Hamasz: a saját szavaival

A fenti YouTube videót 2009-ben publikálták. A videóból kitűnik, hogy a palesztin-izraeli konfliktus nem csupán Izraelről szól, hanem az egész nyugati világról.

Részletek a videó szövegéből:

Az 1988-ban alapított Hamaszt az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió terrorista szervezetnek minősítette. Az elmúlt években hallhattunk a Hamasz terrorista támadásairól és cselekedeteiről.[…]

Halljuk, mit is mond a Hamasz:

Yunis Al-Astal (Hamasz képviselő és pap): “Hamarosan, Allah akaratával Rómát -Konstantinápolyhoz hasonlóan – meg fogjuk hódítani. Ma Róma, a keresztesek vagy katolikusok fővárosa kinyilvánította az iszlám iránti ellenségességét, hogy megakadályozza az iszlám újraébredését. Tehát eme főváros az iszlám hódítások hídfőjeként fog szolgálni, ami egész Európára ki fog terjedni, majd utána az amerikai kontinensre, sőt még Kelet-Európára is.” (Al-Aqsa TV, 2008. 4. 13.)

A  Hamasz vezetői Izrael és az összes zsidó, valamint Amerika kiirtására és a világ iszlám általi meghódítására szólítanak fel:

Ahmad Bahr sejk (Palesztin Törvényhozói Tanács): “Allah akaratával győzni fogtok, míg Allah akaratából Amerika és Izrael pusztulni fog.” (Sudan TV, 2207. 06. 15.)

Ismail Haniya (Hamasz képviselő): “Ó amerikaiak, Allah meg fog büntetni benneteket. Eljött Allah ideje, hogy háborút indítson ellenetek, uzsorások!” (Al-Aqsa TV, 2008. 10. 15.) […]

Khaled Mashal (Hamasz vezető): “Allah hatalmasabb, mint Amerika, Allah hatalmasabb, mint a szuperhatalmak. Azt üzenjük a nyugatnak: Allah nevében bukni fogtok. Ma az arab és az iszlám nemzet magához tér és fellázad. Újra magához fogja ragadni a világ vezetését. Halál Izraelre, halál Amerikára.” (Al-Jazeera TV, 2006. 02.03.)

Forrás: MEMRI TV, cikkek.soti.ca

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=4616

Bejegyzés: on 2011. nov. 28.. A bejegyzés kategóriái: Izraeli-palesztin konfliktus, Legfrissebb, Média. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes