Lars Hedegaard: emlékezzünk nagyszerű elődeinkre – és gondolkozzunk el!

Május 4-én, a dán Felszabadulás Napján a Dispatch International főszerkesztője, Lars Hedegaard a koppenhágai Megemlékezés parkban (Grove of Commemoration) beszélt azokról a hazafiakról, akik az 1940-45 közötti náci megszállás idején a dán ellenállási mozgalom tagjaként életüket adták.

A Christianshavn és Amager közötti Stadsgraven-ben található szobor annak a 76 amager-i férfinak és nőnek az emlékét őrzi, akik a második világháborús német megszállás idején életüket adták a koppenhágai harcokban. A szobor a költő, Otto Gelsted szavait viseli:

“Te vándor, ki megállsz e helyen

emlékezz azokra

akik életüket adták a szabadságért és az igazságért

és közös hazánkért

és amikor munkádba sietsz

ne feledd

hogy még mindig a szabadság frontvonalán állsz”

Otto Gelsted kommunista volt, így különösen hangozhat, hogy közös hazáról beszélt.

Mégis volt idő, amikor a dánok csaknem függetlenül politikai meggyőződésüktől bizonyosak voltak abban, hogy van bennük valami közös – valami, ami méltó arra, hogy megvédjék és megtartsák.

Ez olyan fontos volt, hogy ezrek lettek volna hajlandók kockáztatni az életüket, hogy megvédjék azt az oda nem adható ajándékot, amit Dániának és szabadságnak neveznek és amik nélkül az egész nem ér semmit.

Manapság alig hallani olyat, hogy Dánia a közös otthonunk és még kevesebben képzelik azt, hogy a szabadság frontvonalát képeznék.

Ez nagyon furcsa a szabadság ellenségei számára, akik betették lábukat az országba és erőteljes támogatókra találtak a vezető elit körében, és akik minden bizonnyal nincsenek híján az eltökéltségnek. Tudják, mit akarnak – nem mást, mint felváltani az ezeréves történelem eredményeként létrejövő, ember alkotta törvényeinket és demokratikus rendszerünket egy olyan jogrendszerre, mely állításuk szerint egy istentől származik, épp ezért megmásíthatatlan.

Ez egy olyan isten, aki szerint az egész világ az övé és minden hívő kötelessége részt vállalni a szent háborúban mindaddig, amíg csak egy ember is van, aki nem hajlandó elfogadni az ő egyeduralmát.

Eme isten prófétája olyan ideológiát teremtett, melyhez az elmúlt 1400 év történelmében vér tapadt és hozzá képest a nácizmus és a kommunizmus csupán hullámok a történelem felszínén.

Ez az ideológia – és a hódítás ambíciója, ami élteti – néhány évtizede a mi országunkban is megvetette lábát. Ugyanolyan következményekkel jár itt, mint bárhol másutt, ahol elterjedt. Nincs értelme felsorolni ezeket a következményeket, hiszen bárki, akinek van szeme, látja ezeket és olvashat róluk.

Mégis azt mondják (nekünk), hogy ez a hódító ideológia gazdagít, és ha valami gazdagít, abból nem lehet elég. Politikai és spirituális bölcseink úgy látják, hogy az iszlám befolyása idővel egyre nagyobb lesz és versenyeznek azért, hogy eleget tegyenek mindennek, amit a próféta gorillái megkövetelnek. Eközben mindenkit, aki nem lép velük egyszerre rasszistának és fasisztának neveznek.

Miért ne fordítanánk hátat mi, hétköznapi emberek mindazon politikai pártoknak, politikusoknak, nagy gondolkodóknak, újságíróknak és papoknak, akik azon fáradoznak, hogy elpusztítsák az országunkat?

Most még nem vagyunk abban a helyzetben, amiben bajtársaink voltak a nácikkal szembeni ellenállás idején. Most még kimondhatjuk azt, amit gondolunk. Nem kell, hogy olyan pártra szavazzunk, ami utat nyit a gonoszságnak, idegen elnyomók kezére játszva ezzel honfitársait. Nem kell, hogy megvegyük az olyan újságokat, amelyek hazugságokat és propagandát terjesztenek. És ha a helyi pap olyan ideológia mellett kezd el korteskedni, amivel korábban nem értett egyet, járhatunk másik templomba. Nem kell pénzt adnunk arra, hogy ellenségeink laktanyákat, parancsnoki és irányító központokat [mecseteket] építsenek.

Közülünk lesznek, akik életüket vesztik, mert megtagadják, hogy behódoljanak. Másképp nem megy. Realistának kell lennünk. És ha realisták vagyunk, belátjuk, hogy végül úgyis meghalunk, akármilyen életet is választottunk. És rájövünk majd, hogy ha némák maradunk – amikor a legnagyobb gonosszal nézünk szembe, ami embertől származhat -, máris halottak vagyunk.

Bátorság kell ahhoz, hogy szembeszegüljünk országunk ellenségeivel és azok dán kollaboránsaival és kiszolgálóival. De tekintetbe kell vennünk, mennyi bátorság szükségeltetik majd 10 vagy 20 múlva, mikor már nagy lesz az ellenség és erős gyökerekkel bír. És vegyük figyelembe, mekkora terhet rakunk gyermekeinkre akkor, amikor a falhoz szorítva választaniuk kell majd szabadság és behódolás között.

Ha nem cselekszünk most, amikor még békés és demokratikus eszközökkel harcolhatunk a szabadságért és az alkotmányos rendért, mit gondolnak majd rólunk az utódaink?

Bizonyosan nem lesz majd szobor, ami emlékezne ránk. A gyávaság emlékműve lesz a miénk: „Itt nyugszik annak a generációnak a maradványa, mely elbukott a gonosz elleni harcban. Fenébe az emlékükkel!”

Mindeddig kevés jel utal arra, hogy felfogtuk volna, mivel állunk szemben és még kevesebb jele van annak, hogy a többség készen állna elfogadni egy efféle felismerés következményeit.

Az emberek úgy vélik, elég csupán szépen beszélni a gonosszal, hogy kezes báránnyá váljon. Úgy gondolják, megmenthetik az irhájukat pusztán azzal, hogy hajlonganak, a multikulturalizmus dicséretét zengik, fejet hajtanak a barbárok előtt – és bíróság elé állítják honfitársaikat.

Lehet, hogy ez sikerül egy darabig – mígnem feltűnik, hogy a dán oroszlánt lelőtték, bundáját eladták és hogy már soha többé nem kapjuk vissza a hazánkat és a szabadságunkat. Lássuk, mi történt ott, ahol a próféta ideológiája hatalomra jutott. És tegyük fel a nyilvánvaló kérdést: Miért gondoljuk, hogy itt ez másképp lesz?

A gonosz ideológiájának szónokait és bajnokait szemerkényi kétség sem gyötri amiatt, hogy a mi elnyomásunkért cserébe és Allah parancsát követve, méltó jutalomban részesülnek a paradicsomban. Kuncognak a szakálluk alatt, miközben ostoba és gyáva kísérleteket teszünk, hogy a kedvükben járjunk. Eközben persze boldogok, hogy a dánok jóvoltából gyerekjáték megkaparintani a hatalmat.

Jelenlegi helyezetünk legjobban ahhoz hasonlítható, amit W.B Yeats 1919-es híres versében, közvetlenül az első világháború után írt:

„Míg a legjobbak hitüket vesztik, a legrosszabbak telve vannak szenvedéllyel.”

Bizonyos, hogy a próféta követői nincsenek híján a szenvedélynek és az elszántságnak. De mi a helyzet velünk?Hiszünk-e abban, hogy van valami, amiért érdemes harcolni anélkül, hogy számítana, mi történik velünk?

Ez az a kérdés, amit mindnyájunknak fel kell tenni.

Azoknak az embereknek a maradványai vesznek most körül bennünk, akiknek a meggyőződése elég erős volt ahhoz, hogy kockára tegyék életüket a Dánia szabadságáért folytatott harcokban.

Adózzunk most egy perc néma csenddel – értük és értünk.

Forrás: Dispatch International

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=6857

Bejegyzés: on 2014. máj. 16.. A bejegyzés kategóriái: Lars Heedegard, Legfrissebb. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes