Robert Spencer: Szunnita-siíta dzsihád Irakban

FrontPage Magazine

Miközben a világ a kenyai bevásárlóközpont ellen elkövetett dzsihád mészárlással volt elfoglalva, elterelődött a figyelem a múlt szombaton Bagdadban történt dzsihád robbantássorozatról, amelyben legalább 92 ember vesztette életét. A robbantások akkor történtek, amikor egy temetési menet haladt át Bagdad Szadrvárosnak nevezett síita negyedén, amely alapján az elkövető valószínűleg egy szunnita dzsihadista csoporthoz tartozott, egy csoporthoz, mely korábban iraki al-Kaidának, újabban pedig Iraki és Szíriai Iszlám Államnak nevezi magát.

Mindez a gyűlölet és a bosszú végtelen körforgása. Egy nappal a Szadrvárosbanben történt támadás után egy síita dzsihád-mártír öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy szunnita temetésen Bagdadban, tizenhat embert megölve és 35-öt megsebesítetve.

A gyilkosok mindkét oldalon úgy gondolták, hogy azt teszik, amit a Korán előír számukra: „És előírtuk nekik benne: Életet az életért, szemet szemért, orrot orrért, fület fülért, fogat fogért és a sebesülésekért hasonlóan. …”(Korán 5:45).

Mindazonáltal mindezen mára már rég túl kellett volna lépniük. Az egykori külügyminiszter Condoleezza Rice 2007 januárjában a következőt mondta: „Van egyfajta tendencia, hogy ezeket a dolgokat a szunnita-síita összefüggésben lássák. De a Közel-Kelet majd le fogja küzdeni mindezt.”

Hat évvel később, még mindig nem sikerült leküzdeniük. Valójában, miközben Szíria a síita Hezbollah és a szunnita al-Kaida küzdőterévé vált (az előbbi Irán, az utóbbi pedig többek között az Egyesült Államok támogatásával a háta mögött), az ősi gyűlölet erősebben tombol, mint valaha, és Rice könnyű receptje ugyanolyan naivnak bizonyul most, mint akkor, amikor először elhangzott.

Valójában az elképzelés, hogy a szunnita-síita szakadék – amely 1400 éves, és egészen az iszlám homályos gyökeréig nyúlik vissza – valami olyan, amelyet különösebb nehézség nélkül „le lehet küzdeni”, kiváló bizonyítéka annak a washingtoni felületességnek, ahogyan a közel-keleti eseményekre tekintettek Bush alatt, illetve ahogy arra jelenleg az Obama adminisztráció alatt tekintenek.

A washingtoni politikára több évtizeden keresztül hatással levő elemzők véleményével ellentétben a szunnita-síita megosztottságot nem lehet áthidalni tárgyalásokkal, vesztegetésekkel („segélyekkel”), vagy bármi mással, csakis az egyik csoport másiknak történő teljes behódolásával – ami nem fog bekövetkezni. Ez azért van így, mert mindkét oldal iszlámról alkotott eltérő értelmezése elég alapot biztosít mindkét tábor keményvonalasai számára ahhoz, hogy a másik oldalt „hitetlenek” bélyegezze, így olyan embereknek, akiket jogszerűen meg lehet ölni.

Ez a megosztottság egészen az iszlám kezdetekhez nyúlik vissza. Az iszlám hagyomány úgy tartja, hogy miután Mohamed meghalt (ami állítólag i. u. 632-ben történt), a muszlim közösség Mohamed barátját, Abu Bakr-t választotta kalifának, Mohamed utódjának, a muszlimok katonai, politikai és spirituális vezetőjének. [Ő volt az első kalifa, 2 évig uralkodott.] De egy csoport közülük úgy vélte, hogy a vezetés Ali ibn Abi Tálibot, Mohamed vejét és egyik legelső követőjét illeti meg, Ali halála után pedig a próféta hozzátartozóit.

Abu Bakr-t Mohamed két másik barátja követte, Omár [634-644-ig uralkodott] és Oszmán [644-656-ig uralkodott], majd Ali lett a kalifa [656-661-ig], de pár évre rá megölték. Majd miután 680-ban Irakban a kerbelai csatában [Jázid kalifa serege. Jázid 680-683-ig uralkodott és ő volt a 6. kalifa] Ali Huszajn nevű fiát is megölték, a megosztottság azok között, akik úgy gondolták, hogy a kalifának a közösség legjobb emberének kell lennie (a szunniták), és azok között, akik abban hittek, hogy a muszlimokat Mohamed rokonának kell vezetnie (a síiták) hivatalossá, megkeseredetté és végérvényessé vált.

Nincs túl sok doktrinális különbség a két tábor között, de mivel mindkét fél úgy véli, hogy a másik eltért az iszlám igazságától, és mivel mindkét fél (különösen a síiták) évszázados haragot táplálnak az ellenük elkövetett régi sérelmek miatt, ezt a fajta megosztottságot nem lehet csak úgy „leküzdeni.” Szaddam Husszein erővel megakadályozta, hogy mindez kitörjön Irakban, de most hogy többé már nincs és a síita kormány van hatalmon, a szunniták eltökéltek abban, hogy visszaszerezzék az irányítást. A sííiták és iráni patrónusaik ugyanennyire eltökéltek, hogy megtartsák azt.

Ez egy kitűnő recept egy véget nem érő háborúhoz, amely egészen addig tart, míg a Mahdi vissza nem tér, és ki nem nyilatkoztatja, hogy a szunnita vagy síita változatot támogatja. Addig a vérontás Irakban gyászos emlékműve marad a hibás és hamis washingtoni elemzésnek és figyelmeztetésül szolgál Barack Obamának, hogy Szíriában ne keveredjen bele újból ebbe a több évszázados és olthatatlan gyűlölködésbe.

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=6203

Bejegyzés: on 2013. okt. 2.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, Robert Spencer. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes