Miért van a multikulturalizmus bukásra ítélve?

Nicolai Sennels legutóbbi írása egy olyan témával foglalkozik, mely az elmúlt hónapokban megragadta a nyugat-európai vezetők figyelmét. Ez pedig nem más, mint a multikulturalizmus bukása.

Számos vezető európai politikus kijelentette, hogy a multikulturális projekt halott és kivitelezhetetlen. Angela Merkel német kancellár arra a következtetésre jutott, hogy „az úgynevezett multikulti elképzelés – mely szerint a különböző kultúrájú emberek boldogan élhetnek egymás mellett – nem működik „ (BBC, 2010. okt. 17.). Merkel nyíltan kijelentette, hogy a multikulturális társadalom kiépítésére tett kísérlet „véglegesen elbukott”.

David Cameron, brit miniszterelnök (BBC, 2011. febr. 5.) és Nicolas Sarkozy francia elnök (The Telegraph, 2011. febr. 11.) nyomban követték a sort, s a multikulturalizmust „bukott” erőfeszítésnek deklarálták. Cameron hozzátette, hogy az Egyesült Királyságnak erősebb nemzeti identitásra van szüksége, Sarkozy pedig így érvelt: „ Túlságosan el voltunk foglalva az érkező személyek identitásával, de nem eléggé az őt befogadó országéval.”

Olyan pszichológusként, akinek a praxisában már több száz bevándorló megfordult, azt gondolom, hogy a multikulturális társadalom bukásra van ítélve, mert ellentétben áll azokkal az alapvető pszichológiai alapelvekkel, melyek az egészséges közösségek kiépítésének feltételei. Ez az egyik alapvető pszichológiai tényező pedig az identitás (nemzeti identitás) kérdése. A fenti idézetek alapján, Cameron és Sarkozy ugyanerre a következtetésre jutott.

Nemzeti identitás

Ahhoz, hogy egy társadalom sikeres legyen, polgárainak képesnek kell lenniük arra, hogy azonos központi értékek mentén egyesüljenek. A legfontosabb alapvető értékek a nemzeti identitás és a honfitársakkal való közösség vágya. A nemzeti identitás azt jelenti, hogy ha Dániában élsz, akkor dánnak érzed magad. A közösség érzése pedig azt, hogy a hasonlóságok (elsősorban az a tény, hogy ugyanabban az országban élünk) fontosabbak, mint a különbségek (vallás, bőrszín vagy a származási ország).

A nemzeti identitás és a közösség érzése általánosságban növeli a munkamorált, az adófizetési hajlandóságot, a szociális szolgáltatásokkal kapcsolatos közhangulatot és az ország törvényei iránti tiszteletet. Azok az emberek, akik a közösség tagjainak tartják magukat, úgy fogják érezni, hogy maguknak ártanak, amennyiben megsértik a közösséget. A nemzeti identitás a nemzeti hatóságok tiszteletében is fontos szerepet játszik.
A közösség érzése létfontosságú az életminőség szempontjából az olyan szociális lényeknek, mint az ember. A közös értékek pedig alapjai a kölcsönös bizalomnak, segítségnyújtásnak, nyitottságnak, megértésnek és az egymás iránti tiszteletnek. Azok az emberek, akik fő értékeiket tekintve mélyen megosztottak és teljesen különböző irányvonalak mentén kívánnak közösséget létrehozni, egyszerűen gyengébb szövetséget fognak alkotni.

Amikor emberek egy olyan kultúrát tekintenek sajátjuknak, melynek értékei nem a nemzet vele született kultúrájában gyökereznek, akkor ez az identifikáció a többségi társadalommal való azonosulás kárára következik be. Ezáltal a közösség érdekeinek erőszakos megsértése felé vezető út lerövidül. Ez az egyik oka annak is, hogy egyes migráns csoportok drámaian felülreprezentáltak a bűnözési és munkanélküliségi statisztikákban.

A társadalom multikulturalizációja ezáltal megnöveli az igényt az ellenőrzés, a tilalmak, a rendőrség és a keményebb ítéletek iránt, azért, hogy megelőzhetővé váljanak bizonyos belső elemek közösség elleni fellépései. A multikulturális társadalmak emiatt lassan közelítenek egy kevésbé demokratikus, sokkal inkább fasiszta berendezkedés felé. Helmut Schmidt, előző német kancellár utólag így bölcselkedett: „A multikulturális elképzelés tulajdonképpen összeegyeztethetetlen a demokratikus társadalommal. …Ha valaki felteszi a kérdést, hogy a világon hol vannak működő multikulturális társadalmak, hamar szembesül azzal a ténnyel, hogy a multikulturalizmus békés formában, csak erős, tekintélyelvű államok keretei között képes létezni.” (Hamburger Abendblatt, 2004. nov. 24.).

Ellenkultúra

Szerencsére, a világ majdnem minden részéről érkező bevándorlók képesek azonosulni alapvető nyugati értékrendünkkel. Bár vannak problémák a szervezett bűnözéssel, illetve az ázsiai és kelet-európai bevándorlók demográfiai tömörüléseivel, azonban ezek sosem jelentettek igazi fenyegetettséget a társadalomra nézve.

A sikertörténetek és szerepmodellek ellenére is van egy olyan kultúra, amely nem bizonyult megfelelő módon integrálhatónak, ez pedig az iszlám.

Az iszlám kultúra és vallás egy olyan, természetéből fakadó önvédő mechanizmussal rendelkezik, amely a muszlim bevándorlókat ellenállóvá teszi a befogadó ország külső befolyásával szemben.
Egy olyan kultúrával van dolgunk, mely a legfontosabb területeken – mint az igazi demokrácia, a szólás szabadsága, a nők egyenlősége, és a más vallások iránti tolerancia – nagyon keveset vagy egyáltalán nem változott azóta, mióta 1400 éve megjelent a középkori törzsközösségek körében. Mindez egészen elképesztő ahhoz képest, hogy a világ többi része milyen sokat változott ez idő alatt.

A túlzott nyugati tolerancia és a rugalmatlan muszlim kultúra kedvezőtlen kombinációja egy olyan kulturális ozmózist hozott létre, amelyben a nyugati értékek egyelőre nem képesek behatolni az iszlám világába, míg az iszlamizáció átszivárog a muszlim közösségekből a nem–muszlim társadalmakba.

Emiatt azokban a multikultúrákban, melyekben az iszlám kultúra is jelen van, a nemzeti identitás és közösségi érzés hiányából fakadó problémák lényegesen nagyobbak. Ennélfogva a „multikultúra” fogalma mára egyenértékűvé vált azokkal a társadalmakkal, ahol muszlim és nem muszlim kultúra él együtt. A precízebb megfogalmazás tehát inkább a „bi-kultúra” lenne.

A közös társadalomba való integrálódás helyett párhuzamos társadalmak jelennek meg, ahol a segélyekkel való visszaélés és az adók elkerülése jelentősen elterjedt és ahol a törvényellenesség és ellenségeskedés a nem-iszlám hatóságok ellen szélsőséges és gyakran erőszakos.

Dániában a rendőrség  25 és 30 közötti, többnyire bevándorlók által lakott „érzékeny térséget” tart számon, ahol a rendőrség és a tűzoltók munkájuk közben esetleges támadások kockázatának vannak kitéve (Midtjyllands Avis, 2010. aug. 7.). Egy példa a sok közül az „Ishoj Ghetto” Facebook-oldala is, mely ezzel a harci kiáltással bátorítja 650 tagját: „Testvéreim. El kell pusztítanunk minden rendőrautót, mely megközelíti Ishojt. Ez a mi városunk.” (Ekstrabladet, 2010. aug. 3.) Hollandiában, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Belgiumban, Németországban és a legtöbb nyugat-európai országban is vannak városok és gettók, melyek hasonló problémákkal küszködnek. Egy taastrupi (dán város) tanulmány kimutatta, hogy a segélyekkel való visszaélések 75 százalékánál bevándorlók és leszármazottaik az elkövetők – habár a bevándorlók aránya csupán 21 százalék a társadalmon belül (Jyllands-Posten, 2010. aug. 31.).

Európa szerte léteznek paralel muszlim társadalmak, melyek eljutottak arra a szintre, hogy kiépítették saját politikai, gazdasági és jogi infrastruktúrájukat.

A végrehajtói, törvényhozói és igazságszolgáltatási hatalom az imámok, a rendőri jellegű muszlim őrjáratok, a saját alkotású saría törvényszékek és iszlám érdekérvényesítő csoportok kezében összpontosul. A gazdaságot alapvetően az a tény határozza meg, hogy a muszlimok inkább muszlimoktól vásárolnak, az iszlám havala „bankügyletek” (bankok és hatóságok felügyeletén kívül működő privát jellegű pénzügyletek rendszere) pedig nagyrészt átvették a normál lefolyású pénzügyi tranzakciók helyét. A jól fejlett iszlám infrastruktúrától és a nem-iszlám környezet iránt tanúsított agresszív attitűdtől  már csak egy kis ugrásra van az autonómia és elszakadás követelése.

Ilyen jellegű muszlim követelések jellemzik az iszlám történelmét, továbbá a mai Kínát, Oroszországot, Thaiföldet, Afrikát, és a Balkánt, ahol a muszlimok gerillaharcok, terrorizmus és emberrablások által próbálták megvalósítani elképzeléseiket.

A józan ész és az érett élettapasztalat megvédhetett volna minket attól, hogy elkövessük azokat a hibákat, amik ide vezettek. Néhány évtizeddel később politikusaink, ahogy az lenni szokott – túl későn- végül bevallották az egyértelmű problémát (de csak azután, hogy a közvélemény-kutatások bizonyították, hogy a szavazók többsége nem kér a multikulturalizmusból). De mit fognak most tenni?

Három kézenfekvő megoldás

Az első és legalapvetőbb megoldás, hogy megállítjuk a bevándorlást azokból az országokból, melyek nem nyugati irányultságúak – ez főleg az iszlám világra vonatkozik. Ahogy az amerikaiak mondják: „Ha egy gödörben találod magad, akkor hagyd abba az ásást.”

Másodszor úgy kell tennünk, ahogy Angela Merkel, David Cameron és Nicolas Sarkozy javasolja: Meg kell erősítenünk a nemzeti identitást mind a bevándorlók, mind az eredeti lakosság körében. Mindez elsősorban azzal érhető el, hogy az oktatási intézményeinken és a közszolgálati médián keresztül jobban hangsúlyozzuk országunk történelmét, kultúráját, értékeit. Mi több, nyomást kell gyakorolnunk a bevándorlókra, hogy integrálódjanak azáltal, hogy elsajátítják nyelvünket, kultúránkat, betartják a törvényeket és fizetik az adót (például legalább 10 évig, mielőtt jogosulttá válnának a szociális juttatásokra). A problémás demográfiai fejlemények pedig részben megoldhatóak azáltal, hogy a gyermekek után járó támogatást az ország átlagos, egy főre jutó gyerekszámára (2 gyerek) limitáljuk. [ Vagyis családonként csupán az első két gyermek után jár támogatás, 3 vagy több után már nem. – a szerk. megj.]

Mi ezt tesszük Dániában és ezzel megelőzzük, hogy bevándorlók költözzenek Dániába, sok gyereket szüljenek vagy hozzanak magukkal és azon a pénzen éljenek, melyet az állam fizet a családnak minden egyes gyerek után.

Harmadszor pedig ne hagyjuk az iszlamizáció és a párhuzamos társadalmak által felhígulni és kétségbe vonni saját kultúránkat és nemzeti identitásunkat. A befolyásos mecsetek és iszlám kulturális központok arra késztetik a muszlimokat, hogy maradjanak kultúrájuk rendkívül szigorú keretein belül. Az olyan domináns szimbólumok, mint a minaretek, a halal-ételek a közintézményekben, adófizetők alapította sportlétesítmények kisajátítása muzulmán nők számára [A muszlim nők nem sportolhatnak együtt férfitársaikkal – szerk. megj.], az államilag támogatott Korán-iskolák, imaszobák a munkahelyeken, kórházakban, stb. szintén károsak a bevándorlók és mindannyiunk nemzeti identitásának kifejlődése szempontjából. Az iszlamizáció és a párhuzamos társadalmak létezése lehetővé teszi, hogy a muzulmán egyénnek egész élete folyamán még nem-muszlim országokban se kelljen soha  kilépnie a muszlim kultúrkörből. Amennyiben nemzeti identitást akarunk adni a bevándorlóknak, ellentmondásos és nem kívánt eredményre vezet az, ha a kormány ezzel egyidejűleg engedélyezi,sőt támogatja az iszlamizációt.

A nyugati párhuzamos muszlim társadalmak minden évben olyan elidegenedett állampolgárok tízezreit termelik ki, akiknek nagyon gyenge a nemzeti identitásuk, lojalitásuk, vagy egyáltalán nincs is. Ezeket a párhuzamos közösségeket mindenáron meg kell szüntetni. Ebben benne foglaltatik a mindenféle törvényszegésre kiterjedő zéró tolerancia. Az adóhatóságok, a rendőrség és a szociális szervek döntő szerepet játszanak ebben az összefüggésben.

Szeretném azt is hozzátenni, hogy börtönpszichológusként eltöltött éveim után arra a következtetésre jutottam, hogy egyetlen dolog van, amitől a bűnöző bevándorlók tartanak, ez pedig a deportálás. Továbbá meg kell cselekednünk azt is, amit a dán Aarhus önkormányzat tesz: Női szociális munkásokat és bábákat kell küldenünk a nem-nyugati bevándorlók otthonaiba, ahol találkozhatnak a nőkkel (a férfi családtagok jelenléte nélkül) és biztosíthatják őket arról, hogy ők és a lányaik biztonságban vannak és szabadok, valamint tájékoztathatják őket a váláshoz való jogukról, a családtervezésről, a fogamzásgátlásról, nőket segítő szervezetekről és a visszatelepítés lehetőségéről (az állam által finanszírozott kitelepülés a család származási országába).

 Ahhoz, hogy megállíthassuk a multikulturalizmust és szembeszegüljünk a muszlim kultúra mereven tradicionális, asszimilálhatatlan és széles körben elterjedt változatával, a nőket szabaddá kell tennünk abban a tekintetben, hogy megválaszthassák szexuális partnereiket, gyermekeik számát, öltözetüket és vallásukat. Ahogy a dán muszlim aktivista Kristina Khader, a New Hymen Project női tanácsadó központ elindítója mondta nekem egy interjúban: „A nők társadalmi kontrollja hivatott megőrizni a muszlim kultúra magját. A muszlim kultúra lényegének nagy része a női szexualitáshoz kötődik.” (JP-blog “Kulturkloeften”, 2009. nov. 2.).

Általánosságban a multikulturalizmus úgy küzdhető le, hogy az integrációs képtelenséget vagy vonakodást gyakorlatilag olyan bajossá és gazdaságilag nem kifizetődővé tesszük, hogy a kitelepülés legyen az egyetlen vonzó lehetőség.

A fentiek a szükséges követelések hosszú listáját képezik, de ennek megfelelően a jutalom is nagy: egy egyenlőségen alapuló részvétel a világ legszabadabb, leggazdagabb és legjobban működő kultúrájában – a Nyugati kultúrában.

Forrás: Gates of Vienna, Nicolai Sennels

Nicolai Sennels pszichológus, a „Bűnöző muszlimok közt: egy pszichológus tapasztalatai Koppenhágában” című könyv szerzője, és a Dán Néppárt Aarthus választókerületének parlamenti jelöltje. Nicolai Sennels korábbi cikkei itt olvashatók.

Print Friendly, PDF & Email