Nicolai Sennels: a muszlimok miért erőszakosabbak és miért követnek el több bűntényt? 1.rész/4

A következő  írás eredetileg 2011-ben jelent meg abban az „Iszlámkritikus tanulmányok egy politikai vallásról” (De Islam – kritische essays over een politieke religiekritische) című holland könyvben, amelyet Wim és Sam van Rooy szerkesztett. Többek között Raymond Ibrahim, Hans Jansen, Michael Mannheimer, Ibn Warraq és Bat Ye’or írásai szerepelnek a könyvben.Cover - De Islam – kritische essays over een politieke religie

Az írásom összefoglalja „Bűnöző muszlimok között. Egy pszichológus tapasztalatai Koppenhágából (Blandt kriminelle muslimer. En psykologs erfaringer fra Københavns Kommune ) című könyvem főbb következtetéseit. Ha valaki magyarul ki szeretné adni a könyvemet keressen meg a nicolaisennels@gmail.com címen.


Nicolai Sennels:

Tudósítás a terápiás szobából: a muzulmánok miért erőszakosabbak és miért követnek el több bűntényt?

Nicolai Sennels (szül. 1976) pszichológus és a muszlim integráció és bandák témakörében népszerű előadó, továbba a „Bűnöző muszlimok között. Egy pszichológus tapasztalatai Koppenhágából” (Dán Szabad Sajtó Társaság, 2009) című könyv szerzője. Ez a cikk a koppenhágai Sønderbro ifjúsági börtönben, professzionális pszichológusként szerzett tapasztalatait és következtetéseit foglalja össze.

Ez a cikk bepillantást nyújt a terápiás szobák általában hermetikusan zárt ajtói mögé és betekintést nyerhetünk a sokszor ugyanennyire zárt muszlim kultúrába és közösségekbe. Koppenhága fiatalkorúak börtönének pszichológusaként lehetőségem volt arra, hogy bepillantást nyerjek a muszlimok kultúrájába és vallásába, hogy miért viselkednek agresszíven és hogy a muszlim bevándorlók között miért olyan magas a bűnözési arány. Saját muzulmán klienseim elmondták a történeteiket családjukról, közösségükről, arról, hogy milyen az élet a saját hazájukban, a nem-muszlimokkal és dán társadalommal kapcsolatos tapasztalataikat és hogy hogyan látják mindezt. Körülbelül 150 muzulmán és 100 dán kliensem volt. Azonos korosztályból származtak (12-17 évesek) és a két csoportnak átlagosan azonos szociális és gazdasági háttere volt. A legtöbbjüket elítélték, de sokukat felmentettek. Így nagyon jó lehetőségem volt arra, hogy pszichológiailag összehasonlítsam a muszlimokat és a nem muszlimokat.

Azt a következtetést vontam le, hogy jelentős pszichológiai különbségek vannak a muszlimok és nem muszlimok között. Az is világos, hogy a muszlim kultúra oly módon befolyásolja a muszlimokat, hogy nagyobb valószínűséggel válnak bűnözővé és nagyobb mértékben alakul ki antiszociális viselkedés – különösen a nem-muszlimok felé és a nem-iszlám hatóságok irányába.

A Nyugaton élő muszlimok bűnözési rátája katasztrofálisan magas. A dán fiatalkorúak börtönében tíz dán fogvatartott közül hétnek bevándorló háttere van és csaknem mindannyian muszlim családokban nőttek fel. A bűnözők nemzetiségének tizes listájának első hét-nyolc helyét muszlim országokból érkező bevándorlók foglalják el (a dánok a kilencedik helyen szerepelnek, és ezt követik a nem-muszlim országok bevándorlói). Ezt a listát a dán állami Statisztikai Hivatal tette közzé, és a bűnözők gazdasági és oktatási helyzetének megfelelően korrigálták. A bűnügyi statisztikák azt is mutatják, hogy a bűnözés aránya a bevándorlók között az egymást követő generációknál romlik. Az idő nem gyógyítja be a problémákat, éppen ellenkezőleg. A 20-29 éves második generációs bevándorlók (akik Dániában születtek és nevelkedtek) 76 százalékkal több bűncselekményt követnek el, mint az azonos életkorú első generációs bevándorlók (akik Dánián kívül születtek). A második generációs nem-nyugati bevándorlók ötször erőszakosabbak, mint a dánok. 2005-ben a 20-29 éves második generációs bevándorlók 22 százalékát ítélték el egyszer vagy többször. (http://avisen.dk/unge-efterkommere-er-de-mest-kriminelle_6193.aspx). 2006-ban ez a szám elérte a 23 százalékot (http://jp.dk/indland/krimi/article1371018.ece). A fiatalkorú bűnözők között a bevándorlók aránya Koppenhágában a 2007-es 56 százalékról 2008-ban 67 százalékra nőtt – csupán egy év alatt ez 20 százalékos növekedés (http://politiken.dk/indland/article560520.ece).

A kérdés természetesen a következő: a muzulmánok miért követnek el több bűncselekményt, miért erőszakosabbak és látszólag kevésbé empatikusak, mint a nem-muzulmánok?

A muszlim és a dán fogvatartottakkal mind egyéni, mind pedig csoportos foglalkozást tartottam. Egyéni terápiát, harag kezelése csoportot és tudatosság tréninget. A több száz óra során, melyet mind a dán (és egy nagyon kis százalékban nem-muzulmán bevándorlók) mind a muzulmán elítéltekkel töltöttem, a muszlim kultúra pszichológiai profilja nyilvánvalóvá vált. Ha meg akarjuk érteni, hogy a muszlimok Nyugaton miért nem tudtak integrálódni, akkor el kell ismernünk a muszlimok és nyugatiak közötti pszichológiai különbségeket, és ennek egyre inkább problematikus következményeit.

Harag kontra gyengeség

Az egyik nagyon nagy különbség a muzulmánok és a nyugatiak között, a harag megítélésében rejlik. A mi nyugati kultúránkban a haragra általában úgy tekintünk, mint a gyengeség jelére, az irányítás és a jó stílus hiányára. Bárki, aki megtapasztalta, hogy mennyire kínos erőteljes haragot kifejezni például egy családi vacsora során vagy a munkahelyen, tudja, hogy gyakran sok időt és tudatos erőfeszítést igényel, hogy visszanyerjük elvesztet megbecsülésünket. Általában gyerekes és éretlen viselkedésnek tartjuk, ha az emberek fenyegetőznek és agresszíven viselkedésnek azért, hogy kifejezzék nemtetszésüket és ezáltal irányítsák az eseményeket. Ehelyett az emberek logikai érvelésre való képességét, kompromisszumkészségét, hogy az adott helyzetet az ellenfél szemszögéből is meg tudják vizsgálni és ismerik a tényeket és hogy eközben higgadtak tudnak maradni, az erő és hitelesség egyértelmű jeleinek tartják.

A muzulmán klienseim a társadalmi konfliktusok megbeszélésének eme normális nyugati szociális eszközeit a gyengeség jeleként látják. A fenyegetés és a fizikai erőszak hiányára a félelem jeleként tekintenek. Hosszú órákat foglalkoztam a fogvatartottak erőszakhoz fűződő problémás kapcsolatával. A legtöbb dán kliens tudta, hogy a harag egy „rossz érzés”, és hogy nincs mentség a fenyegetések és az erőszak használatára, ha frusztráltak vagyunk. Ez a látásmód része volt annak, ahogy a szüleik, barátaik és a kultúra, amiben éltek felnevelte őket (bár nem mindig sikerül követniük ezeket a szabályokat a mindennapi életükben).

A muszlim kliensekkel végzett harag kezelése terápia gyakorlása nem csak abból állt, hogy emlékeztessem őket a jó stílusra, és a konfliktusok és frusztrációk békés kezelésére. A „kulturális átalakítás” lenne a legjobb kifejezés. Kiderült, hogy a muzulmán klienseim az agresszió használatát elfogadott, sőt elvárt viselkedésnek tartották a konfliktusok kezelésére. Ha valaki nem lesz agresszív, amikor kritizálják vagy bizonytalan, akkor azt a gyengeség jelének tekintik és hogy nem képes megvédeni magát és a becsületét. A muszlim kultúrában, elfogadott, hogy valaki hajlandó feláldozni személyes biztonságát azért, hogy megvédje a csoportot, vagy azt, amit az képvisel. Ha a csoport egy tagja nem képes erre, akkor azonnal kétségessé válik, hogy meg lehet-e bízni benne, mint a család, etnikum, vallás, terület, stb. hasznos védelmezőjében.

Ezek az eredmények nem csak a terápiás szobából és bűnözési statisztikákból származnak. A Németországban található Alsó-Szászországi Büntető Kutatóintézet nemrégiben végzett tanulmányához a tudósok 45.000 tinédzsert kérdeztek meg, muzulmánokat és nem muzulmánokat egyaránt. A következtetésük egyértelmű volt: „A vallásos muszlim családokban felnövő fiúk nagyobb valószínűséggel lesznek erőszakosak”.

Ezeket a pszichológiai felfedezéseket szélesebb körben is használni kellene. Egy fontos példa, hogy a nyugati diplomáciának és külpolitikának ezeket a kulturális különbségeket figyelembe kellene vennie. Kétségtelen, hogy amikor szélsőséges iszlám kormányokkal és szervezetekkel találkozunk és a kompromisszumot és a párbeszédet javasolunk, akkor az átlagos muszlim szavazók azt fogják elvárni az iszlám vezetőiktől, hogy maximálisan használják ki a Nyugat ezen gyengeségét. Mi nyugatiak az emberek és rendszerek agresszivitását a bizonytalanság jeleként látjuk, ezért ezekhez a helyzetekhez finom együttérzéssel és tisztelettel közelítünk. Ez a hozzáállás gyakran működik a saját kulturális köreinkben, de hosszú távú káros következménye lehet arra vonatkozóan, hogy tiszteletet vívjunk ki magunknak vagy esetleg az ellenséges muszlim társadalmakban és szervezetekben a megfelelő mértékű félelmet keltsük. Ez a stratégiai pszichológiai emlékeztető vonatkozik mind a nagypolitikára, mind a muzulmán környezetben felnevelkedett antiszociális egyénekkel való bánásmódra.

Becsület kontra bizonytalanság

A másik nagy különbség a muzulmánok és a nyugatiak között a becsületről alkotott véleményüket érinti. Ha nyugodt és tiszta hozzáállással vagyunk képesek szembenézni a kritikával, arra a nyugati társadalmakban az erő, a személyes hitelesség jeleként tekintünk és becsületre méltó hozzáállásként látjuk. Hogy képes vagyunk figyelmen kívül hagyni az irreleváns kritikát és figyelembe vesszük, ha annak van alapja, fontos részét képezi annak, hogy egy méltóságteljes és magabiztos személynek mondhassuk magunkat. Az a képesség, hogy azt gondoljuk vagy mondjuk, hogy „Ez a véleményed rólam / az értékeimről – de nekem megvan a saját véleményem, és számomra ez az, ami számít” szükséges a kritikus, demokratikus és átlátható kultúránkban, ahol nem tudjuk elrejteni a hibáinkat vagy személyes gyengeségeinket előkelő címek, a hierarchia vagy kulturálisan adott előjogok mögött, azért, hogy ne sértsék meg vagy kritizálják a büszkeségünket.

Másrészt a kritikával szembeni ellenségesség és fenyegetőzések a bizonytalanság és a hiányzó önbizalom jelei. Dühössé válni vagy áldozati szerepbe sorolni magunkat, aki képtelen megvédeni magát egyszerű kérdésekkel, az egyén életmódjával illetve az értékeit illető kritikával szemben, egyáltalán nem tiszteletreméltó – legalábbis a nyugati kultúrában nem az.

A dán Mohamed karikatúrák esete világosan megmutatta, hogy a muszlim becsület fogalma a másik végleten helyezkedik el: amit mi Nyugaton a kritikára adott bizonytalan és gyerekes válasznak tartunk, azt a muszlimok az igazságtalan sértésekre adott tisztességes és becsületes reakciónak tartják. A muszlim kliensekkel történt saját tapasztalataimból tudom, hogy azt, hogy mások mit gondolnak, és mondanak róluk sokat jelent. Az agresszív viselkedés társadalmi elfogadottsága és a rendkívül törékeny becsület kombinációja robbanásveszélyes koktélt alkot. Így a nyugati társadalmainkba történő integrálódás egyszerű és természetes igényét sok muzulmán a saját kultúráját érintő nem kívánatos kritikának tapasztalja. A muszlimok felteszik maguknak a kérdést: „Miért kellene oly módon változtatnunk az életmódunkon, hogy azt elfogadják?” Saját szakmai tapasztalatom az, hogy az integrációs igények miatt sok itt élő muzulmán úgy érzi, hogy bírálják és ezért ellenségesek a nem-iszlám környezet felé.

Sajnos, a muszlim kultúra szigorú becsület-kódjának megvan az a hajlama, hogy törékeny és üveg-szerű személyiséget hozzon létre főleg a muzulmán férfiakból: ők állandóan éberek a kritika minden jelével szemben. Egy kis anekdotaként szeretném megemlíteni, hogy valószínűleg ez a bizonytalanság az ok annak, hogy Dániában a futballbírók elleni támadások több mint felét bevándorlók követik el.

Folytatás itt: Áldozat mentalitás kontra egyéni felelősség

Forrás: Youtube, Jihadwatch

Print Friendly

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=5319

Bejegyzés: on 2012. máj. 30.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, Nicolai Sennels pszichológus. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

Keresés az archívumban

Keresés dátum alapján
Kategória kiválasztása
Keresés a Google-n

Képgaléria

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes