis Debay filozófussal, aki igazodott az iszlámnak való behódolás nemzetközi forgatókönyvéhez, és aki nem kevesebbet tett, mint felszólított az iszlámmal kapcsolatos véleménynyilvánítás önkontrolljára.

„Nem alkalmazhatjuk a saját fogalmainkat és gondolkodási rendszereinket más történelemmel rendelkező kultúrákra, ahol ennek irányadó szerepe van, mint ahogy az 300 évvel ezelőtt [felvilágosodás] nálunk is történt.”[iv]

Az értékrelativista Debray talán filozófus, de csak nagyon keveset értett meg: a saját történelméből, a francia felvilágosodásból, abból, hogy milyen romboló következményei vannak a megbékítő filozófiának – és még ennél is kevesebbet az iszlámból.

Az USA-ban számos újság és folyóirat szintén visszautasította, hogy leközölje a Mohamed karikatúrákat. Anne Appelbaum, a kritikus amerikai történész és újságíró, így ír erről a Washington Postban:

„Képmutatás a kulturális baloldal részéről. Több tucat amerikai újság, beleértve a Postot is kijelentette, hogy nem fogják megjelentetni a karikatúrákat, hanem ehelyett [egy álszent főszerkesztő szavaival élve] >> tartózkodnak a vallási szimbólumok elleni felesleges támadásoktól. <<”[v]

Applebaum és a német szociológus Wolfgang Sofsky véleményükkel azon kevesek közé tartoztak, akik helyesen értelmezték a karikatúrákkal kapcsolatos konfliktus vallási és politikai hátterét, és azt a következtetést vonták le, hogy az iszlám agresszív természete volt a konfliktus fő oka. Sofsky ezt írja a Weltben:

„A tömeget nem a demokratikus szabadságok érdeklik… Az indíték, amely hajtja őket sokkal régebbi. A tömeg valódi célja, hogy uralkodjék a legfőbb ellensége felett; meg akarják ölni és fel akarják gyújtani őket. Általában véve a nyugatra gondolnak ilyenkor. Az egyetlen szabadság, amit még nem töröltek el, az ölés szabadsága.”[vi]

A szerzők mint az iszlamizáció segítői

Már 1919-ben Kurt Tucholsky német író megválaszolta azt a kérdést, hogy hol vannak a felvilágosító írások, és különösen a szatirikus kritikába csomagolt írások határai? A válasza híressé vált:

„Meddig mehet el a szatíra? Bármeddig!”[vii]

Később a német irodalmi Nobel-díjas Günter Grass a következő állítást fogalmazta meg a Mohamed karikatúrákkal kapcsolatban:

„egy jobboldali dán újság tudatos és előre megtervezett provokációja.”[viii]

Mr. Grass azóta „megértette”, hogy miért is történt a New Yorki ikertornyok elleni terror akció, és bizonyos mértékig szimpatizál az iszlám terroristákkal.

És itt újból megfigyelhető az az automatikus baloldali reflex, amely azonnal elvet minden iszlámkritikát a jobboldal részéről anélkül, hogy leellenőrizné. Az egyik interjúban, amelyet a FAZ (Frankfurter Allgemeine Zeitung) készített vele, egyetlen szóval sem említi meg az iszlám „hitetlenekkel” szembeni világméreteket öltő lázítását, a dán karikaturisták és a számtalan kiadó, újságíró és író, – akik elég bátrak ahhoz, hogy kritizálják az iszlámot – elleni – egész világra kiterjedő – halálos fenyegetését. Egyetlen szóval sem említette meg Mohamedet, aki számtalan gaztettet követett el a gyerekek ellen, több ezer ellenállót öletett meg, a nőket másodosztályú személyeknek nyilvánította, egy teljes zsidó törzset fejezett le csak azért, mert az a törzs nem tért át az iszlámra, és aki régóta (bár már halott) folytat háborút – az 1400 éve tartó dzsihádot- azért, hogy a saját javára növelje a határait. És manapság itt van Európa közepén, és készen áll arra, hogy elfoglalja a kontinenst.

Ezek és a hasonló témák szolgáltak alapul a karikatúrákhoz, amelyekről Grass azt mondta, hogy a „jobboldaliak” rajzolták. Ugyanakkor Grass véleményével ellentétben, ez a „dán lap” belenyomja az úját a tátongó sebbe (amelyet az iszlám okozott) és az iszlám elleni legsúlyosabb sérelmek közül lerajzolt néhányat. Ám Grass olyan messzire megy az iszlamofasisztákkal való barátságában, hogy amikor Lübecket „Európa kulturális fővárosának” javasolják, akkor komolyan azt javasolja, hogy egy lübeck-i templomot alakítsanak át mecsetté.[ix] Úgy látszik, hogy mit prédikálnak ott egyáltalán nem érdekli. Frissítsük fel a Korán azon részeit, amelyeket szerte a világon a mecsetekben prédikálnak:

„Amikor összetalálkoztok a hitetlenekkel, akkor vágjátok el a nyakukat! Mikor aztán nagy rontást tettetek bennük, akkor szorosan kötözzétek meg őket…” (Korán 47:4)

„Öljétek meg őket, ahol csak rájuk leltek…” (Korán 2:191)

„Ha hátat fordítanak nektek, akkor ragadjátok meg és öljétek meg őket, ahol csak rájuk akadtok, és ne fogadjatok közülük senkit se testvérbarátul, sem pedig segítőnek.” (Korán 4:89)

„Ti hívők! Ne kössetek testvérbarátságot a zsidókkal és a keresztényekkel: Ők egymás testvérbarátai!” (Korán 5:51)

„Ti hívők! Harcoljatok azok ellen a hitetlenek ellen, akik a szomszédságotokban vannak, hadd érezzék a keménységeteket.” (Korán 9: 123)

Stb., stb., stb.,

(A Korán 206! helyen szólít fel a hitetlenek elleni gyilkosságra és erőszakra, és a hit erőszakos terjesztésére. Ez az alapvető különbség az iszlám és a világ többi vallása között.)

Két lehetséges oka lehet annak, hogy Grass elkötelezi magát emellett a teofasizmus mellett. Először is Grassnak nem ismeri iszlámot. Másodszor Grass ismeri az iszlámot. Az első esetben egy buta ember, a második esetben egy fasiszta vallás barátja.

Azt, hogy a Waffen SS tagja volt – egy beismerés, amely elég későn következett be – el tudjuk fogadni, mint egy tapasztalatlan fiatal megnyilvánulását. Ugyanakkor az, hogy éretten, amikor bölcsességet és gyakorlatiasságot tulajdonítanánk neki, síkra száll egy gyilkos, az embereket megvető, gyereket megerőszakoló próféta és a vallása mellett, megbocsáthatatlan. Vakbuzgóságában és a „béke vallásának” kritika nélküli támogatásában, Grass maga vált arra a szabadságra nézve veszélyessé, amelyről úgy gondolja, hogy egész életében harcolt.

Pszichoanalitikusok mint az iszlamizáció segítői

Az 1968-as békemozgalom másik ikonja Horst-Eberhard Richter német pszichoanalitikus. Grasshoz hasonlóan Richter is a nyugatot hibáztatja a karikatúra konfliktus miatt. Richter:

„A nyugatnak tartózkodnia kellene minden provokációtól, szerénynek és alázatosnak kellene lennie. Sokkal jobban kell tisztelnünk az iszlám országok identitását.”[x]

Ez a mondat elemzésre szorul. Richter a baloldal és a zöldek ikonja, egy olyan vezető személyiség, akit a béke által motivált valóság-tagadók egész generációja istenként tisztel. Azokkal szemben nem gyakorol kritikát, akik kezeket vágnak le, ok nélkül megkorbácsolnak valakit, vagy olyan nőket köveznek meg, akiknek az volt a bűnük, hogy el akartak válni a férjüktől. Azt a tényt sem kritizálja, hogy az iszlám területeken a „béke vallásának” kritikusainak szemét érzéstelenítés nélkül kiveszik, hogy lányokat már két! éves korban arra kényszerítenek, hogy koszos öregemberekhez menjenek feleségül, hogy a sária, az iszlám törvények szerint a nőket másodosztályú embereknek tekintik. Nem kritizálja a legfelsőbb bíróságokat, hogy a pedofília legrosszabb formájára adják áldásukat: csecsemőkkel történő szexuális kapcsolathoz.[xi]

Minderről nem tudott? Talán 20 évvel ezelőtt el lehetett volna nézni neki az iszlámmal kapcsolatos tudatlanságát. Szeptember 11-e, Bali, Madrid, London, a talibán nagyfokú afganisztáni és pakisztáni aktivitása, az iráni (és az iraki) homoszexuálisok tömeges meggyilkolása, a keresztényeknek a történelem során páratlan üldöztetése, amely jelenleg minden iszlám uralta országban folyik, mindezek után Richternek nincs mentsége. Nem tud és nem fog tudni elmenekülni a megszégyenítés elöl, amit a nyugatellenes és iszlámbarát félrevezető elemzések és a fasiszta iszlám előtti gyáva és sürgős behódolása miatt érdemel. Richter – aki évtizedek óta pszichoanalitikus és pszichoterapeuta, és nem csak Németországban, hanem az egész nyugaton ismert a neve – nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem arra, hogy minden lehetséges agressziót a nyugat számlájára írjon. Valójában az a célja, hogy lejárassa a nyugati rendszereket azáltal, hogy „hatalom által megszállt ördögöknek”[xii] írja le azokat, és azzal vádolja meg, hogy fóbiásan és paranoiásan zavart[xiii]. Ugyanakkor a világméretű muszlim felkelések esetében, amelyek a Mohamed karikatúrák leközlését követték, a rendszer és kapitalizmus bírálata megdöbbentő változást mutat: a korábbi kérlelhetetlen vádlóból egy szerető nagyapa-szerű alak felé:

„Ismerjük ezeket a dühkitöréseket ezekben az országokban. Nem sorolhatjuk egy kategóriába a dühös tömeg zavargását és vandalizmusát a többség viselkedésével… ”[xiv]

Egyetlen szó sem esett arról a 140 halottról, akik a zavargások miatt haltak meg, vagy a meggyilkolt papokról és apácákról, a több tucat lerombolt templomról, az ártatlanok megöléséről. Eközben Richter a „dühkitörés” kifejezéssel jelentéktelenné tette a keresztények iszlám általi világméretű üldöztetését. Milyen szelektív is ez az érzékelés-torzulás. Ez súrolja a paranoia határát, és mindez a háború utáni Németország egyik „legbefolyásosabb” pszichoanalitikusától származik. És ez az egyedülálló tudatlanság Richtertől jön, -„aki érti az iszlámot”- és aki egyfelől a „férfit” egy „barbár lénynek” állítja be, másrészről pedig elkötelezi magát az iszlám mellett – amely a férfimánia legembertelenebb, leggyilkosabb, és legmorbidabb formája a Földön.

Tudós kollégáinak többségéhez hasonlóan ő is az iszlámot elsődlegesen a kommunikációs teória témakörébe tartozó problémának tartja. A problémát a nyugat párbeszédre és megértésre való képességének hiányával magyarázza, amely azért következett be, mert nem volt, vagy csak kezdetleges kísérletek voltak arra, hogy az iszlám kérdéseivel foglalkozzanak. A családterapeutáknak és kommunikációs deficit kutatóknak az egész világ csak olyan családias folyamatok, mint amilyenek a szülők, gyerekek és felnőttek közötti konfliktusok, és ezért a narcisztikus betegségek kezelésére redukálódik. Richter számára ez praktikus, mivel diplomás pszichoterapeutaként úgy gondolja, hogy rendelkezik a megfelelő válasszal a világ politikai és vallási konfliktusaira. De van a tudatlanságnak egy határa, ahol már a legjobb tudós is, ha nem rendelkezik tényekkel, dilettánssá, amatőrré válik. Richter ezeket a szimptómákat mutatja az iszlámmal kapcsolatos esszéjében, amelynek a címe: „Iszlamofóbia – a nyugtalanság pszichológiai betegségének szimptómája.” Ebben felteszi a következő költői kérdést:

„Az iszlamofóbia a pszichológiai nyugtalanság (béke hiányának) szimptómája?”[xv]

Korrekt diagnózis, de nem a megfelelő betegre. Richter felcseréli az okot az okozattal. Nem az iszlám kritikusa „pszichológiailag nyugtalan”, hanem inkább az iszlám „vallása” az. Hogy világosan fogalmazzunk, Németország egyik legismertebb és legnagyobb tiszteletnek örvendő pszichoterapeutája, aki harcolt a maszkulománia és totalitáriánizmus ellen (ezt állítja magáról Richter), a theofasizmus és az iszlám férfi-vallás elleni kritikát betegségként értelmezi. Ugyanis az „iszlamofóbia” kifejezésnek ez a jelentése.

Egy tudós által adott ilyen súlyos diagnózissal kapcsolatban fel kell tennünk egy kérdést. Ha Richter háromnegyed évszázaddal korábban élt volna, akkor ugyanezt a diagnózist állította volna fel a nemzeti szocializmus kritikusaival szemben, és „nácifóboknak” nevezte volna őket? Vagy a kommunista totalitárianizmus kritikusait „sztálinofóbnak”? Vagy a kínai kommunisták kritikusait „maofóbnak”? Nem tartozik a tárgyhoz? Dehogyis nem! Számos kollégája a kommunista országokban ezt a diagnózist állította fel, és a kommunizmus bírálóit középkori szintű pszichiátriai gondozásra utalta azért, hogy mindörökre eltüntesse őket.

És talán Richter is olyan híres, mint Grass. Csak ő, sok kollégájához hasonlóan, olyan dolgokról ír, amelyeket nem ért. Talán ez a megalománia egy formája, az ön fényezés jele, amely sok 1968-as öregnél a mai napig megfigyelhető. Mindenesetre Richter sok hozzá nem értő megjegyzést tesz, amelyekkel elég sikeresen segíti a „pszichopatológikusan nyugatalan” iszlámot, és a mai napig több százezer fiatal békemozgalmi személy van, aki elhisz mindent, amit leír.

A baloldal mint az iszlamizáció segítője

Az, hogy iszlám témájáról nehéz kritikus vitát folytatni, amelyet sok személy és párt folytatna, –és amelyet a baloldali véleményformálók gyakran a jobboldal szemére vetnek – valójában a baloldali-zöld-önelégült társaságnak köszönhető. A baloldal a mai napig elutasítja a nyílt vitát a totalitárius, embertelen iszlámmal kapcsolatban, így másoknak hagyja az „iszlám kritikájának” politikai terepét. És nem csak hogy elutasítja a vitát, hanem azáltal, hogy „idegengyűlöletnek” nevezi még démonizálja is.

Ugyanakkor a jobboldal démonizálásának stratégiája, amit a baloldal hosszútávon alkalmaz, egy ideológiai bumeránggá válhat, mivel az „idegengyűlölet” terminológiájának állhatatos és folyamatos hozzárendelése az „iszlámkritikához” gyakorlatilag lehetetlenné teszi a baloldal részéről, még a legindokoltabb és legnyilvánvalóbb esetekben is azt, hogy aktívan kritizálják az iszlámot. Ebben az esetben a „idegengyűlölet” vádja teljes erővel visszacsaphat rájuk, amely elől a baloldali jótét lelkek nem fognak tudni elmenekülni, és végül az iszlám lesz a valódi nyertes.

Az iszlámra áttért dánok mint az iszlamizáció segítői

Dániában megfigyelhető a „béke vallására” való áttérés trendje. Németországhoz és más nyugati országokhoz hasonlóan, a közel 4000 iszlámra áttért dán többsége a baloldalt és a zöldeket támogatja. Ezt a tényt világosan lehet látni a Koppenhágai Egyetem egyik tanulmányából.[xvi] A tanulmány az iszlámra áttértekkel, a nyugati típusú demokrácia nyílt ellenzőivel, és azzal foglalkozott, hogy kik akarják azt, hogy az iszlám legyen az ország irányításának formája. Ez a belső értékrendbeli pálfordulás a valamikor baloldali iszlám megtérteknél megdöbbentő:

  • elfordulni a kommunista ateizmustól egy olyan vallás miatt, amely az istenével és prófétájával kapcsolatos minden kételyt halállal büntet, és amely az egész világot Allah zászlaja alá akarja erőltetni.
  • elfordulni a nők és férfiak egyenlőségének igényétől egy olyan vallás miatt, amely nemi apartheidet folytat, ahol a törvények és vallási szövegek (Szunna, Korán) alapján a nők elnyomása, és szinte jogok nélküli helyzete, mindörökre meg van pecsételve.
  • elpártolni minden ember egyenlőségétől az ugyanúgy gondolkodó személyek, a muszlimok egyenlőségéhez. A Korán, Mohamed és a „béke vallásának”képviselői szerint mindenkit, aki nem muszlim nyugodtan meg lehet ölni.

Ez csak egy darabka abból az új vallási köntösből, amit ezek a nyugati áttértek a korábbi baloldali ruhájukra vettek akkor, amikor elhatározták, hogy muszlimok lesznek. Eltűnődhetünk azon, hogy vajon, amikor áttértek a „béke vallására” valaki elmondta-e nekik azt, hogy nincs visszatérés az iszlám előtti életükbe, vagy ha mégis elfordulnak az iszlámtól, akkor Mohamed személyes utasításának megfelelően meg fogják őket ölni:

„Öljetek meg mindenkit, aki elhagyja a vallást (iszlámot)!”[xvii]

Végkövetkeztetés: miután Hitlerrel nem jártak sikerrel, a nyugati megbékítő (békéltető, pacifista) társaság ismét megpróbálja

Dánia „politikailag korrekt” válaszával a muszlim bevándorlók gyűlöletére azon főárambeli politikai reakciók között helyezkedik el, amelyet gyakorlatilag minden nyugati kormány képvisel. Ezek az országok nem tanultak a megbékítő politika pusztító leckéjéből, amit a Szövetségesek gyakoroltak Hitler terjeszkedő politikájával kapcsolatban. A Nemzeti Szocialistákhoz (nácikhoz) hasonlóan most az iszlám „krokodilt” etetik, (Winston Churchill: a békéltető abban a reményben eteti a krokodilt, hogy őt eszi meg utoljára.”) abban reménykedve, hogy őket eszi meg utoljára. A „soha többé háború” mentalitás, amit a nyugati országok a második világháborúból összegzésképpen levontak legalább annyira téves, mint abszurd.

A megbékítő politika téves, mivel azok a társadalmak, amelyek emellett az alapelv mellett kötelezték el magukat könnyű prédának mutatják magukat, és ezt jelenleg láthatjuk Európa nagyfokú iszlamizációja esetében is, és végül védelem hiányában be fognak hódolni.[xviii]

A megbékítő politika abszurd, mivel a történelmi tapasztalatok megmutatják, hogy kivétel nélkül minden esetben, a bűnöző rezsimeket csak erőszakkal lehetett megdönteni. Ez volt a helyzet Hitler esetében, a Vörös Khmer esetében Kambodzsában, és ez volt a helyzet Idi Amin kannibalisztikus rezsimje esetén is Ugandában, aki mellesleg áttért az iszlámra.

Auschwitzot, Sobibort és Treblinkát nem a londoni, párizsi, és new yorki önelégült béketüntetések szabadították fel. A Szövetséges Erők és Vörös Hadsereg tankjainak és több százezer polgári és katonai áldozat árán szabadult fel. Pol Potot nem a nyugati jótét lelkek békevirrasztásai lökték félre, hanem a vietnámi hadsereg nagy erejű beavatkozása, amely 1000 halottat követelt. Azok, akik a semmiért akarnak szabadságot, valójában az elnyomást választják.

A második világháború egyetlen helyes végkövetkeztetése a következő:

„Soha többé nem toleráljuk az intoleranciát!”

Ha ezt a mondatot belevennék a szabad országok alkotmányának bevezetőjébe, akkor az iszlámhoz hasonló intoleráns és totalitárius rendszerek a szabad világ országaiban nem lennének képesek befészkelni és jóváhagyatni magukat az alkotmány biztosította vallásszabadság égisze alatt. Azonban ez kivétel nélkül mindenhol megtörtént. Ha ez a mondat a nyugati alkotmányos szerződések része lenne, akkor gyorsan észrevennék, hogy az olyan vallások, mint az iszlám veszélyt jelentenek a szabadságra, és a legfelsőbb bíróságok betiltanák. Az iszlámmal való barátkozás politikája helyett, amiben a papok, értelmiségiek, politikusok, újságírók és művészek segítenek, és a nyugati mecsetépítések áradata helyett, a muszlimokat egy fejlettebb és – a tudományt, kultúrát és emberi jogokat figyelembe véve – határozottan felsőrendűbb értékrendszerrel lehetne konfrontálni.

Azonban a mai napig a nyugati elit retteg ennek a teokratikus barbarizmusnak a konfrontálásától. Talán azért mert elfelejtették, hogy a szabadságot minden nap meg kell védeni és minden nap újból vissza kell foglalni. Talán mindez azért van, mert titokban vagy nyíltan gyűlölik a nyugati rendszerüket. Talán vagy nem ismerik fel az iszlámból származó egzisztenciális fenyegetést, vagy – a kommunizmus gyors és váratlan összeomlása miatt – legbelül titokban együtt akarnak működni az iszlámmal a régóta tartó törekvésében, és a segítségével akarják megdönteni a nyugati rendszert. Mindamellett had mondjam a megbékítőknek és a nyugati szabadság összes ellenségének: az iszlám krokodil téged fog elsőként felfalni!

A nyugati elit kollektív kudarca

Ahhoz, hogy valaki újságíróként, politikusként, vagy íróként a „béke vallásának” kivételes természetéről beszéljen, a vele való intenzív foglalkozást igényel. Mivel időigényes, és utána kell járni a dolgoknak, a legtöbb újságíró és értelmiségi pontosan ezért retteg ettől a témától. És ezért vallanak kudarcot abban, hogy ellássák a fő feladatukat: a szabadság támogatása melletti elkötelezettségüket és az olvasóik fáradhatatlan felvilágosítását.

A politikusok és jogászok egy másik területen is bűnösök: szélesre tárták a határokat, gyakorlatilag limit nélkül, egy a történelemben páratlan tömeges muszlim bevándorlás előtt. Minden évben körülbelül 1 millió új muszlim áramlik be az Európai Unió különböző országaiba, miközben az eredeti iszlám hazájukban a nem-muszlimokat könyörtelenül üldözik, börtönbe zárják, megkínozzák, és megölik. Ezek a politikusok, jogászok és ügyvédek a fő felelősei annak, hogy párhuzamos iszlám társadalmak jöttek létre majdnem minden nyugat-európai országban. Ezek a társadalmak nem csak, hogy nem akarnak integrálódni, hanem épp ellenkezőleg, azon vannak, hogy eltávolítsák a liberális európai alkotmányos törvényeket és egy európai kalifátussal („Eurábia”) helyettesítsék azt. A megvalósulás és védelem tekintetében a politikusok és jogászok nemcsak hogy szánalmasan megbuktak, hanem ami még ennél is rosszabb, azáltal, hogy nem cselekedtek az országukat veszélyeztető végzetes iszlám fenyegetettséggel szemben, megszegték a hivatali esküjüket, amelyet az alkotmány ró ki rájuk, azt, hogy meg kell védeniük az embereket a veszélyektől.

Egy teljes és a történelem folyamán kifejlődött értékrendszer –ami a nyugati felvilágosodás, emberi jogok, véleményszabadság, egyén szabadsága – omlott össze egy nemzetközi forgatókönyv hatására, olyan karikatúrák miatt, amelyek:

  1. tartalma törvényes volt
  2. formálisan törvényes volt, a kritika és vita szabadsága miatt, még ha tartalmukban nem is lettek volna megfelelőek
  3. szégyenfolt volt az iszlám arcán különösen, ha figyelembe vesszük a keresztények, zsidók és a nyugat megvetését és megaláztatását, amelyek a mindennapi élet részei az iszlám országokban. Bárki, aki legalább egyszer látta azokat a népirtó karikatúrákat, amelyeket az iszlám világban a média bemutatott, tudja, hogy a Mohamed karikatúrák körüli felfordulás egyoldalú, reakciós és álszent volt.

Az iszlám nagy figyelmet szentel annak, hogy ne kritizálják, de ugyanakkor nem ismer határokat a nem-iszlám világ folyamatos és romboló kritikájában. Az egész világon azt hiszik a muzulmánok, hogy a nem-muszlimok „szent” szimbólumait büntetlenül elégethetik, eltörhetik, darabokra téphetik. Ritkán látunk olyan muszlim tüntetést, amelyben nem tépik szét, gyújtják fel, vagy tapossák meg nyugati országok zászlóit. A muszlimok nem ismernek határt a nyugat sértegetésében. És abban sem, amikor ezeket a szóbeli sértegetéseket gyáva és rosszindulatú terror akciók követik a világon – főleg ártatlan civilek, férfiak, nők, és gyerekek ellen. Az iszlám felhívása az ellene irányuló kritika beszüntetésére a legnagyobb és a lehető legveszélyesebb támadás a felvilágosodott nyugati világgal szemben, és a „béke vallásának” a nem-iszlám országok elleni, naponta elhangzó gyűlöletbeszédét és háborús retorikáját figyelembe véve, az iszlám kritikájának tiltása önmagában egy komédia és álszentség.

A karikatúra konfliktus megmutatta, hogy az alábbiak között nem lehet kompromisszumot kötni: egyrészt az iszlám kritika nélküli elismerése és az összes érékének való alávetettség követelése, másrészt pedig a nyugati felvilágosulás hagyománya között, amely szerint nincs olyan téma, amit ne lehetne kritikusan elemezni (és ebbe a vallások is beletartoznak.)

Vagy az egyik vagy a másik. Vagy meghatározzák, hogy mit lehet gondolni, mint az iszlám esetében, vagy pedig – a nyugati felvilágosodás alapján – teljes véleménynyilvánítási szabadság van.

De mivel az iszlám, már a kezdetektől fogva, határozottan támad minden kritikát és minden kritikus vizsgálatot, és az szövegeinek és személyeinek (Mohamed) kritikus vizsgálatát, ezért nem lehet tartós politikai és társadalmi együttélés a muszlimok és nem-muszlimok között. Ha megnézzük az iszlám történetét, és a jelenlegi politikai helyzetet, ez megerősíti ezt a tényt. Az iszlám az együttélésnek csak egyetlen formáját ismeri: az iszlám teljes érvényesülését más vallások fölött – minden más vallás saját hatalma alá vetése, addig a pontig, amíg az egyetlen választási lehetőség az iszlámra való áttérés marad – vagy a halál.

A békés együttélésben való hit, ahogy azt a legtöbb nyugati multikulturalizmuskövető gondolja, és amely a legtöbb értelmiségit és politikust irányítja, az iszlám valódi jellegének nemtudása miatt született, és végül ki fog róla derülni, hogy csak egy végzetes illúzió. Ha Európa megmarad ebben az ideológiai és politikai bénultságban, akkor ennek a „békés együttélésnek” az egyedüli nyertese a „béke vallása” lesz. A muszlimok tudják a legjobban, hogy az iszlám „háborút”, nem pedig „békét” jelent.

„Bárki, aki kijelenti, és azt prédikálja, hogy az iszlám jelmondata nem az, hogy >>háború, háború, egészen a győzelemig<< és hogy ez a jelmondat nincs benne a Koránban, igaza van. A Korán sokkal többet követel meg, mégpedig azt, hogy >>háború, háború, egészen a romlottságuk teljes megsemmisítéséig.<<” Ruhollah Khomeini[xix]

Aki meg akarja állítani azt, hogy Eurábia megtörténjen, többé nem számíthat a politikusokra és jogászokra. Aki meg akarja állítani Eurábiát, saját magának kell aktívnak lennie (a következőkben):

  1. Ne szavazzon többet iszlámpárti politikusokra. Iratkozz le az iszlámbarát újságokról és folyóiratokról.
  2. Az olvasók küldjenek tömegesen leveleket az olyan cikkekre és kommentárokra válaszul, amelyek az iszlám kritikusait szélsőjobboldalinak állítják be és/vagy olyan cikkekre és kommentárokra, amelyek tagadják Európa iszlamizációjának történését.
  3. Küldjenek e-mailt olyan rádiók és televíziók főszerkesztőinek, akik iszlamofil (iszlám-barát, vagy iszlám-szerető) show-kat mutatnak be.
  4. Tömeges hirdetések azokkal a jogászokkal és ügyvédekkel szemben, akik eltérnek a német/európai törvényektől, és akik nem ismerik a bevándorlással kapcsolatos bűnügyi törvényeket.
  5. Ne szavazzon többé olyan polgármesterre és pártra, akik aktívan támogatják mecsetek építését, és akik ezt teszik, azoknak széles körben tegye ismertté a nevét.
  6. Küldjön tömegesen tiltakozó leveleket az önkormányzati hivatalokba, és pártközpontokba.
  7. Szervezzen ülő tüntetéseket és kisebb és nagyobb tüntetéseket bárhol, ahol lehetséges.
  8. Az iszlámmal kapcsolatban informálja a barátokat és ismerősöket e-mailen keresztül, például olyan cikkek küldésével, amelyek felfedik az iszlám valós természetét, és más hasonló információkat.
  9. Ossza meg barátokkal, ismerősökkel, az iszlámmal kapcsolatos ismereteit.
  10. Amikor szavaz (akár önkormányzati, akár európai, akár általános választásokon) csak azokra a pártokra szavazzon, akik felismerik az iszlám veszélyét és kiállnak ez ellen.
  11. Bátorítsa azokat a politikusokat, újságírókat, értelmiségieket, művészeket és más polgárokat, akik elég bátrak ahhoz, hogy kritikát gyakoroljanak az iszlámmal szemben, és elviselik a „szélsőjobboldali” megbélyegzést, amit a baloldal és iszlám szervezetek fognak rájuk aggatni.

Minden a terítéken hever. De egy igazság biztos: „Aki nem harcol, már előre elveszítette a csatát.”

Michael Mannheimer 2009
M.Mannheimer@gmx.net


Felhasznált irodalom

[i] Source: Avisen 2 March 2007 (http://avisen.dk/islam-skal-fylde-mere-i-koebenhaven_77616.aspx)

[ii] Avisen 2 March 2007 (http://avisen.dk/islam-skal-fylde-mere-i-koebenhaven_77616.aspx)

[iii] Cited in “Das Gesicht Mohammeds (The face of Muhammad)”, from Wikipedia, the free Encyclopedia

[iv] In “Der Karikaturenstreit: Eine europäische Presseschau (The Caricature Clash: A European Press Review)”, http://www.perlentaucher.de/artikel/2886.html

[v] Ugyanitt

[vi] Ugyanitt

[vii] Kurt Tucholsky: Gesamtausgabe. Texte und Briefe. Band 3. Texte 1919

[viii] Frankfurter Allgemeine Zeitung: “Grass kritisiert Kariakaturen als gezielte Provokation (Grass Criticizes Caricatures as an Intentional Provocation)”, 9 February 2006, in faz.net (http://www.faz.net/s/ RubCF3AEB154CE64960822FA5429A182360/Doc-EC5816691793D4046882B75C3BD98A8C8-ATp1-Ecommon-Scontent.html)

[ix] Henryk Broder: “Gunter Grass. Der Herr der Binse (Gunter Grass, the Lord of the Cane)”, 14 August 2006, in: SpiegelOnline (http://www.spiegel.de/kultur/gesellschaft/0,1518,431695,00.htm)

[x] Horst Eberhard Richter, cited in: DER SPIEGEL: “Bilderstreit (Picture Clash)”, 8 February 2006 (http://www. spiegel.de/politik/deutschland/0,1518,399575,00.html)

[xi] Ayatollah Khomeini (Irán vezetője) megengedte a csecsemők megerőszakolását: „Egy férfinak lehetnek szexuális örömei egy csecsemővel. Bár nem szabad behatolnia, de szexuális játékokra használhatja a gyereket! Ha a férfi behatol és a gyerek megsérül, akkor hátralevő életében gondoskodnia kell róla. Mindamellett ez a lány nem fog a négy feleség közé számítani. A férfi nem házadodhat össze a lány nővérével. Egy lánynak jobb úgy megházasodnia, hogy az első menstruációja inkább a a férje, mint a szülei házában történjen. Minden apa, aki a lányát íly módon házasítja meg állandó helyre számíthat a Paradicsomban.” Khomeini könyvévől: “Tahrirolvasyleh,” negyedik kötet, Darol Elm, Gom, Iran, 1990

[xii] Horst-Eberhard Richter, in: Das Ende der Egomanie. Die Krise des westlichen Bewusstseins (The End of Egomania. The Crisis of Western Consciousness). 2002

[xiii] Ugyanitt

[xiv] Horst-Eberhard Richter, cited in: DER SPIEGEL: “Bilderstreit (Picture Clash)”, 8 February 2006

[xv] Horst-Eberhard Richter: “Islamophobie – ein Symptom der ‘seelischen Krankheit Friedlosigkeit’ (Islamophobia – a Symptom of the Illness of Psychological Unrest [lack of peace]”, May 2007, (http://209.85.129.132/ search?q=cache:BY6uoEH10vQJ:www.ippnw-ffm.dee/Themen%2520der%2520Zeit/Islamophobie%2520-%252 0ein%2520Symptom%2520der%2520seelischen%2520….doc+Islamophobie+%E2%80%93+ein+Symptom+d er+Richter&cd=1&hl=de&ct=clnk&gl=de&lr=lang_de)

[xvi] 180 Grader (http://www.180grader.dk/nyheder/Konvertiter_er_venstreorieterede.php)

[xvii] Bukhari V4 B52 N260, reported by Ikrima

[xviii] Compare Michael Mannheimer: “Der Islam als Sieger des westlichen Werte-Relativismus. Eine Kritik der reine Toleranz (Islam as Victor in Western Values-Relativism. A Critique of Pure Tolerance).”

[xix] Khomeini, 2 December 1984. Payame enghelab, cited after Bahman Nirumand: Mit Gott für die Macht (With Godfor the Power). Page 346

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=2218

Bejegyzés: on 2011. jan. 21.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, Michael Mannheimer újságíró. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes