A BBC lekicsinyli a dzsihád erőszakot és szereti úgy ábrázolni a muszlimokat, mint akik a kitalált „iszlamofóbia” áldozatai

Alasdair Glennie,  Daily Mail

2013. május

A BBC túl nagy hangsúlyt ad a bevándorlás melletti hangoknak és „szinte teljesen figyelmen kívül hagyja” a multikulturalizmus negatív társadalmi hatásait, állítja egy új tanulmány.

A társaság baloldali „csoportgondolkodástól” szenved, amely az újságíróit megakadályozza, hogy ellenszegüljenek az intézményesített elfogultságnak, mindennek következménye a bevándorlás melletti „propaganda”, állítja egy a napokban közzétett tanulmány.

Azzal is vádolják, hogy „lebecsüli” az iszlámisták által elkövetett erőszakot, miközben szívesen kritizálják a kereszténységet és beszámolnak más erőszakos szélsőségesek tevékenységéről.

A beszámoló, melyet a The New Culture Forum független agytröszt készített, 1997-ig visszamenőleg vizsgálta a BBC híreket és a jelenlegi programokat.

Ed West, a tanulmány szerzője a következőképpen zárja a tanulmányt: „A BBC a bevándorlás témájában készített beszámolóiban sokkal nagyobb hangsúlyt ad a bevándorlás melletti hangoknak, annak ellenére, hogy azok egy kisebbségi – sőt elitista – látásmódot képviselnek.

A bevándorlás gazdasági vonatkozásival kapcsolatos érvek és ellenérvek tekintetében nagyobb teret adott a migráció-melletti hangoknak.”

„Ami a szociális költségeket illeti, a BBC szinte teljesen figyelmen kívül hagy bizonyos területeket. A társadalom számára minél kínosabb egy téma, a BBC annál kevésbé számol be róla.”

Hozzátette: „Nem lenne túlzás azt mondani, hogy az a külföldi, aki csak a BBC-t nézi ellátogathat az országba úgy, hogy fogalmas sincs azokról a társadalmi problémákról, amelyek a bevándorlással kapcsolatosak.”

A tanulmány szerint, a BBC „bevett gyakorlata”, hogy több bevándorlás melletti szószólónak is helyet ad, ellenvélemények nélkül.

West Úr a következőt mondta: „1997-től 2013-ig a több száz bevándorlással kapcsolatos híradás között, amiket személyesen megnéztem, hallgatottam vagy olvastam, a szó szoros értelmében csak egy maroknyi híradásban nem voltak túlsúlyban a bevándorlás-melletti hangok.

A jelentés különösen kritikus volt egy BBC Online cikkel kapcsolatban, melynek a „Migráns mítoszok” címet adták és 2002-ben jelent meg.

A cikk szerint az „élősködő , ál-menedékkérő” elképzelés egy „tévhit”, míg a tömeges bevándorlás ellenfeleit „rasszizmussal, politikai opportunizmussal, félretájékoztatással, média bajkeveréssel és puszta gyávasággal” vádolták meg, valamint azzal, hogy valódi problémát jelentenek.

West Úr szerint: „Akármennyire dicséretes is a szándék, egy ilyen jellemzés -, amelyek csak az érme egyik oldalát mutatja be – propaganda.”

Azt mondta a BBC elfogultsága gyakran nem volt szándékos vagy az „alapvető tisztesség” okozta, a vágy, hogy megvédjék az esélytelenebbeket.

De azáltal, hogy a hangsúlyt a menedékkérők személyes, érzelmi eseteire fektették és a bevándorlással kapcsolatos sikertörténetekre, a BBC elmulasztotta a „a bennszülött munkásosztály” nézeteit felfedni vagy kínos kérdéseket feltenni az integráció nehézségeivel kapcsolatban.

A múlt héti woolwich-i katona-gyilkossággal kapcsolatban a tanulmány azzal vádolta meg a BBC-t, hogy nem pontosan számolt be az iszlám fundamentalisták által elkövetett erőszakról.

Azt mondta: „A fehér bőrű szélsőségesek által elkövetett erőszakkal szemben a BBC hajlamos lekicsinyelni bárminemű erőszakos tevékenységet a [muszlim] szélsőségesek részéről.

Hozzátette: „A BBC kényelmetlenül érzi magát, ha az iszlám szélsőségesekről vagy a kissebségek által elkövetett agresszióról kell beszélni, sokkal otthonosabban érzi magát, ha a muszlimokat a rasszizmus és iszlamofóbia áldozatainak láthatja “.

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=6113

Bejegyzés: on 2013. máj. 30.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, Szólásszabadság. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes