A zsidók elhagyják Malmöt

Már többször beszámoltunk arról, hogy egyre több zsidó vándorol el Svédországból. A legszembetűnőbb Malmö városa, ahol a legnagyobb a népességen belül a muszlimok aránya. A zsidókkal szembeni fenyegetések és erőszak olyannyira általánossá váltak, hogy egyre többen – főleg fiatalok – hagyják el szülőföldjüket.

 

A videó fordítása:

Riporter: Egyes európai országokban egy újfajta antiszemitizmus megjelenését látjuk. A muszlim bevándorlók, rendkívül agresszívak a zsidókkal szemben. Malmö svéd város jó példája ennek. Az ortodox zsidókat, akik az utcán sétáltak a következőt mondták: „Piszkos zsidók, akiket elfelejtettünk a gázba küldeni.”
Az ellenségesség olyan nagy, hogy a zsidók nem merik megmutatni vallási identitását a nyilvánosság előtt. A kipa helyett baseball sapkát hordanak. Mások nem viselik el ezt a helyzetet, és hátat fordítanak Európának.

Nina Troisner az utolsó napjait tölti szülővárosában, a dél-svédországi Malmöben. Ez a 21 éves zsidó óvodás gyerekeket tanított, otthagyta a munkáját és most Izraelbe megy.
Nina Troiser: “Izrael egy olyan hely, ahol a zsidók biztonságban érezhetik magukat. Nem ez a helyzet Malmöben. Itt a zsidókat nem fogadják el.”
Riporter: Nem akarja, hogy meglátogassuk a családját.
Nina: “A családom fél a nyilvánosságtól. Mindennel, amit teszel, kockázatot vállalsz.”
Riporter: Nina és családja félnek a malmöi muszlimoktól, akiket ők erőszakosnak tartanak. Első pillantásra ez túlzásnak tűnhet egy olyan országban, mint a toleráns Svédország. Azonban 2 évvel ezelőtt a Gázai-övezetben történtekhez kapcsolódó tüntetések közben, a fiatal lány szemtanúja volt olyan eseményeknek, amelyek mély benyomást tettek rá.
Nina: „A muzulmánok megtámadták a zsidókat és a rendőrség azt mondta nekünk, hogy meg kellett szakítanunk a demonstrációt: Nem tudjuk megvédeni önöket. Oszlassák fel magukat.” A másik oldalt kellett volna felosztatniuk, nem pedig bennünket. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Itt a helyzet csak rosszabbodik. Ők egyre többen és többen vannak, mi pedig egyre kevesebben.”

Malmöben egyre több muszlim jön a péntek imákra. Néhány közülük Szomáliából, Irakból, Iránból és Palesztinából származnak. Nem találtunk olyan fundamentalistákat, akik a zsidókra vadásznának. Azt mondják, hogy ők barlangokban imádkoznak. Találkoznak Alah aldin Al Qud-dal. Ez a menekült Palesztinából érkezett. Egy olyan önkormányzati fórum tagja, amely szakmai párbeszédet és megbékítést folytat a zsidók és a muzulmánok között.
Al Qus: “Egyes zsidók az összes muszlimot elítélik. Ugyanezt a viselkedést láthatjuk a muszlimok között is, akik az összes zsidót izraelinek gondolják.
Igyekszünk harcolni ezen előítélettel szemben.”

De minden alkalommal, amikor a közel-keleti konfliktus lángra kap, Rosengaardban feléled a zsidóellenes szellem. Itt a muszlimok vannak többségben. 50.000-es létszámukkal Malmö lakosságának 1/6-á teszik ki, szemben a 700 fős zsidó közösséggel.
Fred Kam, a közösség elnöke megmutatja a teljes biztonsági arzenáljukat. A bejárat környezetét biztonsági kamerák figyelik. Mindezt a zsidó közösség finanszírozza. Egy éve, az agresszív antiszemitizmus csökken Malmöben.
Nina többé már akar ebben a légkörben élni.
Fred Kam: „Bizonyos fokig megértem, de azt szeretnénk, ha a fiatalok itt maradnának Malmöben”
Nina: “A politikusok nem kockázatnak, egyértelműen a muszlimok oldalán állnak.”
Fred Kan: “Amikor én fiatal voltam, volt antiszemitizmus, de amikor egy incidens történt, a teljes társadalom támogatott minket.”
Riporter: Ez az, amivel Nina elégedetlen. Nem fogadja el azt, hogy Malmö polgármestere kijelenti: „A zsidóknak távol kellene tartaniuk magukat az izraeli politikától, ez enyhítené az antiszemita agresszorok haragját.
Nina búcsúzik a barátaitól.
Nina: „Soha nem fogok visszajönni Malmöbe”
Riporter: Ezt könnyű mondani, ha valaki fiatal.

A tény az, hogy ma sok zsidó nem érzi magát biztonságban Európában.
Ki akarnak vándorolni.

Becsléseink szerint 30 család hagyta el Svédországot. A legtöbben Izraelbe vagy az Egyesült Államokba – a 2. legnagyobb zsidó populációval rendelkező országba – mennek. A két országban kb. 10 millió zsidó él.
Ez nem volt mindig így. Ez elsősorban a holokauszt következménye, de a zsidók kelet-európai kiutasításáé is.
Hogy tisztán lássunk, itt vannak a számok.
10 milliós zsidóságával Európa volt a zsidóság vallási és kulturális központja egészen 1939-ig. A legtöbben Lengyelországban és Oroszországban éltek. A holokausztban 6 millió zsidót öltek meg, sokan elmenekültek, vagy elűzték őket és ez a második világháború után is folytatódott.
Ma Európa csak 1.5 millió zsidónak ad menedéket. A legnagyobb közösség, félmillió, Franciaországban van. Csak az USA-ban és Izraelben vannak többen.  Angliában 300.000, Németországban 120.000 zsidó él. A zsidó közösségek egész Európában hanyatlanak.

Forrás: Gates of Vienna

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=4331

Bejegyzés: on 2011. okt. 13.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, Svédország. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes