Mire számíthatnak a kopt keresztények Egyiptomban?

Egyiptomban a hadsereg szisztematikusan lerombolja a kerítést három kopt keresztény kolostor körül. A kerítéseket az elmúlt időszak zavaros eseményei miatt építettek azért, hogy megakadályozzák a portyázó muszlim fanatikusokat és tolvajokat. A három kolostor a világ három legősibb, még működő vallási intézményei közé tartozik. A Mubarak rezsim alatt számíthattak a rendőrség védelmére. A koptok kérték a hadsereg védelmét, akik azt a választ adták, hogy nem tudják megvédeni őket, gondoskodjanak magukról. Így tettek, ezért építettek kerítést a kolostorok körül. Úgy tűnik a hadseregnek az az érdeke, hogy a kolostorok védtelenek maradjanak, mivel buldózerekkel lerombolták azokat. A kerítés védelmében tett bármilyen próbálkozásra a hadsereg lövésekkel válaszolt.

(AINA) – Az egyiptomi fegyveres erők már a második alkalommal rohamozták meg az 5. században épített Kairótól 110 km-re, Wadi el-Natroun-ban található Szent Bishoy kolostort. Éles lőszert használtak, két szerzetest és a kolostorban dolgozó hat kopt munkást sebesítve meg. Több forrás megerősítette, hogy a hadsereg gránátvetőket is használt. Négy embert tartóztattak le, köztük három szerzetest és egy kopt ügyvédet, aki a kolostorban vizsgálta a hadsereg előző napi támadását.

Aksios Ava Bishoy szerzetes elmondta Nader Shoukry, a Freecopts nevű szervezet aktivistájának, hogy a fegyveres erők reggel öt tankkal, egy buldózerrel és páncélozott járművekkel megrohamozták a kolostor főbejáratát, azért hogy lerombolják a múlt hónapban, a kolostor által épített kerítést, amit azért építettek, hogy megvédjék magukat és a kolostort a törvénytelenségtől, amely a január 25 felkelés óta jellemzi Egyiptomot.

“Amikor megpróbáltuk beszélni velük, válaszul a hadsereg éles lövedékkel lőtt, Feltaows atyát a lábán, Barnabás atyát a hasán sebesítve meg,” mondta

Ava Bishoy szerzetes. “A monostor hat kopt munkása is megsérült, néhányan súlyos mellkasi sérüléseket szenvedtek.”

A sérültekkel elrohantak a közeli Szadat Kórházba, akik pedig súlyos állapotban voltak, azokat átvitték a kairói angol-egyiptomi kórházba.

Hemanot Ava Bishoy atya azt mondta, hogy a hadsereg közel 30 percen át éles lövedékkel és gránátvetőkkel lőtt, ami megrongálta a régi kolostori kerítést. “A hadsereg meg volt döbbenve az ott maradó imádkozó szerzetesek láttán. Ez az, ami igazán idegesítette őket,” mondta. “A kapu és a kerítés lerombolása közben a katonák azt kántálták, hogy >>Allah Akbar<< és  >>győzelem, győzelem<<“

Hozzátette: a hadsereg azt is megakadályozta, hogy a kolostori autó a sérülteket a kórházba vigye.

A hadsereg a kairótól 100 km-re elhelyezkedő Wady el-Rayan városában található Alexandriai Szent Makariosz kolostort is megtámadta. Megrohamozták a kolostort és éles lőszerrel lőtték a szerzeteseket. Mina atya azt mondta, hogy az egyik szerzetest lelőtték és több mint tízen sérüléseket szenvedtek, miután botokkal megverték őket. A hadsereg lerombolta az újonnan felállított kerítést, és a kolostor egyik szobáját és elkobozta az építőanyagot. Január 25-e után ez a kolostor is épített egy kerítést azért, hogy megvédje magát, miután fegyveres arabok és rablók támadták meg, hat szerzetest megsebesítve. Közülük az egyik szerzetesnek a mai napig kritikus az állapota.

A hadsereg február 21-én ultimátumot adott a kolostornak, hogy ha a kerítést 48 órán belül nem bontják le a szerzetesek, akkor majd a hadsereg megteszi (AINA 2011/02/23).

Az egyiptomi hadsereg a saját Facebook oldalán kiadott egy nyilatkozatot, melyben tagadta, hogy bármilyen támadás történt volna a Szt. Bishoy kolostor ellen, és amelyben “kifejezte minden egyiptomi imádkozási helyhez való szabadságát” A nyilatkozat hozzátette, hogy a hadsereg csak olyan kerítéseket bontott le, amely állami tulajdonban levő területre épült, és hogy nem áll szándékukban magát a kolostor is lerombolni.

Hedra Ava Bishoy atya elmondta, hogy birtokában van egy egész doboznyi üres töltényhüvely, ami a jelenleg kórházban levő emberekkel együtt ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja.

A hadsereg támadása az után következett, hogy a szerzetesek a saját védelmükre kerítést építettetek, miután a január 25-i felkeléseket követően a rendőrség elmenekült, és miután a nagy számú börtönből elmenekült rab megtámadta őket.

“Kapcsolatba léptünk az állambiztonsági szervekkel és azt mondták, hogy nem tudnak rendőri védelmet biztosítani,” mondta Bemwa atya, “Ezért többször kértük az egyiptomi TV-t, hogy segítsen, ami utána felvettük a kapcsolatot egy katonai személlyel, aki azt mondta nekünk, hogy védjük meg magunkat, amíg nem jutnak el hozzánk. “Így a szerzetesek építettek egy alacsony kerítést a kolostor azon oldalán, amely ki volt téve a támadásoknak, olyan területen, amely a kolostorhoz tartozik, és amelyet ezután a szerzetesek és a kolostori munkások a nap 24 órájában figyelemmel kísértek.

A Szent Bishoy szerzetesei jelenleg ülősztrájkot folytatnak a kolostor előtt a hadsereg visszaélései elleni tiltakozásul.

Közel 7000 kopt tartott békés tüntetést a kairói kopt székesegyház előtt, ahol III Shenouda pápa a szokásos heti előadását tartotta, amely után a Tahrir tér felé meneteltek, tiltakozásul a fegyveres erők kopt kolostorok elleni támadásaival szemben.

Mary Abdelmassih

Gates of Vienna, Assyrian International News Agency

Print Friendly

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=2768

Bejegyzés: on 2011. Már. 1.. A bejegyzés kategóriái: Egyiptom, Legfrissebb. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

Keresés az archívumban

Keresés dátum alapján
Kategória kiválasztása
Keresés a Google-n

Képgaléria

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes