Nicolai Sennels pszichológus:a muszlim nevelés és a terrorizmus

A Frontpage Interjú mai vendége Nicolai Sennels dán pszichológus, aki egy koppenhágai börtönben több évet dolgozott fiatal bűnöző muzulmánok között. A „Bűnöző muzulmánok között: egy pszichológus tapasztalatai koppenhágából” című könyv szerzője. Elérhetősége: nicolaisennels@gmail.com.

FP: Nicolai Sennels üdvözlöm ismét nálunk.

Ma arról szeretnék beszélni önnel, hogy a muszlim neveltetés hogyan járul hozzá ahhoz, hogy valakiből terrorista legyen.

Hadd kezdjem a következő kérdéssel: mint gyermekpszichológus, hogyan magyarázza, hogy sok muzulmán terroristává válik, illetve szimpatizál a terroristákkal?

Sennels: Köszönöm Jamie.

15 éve dolgozom gyermekekkel és serdülőkkel, és tapasztalt pszichológusként rendelkezem mind elméleti, mind gyakorlati tapasztalattal a gyermekek személyiségfejlődését illetően. Miután több mint 150 muszlim gyereknek és szüleinek adtam tanácsot, azt a világos következtetést vontam le, hogy a muszlimok a nem-muszlimokhoz képest általában nagyon eltérő módon nevelik a gyermekeiket. Annak ellenére, hogy minden gyermek ártatlan csecsemőként születik, erőszakos és gyűlölködő fanatikusokká fejlődhetnek akkor, ha bizonyos pszichológiai körülményekkel kerülnek kapcsolatba.

Sokan kérdik maguktól: Miért válik olyan sok muszlim terroristává, illetve miért szimpatizálnak velük oly sokan? A válasz erre nem csak teológiai, hanem pszichológiai is.

A kérdés az, hogy vannak-e a muzulmán kultúrában történő gyermeknevelésnek olyan területei, amelyek egy olyan gondolkodásmódot részesítenek előnyben, amely az embereket hajlamosabbá teszi arra, hogy terroristává váljanak. Illetve olyan terrorista taktikákat használjanak, mint a félelem és az erőszak, annak érdekében, hogy elősegítsenek egy olyan dolgot, amely közvetlenül az alapvető emberi jogok, az alapvető emberi értékek és törvények ellen van.

A bűnöző és nem bűnöző muszlimokkal folytatott munkámból szerzett szakmai tapasztalatom alapján a muszlimok általános gyereknevelési szokásai hozzájárulnak egy ilyen gondolkodásmódot kifejlődéséhez.

FP: Pontosan miben is különbözik a muzulmán nevelés a nyugatitól?

Sennels: A muszlim nevelés a vallási nézetek és a kulturális hagyományok befolyása alatt áll, amely miatt a muzulmán és nyugati kultúra pszichológiája több központi területeken is ellentéte egymásnak. Mint már korábban írtam (“Muzulmánok és a nyugatiak: a pszichológiai különbségek” és “Bűnöző muzulmánok között“) négy nagy különbséget figyeltem meg a a muszlim és a nyugati elme között. Később majd elmagyarázom, hogy ez a négy muszlim pszichológiai tulajdonság hogyan növeli a terroristává válás kockázatát.

Az első a haraggal kapcsolatos. A nyugati gyerekeket úgy nevelik, hogy azt gondolják, hogy a harag negatív dolog, és ezt kínos kimutatni, és valószínűleg a leggyorsabb módja annak, hogy valaki “elveszítse az arcát” (elveszítse a társadalmi státuszát). Ez az „ellenőrzés hiánynak” a jele, vagyis nincs meg az öröm és a képesség, arra, hogy azt tegye, amit akar. Ahogy a dán mondás tartja: “Csak a kis kutyák ugatnak”. A muzulmán gyermekeknek éppen ellenkezőleg azt tanítják, hogy a harag és az agresszió a konfliktusok kezelésének és a frusztráció kifejezésének társadalmilag elfogadható eszköze. Ezeket a klinikai megfigyeléseket alátámasztja az a jelentős tanulmány, amit az Alsó-Szászországi Német Egyetem készített 45.000, 14 és 16 éves kor közötti gyermekekkel készített interjú alapján. A következtetés az volt, hogy “a vallásos muszlim családokban felnövő fiúknál nagyobb a valószínűsége annak, hogy erőszakosak lesznek .” A tanulmányból, amelyet az Alsó-Szászország Kriminológiai Kutatóintézet vezetője és Christian Pfeiffer volt igazságügy-miniszter irányított, az is kiderült, hogy “még, ha más társadalmi tényezőket is figyelembe vették, akkor is jelentős összefüggést lehetett kimutatni a vallásosság és az erőszak alkalmazására való hajlam között” a muzulmánok körében. A muszlimokkal kapcsolatos szakmai tapasztalatom az, hogy ha nem mutatnak agressziót akkor, ha provokálva érzik magukat vagy kritizálják őket, az annak a jele, hogy nem elég bátrak, vagy nincs meg a képességük arra, hogy megvédjék a becsületüket, és ez társadalmi státusz veszteséget okoz. A nyugati országok azon akaratnak hiánya, hogy megvédje a kultúráját és értékeit, a muzulmánok körében általában a sebezhetőség jele, mert így gyengének tűnünk, mivel nincs meg a bátorságunk és büszkeségünk, hogy kiálljunk amellett, amink van.

A második különbség a muszlim és a nyugati neveltetés között a becsülettel és az önbizalommal kapcsolatos. A nyugatiakat általában úgy nevelték, hogy azt gondolja, hogy a kritika objektív és érzelmileg kiegyensúlyozott kezelése a lelki egyensúly és a személyes erő jele. Az önbizalom, és a kritika konstruktív kezelésének képessége, ha az igaz, és figyelmen kívül hagyása, ha nem, a hitelesség és az igazi önbizalom jele. A muszlim kultúrában a kritikát sértésnek tekintik, és elvárják, hogy valaki agresszíven reagáljon. Bármilyen kritikára „ugrani”, és agresszíven reagálni (sőt még arra is készen állni, hogy a saját családtagját megölje) azért, hogy megvédje a saját becsületét, azt a nyugati pszichológia nem tartja tisztelnivalónak. Ez a bizonytalanság érzésének, a gyengeségnek és a lelki kiegyensúlyozatlanságnak a jele. Egy nemrégiben készült tanulmány az úgynevezett gelotofóbiáról kiemeli ezt a fontos kulturális különbséget.

A gelotofóbia attól való félelem, hogy kinevetnek valakit, és a gelotofób emberek könnyen érzik magukat nevetségesnek és áldozatnak. Alacsony önértékelés, a humor hiánya jellemzi őket. Egyes társadalmak inkább gelotofóbok, mint mások. Tanulmányok azt mutatják, hogy a Közel-Keleten (33 százalék) háromszor több a gelotofóbok aránya, mint egy átlagos nyugat-európai országban (11-13 százalék). Kiderült, hogy Dánia a legkevésbé gelotofób ország a világon (1,7 százalék kissé gelotofób). A gelotofób kultúrák nem tudnak intellektuális vitákban részt venni, mert a kritikus érveket túl komolyan vennék. Azok az emberek, akik nem tudják kezelni a kritikát, és csak nagyon kevés megalapozott érvvel rendelkeznek, gyakran érzik magukat tehetetlennek. Ekkor az erőszak és fenyegetések (terrorizmus) nagyon könnyen válnak a kritika elhárításának – sajnos gyakran hatékony – opciójává.

A harmadik különbség a nevelésében arra a tapasztalatra vonatkozik, hogy általában hogyan formáljuk az életünket. A pszichológia a kontroll belső és külső helyéről beszél. A nyugati kultúrát a belső kontroll érzése jellemzi. Ez azt jelenti, hogy úgy tekintünk magunkra, hogy felelősek vagyunk a saját cselekedeteinkért, helyzetünkért és a tudatállapotunkért. Ahogyan gondolkodunk, a látásmódunk, hogy mennyire vagyunk képesek kezelni az érzelmeinket és reakcióinkat, dönti el azt, hogy milyen irányt vesz az életünk, és hogy boldogok leszünk vagy szenvedést fogunk tapasztalni. Ha személyes problémáink vannak, akkor azt kérdezzük magunktól: “Mit csináltam rosszul, mi mást tehetek?” Belül keressük a válaszokat és a számtalan pszichológus, terapeuta, edző, önsegítő könyvek és folyóiratok egész iparága épült erre a világnézetre.

A muzulmán világban nincs meg ez a hitrendszer, és nem létezik a személyes tanácsadás ezen iparága. Ez azért van így, mert a külső kontroll uralja ezt a kultúrát. A muszlim társadalmakban szigorú külső kulturális tradíciók, vallási szabályok, erőteljes férfiuralom és gyakran totalitárius rendszerek döntenek az egyén életének szinte minden területét. Kevés hely van – ha van egyáltalán – arra, hogy ezeken a külső tényezőkön elgondolkozzanak, megkérdőjelezzék vagy kritizálják őket. Amikor egy muszlimnak személyes problémái vannak nagy a valószínűsége annak, hogy azt fogja kérdezni: “Ki tette ezt velem?” Míg mi nyugaton hiszünk a szabad akaratban, addig a muzulmánoknak ott van az “insalláh – ha isten is úgy akarja”. Ha a kontroll helye belül van, az önmagunk iránti felelősséghez és az önreflexió fokozott képességéhez vezet. Míg ha a kontroll helye kívül van, az áldozati mentalitáshoz, és külső határok szükségességéhez vezet, azért, hogy az ember társadalmilag elfogadható módon tudjon viselkedni. A muszlim neveléssel kapcsolatos gyermekpszichológiai vizsgálatok azt mutatják, hogy “a deviancia megelőzése erkölcsi nevelés révén elhanyagolható a büntetés fontossága mellett.” Másképp mondva: a külső tekintéllyel szembeni félelem elültetése sokkal fontosabb, mint az egyén erkölcsének fejlesztése.

A negyedik pszichológiai különbség az identitással és toleranciával kapcsolatos. Egészen a közelmúltig, amikor is bebizonyosodott, hogy a kulturális relativizmus egy naiv elmélet, amelyet élettapasztalat nélküli absztrakt gondolkodású professzorok találtak ki, a legtöbb nyugatinak azt tanították, hogy minden vallás és kultúra egyenlő. Azt mondták nekünk, hogy legyünk toleránsak, és még ma is sokan attól tartanak, hogy rasszistának fogják nevezni, ha kritizálja a totalitárius vallásokat, a külföldiek magas bűnözési arányát, illetve az EU és a nemzeti államok laza bevándorlási törvényeit. A muszlimoknak ezzel szemben azt mondják, hogy egy bizonyos vallási csoporthoz tartoznak, és hogy a törzshöz (a muszlim társadalomhoz és az Ummához), és a valláshoz kell lojalitásnak lenniük – a nemzeti identitás és világi törvények, és a “a többiek” -a nem-muzulmánok – iránti tolerancia iránti lojalitás rovására. A muzulmánok körében tapasztalható erős muszlim identitás egy ugyanennyire erős MI-ŐK mentalitást teremt. A kutatások azt mutatják, hogy a Dániában élő muzulmánoknak csak 14 százaléka vallja magát “dánnak és demokratikusnak”. Németországban a muzulmánoknak csak a 12 százaléka érzi magát “németnek”.

Egy svéd tanulmány, amelyre Karen Jespersen egykori dán miniszter „Islam’s Power (Az iszlám ereje)” című könyvében hivatkozott megerősíti a saját klinikai megfigyeléseimet, valamint a fenti dán és német identitással kapcsolatos kutatásokat. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a muszlim bűnözők soha nem rabolnak ki muszlimokat, és hogy a nem-muzulmán svédek elleni erőszak és rablások célja elsősorban az, hogy behódoljanak: “A rablások, amelyek csak ritkán előre megtervezettek, történhetnek hetente vagy akár naponta is. A céljuk nem az, hogy fogyasztásra pénzt szerezzenek. A cél inkább az, hogy megmutassák az erejüket, és hogy megalázzák a svédeket. Nem számított, hogy ki volt az áldozat, amíg az egy svéd volt: >>Amikor rabolunk, úgy érezzük, hogy háborúban állunk a svédekkel.<< >>Igen, a támadásaink valójában háborús cselekmények, háborúban állunk a svédekkel.<< >>Számomra hatalom amikor a svédek a földön fekszenek, és megcsókolják a lábamat.<< Az identitás és lojalitás pszichológiája óriási szerepet játszik akkor, amikor felmérjük a terrorcselekmények kockázatát egy személy, csoport, szervezet vagy kultúra esetében.

FP: Ez a négy muszlim pszichológiai tulajdonság hogyan növeli a terroristává válás kockázatát?
Sennels: Harag, sértődésből eredő büszkeség, áldozati mentalitás és egy felsőbbrendű csoporthoz való tartozás és másokkal szembeni szembehelyezkedés erős érzése, a fő elemei a terrorizmus iránti elköteleződésnek. És pontosan ezek azok az érzések amelyeket a muszlim nevelés és muzulmán kultúra belenevel a nagy számú muszlim személyiségébe.

A harag felkeltése és úgy tekinteni rá, mint az erő jele, biztosítja a szükséges agressziót és a motiváció ahhoz, hogy valaki ártson annak a tárgynak, amire a harag kivetül. A sértődésből eredő büszkeség a bosszú szükségességének érzését hozza létre, táplálja a haragot és növeli az uralkodás iránti kívánságot (“Megmutatom neked, ki az erősebb!”). A kontroll külső helye – ami a muzulmán társadalmakban széles körben elterjedt és jól ismert áldozati mentalitás oka – egy olyan tapasztalatot teremt, amely miatt az ember üldözött áldozatként érzékeli magát, akinek a brutális és igazságtalan elnyomóval szemben joga van minden eszközzel megvédenie magát. Az erős identitás pontosan meghatározza mind a barátokat, mind az ellenségeket. Mind a háborúkban, mind a hollywoodi filmekben az ellenség megnevezése és befeketítése segít az embereknek abban, hogy kevesebb empátiát érezzenek az ellenséggel szemben, és ezzel lerombolják azt a lélektani határt, amely normálisan megakadályoz minket abban, hogy ártsunk a “rossz fiúknak”, vagy örüljünk annak, amikor szenvednek, vagy megölik őket. Azok az értékek, amelyeket a muzulmán gyermekek oktatásában használnak, létrehozza és nagy mértékben megerősíti ezt a tendenciát. Nyugaton több tízezer gyerek jár Korán iskolába és sok esetben a nem muszlimokkal kapcsolatos negatív látásmódjukat csak erősítik.

A muszlim kultúra alapvetően rengeteg dühös embert hoz létre, akiknek törékeny az önbizalma, nagymértékben jelen van az áldozat mentalitás és a nem-muzulmánokkal szembeni ellenérzés. Egy ilyen kultúra kombinálása egy erőszakos ideológiával, a pszichológia és a vallás lehető legrosszabb kombinációja.

Nicolai Sennels, FrontPage Magazine (A szerző engedélyével fordította: dzsihadfigyelo.com)

Print Friendly, PDF & Email