Török átok: Trianon Mohácsnál kezdődött

Kulcsár Árpád, Hetek

Szulejmán szultán, miután 1520-ban trónra került, ügyesen kihasználta Magyarország belső meggyengülését. A Mohácsnál elesett II. Lajos megüresedett trónjáért Szapolyai János addigi erdélyi vajda és Habsburg Ferdinánd indult harcba. A két ellenkirály egymással vívott fegyveres küzdelme súlyosan megosztotta az ország erőforrásait, amelyek együttesen is csak rendkívül szűkösen tudták volna fedezni a török elleni küzdelem költségeit.

Szapolyai végzetes döntése

Szapolyai, aki nem tudott külső támogatást szerezni, már 1527 őszén alulmaradt a Ferdinánddal folytatott küzdelemben. Hatalma megtartása érdekében végzetes lépésre szánta el magát. 1528 februárjában Isztambulban szövetségre lépett a szultánnal. De török segítséggel is csak a keleti országrészeken tudta megszilárdítani uralmát. Magyarország nyugati fele Ferdinánd fennhatósága alatt maradt.

Szulejmán ezzel hatalmas stratégiai sikert aratott. Egyrészt Szapolyai maga mellé állításával megszüntette a magyar politikai elitet addig jellemző egységes törökellenességet, és bár kényszerűségből, de létrejött a törökpárti politikai irányzat. Másrészt rögzítette a keleti és nyugati országrész katonai és politikai szembenállását. Ezt a helyzetet hosszú távra is tudta intézményesíteni, amikor Szapolyai halála után megkezdte a keleti országrész Habsburg-ellenes török vazallus állammá történő megszervezését, az Erdélyi Fejedelemség létrehozását.

Az ország nyugati és északi területeit magába foglaló Királyi Magyarország a Habsburg Birodalom részévé vált. Ez az államalakulat formálisan egy önálló királyságot képezett, a Habsburgok azonban inkább örökös tartományaik védelmét biztosító ütközőzónaként kezelték, amelynek sorsát teljességgel alárendelték a birodalmi érdekeknek.

Az ország területi megosztottsága ezzel másfél évszázadra állandósult.

Kizsákmányolt ország

A Mohács előtti Magyarország területének középső részei közvetlen török uralom alá kerültek. Itt a nemesek, polgárok és az egyház is elvesztették a föld tulajdonjogát, mivel minden föld legfőbb tulajdonosa a szultán lett. A hódoltság mint­­egy ötödrésze közvetlenül a kincstár kezelésébe került, ennek legértékesebb részét a mezővárosok alkották. A meghódított területek négy­ötödét katonai szolgálat fejében adományozott szpáhi birtokok tették ki. Mivel a szpáhit a szultán bármikor másik birtokra helyezhette át, ezért azok igyekeztek a legtöbb jövedelmet kisajtolni a maguk számára, így rablógazdálkodást folytattak. A hódoltság, amely legnagyobb kiterjedésekor mintegy 140 ezer négyzetkilométert jelentett, másfél évszázadig egy ellenséges hatalom anyagi erőforrásául szolgált.

Az Oszmán Birodalom magyarországi hódításait az iszlám vallás uralmának kiterjesztési szándéka is vezérelte. Miként Szulejmán szultán az 1532-es hadjárata alkalmából birodalma lakóihoz intézett parancsában kinyilvánította: „Fényes hitharcra szánva el magam az alávaló hitetlenek ellen, Allah útján végzendő vallásháborúba indultam… Célom és vágyam Isten magasztos szavának terjesztése és a tiszta, nyilvánvaló, szent törvény érvényesítése az egész földön.”

Templomból dzsámi

Mindazokon a hódoltsági településeken, ahol muszlim hitközségek alakultak, elvették a keresztény templomokat, és közülük a jelentősebbeket dzsámivá alakították át. Általában csupán egyetlen templomot hagytak meg az összes keresztény felekezet számára. Ez történt Pécsett, ahol valamennyi keresztény felekezet a Mindenszentek templomát kényszerült közösen használni. Budán is csak a Mária Magdolna-templom maradhatott meg a keresztények kezén, hogy a török megítélése szerint „dőre hitüket értelmetlen szokásaik szerint” abban gyakorolhassák.

Az iszlám vallási törvényeknek megfelelően a meghagyott templom használatáért tetemes összeget kellett fizetni a török hatóságoknak. Mindenütt tilos volt a harangokat használni. Új templom építését, a régiek kijavítását csak hitványabb anyagokból, torony nélkül engedélyezték. Amikor Bocatius János kassai főbíró Bocskai István kíséretében 1605-ben Budán járt, és a helyi protestánsok vezető lelkészét a keresztények állapotáról faggatta, az úgy jellemezte helyzetüket, hogy annak lényege „nyomorúság és szolgaság”.

A muszlim vallásjognak szerves részét képezte az úgynevezett zimma elve, amely szerint ha a gyaurok a fejadó megfizetésével elismerik a muszlim hódítók uralmát, akkor keresztény közösségeik megmaradhatnak vallásukban. A török uralomnak azonban eltérő hatásai voltak a különböző felekezetekre.

Menekülő főpapok

A katolikus egyház tudta legkevésbé kivédeni a negatív hatásokat. Elvesztette az addigi anyagi alapját jelentő földbirtokait, és a protestánsoktól eltérően kevéssé tudta hívei által fedezni működésének költségeit. Főpapjai mind elhagyták a hódoltsági területet, és a Habsburg országrészen kívánták folytatni egyházi működésüket. A vallásgyakorlatukban alkalmazott szobrok, képek eleve erős ellenérzést váltottak ki az ábrázolási tilalmat valló mohamedánokban, csakúgy, mint politikai kötődésük az Oszmán Birodalom fő ellenségeinek számító Rómához és a Habsburgokhoz.

A protestáns prédikátorok a nyomorúságos viszonyok, a közbiztonság hiánya ellenére is nagyon eredményesen folytatták munkájukat. A főként Dél-Baranyában működő Sztárai Mihály például a következőket írta 1551-ben: „Már teljes hét éve, hogy a török uralom alatt álló alsó-baranyai Laskó városában Isten akaratából elsőként és teljesen egyedül elkezdtem a kereszt igéjének hirdetését. Azóta a Duna és a Dráva mindkét oldalán 120 gyülekezetet alapítottam a Szentlélek és a testvérek segítségével…” A fenyegető létbizonytalanság ellenére a hódoltsági protestánsok biztosítani tudták gyülekezeteik anyagi fenntartását, és nemcsak lelkészeik fizetésére tellett, hanem számos helyen iskolákat is működtettek.

Az iszlám hitet a magyarországi lakosság csaknem egésze egyöntetűen elutasította. Protestáns és katolikus részről egyaránt határozottan szembeszálltak a mohamedán hódítók vallásával. Ahogy már Luther egyértelműen hirdette: „Mindhalálig küzdök a törökök és a törökök istene ellen.”

A 16-17. század folyamán egy egész sor törökellenes imádságos könyv forgott közkézen a protestánsok között. Ezek többségét németből fordították, de voltak önálló magyar művek is, mint például Kürti István szeredi (Pozsony megye) evangélikus esperes 1611-ben megjelent imakötete. Pázmány Péter, a későbbi esztergomi érsek 1605-ben jelentette meg A Mahomet vallása hamisságárul című munkáját, amelyben ő is felvette az iszlám elleni szellemi küzdelmet.

Csak elenyésző számban történtek áttérések mohamedán hitre. Az ilyen esetek többnyire a török rabságba került személyeknél fordultak elő, akik szabadságuk visszanyerése érdekében készek voltak felvenni a mohamedán vallást, de voltak olyanok is, akik különböző szempontok alapján önként lettek muszlimmá. Így például egy fennmaradt török zsoldjegyzék szerint 1558-ban a budai vilajet váraiban 25 magyar renegát újonc szolgált. Az ország három és fél millió körüli lakosságához képest azonban csak elenyésző arányban történtek áttérések, és nem jöttek létre iszlám közösségek.

A keresztények kiszorítása

A törökök igyekeztek erősíteni az elfoglalt területek muszlim jellegét, elsősorban a főbb katonai-igazgatási központokban. Ezt szolgálta például a lakosság összetételének megváltoztatása. A fontosabb központokban mindenütt a keresztény lakosság visszaszorítására törekedtek. Buda esetében az 1590-es török összeírás tanúsága szerint a keresztény lakosok száma 52 százalékkal volt kevesebb, mint 1546-ban. Hasonló képet mutatott Eger, Pécs, Székesfehérvár és más központok lakosságának változása.

A muszlim hit uralmát kívánták hangsúlyozni a számos vallási célú középület emelésével is. A 12 éven át kormányzó Szokollu Musztafa budai pasa Budán, Pesten és Székesfehérváron is építtetett dzsámit. Egy-egy mecsetet emeltetett Székesfehérváron, Füleken, Földváron és a szerémségi Nemcsén, Budán pedig kettőt is. Ezeken kívül Budán egy nagyobb iszlám középfokú iskolát, azaz medreszét létesített, Pesten pedig két ilyen tanintézményt állíttatott fel.

Oszmán pusztítás

A törökök által folytatott építkezések mennyisége elenyészően kicsi ahhoz a hatalmas pusztításhoz képest, amelyet a másfél százados oszmán jelenlét okozott a magyar településhálózatban. A hódoltsági megyék lakosságának háborús pusztulása, fogságba vitele és elmenekülése következtében a települések száma drámai módon lecsökkent. A 15. században még 5 várral, 16 mezővárossal és 213 községgel bíró Bács megye teljesen elnéptelenedett. Somogy megye középkori falvainak kétharmada, több mint 530 település pusztult el. Csanád megyében mintegy 140, Békés megyében 130, Csongrád megyében szintén 130 község pusztult el. Veszprém megyében a korábbi 320 községből 170 semmisült meg, és ezekből a török kiűzését követően is csak 60 népesedett újra. A Debrecen melletti 40 ezer hold kiterjedésű hortobágyi szikes puszta szintén a hódoltság következménye. Mohács előtt 32 falu állt itt.

A Trianonhoz vezető út

A nagy hadjáratok és a köztük lévő úgynevezett háborús békeévek állandósult pusztításai elsősorban a Kárpát-medence sík területein és a folyóvölgyben megtelepült magyarságot sújtották. Az elpusztult lakosság he­lyére már a hódoltság időszakában jelentős számú népesség költözött be a Balkán irányából. Elsősorban a szerbek és a románok száma nőtt meg jelentősen. Számottevően emelkedett a szlovákság aránya annak köszönhetően, hogy az ország északi vidékein húzódó településterületüket nem sújtotta a török pusztítás. A hódoltság népességpusztulásának pótlására még a török kiűzése utáni évtizedekben is jelentős külső betelepítések és betelepülések történtek.

Mindezek nyomán a 18. század végére a magyarok elvesztették a 15. században még mintegy 80 százalékos abszolút többségüket, és arányuk kevéssel haladta meg a 40 százalékot, ami az ország etnikumai között csak a relatív többséget biztosította a magyarság számára. Jelentős más etnikumú tömbök jöttek létre, amelyek aztán a 20. században egyik indoklásaként szolgáltak a trianoni béke súlyos területi rendelkezéseinek.

Megalapozottnak tekinthetők tehát azok a történészi vélemények, melyek szerint Trianon valójában Mohácsnál kezdődött.

Print Friendly

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=5653

Bejegyzés: on 2012. dec. 16.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, Történelem. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez
  • Tökéletesen egyetértek, kitűnő cikk!

Keresés az archívumban

Keresés dátum alapján
Kategória kiválasztása
Keresés a Google-n

Képgaléria

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes