Mohamed Déjà Vu – a történelem megismétli önmagát

Az 1930-as években Hitler és a nácizmus hatalma egyre jobban nőtt Németországban. Ahogy gonosz szándékaik kézzelfogható valósággá váltak, szinte minden európai vezető teljesen becsukta a szemét. Hitlerről csak jót gondolni és minden módon megbékíteni, mindez átitatta a politikai és vallási vezetők beszédeit, az egyetemeket és a sajtót. Még a szomszédos államokkal szembeni invázió sem cáfolta meg azt az elit által magáénak vallott látásmódot, hogy „Hitler egy ésszerű ember”. A békéltetés olyanná tenné Hitlert, mint amilyenek ők, és ettől ésszerű lenne – mondták. „Béke minden áron”, volt az erkölcsi mottó.

Mivel nem csaptak le rá, amíg gyenge volt, az európaiaknak akkor kellett megküzdeniük a nácikkal, amikor azok harci erejük teljében voltak, és a probléma kezelése hatalmas költségekbe és emberáldozatba került. Az elit megbékítő politikája nagy bajt okozott.

A elit nácikkal szembeni akkori tagadása és a mai vezetők iszlámmal kapcsolatos hozzáállása közötti párhuzam ijesztő. Láthatjuk, hogy félelemből a tények tagadása egy emberi tulajdonság.

A következő idézetek William Manchester „Az utolsó oroszlám: Winston Spencer Churchill egyedül 1932-1940” című életrajzából származnak.

Politikai vezetők

A brit vezetők nem hittek azokban az információkban, amit a saját hírszerzőik összegyűjtöttek:

…a brit kormány azt a figyelemre méltó álláspontot vallotta, hogy két legkiválóbb nagykövetének részletes jelentése, akik beszámoltak a Harmadik Birodalomban uralkodó állapotokról, félreértéseken, torzításokon és meg nem erősített pletykákon alapulnak.
… [a miniszterelnök] biztosította arról Leopold von Hoschbrit német nagykövetet Nagy-Britanniában, hogy tudja, hogy nem voltak atrocitások, nincsenek verések, nem szentségtelenítik meg a zsinagógákat – és minden, amit angliai saját küldöttei jelentettek az, röviden, egy hazugság.
… [a miniszterelnök] hallgatása, az, hogy nem volt hajlandó észrevenni, meghallani és semmi rosszat sem mondani a náci kancellárról, az angliai uralkodó osztályok jellemzője volt. (103. oldal)

Hitlert nem lehetett sértegetni:

Az igazi probléma az volt, hogy a legerősebb és legbefolyásosabb férfiak Nagy-Britanniában elhatározták, hogy nem sértik meg Hitlert. (125. oldal)

Az uralkodó osztály a szeretetet és békét tette meg államvallássá:

A megbékítés örömhírré vált, sőt, néhányaknak a külpolitika és vallás közötti vonal is elmosódott. [A vezetők] elítélték Vansittart ellenségességét a nácik felé. Baldwin megjegyezte: „Mindig mondtam neked [Vansittart], hogy keresztény vagy.” „A haragra”, írta Margot Asquith, a miniszterelnök özvegye, „keresztény szeretettel kell válaszolni. Csak egy módja van annak, hogy fenntartsuk a békét a világban, és hogy megszabaduljunk az ellenségtől, mégpedig, hogy valamiféle megállapodásra jutunk vele – és minél aljasabb, annál inkább az övével ellentétes fegyverekkel kell harcolni ellene.” Ezzel fejezte be: „Manapság az emberiség legnagyobb ellensége a gyűlölet.”(101. oldal)

Az igazság megértésének hiánya

A könyvek és tények semmi áron nem hatolhattak át a béke védőpajzsán:

Az ünnepek alatt Chamberlain [a miniszterelnök] elolvasta egy kiváló ausztrál tudós Stephen Robert „A ház, amelyet Hitler épített” című művét, amely a nemzeti szocializmus erőteljes vádirata, de a következőt írta Ida húgának: „Ha elfogadom a szerző következtetéseit, akkor kétségbe kellene esnem, de nem fogadom el és nem is fogom elfogadni. (243. oldal)

Melyik mai vezető olvasta a Koránt, vagy a szunnát? Churchill-t kivéve az uralkodó osztály egyetlen vezetője sem olvasta a Mein Kampf-ot:

… a békéltetők úgy tűnik teljességgel nem voltak tudatában Hitler nagy terveinek, amelyeket a Mein Kampf-ban vázolt fel, és amelyek egyre inkább riasztó valósággá kezdtek válni. (242. oldal)

A média

A sajtó és a BBC rádió cenzúrázták a nácikkal kapcsolatos összes rossz hírt. Soha nem kapcsolták össze az eseményeket.

Ebbutt [brit riporter] szerkesztői olvasták a történeteit. Tudták, hogy mi történik a Harmadik Birodalomban, bár az olvasók gyakran nem. A jelentéseit gyakran átírták, vagy Dawson [Times szerkesztője] eltitkolta őket, aki miután öt éven keresztül ugrándozott át Hitler karikáján, csodálkozott a férfi hálátlanságán. Ezt írta genfi tudósítójának, H. G. Daniels-nek: „Éjszakáról éjszakára mindent megtettem, hogy távol tartassak mindent az újságból, ami árthat a [náci] érzékenységüknek. Nem igazán jut olyan az eszembe, amit hónapok óta kinyomtattunk, és amelyet esetleg tisztességtelen megjegyzésnek vehetnének.” (144. oldal)

Az elit azon volt, hogy ne használjon rossz jelzőket a nácikra:

[A vezetés azt mondta] a Tory képviselőknek, hogy ha úgy érzik, hogy helyteleníteniük kell a totalitarizmust és az agressziót, akkor ne nevezzenek meg senkit. Fontos volt, mondta, hogy elkerüljék annak „veszélyét, hogy közvetlenül hivatkoznak Németországra egy olyan időben, amikor megpróbálunk dűlőre jutni az országgal. A Fleet Street [brit újság] éljenzett. Hasonlóan Nagy-Britannia is. Ezek voltak a béke emberei. (238. oldal)

A sajtónak az volt a politikája, hogy nem írnak rosszakat a nácikról:

A nácik által kisemmizve, [a zsidók] Kelet-Európa utcáin bolyongtak. A megpróbáltatásaikról készült képek mélyen megindítóak voltak, de Dawson [a London Times szerkesztője] nem volt hajlandó leközölni egyet sem. Nem tud segíteni az áldozatokon – magyarázta a munkatársainak -, és ha közzétennék őket, akkor azzal megbántanák Hitlert. (399.oldal)

Vallási vezetők

Az egyház üldözése Németországban nem zavarta az erényes uralkodó vallási vezetőket és a sajtót:

„Nincs vallásüldözés Németországban,” mondta Headlam püspök, csupán „a politikai cselekedeteket üldözik.” Geoffrey Dawson [lapszerkesztő] teljes egészében megjelentette a püspök prédikációit, miközben a saját berlini tudósítója jelentéseit, amelyben leírta a német papok bebörtönzését, a papírkosárba dobta. (311. oldal)

Észre lehet venni valamiféle párhuzamot? Csak ki kell cserélni Hitlert Mohamedre, a Mein Kampf-ot a Koránra, és így tovább. A történelem megismétli önmagát. A jelenlegi tudatlan és félelemmel teli politikai, vallási, média és egyetemi vezetőknek vannak elődeik a történelemben.

Forrás: Bill Warner, Political Islam

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=4474

Bejegyzés: on 2011. nov. 7.. A bejegyzés kategóriái: Dr. Bill Warner, Legfrissebb. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes