Archívum április, 2013

Nevezzük az iszlámot iszlámnak

Nyugati értelmiségiek és kommentátorok az ellenség ideológiájára a következő kifejezésekkel utalnak:
„iszlám fundamentalizmus”, „iszlám szélsőségesek”, „totalitárius iszlám”, „iszlamofasiszták”, „politikai iszlám”, „militáns iszlám”, “bin ládenizmus”, „iszlámnácizmus”, „radikális iszlám”, „iszlamizmus”, stb ….
Az ellenség csak úgy nevezi, hogy „iszlám”.

Fjordman: Az Eurábia-kód 1. rész/5

„Most egy olyan teljesen megváltozó Európa felé tartunk, amely egyre jobban iszlamizálódik és amely az arab és muzulmán világ politikai csatlósává kezd válni. Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy szövetségre lépnek az arab világgal, amely miatt elkötelezték magukat amellett, hogy elfogadják az Egyesült Államok és Izrael irányába tanúsított arab és muzulmán megközelítést. Nem csak a külpolitika tekintetében, hanem olyan kérdésekben is, amelyek belülről érintik európai társadalmat, mint a bevándorlás, a bevándorlók integrációja és az az elképzelés, hogy az iszlám része Európának. ” -Bat Ye’or

Európai dzsihadisták: a legutóbbi export

“Végül az életemért futottam, mezítláb, összeközözött kézzel, miközben brit dzsihadisták – fiatal fiúk dél-londoni akcentussal – azt üvöltözték, hogy megölnek. És egyetlen szíriai sem volt közöttük. Erre nem számítottam.” – John Cantlie, brit fotográfus.

Holland Szabadságpárt: A nők elleni erőszak az iszlámban 3. rész/3

Az iszlámban, a nőkre alacsonyabb rendű lényekként tekintenek. Sok szempontból hátrányt szenvednek. A kényszerházasság, becsülettel kapcsolatos erőszak, kényszerített elszigeteltség és a nemi szervek megcsonkítása olyan visszaélések, amelyeket az iszlám igazol. Az a politikailag korrekt állítás, hogy nincs kapcsolat a fent említett visszaélések és az iszlám között, nem a valóságon alapul. Az iszlám nem csak legitimálja a nők elleni erőszakot, hanem egyenesen előírja azt. Ez a probléma lényege.

Holland Szabadságpárt: A nők elleni erőszak az iszlámban 2. rész/3

Geert Wilders és Szabadság Pártja (PVV) összeállított egy jelentést az iszlámon belüli nőkkel szemben elkövetett erőszakról. A három részes fordítás második részét olvashatjuk.

Holland Szabadságpárt: A nők elleni erőszak az iszlámban 1. rész/3

Geert Wilders és Szabadság Pártja (PVV) összeállított egy jelentést az iszlámon belüli nőkkel szemben elkövetett erőszakról. A három részes fordítás első részét olvashatjuk.

Fjordman: Az európai tömeges bevándorlás ára

A nyugatiaknak évtizedeken keresztül azt mondták, hogy a kevésbé fejlett harmadik világbeli országokból történő bevándorlás „jó a gazdaságnak”, és „fizetni fogják a jövőbeni nyugdíjakat. Ez az állítás alapvetően téves. Az ország egészére nézve a nem európai tömeges bevándorlás hosszú távon egy totális társadalmi és gazdasági katasztrófa. Kívánatos volna egy olyan józan és ésszerű bevándorláspolitika, amely összhangban van az európai többségi népesség hosszú távú érdekeivel.

Muzulmán kényszerházasságok Spanyolországban

A gyerekek még a rendőrségre is elmentek, hogy segítséget kérjenek. Mivel a kényszerházasság a Spanyol Büntető Törvénykönyv szerint nem minősül törvénysértésnek, a rendőrség más jogi utakon, nemi erőszak vagy emberrablás vádjával próbálkozik, azonban ahogyan az gyakran megtörténik Spanyolországban, a bírói döntés alapján az elkövetőt felmentik.

Geert Wilders beszéde Bonnban 3. rész/3

Geert Wilders, a legfrissebb közvélemény-kutatások alapján Hollandia legnépszerűbb pártjának, a Párt a Szabadságért vezetőjének bonni beszéde, 3. rész.

Geert Wilders beszéde Bonnban 2. rész/3

Geert Wilders, a legfrissebb közvélemény-kutatások alapján Hollandia legnépszerűbb pártjának, a Párt a Szabadságért vezetőjének bonni beszéde, 2. rész.

Keresés az archívumban

Keresés dátum alapján
Kategória kiválasztása
Keresés a Google-n

Képgaléria

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes