Nicolai Sennels: a muszlimok miért erőszakosabbak és miért követnek el több bűntényt? 2.rész/4

A cikk első része itt olvasható.

Áldozat mentalitás kontra egyéni felelősség

A harmadik pszichológiai különbség az úgynevezett „irányítás helyére” vonatkozik. Az irányítás helye egy olyan pszichológiai terminus, amely azt írja le, hogy az emberek hogyan tapasztalják az életük irányítását: főleg külső vagy belső tényezők irányítják azt. A nyugati társadalmakban azt halljuk, hogy leginkább mi magunk vagyunk felelősek az életünkért. Az, ahogyan gondolkodunk, beszélünk és cselekszünk – ahogyan az érzelmeinket kezeljük, a látásmódunk, a kommunikációnk, a reakcióink, stb – határozza meg, hogy sikerül-e létrehozni egy olyan életet, amelyet többségében boldog és beteljesedést nyújtó pillanatok jellemeznek vagy sem. A kultúránkban az az alapvető tanács, hogy tekintsünk magunkba, ha meg akarjuk találni személyes problémáink okait. Sokan – köztük én is – abból élnek, hogy tanácsot adnak az embereknek arra vonatkozóan, hogy hogyan változtassák meg az életüket oly módon, hogy boldogabbak lehessenek és elkerüljék, hogy a környezetük terhére váljanak.

Pszichológusként fiatal dán tizenéveseket kezelni egy ifjúsági börtönben viszonylag egyszerű. Úgy nevelték őket, hogy úgy gondolják, hogy a problémákról való beszélgetés új és jobb megoldásokat eredményezhet. Egy olyan kultúrában nőttek fel, amelyben az irányítás belülről fakad, és ha én, mint a terapeutájuk megkérdezem őket a problémában játszott szerepükről, annak van értelme a számukra.

Ugyanakkor, ha egy muszlim ül a kanapén, akkor az ettől nagyon különböző. Azt kérni egy muszlimtól, hogy vessen egy pillantást a saját külső és belső reakcióira annak érdekében, hogy megtalálja a saját problémái okait, egyszerűen nem releváns kérdés a számára. A muzulmán kliensek a szenvedésük forrását elsősorban külső tényezőkben látják: a tisztességtelen társadalom és a nem-iszlám hatóságok töltik be általában a bűnbak szerepét. A legtöbb muszlim ügyfelem a dán társadalomba történő integrálódást szintén nem tartja saját felelősségének. Az önkormányzattól vagy az államtól várják el, hogy mindez megtörténjen. A tapasztalatom az, hogy a legtöbb muszlim vagy nem lát okot az integrálódásra, vagy mindezt nem engedi a család és a barátok, vagy egyszerűen nem tud felnőni a nyugati színvonalhoz, még ha szeretne is és mindezt megengedné a muzulmán környezete. Szinte mindig ugyanaz volt a kifogás a bűnténnyel kapcsolatban, amivel megvádolták őket: Az áldozat hibájából történt: „kiprovokálta” vagy kísértésbe ejtette őket. A muzulmán klienseim ezért vagy maga az áldozat, vagy külső vallási vagy kulturális nyomás és elvárások által „kényszeríve” érezték magukat arra, hogy megtámadják az áldozatot.

Szakmai körökben széleskörű vita tárgyát képezi, hogy vajon a muszlim kultúra – azáltal, hogy az egyénben az irányítás helye kívülre helyeződik át- teremti meg a muszlimokban a pszichopata tendenciákat, vagy az empátia és a személyes felelősség hiánya inkább egy felületes jelenség.

Míg a nyugatiak, amikor problémáik vannak, inkább azt kérdezik maguktól, hogy „Mit csináltam rosszul?”, a muzulmánok inkább azt kérdezik, hogy „Ki tette ezt velem?” Az áldozat mentalitás kifejlesztésének tendenciája tehát egy másik természetes következménye annak, hogy az irányítás kívül van: ha a dolgok rosszul mennek, akkor a balszerencse, az igazságtalanság vagy egyszerűen más emberek önző cselekedeteinek áldozatának látják magukat. Ha valakinél az irányítás helye kívül van, a tipikus reakciója az, hogy a külvilágtól követeli meg, hogy változzon, ahelyett, hogy magát változtatná meg. Ezt a látásmódot gyönyörűen foglalja össze egy régi indiai mondás: „Ha nincs cipőd, akkor az egész világot be kell fedned bőrrel annak érdekében, hogy puha talajon járj” (az irányítás helye kívül van). „Ha készítesz magadnak egy pár cipőt, oda sétálhatsz, ahova csak szeretnél és ahol jól érzed magad.” (az irányítás helye belül van).

Ha az irányítás helye kívül van, akkor sebezhetők vagyunk az élet nehézségeivel szemben, mivel nem látjuk, hogy lehet változni, és a helyzettel együtt fejlődni. Ha az irányítás helye belül van, akkor képesek leszünk követni azt a tibeti mondást, hogy „A tövisek hegyesek, de az elefántnak vastag bőre van.” (Jelentése: képesek vagyunk a dolgokat nem túl személyesre venni, így a nehéz helyzetekben is barátságosak és nyitottak tudunk maradni.) Nem véletlen, hogy az olyan foglalkozások, mint a pszichológus, pszichiáter és terapeuta szinte nem léteznek a muszlim világban – és az a kevés, ami van, azt is nyugatról importálták, így nem a saját kultúrájában gyökerezik: az olyan szakmáknak, amelyek segítenek az embereknek, hogy erősebb egyénekké váljanak nincs helye az olyan kultúrákban, amelyek a külső irányításra építenek.

Az Iszlám Tanulmányok Intézete egy nagy kutatási projektet végzett a németországi muszlimok körében, melynek egyik következtetése az volt, hogy „egy pontosan kivehető áldozati mentalitás és az erőszak fokozott elfogadása [létezik a muszlim] ifjúság körében. … A nem muzulmán fiatalok és muzulmán fiatalok –akik ápolják a muszlim vallásos kapcsolatokat – összehasonlításában, azt találjuk, hogy utóbbiaknál az erőszak jobban elfogadható.”

Muzulmánok kontra nem-muzulmánok

A negyedik és egyben nagyon fontos pszichológiai jellegzetesség a muszlim identitásra vonatkozik. Míg az egyenlőség és a tolerancia a nyugati társadalmak alapvető értékei, a muszlimoknál nagyon erős a megkülönböztetés a muszlimok és nem muszlimok között. Nem vagyok az iszlám szentírás szakértője – bár elég sokat tanulmányoztam őket, azért, hogy megértsem a muszlim klienseimet – de úgy gondolom, hogy ezt a fajta diszkriminációt valószínűleg az iszlám szövegek ihletetik, köztük a Korán, amelyben a „hitetlen” (nem-muszlim) szó 347 alkalommal jelenik meg. A 150 muzulmán kliensem közül, legfeljebb egy maroknyi érezte magát dánnak. Legtöbbjük egy olyan marokkóinak, szomáliainak és pakisztáninak stb. látta magát, aki egy másik országban él – ebben az esetben Dániában. Szinte mindegyikük idegennek érezte a dánokat és ellentétesnek a dán társadalmat. Ez megdöbbentett, mert sokan második vagy harmadik generációs bevándorlók voltak Dániában. Ez a tendencia sajnos nagyon jól illeszkedik a Franciaországban, Németországban és Dániában végzett kutatásokhoz. Egy 2008-ban készült felmérés szerint, a Franciaországban élő muzulmánok csupán 14 százaléka érzi úgy, hogy inkább francia, mint muzulmán. A német belügyminisztérium által végzett kutatás azt mutatja, hogy a Németországban élő muzulmánok csupán 12 százaléka „mondta magát németnek”. Dániában az itt élő muszlimok csupán 14 százaléka azonosul a Demokratikus Muszlimok szervezetével, amely azt állítja, hogy a muszlimok is lehetnek „demokraták és dánok”.

A „mi” és az „ők” (muszlimok és nem-muszlimok) ezen erős tapasztalatának nagyon konkrét következményei vannak – mindenekelőtt a nem muszlimok számára: a legtöbb muszlim fogvatartottat valamilyen erőszakkal vádolták meg – erőszak, rablás és gyilkossági kísérlet. Hacsak nem a muszlim rivális bandákkal kapcsolatban vagy az úgynevezett becsülettel kapcsolatban történt mindez, az áldozatok kivétel nélkül nem-muszlimok voltak.

Koppenhágái tapasztalataim úgy tűnik, jól illeszkednek az egyik Olaszországban végzett kutatáshoz. A tanulmányban résztvevőknek rövidfilmeket mutattak olyan emberekről, akiknek a kezét tűvel szurkálták. A tudósok bebizonyították, hogy az empátia érzésével kapcsolatos agyhullámok erősebbek voltak, amikor a saját etnikai csoporthoz tartozó emberek szenvedését látták. Azt is bebizonyították, hogy az ilyen rasszista diszkrimináció tanult, nem pedig örökölt: „Ha nincsenek előítéleteink, akkor nagyobb valószínűséggel vagyunk empatikusak.” A Korán tanulmányozása, és több mint száz muzulmán kliens után egyértelmű, hogy a muszlim közösségekben létező, nem-muszlimokkal szembeni diszkrimináció csökkenti a muszlimok nem-muszlimokkal szembeni empátiáját, és ez pszichológiailag megkönnyíti, hogy ellenszenvet érezzenek felénk és ártsanak nekünk. Mind a saját megállapításaim, mind az olasz projekt bizonyítja azt a fajta tudást, amely már évezredek óta létezik, különösen a katonaságnál: a hadsereg győzelemre vezetésében fontos, hogy az ellenséget propagandán keresztül démonizálják, így csökkentve az empátiát, így a katonák gyűlölik az ellenséget, amitől hatékonyabban képesek kárt okozni bennük vagy megölni őket.

Hallgatva a muzulmán kliensek nem-muszlimokról szóló beszámolóit és azt, ahogyan egymással beszélnek, világossá vált, hogy magukat nem csak úgy tapasztalják, mint akik alapvetően egy másik csoporthoz tartoznak, hanem jobbnak látják magukat. Mivel a dán fogvatartottak kisebbségben voltak a börtönben, sokan nem érezték magukat biztonságban és úgy érezték, hogy nem fogadják el őket. Az egyik módja annak, hogy a börtönben javítsák a társadalmi státuszukat és általános feltételeiket az volt, hogy érdeklődést mutattak az iszlám irányába. A nem-muszlim fogvatartottak iszlám felé fordulása azért, hogy védve legyenek és elkerüljék a zaklatást egyre szélesebb körben előforduló jelenség, nemcsak Dániában, hanem sok más országban is. Úgy tűnik, hogy a muszlim csoport magát nem a bőr és a haj színe alapján azonosítja, hanem a vallással.

Ez meglepett, mert a legtöbb muzulmán rab a mindennapi életben nem gyakorolta vallását. Közülük sokan élvezték az alkohol és a házasság előtti szex örömeit. Nem imádkoztak napi ötször, és a többség keveset vagy semmit sem tudott a Korán tartalmáról. A fiatal muszlim elkövetőkkel folytatott beszélgetéseim folyamán világossá vált, hogy a neveltetésük során azt tanították nekik, hogy egy speciális embercsoporthoz tartoznak, és hogy a próféta és a vallás védelme elsődleges a muzulmánok számára. Több tucat olyan muzulmán ügyfelem volt, akik 2008 februárjában gyújtogattak a Mohamed karikatúrák újbóli közlése miatt. A terápia során elmagyarázták, hogy meg akarták mutatni a haragjukat, a prófétájukat illető becsületsértő rajzokra adott válaszként. Ugyanakkor, a gyújtogatással vádolt fogvatartottak túlnyomó többsége nem járt mecsetbe, vagy nem végezte a kötelező imákat, stb.. Tehát a vallás nagyobb szerepet játszhat a muszlimok antiszociális viselkedésében, mint sokan gondolnák.

Egy másik kellemetlen eredmény az volt, hogy a társadalmi erőkörök mindig a legfanatikusabb muszlimok körül jelentek meg. A tisztelet megszerzésének biztos módja, ha a Korán az ágy melletti asztalon fekszik, és van egy imaszőnyeg a cellában. Népszerűségnek örvendett, ha valaki képes volt olyan összeesküvés-elméleteket mondani, hogy a muzulmán országokban tapasztalható minden szenvedésért és problémáért a nyugati világ és különösen az USA a felelősek.

Szexualitás: Férfiak kontra nők

A muszlim férfiaknak nagyon magas pozíciója van a világban – az iszlám és a muszlim szokások szerint. Születésüktől fogva azt mondják nekik, hogy muszlimként jobb emberek, mind más muszlimok, mind pedig Allah szemében. Azt is megtanulják, mind azon keresztül, amit mondanak nekik, mind a kulturális hagyományokon keresztül, hogy jobbak, mint a muszlim nők. Saját tapasztalatom alapján az a tény, hogy nem szabad és nem is akarják elveszíteni ezt a pozíciót, a muzulmán férfiakat nagyon sebezhetővé teszi: a gyengeség legkisebb jelét is el kell rejteniük, és az agresszióval, becsülettel és áldozati hozzáállással kapcsolatos muszlim látásmód miatt a muszlim férfiak, mint az egyetlen lehetséges védekezési lehetőséget, gyakran választják a nők elnyomását vagy akár a velük szembeni fizikai erőszakot. Ezt a bizonytalanságot fokozza az a nagyon szabad nevelés, amit sok muszlim fiú kap: nem szükséges megtapasztalniuk a szükséges oktató jellegű határokat, azon egyszerű oknál fogva, hogy fiúk. Ez a korlátok nélküli nevelés nem adja meg a fiúknak a szociális viselkedéshez szükséges érzéket és empátiát, és azt hiteti el velük, hogy erősek és legyőzhetetlenek. Ezekkel az érzésekkel mindig együtt jár a bizonytalanság és az attól való félelem, hogy valaki felfedezi, hogy az adott személy valójában nem érzi magát olyan biztonságban, és nem annyira tehetséges, mint ahogy állították róla vagy amilyennek tetette magát.

Sajnos úgy tűnik, hogy a nők elnyomása hozzájárul ahhoz a problémás pszichológiai mintához, amelyet sok muszlim kifejleszt, amíg a muzulmán kultúrában felnő. Az, hogy azt mondják nekik, hogy a férfiak jobbak és a nők alsóbbrendűek – a törékeny muszlim férfi becsülettel együtt – sok muzulmán férfi számára nehezen elfogadhatóvá teszi a nők gyakran hosszabban tartó és érzékenyebb szexualitását. Ez hozzájárul a muszlim fiúk és férfiak azon igényéhez, hogy elnyomják a nőket.

A terápia során az is világossá vált, hogy a muszlim kultúra, annak érdekében, hogy durvább legyen, általában arra törekszik, hogy elnyomja a nőket. A távol-keleti vallások által ihlettett pszichoanalitikus, Carl Gustav Jung (1875-1961), volt az első nyugati, aki rámutatott az ellenkező nem emberi tulajdonságainak elnyomásából származó következményekre. Azok a társadalmak, amelyek elnyomják a női tulajdonságokat (a jungi pszichológiában az úgynevezett „animát”) kevésbé empatikusak, kreatívak, intuitívak, békések, demokratikusak és szociálisan érzékenyek. Az ilyen társadalmak a hierarchikus, agresszív patriarchális struktúrákat célozzák meg és pontosan a nők elnyomása az, amit tenni kell ahhoz, hogy egy olyan agresszív kultúra jöjjön létre, amelynek az a célja, hogy mások rovására domináljon.

A nők elnyomása nem csak a nőknek árt. Ez a férfiak pszichológiai fejlődésére is komoly negatív hatással van. Ha egy férfi nem akar, vagy nem képes megnyílni a nők érzelmi világa felé, akkor éretlenebb lesz, kevésbé tudja konstruktívan kezelni az érzéseit, és árt a saját szexualitásának.

A nők elnyomása sok esetben azt eredményezi, hogy a muzulmán férfiak homoszexuális viselkedést fejlesztenek ki. Egy Pakisztánban végzett kutatás azt mutatja, hogy „a pakisztáni tehergépkocsi-vezetők legalább 95 százaléka a pihenőidejében a szexuális tevékenységet tartja fő szórakozásának.” Egy Afganisztánról szóló amerikai katonai jelentés megállapítja, hogy „a homoszexuális viselkedés szokatlanul gyakori az egyik nagy etnikai csoport, a pastu törzs férfi tagjai körében. … A pastu férfiak gyakran élnek nemi életet más férfiakkal, csodálják a férfiak fizikai adottságait, létesítenek szexuális kapcsolatot fiúkkal, és kerülik a nőket mind társadalmi, mind szexuálisan téren.” Azt tanulni, hogy ne szeressék a nőket, ugyanakkor rendelkezni a szexuális hajtóerővel, természetesen vezetnek ahhoz, hogy a férfiak más megoldást keressenek.

A nyugati pszichológia a homoszexualitást önmagában nem tekinti perverziónak – hacsak nem egészségtelen pszichológiai, társadalmi vagy kulturális körülmények eredménye. Amikor szodómiává, pedofíliává és nemi erőszakká válik, akkor már az. Egy kutatásban, amelyet az internet legnagyobb keresőmotorja, a Google alapján készítettek, „2004 óta Pakisztánban kerestek rá egyénileg legtöbbször  a ’lószex’, 2007 óta a ’szamárszex’, 2004 és 2009 között a ’nemi erőszak képek’, 2004 óta a ’nemi erőszak szex’, 2004 és 2007 között és 2009 óta a ’gyerekszex’, 2004 óta az ’állatszex’ és 2005 óta a ’kutyaszex’ szavakra. … Az ország élen jár -vagy már az első – a ’szex’, a ’teveszex’, a ’nemi erőszak videó’, a ’gyermekszex video’ és néhány más nyomdafestéket nem tűrő  szóra történő keresésben.

Az olyan országok, mint Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok, Egyiptom, Marokkó és Törökország is jó helyet foglal el a Google Trend top 10-es listáján, az olyan szavakra történő keresésben, mint a különféle állatszexek, stb.. Az arab nyelvet használják a leggyakrabban a ’szamárszex’-re történő keresésben, az indonéz nyelvet pedig az’állatszex’-re történő keresésben, stb..

A rendőrség a szexuális perverzió és a fanatikus iszlám szupremácisták között is talált kapcsolatot: „Egy sor rendőri razzia után Nagy-Britanniában és a kontinensen, a terrorista cselekmények és a hardcore gyermekpornográfia között egyre világosabbnak látszik a kapcsolat… Gyermekbántalmazás képeit találtak a Scotland Yard terrorizmus ellenes rajtaütései és Olaszországban és Spanyolországban történ nagy horderejű vizsgálódások során.” A gyermekpornó és a muzulmán terroristák közötti kapcsolat annyira nyilvánvaló, hogy a rendőrség egy különleges projekt kifejlesztését fontolgatta, amelyben gyermekjóléti szakembereket alkalmaztak volna azért, hogy az interneten előforduló pedofil hálózatokon beazonosítsák a terroristákat, de “a javasolt kutatási projektet nem valósították meg, mivel a Terrorizmus Ellenes Csoportot túlterhelte az a nagy számú eset, amellyel foglalkozniuk kellett volna. ” (The Times. Még több itt).

Kétségtelen, hogy a muszlim kultúra nemek közötti egyenlőtlensége és a természetes szexuális viselkedés általános korlátozása könnyen elferdíti a muszlim férfiak szexualitását. A bűnesetekkel kapcsolatban mindez különösen a nemi erőszak statisztikáknál mutatkozik meg. Erre a sok példa közül Oslo, Norvégia fővárosa az egyik példa, ahol 2006 és 2008 között az összes úgynevezett erőszakos nemi erőszak (olyan nemi erőszak, ahol az erőszaktevő és áldozata nem ismerték egymást korábban) 100 százalékát nem-nyugati bevándorlók követték el (friss hír: 2011-ben a nemi erőszak 30 százalékkal emelkedett Oslóban. 2012. első negyedévében 2011. azonos időszakához képest a nemi erőszak 69 százalékkal növekedett).

Az általános szexuális elfojtás és frusztráció biztosan táplálja sok muszlim férfi azon tendenciáját, hogy agresszíven viselkedik. Egy konkrét példa a 23 éves nigériai származású Umar Farouk Abdulmutallab, aki 2010. január 1-én megpróbált felrobbantani egy repülőgépet. Az alsónadrágjában csempészett bombát. Egy hős holland utas állította meg. A sikertelen terrortámadás előtt Abdulmutallab üzeneteket hagyott egy chat oldalon, amiben azt írta, hogy „magányosnak és szexuálisan elfojtva érzi magát”. Azzal folytatta az írást, hogy hogyan küzdött a bűnös „szexuális vágyaival” és világi „fantáziáival”. Annak érdekében, hogy irányítani tudja szexuális fantáziáit, megpróbálta megváltoztatni az összpontosítását, elfogadhatóbb „dzsihád fantáziákra”: „Elképzeltem, hogy a nagy dzsihádra hogyan fog sor kerülni, a muszlimok hogyan fognak győzni Insha’Allah [Allah akaratával], hogyan fognak uralkodni az egész világon és létrehozni újból a legnagyobb birodalomat!!! ” A szexuális fantáziák felcserélése a világ erőszakos átvételének fantáziájára – legalábbis egy pszichológiai szempontból nézve – nem egy mentálisan egészséges módja az egészséges és természetes ösztönök semlegesítésének.

Folyt. köv.: Antiszociális viselkedés kontra szegénység

Print Friendly

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=5350

Bejegyzés: on 2012. máj. 31.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, Nicolai Sennels pszichológus. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

Keresés az archívumban

Keresés dátum alapján
Kategória kiválasztása
Keresés a Google-n

Képgaléria

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes