Népirtás: Fekete-Afrikaiak tömeges muszlim kasztrálása

Már a 7. században elvitték az arabok az iszlámot Afrikába, és vele együtt a rabszolgaságot is. Bárki, aki visszautasította az iszlámra való áttérést, rabszolgaként deportálták a muszlim világba. 17 millió afrikai jutott erre a sorsra. Ez a mai napig tabu téma.

Tidiane N’Diaye szenegáli antropológus megtöri a csendet, és követeli, hogy a muszlim rabszolgaságot végre leplezzék le. N’Diaye a történelem eme alig feltárt fejezetét az „Elfátyolozott népirtás” című könyvében mutatja be. A muszlim rabszolga-kereskedelem történelme a leghosszabb az emberi történelemben. Közel 13 évszázadon keresztül tartott és sokkal több áldozata volt, mint az amerikai rabszolga-kereskedelemnek, amely 400 éven keresztül tartott. És ami a legrosszabb az egészben, hogy a rabszolgák legtöbbjét kasztrálták, ami után nem lehetett gyerekük.

Az afrikaiakat az Arab Világba, Törökországba, Perzsiába és Indiába hajózták, vagy a Szaharán keresztül Észak-Afrikába szállították. Sokan meghaltak a falvakon történt rajtaütések során, mások nem élték túl a szállítás nehézségét. Azokat, akik elérték a rabszolgapiacokat, kasztrálták. N’Diaye szerint öt emberből csak egy élte túl ezt a veszélyes operációt. Mindenkinek, aki az ültetvényeken, a bányában, a ház körül, vagy a háremben dolgozott át kellett esnie ezen a kegyetlen eljáráson. Ezeket az eunochokat még a 20. század elején is meg lehetett találni.

Az arabok és az észak-afrikaiak rasszisták voltak. Lenézték a fekete embereket. Ezért nem engedték, hogy gyerekeik legyenek a saját országaikban. Ez megmagyarázza, hogy miért nem volt olyan jelentős fekete diaszpóra, akik később felhozták volna a témát, hasonlóan ahhoz, ahogy az az amerikai feketéknél történt. Gory szenegáli szigetén emléket állítottak az európai rabszolga-kereskedelemnek. Itt ezreket hajóztak és szállítottak el Amerikába. Tidiane hasonló emléktáblát akar a brutális muszlim rabszolga-kereskedelemnek is. Számára ez egy népirtás volt, mivel azok, akiket kasztráltak nem nemzhettek gyermeket, ezért kihaltak. És mindez Allah nevében történt. A Korán soha nem tiltotta a rabszolgaságot. Épp ellenkezőleg, sok Korán-idézet bátorít a nem-muszlimok rabigába döntésére. És amíg az európai felvilágosodás küzdött a rabszolgaság ellen, addig egyetlen arab értelmiségi sem sem volt, aki közbejárt volna a feketék érdekében.

Már a 7. században az arabok dzsihádra szólítottak fel a szudáni feketék ellen. Még napjainkban is több ezren vannak saját honfitársaik fogságában.

Sok fekete imádkozik ebben a mecsetben, holott az őseiket rabszolgasorba döntötték az iszlám nevében. Több évszázadon keresztül az afrikai királyokat kényszerítették arra, hogy behódoljanak az iszlámnak és védelmi pénzként rabszolgákkal kellett fizetniük. Az iszlamizáció következtében az afrikai királyok bűnrészessé váltak a feketék rabszolgává tételében. Bárki, aki behódolt az iszlámnak – elméletileg – megmenekülhettek a rabszolgaságtól. De ha elutasítottad, hogy muszlim legyél, akkor kérlelhetetlenül levadásztak, ezért működtek együtt velük és ezért robbantottak ki több háborút az afrikaiak között.

Az európaiak egészen a 20. század elejéig fenntartották a rabszolga-kereskedést. Bár a rabszolga-kereskedést már rég betiltották, a gyarmatosító hadseregek helyben elnézték. Ennek a piszkos iparágnak a központja a kelet-afrikai Zanzibár volt. A rabszolgaság betiltása után az emberek föld alatti börtönökben végezték. A rabszolga-kereskedés a hírhedt Tippu Tipet Zanzibár második legnagyobb emberévé tette. Még 1920 után is dolgoztak rabszolgák az ültetvényeken.

Sem Afrika, sem pedig a muszlim világ nem mutatott hajlandóságot arra, hogy a 13 évszázados rabszolgaságról beszéljen. Ez egyfajta szolidaritás az afrikaiak és az arabok között, a közös vallásuk, az iszlám miatt. Inkább nem beszélnek a történelem ezen fájdalmas időszakáról. Az emberek inkább afelé irányítják a figyelmüket, akiket már bűnösnek tartunk, az európaiak és amerikaiak felé. Tidiane N’Diaye ezt nem fogadja el, sem úgy, mint egy értelmiségi, vagy mint egy szenegáli király leszármazottja, vagy mint egy muszlim.


További hasznos olvasmány: GYARMATOSÍTÁS ÉS DZSIHÁD – BŰNTUDATKELTÉS ÉS PSZICHOLÓGIAI HADVISELÉS EURÓPA ISZLAMIZÁCIÓJÁÉRT (Somodi Zoltán, Magyar Idők)

Print Friendly

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=3346

Bejegyzés: on 2011. máj. 8.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, rabszolga-kereskedelem, Történelem. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez
  • László Huszár

    Az európai emberek többsége teljesen hülye lett.
    Bűntudatot érez olyanért, amit sosem követett el.

Keresés az archívumban

Keresés dátum alapján
Kategória kiválasztása
Keresés a Google-n

Képgaléria

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes