Archívum december, 2014

Geert Wilders beszéde a Nemzeti Front kongresszusán

Geeert Wilders holland politikus beszéde a francia Nemzeti Front kongresszusán.

Sam Harris: Miért nem bírálom Izraelt?

Nyilvánvaló, hogy Izrael évek óta vesztésre áll, ami a PR háborút illeti. Ami leginkább kiveri a biztosítékot a külső megfigyelők körében, az a mostani gázai háborúban elhunytak aránytalanul nagy száma a palesztin oldalon. Azonban ennek morális értelemben nem sok értelme van. Izrael óvóhelyeket épített a lakosság számára. A palesztinok pedig alagutakat, amin keresztül terrortámadásokat tudnak végrehajtani és izraelieket ejthetnek foglyul. Kell-e hibáztatni ezek után Izraelt, amiért sikeresen védi meg lakosságát egy defenzív háborúban?

Német huligánok harca az iszlám radikalizmus ellen

Október 26-án csaknem 5000 futballhuligán gyűlt össze Kölnben, hogy tiltakozzanak a radikális iszlám terjedése ellen Németországban. A HoGeSa egy gyorsan fejlődő szövetség egymással rivalizáló huligánok között, akik átmenetileg félretették az egymás iránti kölcsönös utálatot, hogy egyesült erővel lépjenek fel a közös ellenség, vagyis a radikális szalafisták ellen, akik a német demokratikus rendet az iszlám sariával akarják felváltani.

Keresés az archívumban

Keresés dátum alapján
Kategória kiválasztása
Keresés a Google-n

Képgaléria

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes