Az üldözőknek adnak menedéket, nem pedig az üldözötteknek

Korábban már bemutattuk Hatune nővért (illetve itt), aki iraki keresztény menekültekkel foglalkozik. Itt egy rövid interjú vele:

Az üldözőknek adnak menedéket, nem pedig az üldözötteknek. Ott hagyják őket a szomszédos országokban, mint ahogy azt Irakban láthatjuk. Meg kell védenünk ezeket az embereket. Lemészárolják őket a hitük miatt. „Allah akbar” aztán lemészárolják őket. Meggyalázzák és megszégyenítik őket. 100 000 olyan embert ismerek, akik ezzel a kegyetlenséggel és megszégyenítéssel élnek együtt. Főleg a nők és a fiatal lányok, és a megölt fiatal lányok férjei. Szomszédos országokba menekülnek, ahol nem kapnak menedéket, nincsenek jogaik. Az ENSZ dolgozóinak más a vallásuk, és egyszerűen elutasítják a kérvényeiket. Amikor a keresztények panasszal élnek, az iszlám alkalmazott nem hagyja jóvá azt, és miután elhagyták a hivatalt a szemétbe dobja a papírokat. Ezért a keresztényeknek ott kell maradniuk, és helyettük másokat hoznak Európába. De kik dolgoznak az ENSZ-ben? Természetesen ugyanazok a lefátyolozott nők. Nem hinnének a szemüknek és a fülüknek, ha látnák és hallanának a személyes tapasztalataimról, amiknek szemtanúja voltam. Nemi erőszak, váltságdíj, arc és más testrészek megcsonkítása, miután kifizették a váltságdíjat. Nem akarok ilyet mondani, de ez kegyetlenség.

Miért történik ez az erőszak?

A Közel-Keleten élők fanatikus hozzáállása miatt. Olyan emberek miatt, akik nem engedelmeskednek isten törvényeinek és semmibe veszik az emberi jogokat. Erőszakosan lépnek fel másokkal a vágyaik, vérmérsékletük és barbár tudatuk miatt. Kérem a politikusokat, hogy védjék meg és juttassák érvényre az értékrendszerünket azért, hogy ez a veszély ne jelenhessen meg itt is. Németként szomorúan látnom, hogy a németek engednek az erőszaknak. Nővér vagyok, nem mondhatom, hogy rántsanak kardot. Hiszek a békében és a keresztény értékekben, de vannak korlátok, amiket be kell tartatni. Amikor Jézus látta, hogy a templommal rosszul bántak, akkor azt nem tolerálta. Felborította az asztalokat. Ma félreértik a toleranciát. Ez inkább gyávaság. Az európaiak és németek „lábára taposnak”. Úgy gondolom, hogy itt az ideje érvényre juttatni az emberi jogokat, ahelyett hogy megengednék, hogy eltapossanak minket olyan emberek, akik idejöttek és azt mondják, hogy „rátok fogom kényszeríteni a saját kultúrámat és törvényeimet.” Olyan kultúrát és törvényeket, amelyek embertelenek. Kérem a politikusokat, hogy ne engedjék meg ezt. Az újságírók kezdjenek el az igazságról beszélni. Ne féljenek! Mi történt veletek? Meddig fogtok még megfutamodni és elrejtőzni? Ki kell mondanotok az igazságot, Nem csak féligazságokat és egyedi eseteket. Felhívtam egy TV csatornát –nem mondom meg melyiket – és mondtam, hogy itt van ez az anyag, amiről szeretném, ha tudnának az emberek. Azt mondták, hogy nem merik érinteni ezt a témát, semmisítsük meg az anyagot. Mi folyik itt? Ki kell derülnie az igazságnak. Miért marad Európa csöndben, miért nem mondják ki az igazságot?

Print Friendly

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=2879

Bejegyzés: on 2011. Már. 10.. A bejegyzés kategóriái: Irak, Legfrissebb, Vallásüldözés, Video. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez
  • No dhimmitude

    Az ENSZ iszlamista szervezet, régóta tudjuk, fel kellene oszlatni úgy, ahogy van.
    Szaúd-Arábia felügyeli az emberi jogokat?
    Sajnos ez az a kategória, ami már nem tud komikus lenni, csak tragikus.

Keresés az archívumban

Keresés dátum alapján
Kategória kiválasztása
Keresés a Google-n

Képgaléria

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes