Pamela Geller: Amerika iszlamizációja 2013-ban 2./3

Első rész itt.

Atlas Shrugs, Pamela Geller

2013 februárjában a CAIR maryland-i képviselete bejelentette, hogy alkalmazottai a maryland-i Egészségügyi és Kormányzati Működés Bizottság közgyűlésének meghallgatásán vallomást tettek. Egy olyan törvényt támogattak, ami „megtiltaná bármely állami szervnek vagy alkalmazottnak, hogy segítsenek egy olyan személy letartóztatásában, akit a nemzeti védelmi felhatalmazási törvénynek (National Defense Authorization Act – NDAA ) megfelelően tartóztatnak le, amely törvényről sokan úgy gondolják, hogy alkotmányellenes.” Hogyan lehet az, hogy egy a Muzulmán Testvériséggel kapcsolatban álló csoport tanúskodhat egy ilyen ügyben? Ez olyan, mintha a nácik a második világháború alatt tanúskodhattak volna azokon a meghallgatásokon, ahol a Harmadik Birodalom őrizetbe vett tagjai vallottak.

2013 augusztusában egy másik eset is megmutatta, hogy a CAIR nem érdemli meg azt a fősodrásbeli státuszt, melyet biztosítanak neki. Egy dzsihád-barát CAIR hivatalnok egy jogi konferencián – mely az alternatív vitarendezésről szólt – előadást tartott A sária és a családjogi mediáció címmel. Egy olyan környezetben, ahol mindez megtörténhet, nem meglepő, hogy az Első Kiegészítést (First Amendment) semmibe veszik: John Jamason egy Floridában élő patrióta, a nemzeti gyász napján, szeptember 11-én, az egyik Facebook üzenetében a következőt írta: „Soha ne felejtsétek el, hogfy nincs olyan, hogy radikális iszlám. Az iszlám maga radikális. Lehetnek olyan muzulmánok, akik nem gyakorolják annyira a vallásukat, mint a többiek, de a Korán egy olyan könyv, amely gyűlölet hirdet.”

Ezért az üzenetéért a Hamasz kapcsolatokkal rendelkező CAIR a férfi munkahelyről történő elbocsájtását kérte. A Florida államban található Palm Beach megye adminisztrátora, Bob Weisman azt mondta, hogy Jamason-t kirúgnák, ha nem volna egy olyan alkalmazott, akit az „érdemei szerinti előléptetési rendszer [merit system]” alapján vettek fel. Jamason üzenete igaz. Tizenkét évvel 9/11 után az iszlám blaszfémia törvény egyre inkább elfogadottá válik. Jamason azonban állta a sarat, és a következőt mondta az újságíróknak: „…Nem gondolom, hogy bárkitől elnézést kellene kérnem. Nem mondtam semmit sértőt.”

Ő valóban nem tett vagy mondott semmi sértőt. De amikor az iszlámról van szó, semmi sem túl kicsi, vagy jelentéktelen ahhoz, hogy „sértőnek” tekintsék.

A CAIR számos más módon is azon munkálkodott, hogy a saríát az Egyesült Államokba hozza. Az egyik említésre méltó eset például amikor pert indított a DHL nemzetközi céggel szemben, hogy Kentuckyban tegyék lehetővé a muszlimok munkahelyi imádkozását. A muszlimok számára nem szükséges a megadott időben imádkozni, ha erre nincs lehetőségük. Az imádkozási időpontokat nem kell feltétlenül betartaniuk, ezeket el lehet végezni a munka vagy az iskola után is. Az ilyen perek csupán eszközök arra, hogy az iszlámot rákényszerítsék a nem-hívőkre.

Az Obama-adminisztráció 2013-ban támogatta a saría alkalmazására irányuló törekvéseket. Első alkalommal fordult elő, hogy a Muzulmán Testvériséghez köthető csoportok és iszlám szupremácisták az Egyesült Államokban a kormánnyal együtt azon dolgozhatnak, hogy alkalmazzák a saríát – az iszlám elnyomó, tekintélyelvű rendszerét. Obama Igazságügyi Minisztériuma Tennesse állam egy eldugott szegletében bejelentette azon szándékát, hogy kriminalizálja a szólásszabadságot a közösségi média azon hozzászólásaiban, melyeket a muszlimok sértőnek találnak. Az AFDI / SIOA tiltakozásra szólított fel az iszlám blaszfémia törvények ilyenfajta alkalmazása ellen. A tiltakozás sikeres volt: egy 10 000 fős városban kétezer patrióta jelent meg.

Összhangban Obama azon fogadalmával, hogy „a jövő nem azoké, akik az iszlám prófétáját rágalmazzák,” az Obama-adminisztráció egy Mohamedről készült film készítőjét tévesen azzal vádolta meg, hogy ő a felelős a 2012 szeptemberében, Bengáziban történt dzsihád támadásért. A filmest bebörtönözték: ő lett Obama első politikai foglya.

2013 augusztusában „felügyeleti őrizetre” enyhítették az ítéletet.

2013 májusában a saría adminisztráció újból lecsapott. Az EEOC (Equal Employment Opportunity Commission- Egyenlő Foglalkoztatási Lehetőségek Bizottsága) beperelte a Star Transport-ot, amiért azok – egyébként jogosan – kirúgtak két olyan muszlim alkalmazottat, akik visszautasították, hogy elvégezzék a munkájukat, ami abból állt, hogy alkoholt kellet volna szállítaniuk. Ha ezek a muzulmán teherautó-sofőrök nem akarnak alkoholt szállítani, akkor ne vállaljanak olyan munkát, amelynek feladatkörébe beletartozik az alkohol szállítása. Ez ennyire egyszerű. Az EEOC-t úgy látszik emlékeztetni kell arra, hogy a neve Egyenlő Foglalkoztatási Lehetőségek Bizottsága. „Egyenlő “, azaz egyik társadalmi csoportnak sincsenek speciális jogaik.

Egy hasonló esetben 2013 novemberében egy muszlimot 66 000 dollár kártérítéssel [14 millió ft] „jutalmaztak” meg, miután jogosan kirúgták azért, mert a cég szabályzatát megszegve megtagadta, hogy leborotválja a szakállát. Ez a döntés az American Patriot elnevezésű céget  tönkre teheti. És ez a lényeg: a Muzulmán Testvériséghez köthető csoportok megkövetelik, hogy a nem-muszlimok tartsák be a saría törvényeket, vagy ha nem, akkor meg lesznek semmisítve. Az amerikai törvényeket használják fel arra, hogy bevezessék az iszlám törvényeket. Az iszlám szupremácisták így fokozatosan eltávolítják az alkotmány első kiegészítéséhez tartozó ún. „Establishment Záradékot” [amely megtiltja a kormányoknak, hogy egy vallást egy másik vallás – vagy nem-vallás – fölé helyezzenek], ezáltal az iszlámot alkalmazzák a világi piacon.

A muzulmánok beperelték a Hertz, a Wal-Mart, a Target, a Disney és számos más amerikai vállalatot, különleges jogokat követelve az emberek egy speciális csoportjának. Ez összhangban van az iszlámmal, amely vallásban a muszlimok felette állnak a gyauroknak [kuffar]. Azonban mindez ellenkezik a vallás és az állam szétválasztásának és az egyéni jogok Amerikában használatos alapelveivel.

A Muzulmán Testvériséghez köthető csoportok 2013-ban továbbra is befolyással voltak az Obama-adminisztrációra, míg a fősodrásbeli média nevetségessé tette Michele Bachmann-t és az olyan hozzá hasonló személyeket, akik azt merték sugallni, hogy ez a befolyás létezik. Amerika a történelemben először széles körben saría-barát és szabadság-ellenes erőket támogat – azt az ellenséget, amely 2001. szeptember 11-én lecsapott. Ez azt eredményezte, hogy az iszlám szupremácista rezsimekkel szemben elveszítettük Egyiptomot és Líbiát, és talán végül egész Afrikát is el fogjuk veszíteni.

Mindezek mellett nem meglepő, hogy a társadalom elfogadta a saría törvények korlátozásait. A The Wall Street Journal 2013 júliusában arról számolt be, hogy Joyce Carol Oates [amerikai írónő] nagy vihart kavart azzal a Twitter üzenetével, melyben „az egyiptomi szexuális erőszakról” írt. A következőt kérdezte: „Ahol a nők 99.3 %-a arról számol be, hogy már zaklatták szexuálisan és hogy a nemi erőszak járványszerű Egyiptomban, ott természetesen jön a kérdés: mi az uralkodó vallás?”

Még egy olyan nagyra becsült baloldali ikon esetében is, mint amilyen Joyce Carol Oates, a várt felmordulás hamar megérkezett. Umair Haque a Harvard Business Review-tól a következőt jegyezte meg: „@ JoyceCarolOates úgy áll a nyilvánosság elé, mint egy súlyos bigott. Nézzétek meg a mai tweet-jeit, elképesztően gorombák! ” Prachi Gupta a Salon újságtól Oates-t „iszlamofóbnak” nevezte. A feministák és az iszlám szupremacisták együttesen felsorakoztak annak érdekében, hogy elítéljék Oates-t, mint rasszista, iszlamofób, muszlim-ellenes bigottot.

Joyce, üdvözöllek a világomban. Mi lesz, ha majd olyan témákat fog szóba hozni, mint a becsületbeli gyilkosságok, női nemi szervek megcsonkítása, a kényszerházasság, gyermekházasság, stb. Mi lesz, ha majd fel meri tárni, hogy az iszlámnak van valami köze ezekhez, hiszen nyilvánvalóan van. Valami azt súgja nekem, hogy ő élvezi, ha feketelistán lehet.

2013 novemberében Conan O’Brien [amerikai televíziós műsorvezető, humorista, producer és író] egy ártalmatlan viccet tweetelt a Marvel Comics (amerikai képregénykiadó) legújabb muszlim szuperhősnőjéről: „Sokkal több különleges erővel rendelkezik, mint a férje többi felesége.”

Conan nem tudja, hogy nem lehet viccelni az iszlámmal és a saríával, vagy a saría nőgyűlöletével, nemi apartheidjével, vallási apartheidjével vagy a poligámiával kapcsolatban? Ez blaszfémia! Le a fejével! Az iszlám szupremácisták és baloldali segítőik azonnal Conan után mentek, rasszistának nevezve. Conan ezután bocsánatot kért. Először is, az iszlám nem egy rassz. Másodszor, az iszlám javasolja a több feleséget. Az amerikai muzulmánok 70%-a azt mondja, hogy a többnejűséget legalizálni kellene az Egyesült Államokban. Amerikában több mint 100000 muszlim él poligám kapcsolatban.

És azt a tényt is érdemes megjegyezni, hogy Mohamed kedvenc felesége hat éves volt, amikor Mohamed feleségül vette. A muszlim szuperhős 16 éves – gyakorlatilag egy idős hölgy. Conan nem erről viccelt. És végül, hol van a Marvel Comics keresztény, zsidó, buddhista szuperhősnője?

2013 októberében az ügyvédi irodám az American Freedom Law Center (AFLC) az AFDI nevében visszavágott a sária ezen ön-alkalmazásával szemben. Indítványt nyújtottunk be a seattle-i szövetségi bírósághoz, melyben azt kértük, hogy kötelezzék a King County közlekedési hatóságot arra, hogy futtassák a terrorizmus elleni hirdetésünket, melyen a világ 16 legkeresettebb terroristája látható.

És igen, 12 évvel 9/11 után idáig jutottunk: Pert kell indítanunk azért, hogy küzdhessünk a dzsihád terrorizmus ellen. Ahogy Walid Shoebat fogalmazott „akik kőrözött terroristák képét kirakják, azokról azt mondják, hogy gyűlöletkeltők, a terroristákról pedig védelmezőik azt állítják, hogy szabadságharcosok.”

Az egész tavaly júliusban kezdődött, amikor az FBI olyan autóbusz hirdetésekkel akarta felhívni a figyelmet a terrorizmusra, melyeken 16 kőrözött terrorista volt látható – mindegyikük muzulmán. Ez egy olyan reklámkampány volt, melyet a Joint Terrorism Task Force szponzorált a külügyminisztérium Rewards for Justice (RFJ) programján belül. Azonban a baloldal és az iszlám szupremácisták arra panaszkodtak, hogy a hirdetések iszlamofóbok, ezért megszüntették őket. Megdöbbentő módon Seattle város nem engedélyezte, hogy a csoportom, az AFDI újból futtassa ezeket a hirdetéseket.

A szólásszabadság iszlám szupremácista ellenségei Bostonban is győzelmet arattak. A szervezetem (AFDI) megpróbált Izrael-barát hirdetéseket elhelyezni Bostonban, azért, hogy ellensúlyozza az ott futó Izrael-ellenes hirdetéseket. A hirdetés így szólt: „Bármilyen háborúban, amelyet a civilizált emberek és a barbárok vívnak egymással, támogasd a civilizált embereket. Állj ki Izrael mellett. Győzzük le a dzsihádot.”

A hirdetést elutasították, ami miatt pert indítottunk. 2013. december végén az amerikai Kerületi Bíróság elmarasztalt bennünket a bostoni Massachusetts Bay Transit Authority (MBTA) ellen benyújtott előzetes határozatában (preliminary injunction). Ne lepődjünk meg, a meghallgatás során Gorton bíró azt mondta, hogy nem áll módjában állást foglalni a kérdésben, mivel mindez nem tartozik a hatáskörébe. Mégis, Gorton az „ésszerűsségre” hivatkozva ejtette a határozatot.

Ez Boston, a legutóbbi dzsihád robbantás helyszíne Amerikában. Gorton rendelete szomorú és sajnálatos. Természetesen fellebbezni fogunk. Az MBTA hatóság szándékos elutasítása nem meglepő: elvégre is a mainstream média a bostoni maratonon történt robbantásért az amerikaiakat hibáztatta, mondván nem látják szívesen a bevándorlókat. Miközben a Belbiztonsági Minisztérium (Department of Homeland Securit) és az FBI súlyos hibát követett el: bár Oroszország többször figyelmeztette őket Tamerlan Carnajev dzsihádista tevékenységével kapcsolatban, mégsem helyezték megfigyelés alá. Ehhez még hozzájön, hogy 2013. szeptember 11-én egy bostoni iskolában a hűségeskü helyett egy muzulmán imát recitáltak.

Amikor pedig 2013 márciusában egy olyan hirdetést futtattuk San Franciscóban, melyben elmondtuk az igazságot a dzsihádról és az iszlám antiszemitizmusról, városi tisztviselők egy csoportja – köztük a kerületi ügyész és a város számos törvényhozója – összehívott egy sajtótájékoztatót, melyben elítélték a hirdetéseinket. Nigériában, Egyiptomban, Szíriában és máshol a keresztények lemészárlása nem ért meg egy nyilatkozatot, nem is beszélve a sajtótájékoztatóról, azonban a hirdetéseim igen. Több ezer halott, de blaszfémia beszélni róla. Ha a dzsihád érdekében követnek el mészárlást, az rendben van. Ha én beszélek minderről, az nincs rendben.

A cikk itt folytatódik.

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=6581

Bejegyzés: on 2014. jan. 30.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, Pamela Geller. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes