Thilo Sarrazin szelencéje nyitva

Hiába alázták meg egy forgatáson, a németek többsége a politikussal ért egyet

Forrás: 2011. augusztus 30., Zárug Péter Farkas, MNO,

Thilo Sarrazin

Egy évvel ezelőtt, augusztus végén került Németországban a könyváruházak polcaira Thilo Sarrazin „Németország felszámolja önmagát” című kötete. A baloldali kötődésű politikus, aki ekkor egyben a nagy presztízsű Bundesbank igazgatótanácsának a tagja is volt, 464 oldalas munkájával igencsak felborzolta a kedélyeket a bevándorlás és a társadalmi integráció témakörében.

A nagy megdöbbenést leginkább az okozta, hogy a szociáldemokrata politikus a politikai aréna bal és egyben társadalmilag elismert féltekéről fogalmazta meg azt a kritikát a mozlim és ezen belül is leginkább a török bevándorlók integrációs és szociális problémái kapcsán, amelyet addig csak a radikális- és szélsőjobboldal mert kimondani Németországban. Sarrazin legnagyobb bűne tehát az volt, hogy személyét nem lehetett csak úgy balkézből lefasisztázni, leraszszistázni, és személyes elismertsége így valósággal áttörte a politikai korrektség falait.

A szociáldemokrata politikus ezzel kivívta a második világháború szörnyűségei után örökösen stigmatizálásra jogot formáló erők haragját. A pillanatnyi zavarodottság után dúvadként támadt az egész liberális erőtér a kötet szerzőjére. Leghamarabb az államfőnek kellett elítélnie Sarazzint, majd pártjától követelték a kizárását, s végül már 2010 szeptemberében lemondatták a Német Nemzeti Bank igazgatótanácsi pozíciójáról. Csakhogy mindeközben a „Németország felszámolja önmagát” kötet minden idők egyik legkeresettebb könyvévé vált a német nyelvterületen, s még tavaly többször újra kellett nyomtatni. Egyértelművé vált, hogy Thilo Sarrazin kinyitotta azt a szelencét, amelynek fedele alatt már régóta fortyogtak az „elmozlimosodás” konfliktusai.

A kötet ma is töretlenül népszerű, ahogyan az elmúlt évben hatására – a kezdeti tiltakozások után – először Angela Merkel német kancellár, majd David Cameron brit miniszterelnök is ki merte mondani, hogy bizony megbukott a hatvanas évek óta vizionált békés multikulturális társadalom, s az Európán kívüli civilizációk nem élhetnek párhuzamos, az európaiságot figyelembe nem vevő, vagy éppen azzal ellentétes szociális életet.

Persze mindez nem jelenti azt, hogy Sarrazin megszűnt volna közellenségnek lenni.

Három hete maga a német közszolgálati tévé, a ZDF alázta porig a szociáldemokrata politikust azzal, hogy egy „visszautasíthatatlan” kamerák előtti látogatásra kérte fel egy török piacon, egy török étteremben, valamint az alevita kulturális központban. A megalázás tökéletesen sikerült. A török piac munkásai – látszólag ellent mondva a könyv állításainak – hajnaltól estig dolgoztak, és „üdv a török piacon” gúnyos mondattal köszöntötték a politikust. Majd a jól megkoreografált éttermi jelenetben egy ifjú török házaspár követelte a tulajtól, hogy ne szolgálják ki a politikust, és szóváltásba keveredve Sarrazin „baloldali-fasisztáknak” nevezte őket, mire a tulaj engedett a fiatalok provokációjának és „ezt az embert” nem szolgálta ki. Majd a végső megaláztatást az alevita kulturális központ munkatársaitól kapta meg a csőbe húzott Sarrazin, ahol már „takarodj, takarodj!” felkiáltás jelezte, hogy nemkívánatos személy a központban. Mindeközben sorolhatta ő a puszta tényeket, számsorokat a szociális segélyből élés, valamint a bűnözés terén, utalhatott a várható demográfiai változásokra, mindhiába. Ebben az előre megkoreografált – ámbár spontaneitást sugárzó – akcióban ő csak vesztes lehetett.

De mivel is verte ki Sarrazin a biztosítékot? Miért lett közellenség egyfelől, és/vagy miért lett mindmáig töretlenül népszerű tabudöntögető másfelől? Miért bestseller még megjelenése után egy évvel is a „Németország felszámolja önmagát”?

Leginkább azért, mert kilépett a politikai szemantika azon világából, amelyben a végletesen értelmezett politikai korrektség (PC) megakadályozta azt, hogy bizonyos kisebbségi-többségi problémákról beszélni lehessen.

E végletesen felfogott PC (political correctness) ugyanis a XX. század végére, XXI. század elejére gúzsba kötötte Európa politikusi osztályait, s bizonyos etnikai, vallási és kulturális problémák kimondását teljesen száműzte a szélsőjobboldal világába. Méghozzá azáltal volt képes ezt elérni, hogy a balliberális erőtér – s Németországban különösen így volt – monopolizálta magának a politikai stigmatizálás jogát arra nézve, hogy ki a „szélsőséges”, ki a „rasszista”, „fasiszta”, „iszlamofób” és nyilván „antiszemita”.

E szemantikai gyarmatosítás alapja a második világháborúban elszenvedett sérelmek voltak, amelyekre minden demokratikus erőnek természetesen tekintettel kellett lenni, s a jobboldaliság, kereszténydemokrataság fölött mindig ott lebegett a baloldal stigmatizáló Damoklész kardja. Csakhogy a nagyszámú bevándorlás és a velük Európába költöző párhuzamos kultúrák, vallások és etnikumok egy meghatározó része korántsem szülte meg a Popper által megálmodott „nyitott társadalom” békés multikulturalizmusát. Sőt, a XXI. század elejére mindinkább olyan komoly társadalmi feszültségeket hozott a nemzetállamokat integráló EU-ban és tagállamaiban, amelyek hosszabb távon magát az európai civilizációt veszélyeztetik.

Ám, a politikai korrektség stigmáitól való félelem ugyanakkor e problémák kormányzati szintű kezelését teljesen megbénította, miközben azokat ténylegesen csak a radikális vagy szélsőjobb erők tematizálták.

Létrejött a PC ördögi köre: a tényleges bajokhoz a szalonpolitika nem mert hozzányúlni, mert félt a stigmáktól és stigmatizálóktól, a társadalmi konfliktusok ezért nőttek, a kormányzati, állami cselekvés megbénult, amire viszont a szélsőséges hangok erősödtek fel. Ezáltal viszont a PC képviselői újra megerősödtek hitükben, hogy vallási, etnikai, kulturális problémákról csak a szélsőségesek beszélnek rasszista prekoncepciójuk szerint. A politikai korrektség végletes értelmezésének ördögi köre ezzel bezárult.

Sarrazin e bénultságot okozó politikai korrektség láncait tépte szét. Rávilágított a németek békés mindennapjait kikezdő etnikai, vallási és kulturális feszültségekre, amelyek mind a demográfiai, mind pedig a kriminológiai és szociális statisztikákból kimutathatók. Leleplezte azokat a mainstream szociológiai kutatásokat is, amelyek a politikai korrektség „melléktermékeiként” azt a képzetet keltik és tartják fenn a balliberális média segítségével, hogy az iszlám hitű közösségek beilleszkedésének nehézségeit a többségi társadalom rasszista hozzáállása okozza.

Ezzel szemben Sarrazin adatok sokaságával támasztotta alá, hogy:
„Az összes érintett országban a következő tendenciák tapasztalhatók a muzulmán bevándorlók között:
– átlag alatti munkaerő-piaci integráltság,
– átlag feletti függőség a szociális ellátórendszerektől,
– átlag alatti részvétel az oktatásban és a képzésben,
– átlag feletti termékenység,
– területi szegregáció és hajlam a párhuzamos társadalom kialakítására, az oktatásra,
– átlag feletti vallásosság, amelyben növekvő szerepet kap az iszlám hagyományos, illetve fundamentalista értelmezése,
– átlag feletti bűnözés, az egyszerű utcai erőszakos bűnözéstől kezdve, a terrorista tevékenységig bezárólag.”

A németországi demográfiai adatok és jövőbeli kilátások kapcsán olyan jelentős kutatásokat idézett munkájában, amelyeket szinte teljesen elhallgat az európai stigmatizálók tábora. Ilyen többek között Walter Laqert is, aki már 2007-ben kimutatta „Európa utolsó napjai” című munkájában, hogy az európai nemzetek rohamos demográfiai csökkenése, valamint a beléjük telepedett mozlim közösségek hagyományos családmodellje és kimagasló szaporodási hajlama miatt Európa már 2100-ra iszlám többségű térséggé válik. Laqert mindemellett azt is előrevetíti, hogy a nyugati civilizáció kisebbségbe szorulásával szinte törvényszerűvé válik, hogy e területeken iszlám államok jöjjenek létre.

Sarrazin a török fiatalok kriminológiai adatai kapcsán pont egy török kutatónő munkájához fordul. Neckla Kelek szociológusnő ugyanis részletesen feltárta a török fiatalok átlagnál jóval magasabb erőszakra való hajlamát, s bűnbandákba verődésük okait.

De ez volt Sarrazin kisebb bűne. A nagyobb az volt, hogy a bevándorlók és leszármazottjaiknak integrálatlansága, tanulatlansága, nagycsaládi léte, az „egy dolgozó és öt-nyolc eltartott” rendszer, a több mint 1,1 millió német nyelvet nem ismerő, valamint a szociális segélyen élők deviáns kultúrája, és a németek létszámának csökkenése mellett Sarrazin Németország „elbutulásáról” beszélt.

Le merte írni, hogy a néhány tízezer integrált mozlim bevándorló mellett közel hárommillió török, albán és más iszlám hitű – alacsony intelligenciahányadosuk miatt – a német civilizált munkavégzésben alig vesz részt. A munka világában a közösség nő tagjai egyáltalán nem, míg férfi tagjai csak annak legalacsonyabb fokán foglalkoztatottak. Emellett százezrek elégszenek meg a szociális segélyekkel, vagyis szó szerint a német állam és adófizetők pénzéből élnek, minden hasznos társadalomépítés nélkül.

Számuk szaporodása és a németek létszámának csökkenése – Sarrazin szerint – komoly kihatással lesz a német gazdaság teljesítőképességére, amelynek „elbutulását” és érzékelhető hanyatlását már a 2020-as évekre teszi.
Sarrazin a konfliktusok feloldásának javaslatival sem fukarkodott:
– A szociális támogatásban részesülő munkaképes bevándorlót közmunkára kötelezné.
– Azokat, akik nem tudnak elég jól németül, nyelvtanfolyamra kötelezné.
– Igazolatlan hiányzás esetén csökkenne a szociális támogatásuk.
– A házastársával egy háztartásba költöző feleség tíz éven át nem lenne jogosult szociális ellátásra.
– Hároméves kortól kötelezővé tenné a bevándorló családok gyermekei számára az óvodába járást.
– Igazolatlan hiányzás esetén a gyerek után csak az élelmezésre szánt összeget kapná meg a családfő.
– Kötelezővé tenné a bevándorló gyerekek beíratását napközi otthonos iskolákba, és megtiltaná fejkendő viselését az oktatási intézményekben.
– Családegyesítést Németországba Sarrazin csak azok számára engedélyezne, akik igazolni tudják, hogy a kérvény beadását megelőző három évben szociális támogatás nélkül biztosították saját megélhetésüket.

Sarrazin szelencéje nyitva van. A németek 56 százaléka egyetért Sarrazin nézeteivel, és csak 28 százalékuk ellenzi azt. Sarrazint meg lehetett alázni a „politikai korrektség” jegyében, de a gondolkodás bénítása – lásd még: Eppur si muove! – nem szokott beválni.

A szerző politológus

Kapcsolódó cikk: Zárug Péter Farkas: Beszűkült a nyitott társadalom (A politikai korrektség oltárán nem bukhat el Európa · Fel kell ismerni a veszélyeket)

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=4042

Bejegyzés: on 2011. Sze. 15.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, Németország, Thilo Sarrazin. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes