A Hamasz gyermekei
Egy 2008-as videó arról, hogy a Hamasz palesztin terrorszervezet hogyan indoktrinálja a gyerekeket.
Egy 2008-as videó arról, hogy a Hamasz palesztin terrorszervezet hogyan indoktrinálja a gyerekeket.

A Charlie Hebdo francia szatirikus magazin párizsi irodáját felgyújtották, miután az iszlám prófétát, Mohamedet „felkérték” a lap „vendégszerkesztőjének”. A támadás annak a régóta tartó iszlám háborúnak az elmélyülését jelzi, ami az európai kifejezés és szólásszabadságot hivatott támadni.
A fenti YouTube videót 2009-ben publikálták. A videóból kitűnik, hogy a palesztin-izraeli konfliktus nem csupán Izraelről szól, hanem az egész nyugati világról.

A muszlimok száma Brüsszelben – ahol jelenleg a Belgiumban élő muzulmán lakosság fele él – elérte a 300.000-et, ami azt jelenti, hogy Európa önjelölt fővárosa ma már a leginkább iszlám város Európában.

Dánia: A bevándorlók gyerekei többségben vannak azokban az iskolákban, amelyet szellemi és testi fogyatékos gyermekek számára hoztak létre.
Az iszlámkritikus Dán Néppárt –Dánia harmadik legnagyobb pártja-„Dánia vagyok” címmel közzétett egy videót, melyben kiáll az országuk és annak értékei mellett.

Mohamed első életrajzírója mesélte el Khejbár meghódításának történetét. Beszámol arról, hogy Mohamed minden figyelmeztetés nélkül megtámadta a zsidók lakta erődvárost, és sok civilt mészárolt le miközben azok menekültek.

Napjainkban a világot sokkolja a felismerés, hogy néhány muszlim úgy érzi, hogy az iszlámot ért kritika kezelésének egyetlen módja az, ha merényletet követnek el azok ellen, akik ezt teszik. Amit a legtöbb ember nem tud az az, hogy Mohamed is a merénylet módszerét használta arra, hogy elbánjon ellenfeleivel. A mai muszlim merénylők csupán a próféta példáját követik.
Egyiptom új lehetséges iszlamista elnökjelöltje dicsőíti bin Ladent és a hozzá hasonló “mártírokat”.

Az alábbiakban részleteket hallhatunk Mahmoud Al-Zahhar Hamász vezető nyilvános beszédéből. “Tegnap, az iszlamisták nyertek Tunéziában, holnap nyerni fognak Egyiptomban, majd Líbiában, egészen addig, amíg az iszlám, a Korán törvényeinek megfelelően uralkodni nem fog az egész világon.”

Az iszlám saría törvénykezés Németországban sokkal előrehaladottabb, mint azt korábban gondoltuk, és a német hatóságok teljesen tehetetlenné váltak, állítja egy a németországi muzulmán árnyék igazságszolgáltatási rendszerről írt új könyv.

Egy új jelentés szerint Németországban évente több ezer nő és kislány válik kényszerházasság áldozatává.
Az “arab tavasz” kapcsán sokat lehetett hallani egy bizonyos csoportról, a Muzulmán Testvériségről, amely fő szerepet játszik a Közel-Kelet átformálásában. A terveik azonban jóval túlhaladnak Egyiptom és Tunézia határain. Egy iraki származású norvég újságíró filmet készített, “Szabadság, Egyenlőség és Muzulmán Testvériség” címmel a Muzulmán Testvériségről és a Közel-Keletre utazott, hogy a szervezet vezetőivel beszéljen. A vezetőknek hosszú távú terveik vannak Norvégia és Európa felé való terjeszkedésükről, annak a küldetésnek a részeként, hogy a világot az iszlám uralma alá hajtsák.
Amikor Mohamed 1400 évvel ezelőtt meghalt, az iszlám világnak szüksége volt valakire, aki átveszi a helyét. A kalifátus lett az iszlám világ vezetője. Az utolsó kalifátus székhelye a mai Törökországban, Isztambulban volt. A török szultánok innen irányították kalifaként az Ottomán Birodalmat 1517-től a birodalom I. világháború végi bukásáig. 1924-ben Attatürk felszámolta a kalifátust. Sok muszlim álmodozik azóta arról, hogy visszatér…
A német kormány azon próbálkozása, hogy egyesítse a különböző vallási csoportokat úgy tűnik kudarcba fulladt. Az iskolákban az iszlámot bemutató órák célja az volt, hogy segítse az ország három millió muzulmánját integrálódni, azonban ennek a politikának vannak nem kívánatos hatásai.
Abu-Ishaq al-Huwayni sejk szerint aki elhagyja az iszlámot az büntetést von maga után.

Az 1930-as években Hitler és a nácizmus hatalma egyre jobban nőtt Németországban. Ahogy gonosz szándékaik kézzelfogható valósággá váltak, szinte minden európai vezető teljesen becsukta a szemét. „Béke minden áron” volt az erkölcsi mottó.

Egy madridi általános iskolában felfüggesztették egy muzulmán iskolás lány tanulmányait, miután nem akarta levenni iszlám fejkendőjét egy vizsga alatt…

Szaúd-Arábia a kezdeményezője egy új, ellentmondásos „vallások és kultúrák közötti párbeszéd központ” alapításának az osztrák fővárosban, Bécsben. Akritikusok szerint a központ csupán egy próbálkozás Szaúd-Arábia részéről, hogy állandó „propaganda centrumot” alapítsanak Európa szívében, ahonnan azután az iszlám konzervatív vahabita szektáját terjeszthetik.
Eurábiafigyelő: Több száz gyermekházasság minden évben Svédországban
WikiLeaks: A BBC az al-Kaida “propaganda-hálózata” lehet
A szólásszabadság nem öl embereket. Az emberek ölnek embereket
Mi is egy gettó valójában? 1.rész/2
Gyermektérítés erőszakkal – templomokból istállók
Muhammad Hussein Yaaqub egyiptomi pap: az egyiptomi referendum eredménye kedvez az iszlámnak