Geert Wilders: itt az idő leleplezni Mohamedet

Ideje leleplezni Mohamedet

Geert Wilders

Azért, hogy tisztában legyünk azzal, hogy az iszlám miért jelent halálos veszélyt, nem csak a Koránt kell figyelembe venni, hanem Mohamed karakterét is, aki kinyilatkoztatta a Koránt és a iszlámot.

A Korán nem csak egy könyv. A muzulmánok úgy vélik, hogy Allah maga írta, majd pedig lediktálta Mohamednek az eredeti változatot, az Umm al-Kitab-ot, amely a mennyben található. Következésképpen nem lehet vitatkozni a tartalmával. Ki merne vitatkozni azzal, amit Allah maga írt? Ez magyarázatot ad a mohamedánok legtöbb viselkedésére, az erőszakra, a dzsihádra, a zsidók, keresztények és más nem-muzulmánok és a hitehagyottak gyűlöletére és üldöztetésére. Amit a Nyugat kórosnak tekint, az teljesen normális az iszlámban.

A második áthidalhatatlan probléma az iszlámban Mohamed alakja. Ő nem csupán valaki a sok közül. Ő al-insan al-kamil, a tökéletes ember. Ahhoz, hogy valaki muszlim legyen el kell ismételnie a Shahada-t (a muzulmán hitvallást). A Shahada elmondásával tanúbizonyságot tesznek arról, hogy nincs más Isten akit imádni lehet, kivéve Allah, és hogy Mohamed az ő szolgálója és követe.

A Korán, és így Allah, kijelenti, hogy Mohamed életét utánozni kell. Ennek következményei borzasztóak, aminek nap mint nap szemtanúi lehetünk.

Sok elemzés foglalkozott Mohamed épelméjűségével. A rendelkezésre álló kutatások ellenére, ezt ritkán említik, vagy képezi vita tárgyát. Tabunak számít annak az embernek a jellemét megvitatni, akit a világon másfél milliárd ember szent prófétának tekint, és olyan valakinek, akinek a példáját követni kell. Ezt a tabut kell a Nyugatnak, köztük Hollandiának, áttörnie.

Ali Sina egy iráni ex-muszlim, aki az iszlámot elhagyók számára létrehozta a Faith Freedom International nevű szervezetet, legújabb könyvében kijelenti, hogy Mohamed egy narcisztikus, pedofil, tömeggyilkos, terrorista, nőgyűlölő, kéjenc, kultuszvezető, bolond, nemi erőszakot tevő, kínvallató, gyilkos és fosztogató volt. Sina 50.000 dollárt ajánlott fel annak, aki bizonyítani tudja ennek ellenkezőjét. Eddig még senki sem követelte a jutalmat. Ami nem meglepő, hiszen ez a jellemzés olyan iszlám szövegeket alapul, mint például a Hadisz, Mohamed életének leírása, kortársai elbeszélése alapján.

A történelmi Mohamed egy medinai rablóbanda kegyetlen vezetője volt. Gátlás nélkül fosztogattak, erőszakoltak és gyilkoltak. A források barbár orgiákról beszélnek, ahol több száz ember torkát vágták át, a kezeket és lábak levágták, emberek szemét kivájták, egész törzseket mészárolták le. Jó példa erre a zsidó kurajza törzs kiírtása 627-ben Medinában. Mohamed egyike volt azoknak, akik lefejezték őket. A nőket és gyermekeket rabszolgának adták el. Látva az iszlám terroristák őrületét manapság, nem nehéz kitalálni, hogy ez honnan származik.

Bécsben Elisabeth Sabaditsch-Wolff nőjogi aktivistát nemrégiben pénzbírság megfizetésére ítélték, amiért megsértett egy vallást azáltal, hogy Mohamedet pedofilnak nevezte. Bár ez az igazság. Számos hadísz tartalmaz tanúvallomásokat Mohamed kedvenc feleségétől, a gyermek Aishától. Aisha szó szerint a következőt mondja: “A próféta hat évesen vett feleségül és kilenc évesen közösült velem.”

A történész Theophanes (752-817) szerint Mohamed epilepsziás volt. Az epilepsziás rohamokat gyakran kísérik hallucinációk, verejtékező homlok, és habzó száj, tünetek, amelyek Mohamed látomásai közben jelentkeztek.

A flamand pszichológus dr. Herman Somers “A másik Mohamed” (1992) című könyvében megállapítja, hogy a “próféta” a negyvenes éveitől kezdődően akromegália nevű betegségtől szenvedett, amit az agyalapi mirigyben (hipofízis – egy kis szerv, közvetlenül az agy alatt) levő daganat okoz. Ha az agyalapi mirigyben levő daganat túl nagy nyomást okoz az agyban, akkor az emberek olyan dolgokat kezdenek el látni és hallani, amelyek nincsenek ott. Somers pszichopatológiai diagnózisa Mohamed állapotáról a következő: szervi hallucinációs betegség paranoid tulajdonságokkal.

Armin Geus német orvostörténész paranoid hallucinációs skizofréniáról beszél. Hasonló elemzés található Dede Korkut orvos “Mohamed kórképe” című könyvben.

Dr. Masud Ansari: “Mohamed pszichológiája: A próféta agyában” című könyvében Mohamedet “egy hatalomban levő pszichopata tökéletes megszemélyesítőjének” nevezi. Mohamednek zavarodott paranoid személyisége volt, kisebbségi komplexussal és a megalomán tendenciákkal ötvözve. A negyvenes éveiben látomásai lettek, amitől azt kezdte hinni, hogy kozmikus küldetése van, és semmi sem állhat az útjába.

Az igazság nem mindig kellemes, vagy politikailag korrekt. A fent említett kutatások alapján be lehet bizonyítani, hogy az iszlám hitvallás arra kötelez másfél milliárd embert a világon, – beleértve a Hollandiában élő egymillió muszlimot, – hogy Mohamedre példaként tekintsenek. Nincs visszaút, ha valaki egyszer muszlim lett. Bár az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata 18. cikkelye kimondja, hogy minden személynek joga van “megváltoztatni a vallását vagy meggyőződését,” az iszlámban halálbüntetés jár a hit elhagyásáért.

Bárki, aki kritizálja az iszlámot és Mohamedet súlyos veszélybe sodorja magát –amiről nekem is van tapasztalatom. És bárki, aki megpróbál elmenekülni az iszlám és Mohamed befolyása elől az életét kockáztatja vele. Nem tudjuk továbbra is elfogadni ezt a helyzetet. A nyilvános vita Mohamed jelleméről és valódi természetéről felnyithatja a szemét, és támogathat minden muzulmánt a világon, akik el akarják hagyni az iszlámot.

A hitehagyók hősök, és most jobban megérdemlik a szabadságszerető emberek támogatását szerte a világon mint a történelemben bármikor. Ez nem lehet a pártpolitikai játékok színtere. Itt az ideje, hogy segítsük ezeket az embereket azáltal, hogy leleplezzük Mohamedet.

Geert Wilders egy holland képviselő. A Szabadság Párt (PVV) elnöke. Ez a cikk a “HP / De tijd”  holland hetilapban jelent meg 2011. március 30-án.

Gates of Vienna

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=3006

Bejegyzés: on 2011. ápr. 1.. A bejegyzés kategóriái: Geert Wilders, Legfrissebb. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes