Paul Weston beszéde 2. rész

A beszéd eleje itt olvasható. (Teljes szöveg angolul itt olvasható.)

Aztán ott van David Cameron. Nem tudom, hogy van-e itt valaki, aki abban a reményben szavazott rá, hogy jobbá teszi az országot. Tudom, hogy néhány ember így gondolta, de ők most nagyon csalódottak. A Nagy-Britanniai Muszlim Tanács továbbra is létezik, pontosan ugyanazt csinálja, mint a régi időkben, még mindig kapcsolatban áll a Muzulmán Testvériséggel. Semmi sem változott.

És ott van az Együtt a Fasizmus Ellen (Unite Agains Fascism- UAF). Remélem, ma nincs senki itt közülük. Cameron az alapító aláírója ennek a szervezetnek. A szervezet a közelmúltban választotta meg az Al-Kaidával kapcsolatban álló új elnökét, Azad Ali-t. Ő az egyike azoknak, akik szeptember 11-e után a BBC szerint azt mondták: Istennek hála, odacsaptak Amerikának. Azad Ali most egy olyan szervezet élén ül, amelynek az a célja, hogy engem és a hozzám hasonló embereket megakadályozzon abban, hogy ilyen rendezvényeken vehessen részt. És Cameron az ő oldalukon áll. Miért gondolta bárki, hogy Cameron bármit is fog tenni az iszlám kérdéssel kapcsolatban? Fogalmam sincs.

Törökország Unióhoz való csatlakozását is támogatja. 80 millió ember él Törökországban. Németország után ők fognak a legnagyobb szavazótáborral rendelkezni az Európai Unióban. És persze ők nagyon-nagyon szegények, a kapuk nyitva lesznek. Hány törökök fog ide jönni és itt élni? Isten tudja. Azt gondolták, hogy csak 17000 lengyel fog jönni, de most hányan vannak? Kétmillió, hárommillió, nem tudom. De figyelembe véve a jelenlegi helyzetet mi lesz majd akkor, ha a konzervatívok utat nyitnak Törökország csatlakozása előtt, és több millió török lesz az országban. Ne felejtsük el, hogy a török miniszterelnök azt mondta, nincs olyan hogy mérsékelt iszlám és az integráció bűn. És Cameron azt akarja, hogy egy ilyen ország emberei jöjjenek ide. A konzervatívok egy vicc.

Andrew Gilligan nemrég írt erről a Daily Telegraph újságban. Cameron még mindig támogat olyan szervezeteket, mint a Hizb ut Tahrir – ami szintén kapcsolódik a Muzulmán Testvériséghez. A demokráciánk helyett ők is egy, az egész világra kiterjedő kalifátust szeretnének létrehozni és erre több százezer fontot kapnak az adófizetők pénzéből. Ismét visszatértünk a dzsizjához: azért fizetünk az embereknek, hogy megdöntsék a rendszert, és a kormány úgy néz ki bűnrészes ebben. Ez elképesztő, és Cameron semmit sem fog tenni ez ellen.

Cameron mindezt azzal indokolja, hogy nem csinálhatja azt, amit szeretne, mert a liberális demokraták megkötik a kezét. Egyedül a muszlim szavazatok miatt nincs abszolút többségük. Baroness Warsi azt mondta, hogy a legutóbbi választáson a három helyet, ami ahhoz kellett volna, hogy meglegyen a többségük, muszlimok szerezték meg. Rengeteg választási csalás – postai, választási – folyt, így Cameron kormánya a muszlim csalások miatt jelenleg csak ebben a meggyengült állapotában létezik. Ennek szintén óriási sztorinak kellett volna lennie. Warsi-t a kijelentését követő másnap meghívták a Kérdések Órája (BBC politikai műsora) című adásba, de meg volt fázva, ezért nem tudott elmenni. Nyilvánvalóan felső utasítást kapott: ne menj oda, ne beszélj erről, ne említsd meg ezt, mert nem szeretnénk, hogy a lakosság tudjon róla. Így a kormány lényegében, véleményem szerint bűnrészes abban, hogy továbbra is engedi a saría törvényeket belopózni az emberek hétköznapjaiba.

Az intézmények is hasonló vonalat követnek. Vegyük a rendőrséget. A londoni robbantások előtt, ott volt Ian Blair biztos, aki kiállt és azt mondta, hogy nincs semmi baj azzal, ha valaki iszlám fundamentalista. És amikor mindezt mondta, tudta, hogy mi folyik a világban. Tudta, hogy az iszlám fundamentalisták Egyiptomban embereket robbantanak fel, keresztény templomokat gyújtanak fel. Mégis kiállt és ezt mondta. És még van ennél is rosszabb. A londoni robbantások másnapján Brian Paddick helyettes biztos kiállt és azt mondta, hogy az iszlám és a terrorizmus két egymással nem összeegyeztethető szó. Ezt azután mondta, hogy a városunkban 52 embert meggyilkoltak, hétszázat pedig megsebesítettek.

De a rendőrséget, mint tudjátok, már átvették. Ők most a Koránt tanulmányozzák. Saría jogot tanulmányoznak, és mindezt azért, mert többet szeretnének tenni a „közösségi összetartás” érdekében. A rendőrségünk, aminek az lenne a feladata, hogy védjen bennünket lényegében azt teszi, amit az iszlám megkövetel tőle.

És ez tényleg így van: értesíteni kell a mecseteket, mielőtt oda mennének. A Finsbury Park-i mecsetben – a hírhedt Abu Hamsa mecsetje – fegyverek voltak. Amikor a rendőrség razziát tartott, azt mondták, nem mehetnek be azonnal, értesíteniük kell a mecsetet előtte. Amikor bementek le kellett venniük a cipőjüket és zoknijukat és a rendőrkutyáknak, – akiknek a robbanóanyag kiszimatolása volt a feladata – mivel az iszlám szerint tisztátalan állatok, különleges kis gumicsizmákat kellett húzni a lábukra. Ez őrület!

És nem csak itt Londonban. Skóciában, Nyugat-Lothianban van egy felügyelő, Tom Galbraith, aki mondta: „Ha van egy fiatal ázsiai férfi –soha nem muszlim, mindig ázsiai – aki gyűlölet-bűncselekményt követett el, akkor inkább több juttatást adok neki, mintha mindezt egy fehér férfi tette volna, mert a fehér férfiak sokkal kevésbé valószínű, hogy radikalizálódni fognak “. Tehát, a rendőrség itt azt mondja, hogy ha megígéred az erőszakot akkor a rendőrség meg fog jutalmazni. Így az erőszak kifizetődő.

Láttuk, mit tett a rendőrség a Channel 4 televízió Undercover című műsora után. A műsorban rejtett kamerás felvételeket készítettek olyan imámokról, akik azt mondták, hogy „dobjátok le a homoszexuálisokat egy szikláról”, foglaljátok el a Downing Street10-et [a brit miniszterelnök hivatalos rezidenciája], hajítsátok ki a hitetlent onnan. Ez lázadás. Ez homofób, esetleg rasszista mert néhányan közülünk ebben az országban még fehérek. De mi történt ezután? Egyetlen imámot sem állították bíróság elé. Egyiket sem. A nyugat-midlands-i rendőrség egyedül a Channel 4 producereit állította bíróság elé. Ma a nyugat-mindlands-i rendőrség a leginkább politikailag korrekt, anti-angol, pro-iszlám rendőrség ebben az országban. Nem véletlen, hogy nagy muzulmán lakossággal rendelkezik a város. Úgy tűnik, hogy bárhol, ahol nagyszámú muszlim lakosság él, a hatalmon levők közül mindenki térdre ereszkedik előttük. Ez megint csak a saría törvény. Mi nem tehetünk dolgokat, csak a muszlimok.

Fogadjátok el, hogy ti itt ebben a helyiségben mindannyian másodrendű állampolgárok vagytok a saját hazátokban, az iszlám miatt. Ezért beszélek többet az iszlámról, mint amit talán kellene.

És ez hatással van az oktatásra is. Ma az iskolákban – nem mindegyikben, csak néhányban – már nem tanítják a holokausztot, mert a muzulmán gyerekek a helyi madraszában (Korán-iskolákban) és mecsetben azt tanulják, hogy a holokauszt soha nem történt meg. Tehát azért, hogy ne kavarják fel az „érzékeny” lelküket, és – ahogy azt a rendőrség nevezi – a „közösségi összetartást” biztosítsák, nem tanulnak róla. A keresztes hadjáratokról sem tanulnak, mivel a keresztes háborúkról is mást tanulnak a muszlim gyerekeket a mecsetekben és a madraszákban.

A legrosszabb dolog – nem tudom, hogy hallottatok-e róla – néhány évvel ezelőtt történt: az iskolai tanterv, a Nemzeti Alaptanterv szerint, ha egy nem-muszlim tanár vallási tananyagot tanít, és ehhez a Koránt kell forgatnia, akkor –mivel hitetlen- nem szabad puszta kézzel megérintenie azt. Gumikesztyűt kell, hogy viseljen, mielőtt elővenné a Koránt, és megmutatná a gyerekeknek. Gumikesztyűt, mert te egy mocskos, disznó-szerű hitetlen vagy. Ma, Angliában! Gondoltátok volna? És ez része a Nemzeti Alaptantervnek!

Ennek része volt, hogy a gyerekeknek a következőt kellett szavalni: „Nincs más Isten, csak Allah, és Mohamed az ő küldötte”. Ez az úgynevezett shahada. Ha szeretnénk áttérni az iszlámra, csak a shahada szavait kell elismételni. És ezt tanítják, és ezt mondatják el az angol gyermekekkel. Miért? Mi történik az iskoláinkban?

Ez a pénzről szól. És megint a pénz jön elő. Hatalmas mennyiségű pénz ömlik Szaúd-Arábiából, Katarból, és ez magával ragadja őket.

A BBC weboldalán volt egy műsor, melynek Bitesize Revision volt a címe. Ez a legundorítóbb, legrasszistább, leggonoszabb, legbigottabb műsor volt, amit valaha láttam. A kereszténységről és az iszlámról beszélt, és a kicsi, még kiforratlan gyerek tudatát egy olyan irányba vezette, ami a kereszténységet imperialistának, elnyomónak, rasszistának és szexistának, az iszlámot pedig nő-barátnak, multikulturálisnak – „a béke vallásának ” mutatta be, és mindezt oly módon, hogy azt a kommunista Oroszországban is megirigyelhették volna. Mindezt finoman, de hihetetlenül hatékonyan tette. És megint csak az történt, hogy a saríát rákényszerítették a gyermekeinkre, a hazánkra, egy olyan korosztálynak, amely nem ismer mást. Ez teljesen erkölcstelen.

Megkértünk embereket, hogy hívják fel és írjanak levelet a BBC-nek, ennek eredményeként megváltoztatták a műsort. Keményen kell dolgozni, ha azt akarod, hogy a BBC bármit is megváltoztasson, ezért ez egy kis győzelem volt. És ez jellemző a médiára.

Az Újságírók Országos Szövetsége (National Union of Journalists – NUJ) iránymutatásai, megint csak nem a mi érdekeinket képviselik, hanem azoknak az érdekeit, akik ide jönnek, és akik különösebben nem szeretnek bennünket. A NUJ iránymutatások azt mondják, hogy ha egy „jobboldali” szervezet vagy, és természetesen mi is azok vagyunk, – én magamat középre helyezném, de a BBC szerint nyilvánvalóan szélsőjobboldali vagyok – [és a jobboldali szervezetek közül sokat a szélsőjobbhoz sorolnak, amikről] az NUJ azt mondja, hogy ezeknek a szervezetektől a „nyilvánosság oxigénjét” meg kell vonni. Más szóval, bármit is tesznek, ne vegyél róla tudomást. Kivéve persze, ha kárt akarsz nekik okozni, mert azt lehet. És ez az, amiért oly keveset látunk abból, amit látnunk kellene.

Ha meg szeretnéd tudni, hogy [az iszlámmal kapcsolatban] mi folyik ebben az országban, mi történik velünk, akkor erről nem olvashatsz a médiában, nem láthatod a TV-ben. A blogokat kell olvasnod, mert a médiát lényegében átvették. Nem tudom, hogy fizettek-e érte, fogalmam sincs, hogy miért olyanok, amilyenek, de ilyenek, és teljesen elfojtják, amit szeretnénk mondani.

Ismét a BBC, ott van a Balen jelentés. Több millió fontot költenek arra, hogy ne kerüljön nyilvánosságra a Balen jelentés. Ez egy olyan beszámoló, amit ők készítettek és arról szól, hogy a BBC Izrael-ellenes-e illetve palesztin barát-e? Ez a fickó – feltételezem, hogy Balennak hívják – készítette a jelentést. Egyértelműen az jött ki eredményül, hogy a BBC elfogult. Ahelyett, hogy ezt a nyilvánosság elé tárták volna, egyszerűen elhallgatták. És amikor azt mondták nekik, hogy tárják a nyilvánosság elé, bírósághoz fordultak azért, hogy mindezt megakadályozzák.

Szeptember 11-e (9/11) után a BBC Kérdések Órája című műsorában a közönség sorait többségében muszlimokkal töltötték fel, és a szerencsétlen amerikai nagykövetnek – a Nyugat és Amerika puszta gyűlölete láttán – könnyeket szöktek a szemébe. És mindezt csak néhány nappal 9/11 után. A BBC akarta, hogy ez megtörténjen, azt akarták, hogy a világ Amerikát zsarnokként, az iszlámot pedig áldozatként lássa és hogy Amerika csak azt kapta, amit megérdemelt.

Mark Thompson főigazgató azt mondta, hogy az iszlámot érzékenyebben kezelik, mint bármely más vallást. Most, ha megnézzük az olyan emberek, mint Stephen Fry kereszténységgel kapcsolatos gúnyolódásait, akkor láthatjuk, hogy a BBC-t nem igazán érdekli a vallás önmagában, csak az iszlám. Egy éve még csak azt mondta, hogy érzékenyebben fogjuk kezelni, de most már azt mondja, hogy mindezt azért teszik, mert ha nem így tennének lehet, hogy felrobbantanák őket.

Tehát megint ugyanott vagyunk. Zöld utat kapnak, mert az ország intézményei, még ha nem is akarják, félelemből elősegítik a saría belopódzását. Terrorral és egy civilizált megközelítéssel. A jól beszélő muszlimok helyet kapnak a Kérdések Órájában és a Newsnight-ban, és mindannyian rettenetesen szépen beszélnek. Ha csak civilizáltak, önmagában az sem működik. A kettőt összetéve, gyakorlatilag verhetetlen vagy. És jelenleg ez a helyzet, verhetetlenek. Jelenleg győzésre állnak.

Visszamegyek az elejére, a hadviseléshez, aminek alapvetően egy terület politikai irányításának megszerzése a célja. Nos, ha elveszted a médiát, a rendőrséget, a kormányt és az oktatást azokkal szemben, akik ellentétes kultúrát, vallást, országot képviselnek, akkor ez egy olyan csata, amiben vesztésre állunk. Azért veszítjük el a csatát, mert nem vagyunk hajlandók elfogadni azt a tényt, hogy az iszlám hadban áll velünk. Az iszlám tudja, hogy háborúban áll velünk, épp ezért veszítünk.

Ez addig így lesz, amíg fel nem ébredünk, és azt nem mondjuk, hogy tudjuk, hogy háború van és neki nem állunk védekezni – most itt ebben a teremben éppen ezt tesszük. Ezt meg kell tennünk, mivel az országban élő három millió muzulmán már most hatékonyan irányítja a politikai szférát. Tíz év múlva hatmillió, húsz év múlva 12 millió, harminc év múlva 24 millió lesz. Győznünk kell.

Ez egy apró kezdet. Köszönöm, hogy ma este ilyen sokan eljöttetek, és kezdjünk el néhány csatát megnyerni!

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=5185

Bejegyzés: on 2012. ápr. 21.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, Paul Weston. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes