Azok a csoportok, akik nem tartoznak a „Könyv népei közé”, vagyis nem zsidók és keresztények, az iszlám szerint még náluk is alacsonyabb státusszal rendelkeznek, és ellenük az erőszak sokkal elfogadhatóbb és néhány esetben kötelező érvényű. Manapság a főárambeli médiában valamennyire megjelenik a zsidók és keresztények ellen elkövetett iszlám erőszak, de kevés szó esik az iszlám területeken élő más kissebségek ellen elkövetett erőszakról.
Etiópia: 2011. november 29-én több mint 500 muszlim tanulóból álló csőcselék felgyújtott egy templomot az etiópiai Silte tartományban található Qoto Baloso faluban.
A németek nyugtalanok a jövővel kapcsolatban. Aggodalmukat táplálja a muzulmán bevándorlással és beilleszkedéssel kapcsolatos vita, illetve az, hogy az iszlámnak milyen szerepe van Németországban. A német emberek leginkább az országban jelenlévő többmillió nem integrálódott muzulmán miatt aggódnak.
Nagy-Britanniában a kereszténység egyre inkább veszít a fontosságából, míg az iszlám rohamosan terjed és a muzulmánok egyre magabiztosabbá válnak. Míg a kereszténységgel szemben megengedett a kritika és mocskolódás, addig az iszlám különleges védelmet élvez az Egyesült Királyságban.
Irán célja, hogy Európát szembefordítsa az Egyesült Államokkal. Ennek érdekében erőteljes propaganda-hadjáratot folytat, és szélesíti ügynökhálózatát az öreg kontinensen.
Egy nemrég közreadott, a holland belügyminisztérium megbízásából készítettek jelentés szerint, az elmúlt öt évben Hollandiában a 12 és 24 év közötti marokkói bevándorlók negyven százaléka volt már letartóztatva, megbírságolva, vett részt bírósági tárgyaláson, vagy volt valamilyen más módon megvádolva bűncselekmény elkövetésével.