Vallásszabadság az iszlám alatt?

2003 óta csak Irakban 70 templomban robbantottak muzulmán támadók, és ez csak a kezdet. Az iraki keresztények 2/3-a már elmenekült, állítja Nina Shea, és Egyiptomban is látható, hogy azok, akik vízummal vagy zöldkártyával rendelkeznek elhagyják az országot. Éveken át a közel-keleti keresztények a diktátorok védelme alatt éltek, az úgynevezett arab tavasz véget vetett ennek. A régi szekuláris felállásban, mégha az egy elnyomó katonai diktatúra volt is, lehettek templomaik és imádkozhattak a keresztények. Most azért aggódnak, mert ezt többé már nem tehetik meg.
Szaúd-Arábiában a legtöbb keresztény külföldi munkás, nem lehetnek templomok és a kormány levadássza azokat az embereket, akik az otthonukban imádkoznak. Ayaan Hirsi Ali szomáliai származású holland feminista író és politikus a Newsweek újságban megjelent cikkében azt írja, hogy a világ gyakran hall panaszt arról, hogy a Nyugat elnyomja a muzulmánokat, de valójában egy teljesen más háború zajlik.  “Ez egy még fel nem ismert háború, amely több ezer életet követel. A keresztényeket megölik az iszlám világban a hitük miatt. Ez egy növekvő népirtás, amelynek globális vészjelzést kellene kiváltania.” Ali szerint a Nyugatnak pénzügyi és diplomáciai nyomást kellene gyakorolnia ezekre az országokra.

Print Friendly, PDF & Email