Nicolai Sennels: „A muszlimokat agresszióra, bizonytalanságra, felelőtlenségre és intoleranciára tanítják” 1. rész

Robert Spencer (JihadWatch) interjúja Nicolai Sennels-szel: „A muszlimokat agresszióra, bizonytalanságra, felelőtlenségre és intoleranciára tanítják”

Forrás: JihadWatch

Nicolai Sennels az amerikai Jihad Watch blogon rendszeresen publikál pszichológiai témájú cikkeket továbbá skandináv és német hírek fordításait. Azért, hogy a blog olvasói jobban megismerjék készítettünk vele egy interjút.

Nicolai Sennels (szül. 1976) dán pszichológus. A dán média figyelmét a szokatlan terápiás módszereivel vívta ki, amelyeket a Sønderbro fiatalkorúak börtöne egyetlen pszichológusaként dolgozott ki. A fiatal foglyoknak olyan meditációkat tanított, amivel tudatosabbak tudnak lenni és egy speciális programot fejlesztett ki arra, hogy kezelni tudják a haragot. Sennels egy olyan pszichoterápiás módszert is kidolgozott, amely segített abban, hogy felelősséget vállaljanak a saját viselkedésükért az olyan bűnözők, akik nem sokat tudnak az érzelmekről és az empátiáról. 2008-ban a Sønderbro-t az ott élő rabok a Dániában található börtönök legjobbjának szavazták meg. A Koppenhágai önkormányzat szociális szolgáltatásokért felelős vezetője azt a következtetést vonta le, hogy mindez Nicolai Sennels munkájának volt köszönhető (Amagerbladet, 2008. november 3.).

Egy 2008-ban, a koppenhágai önkormányzat által rendezett konferencián, amely a bevándorlók által elkövetett bűnözésről szólt Sennels azt mondta, hogy a „bűnöző bevándorlók” helyett megfelelőbb lenne a „bűnöző muzulmánok” kifejezést használni, mivel a bűnöző bevándorlók többsége muzulmán háttérrel rendelkezik. A dán fiatalkorúak számára fenntartott börtönökben tízből hét fogvatartott bevándorló háttérrel rendelkezik, és ezek közül szinte mindegyik muzulmán. Sennels-t megfenyegették, hogy ha beszél a tapasztalatairól, akkor elveszítheti a munkáját. Ez a történet egy országos szintű vitához vezetett a szólásszabadságról és a dán média széles körben megvitatott témájává vált, még az integrációért felelős miniszter is csatlakozott a vitához.

Sennels úgy döntött, hogy a tapasztalatiról ír egy könyvet „Muzulmán bűnözők között. Egy pszichológus tapasztalatai Koppenhágából” címmel, amely kedvező fogadtatásra talált mind a Pszichológusok Uniójának hivatalos magazinja, mind az újságok részéről. Talált magának egy új állást a dán Honvédelmi Minisztériumnál, és most újra pszichológusként dolgozik.

Omar Khadr, egy Guantanamo-n elítélt terrorista ügyben is kikérték Sennels véleményét. Raymond Ibrahim, Hans Jansen, Michael Mannheimer, Ibn Warraq, Bat Ye’or és az iszlám és  muszlim bevándorlás több ismert kritikusával együtt ő is hozzájárult egy fejezettel az „Iszlám: Kritikus esszék egy politikai vallásról” című holland könyvhöz.

Spencer: Nicolai, az emberek főleg azokról a cikkeidről ismernek, amelyek a muszlimok és nyugatiak közötti pszichológiai különbségekről szólnak. Szakmai meglátásaiddal Omar Khadr guantánamói fogoly ügyéhez is hozzájárultál. Számos cikket írtál, valamint egy könyvet a következtetéseidről. Tudnál adni egy rövid beszámolót az eredményekről?

Sennels: Számos különbség van azok között az emberek között, akik muszlimokként és azok, között, akik nyugatiakként nőnek fel. Én négy fő különbséget neveztem meg, amelyek fontosak ahhoz, hogy megértsük a muszlimok viselkedését. Ezek a haraggal, az önbizalommal, az úgynevezett „irányítás helyével” és identitással kapcsolatosak.

A nyugatiakat olyan szellemben nevelik, hogy a haragra úgy tekintenek, mint a gyengeség és tehetetlenség jelére, az önuralom hiányára. „ A nagy kutyának nem kell ugatnia,” tartja a dán közmondás. A muszlim kultúrában a harag az erő jele. A muszlimok számára, ha valaki agresszív az önmagában érvnek számít, tiszteletreméltó dolog. De nem kellene, hogy nagy hatással legyen ránk, ha olyan felvételeket látunk, ahol szakállas férfiak fel és le ugrálnak, állatok módjára ordítoznak, és a levegőbe lőnek. Úgy kellene tekintenünk rájuk, mint amik: a helyi bolondokháza.

A nyugati kultúrában, az önbizalomnak köze van ahhoz, hogy valaki nyugodtan fogadja-e a kritikát és ésszerűen tud-e erre reagálni. Úgy lettünk felnevelve, hogy azokat az embereket, akik kritika hatására könnyen dühbe gurulnak, bizonytalannak és éretlennek tekintsük. A muszlim kultúrára ennek az ellenkezője igaz: tiszteletre méltó, ha valaki agresszíven válaszol, és akár verekedésbe is keveredik annak érdekében, hogy megijessze kritikusát, vagy kikényszerítse a kritika visszavonását még akár annak árán is, ha ez börtönbüntetést vonhat maga után, vagy akár halált is okozhat. Ezekre a fenyegetésekre adott nem agresszív válaszokat a gyengeség jeleként látják, amit ki kell használni. A békés válaszra nem úgy tekintenek, mint ami meghívás a párbeszédre, diplomáciára, intellektuális vitákra, kompromisszumok kötésére, vagy a békés egymás mellett élésre.

„Az irányítás helye” a pszichológiában használatos kifejezés, és arra utal, hogy az emberek az életüket belülről vagy kívülről irányítottnak érzik. A nyugati kultúrában úgy neveltek bennünket, hogy ez belülről jön, vagyis úgy gondoljuk, hogy a saját belső érzelmeink, reakcióink, döntéseink és látásmódunk a döntő tényező atekintetben, hogy hogyan alakul az életünk. Lehetnek olyan külső körülmények, amelyek befolyásolják ezt, de a végén, az ahogyan a helyzetet észleljük és az erre adott reakciónk fogja eldönteni azt, hogy a jövőben mit fogunk tapasztalni és milyen tudatállapotban leszünk. A „belső irányítás” növeli a felelősségérzetet és arra motiválja az embereket, hogy önállóan legyenek képesek megoldani a problémáikat. A muszlimokat úgy neveltek, hogy ez az irányítás kívülről jön. Az „insallah” („ha Allah is úgy akarja”) kifejezés rendszeres használata akkor, amikor a jövőről beszélnek, és az a tény, hogy az életük legtöbb részéről a hagyományok és külső hatóságok döntenek, nagyon kevés helyet hagy az egyén szabadságának. Az önálló kezdeményezéseket gyakran nagyon szigorúan megbüntetik. Ez hatással van a gondolkodásmódjukra, ami azt jelenti, hogy amikor a dolgok rosszra fordulnak, azért mindig mások felelősek, vagy a helyzet hibája. Sajnos sok nyugati átesik a ló túloldalára és mások viselkedéséért is felelősnek érzi magát. Az, hogy sok nyugati túlságosan elnéző, a rugalmas hozzáállásuk, és a muzulmánok önsajnálata és vádaskodása pszichológiai feszítővasként szolgál, amely megnyitja a Nyugatot az iszlamizáció előtt. A túlságosan védő jóléti rendszerünk megvédi a bevándorlókat attól, hogy észrevegyék a saját viselkedésük negatív következményeit, ezáltal tanuljanak a hibáikból, és hogy  mindez arra motiválja őket, hogy jó irányba változtassák az életüket.

Végül, az identitás is nagy szerepet játszik, amikor a muszlimok és nyugatiak közötti pszichológiai különbségek kerülnek szóba. A nyugatiaknak azt tanítják, hogy legyenek nyitottak és toleránsak más kultúrájú, fajú, vallású, stb emberekkel szemben Ez kevésbé kritikussá tesz bennünket, a megkülönböztető képességünket gyengíti, és a társadalmat nyitottá teszi olyan más kulturális trendek és értékek felé, amelyek nem mindig építő jellegűek. A muszlimoknak viszont újra és újra azt tanítják, hogy jobbak, és hogy mindenki más annyira rossz, hogy Allah a halálukkor a pokolra fogja hajítani őket. Míg a legtöbb nyugati a nemzeti és kulturális büszkeséget kínosnak találja, a muszlim kultúra ön-dicsőítése, a belterjes házasság tömeges elterjedése, – az a szabály, hogy muzulmán csak muzulmánnal házasodhat – és a mindent átható társadalmi kontroll a kultúra és identitás szintjén önvédelmi mechanizmusaként működik.

Általában, a nyugatiakat arra tanítják, hogy kedvesek, magabiztosak, felelősségteljesek és toleránsak, míg a muzulmánokat, hogy agresszívak, bizonytalanok, felelőtlenek és intoleránsak legyenek.

Spencer: Ez az olyan személyekkel történő vitáimat juttatja eszembe, mint Reza Aslan, Salam al-Marayati, Moustafa Zayed, Ahmed Rehab, Mohamed Elibiary, Ahmed Afzaal, Omid Safi, Ibrahim Hooper, Caner K. Dagli, Haroon S. Mogul, Nadir Ahmed és még sokan mások. Tudnál pszichológiai magyarázatot adni arra, hogy miért integrálódik oly kevés muszlim társadalmainkban?

Sennels: Az integráció a motivációtól, szabadságtól és intelligenciától függ. Más szavakkal, a bevándorlóknak akarniuk kell integrálódni, kell, hogy a család és a barátok ezt hagyják, és mentálisan is készen kell állni erre.

Az olyan emberek, akik olyan kultúrákból érkeznek, amelyek célja elsősorban a fizikai túlélés, és akiknél a vallási gyakorlat és a kulturális tradíciók betartása nagyobb társadalmi státuszt biztosít, mint a megfelelő képzettség és az önállóság, általában nem túl termékenyek, az állam tartja el őket. Ha ezen felül még olyan zárt közösségekben is élnek, ahol azonos a kultúra és a nyelv, akkor nincs túl sok okuk arra, hogy részt vegyenek a társadalomban. Az egyetlen megoldás az, hogy az integráció hiányát annyira nem praktikussá és gazdaságilag előnytelenné kell tenni, hogy az egyetlen vonzó választás, az államilag támogatott hazatelepülés legyen.

Ahogy a történelem és a muszlim társadalmak időről időre megmutatják, nincs szükség túl sok véres példákra, mielőtt a többség úgy cselekedne, ahogy azt a muszlimok elvárják. A muszlim társadalmaknak nem kell mást tennie, csak néhány embert megölnie, megerőszakolnia, bebörtönöznie, elrabolnia és megvernie, mielőtt a többiek „önként” a saríát (iszlám törvények) részesítenék előnyben az integráció helyett.

Harmadszor, a high-tech társadalmak intellektuálisan nagy követelményeket támasztó munkahelyeit nem könnyű egy olyan embernek kezelnie, aki úgy nőtt fel, hogy az iskola és a tudomány helyett a Koránban és a Hadíszban higgyen. Egy muszlim családban felnőni szintén megnehezíti azt, hogy valaki a munkahelyeken alkalmazkodjon a nyugati szociális magatartáshoz, beleértve a nemek közötti kapcsolatot és érzelmi kontrollt. Az a tény, hogy a muzulmánok majdnem fele családon belül házasodik, gyakran több generációt követően, szintén nem növeli a kognitív képességeket. A legtöbb esetben a munkahelyek megkövetelik az alkalmazottaiktól, hogy kezdeményezőek, kreatívak és önállóak legyenek, amelyek olyan emberi tulajdonságok, amelyeket nem üdvözölnek azok az emberek, akiktől azt várják el, hogy vakon engedelmeskedjenek, és akik olyan környezetben élnek, amely bünteti – néha halállal- az önálló gondolkodást és viselkedést.

Spencer: Pszichológusként mit gondolsz, a muzulmánok miért nyomják el a nőket?

Sennels: Két pszichológiai magyarázatot találtam a nők elnyomására az iszlámban.

John Adams, az USA 2. elnöke azt mondta, hogy azért tanult hadviselést, hogy a gyermekei mezőgazdaságot, az ő gyermekeik pedig művészeteket tanulhassanak. Abraham Maslow, a Mashlow-piramis kidolgozója (szükségletek hierachiájának modellje) hasonló elképzeléseket fogalmazott meg, amelyben megmutatja, hogy hogyan törekedünk olyan állapotokra, amelyek a teljes kibontakoztatás, a külső és belső szabadság teljes birtoklását, a spontán játékos kreativitást és a mindenki felé irányuló szeretetet célozzák meg.

Míg Adams és Maslow elméletei a nyugati társadalmaink célját úgy írják le, mint az egyén lehetőségeinek teljes kibontakoztatását, addig ezek nem vonatkoznak az iszlám vagy muszlim hagyományra. Az iszlám és a muszlimok célja a dominancia, nem az önmegvalósítás. Az iszlám és a muzulmán kultúra egy agresszív mozgalom, és teret adni az olyan női tulajdonságoknak, mint amilyen az érzékenység és empátia akadály lenne, mivel kevésbé agresszív emberi tendenciák kialakulását tenné lehetővé. A diplomáciát, kompromisszumkészséget, toleranciát, demokráciát, együttérzést, érzékenységet és empátiát el kell fojtani mind belső, mind külső szinten. A külső szinten, a nők elnyomása korlátozza befolyásukat, és a nőiesség elleni idegenkedés a külső világban segít a muszlimoknak ezeket egy pszichológiai szinten önmagukban is elnyomni. A nők elnyomása tehát egy pszichológiai módszer a kultúra durvábbá tételére kívül és az emberek durvábbá tételére belül.

A másik ok, amiért a muzulmánok elnyomják a nőket és a női szexualitást, az a tény, hogy a nők tovább bírják a szexet. A mindenható, féltékeny és bizonytalan muszlim macho-férfiak nem tudják elfogadni, hogy a leginkább lemeztelenített és kiszolgáltatott helyzetükben ők a gyengébb fél. A muszlim férfiak mindezt azzal kompenzálják, hogy elnyomják a nőket és a lakásba zárják illetve esetlen ruhába csomagolják őket. Minél inkább kínos az ember számára, hogy a nő ebben a lényeges élethelyzetben erősebb, annál inkább uralkodnia kell a nő felett a mindennapi életben. Beszéltem két prostituált, akik mindketten azt mondták, hogy az arab férfiak nem bírják túl sokáig az ágyban. Sok muszlim társadalomban a nők azon képességét, hogy élvezzék a szexualitást egyszerűen egy késsel vagy egy üvegdarabbal rombolják le. A férfiak féltékeny fantáziája, hogy nem tudják kielégíteni a buja feleségüket, aki ezért őt lenézi, és az is lehet, hogy más férfihoz megy azért, hogy kielégüljön, az állandó gyötrelem forrása a mindenható-akarok-lenni muszlim férfi számára.

Az igazi szerelem csak a tiszteleten és egyenlőségen alapulva tud létezni. A muszlim társadalmak ezért tele van olyan férfiakkal és nőkkel, akik soha nem tapasztaltak igaz, kielégítő és adó szerelmet. Az érzelmi és a szexuális frusztráció, amely a nemek közötti egyenlőtlenségből fakad, és a kényszer, hogy olyan partnerek házasodjanak össze, akik nem szeretik egymást biztosan hozzájárul ahhoz az agresszióhoz és érzelmi éretlenséghez, amelyet a muszlimok akkor mutatnak, ha elegendően vannak ahhoz, hogy egy ilyenfajta viselkedés elfogadható legyen. Mint ahogy azt valaki állította: „a kényszerházasság a földrengés, ami után a családon belüli erőszak, szexuális visszaélések, gyermekvédelmi kérdések, öngyilkosságok és gyilkosságok szökőárja következik.”

Cikk folytatása itt.

Print Friendly

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=5143

Bejegyzés: on 2012. ápr. 11.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, Nicolai Sennels pszichológus. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

Keresés az archívumban

Keresés dátum alapján
Kategória kiválasztása
Keresés a Google-n

Képgaléria

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes