Mohamed-karikatúrák a holland állami TV-ben

“Néhány héttel ezelőtt a Texas állambeli Garlandban voltam, egy konferenciával egybekötött Mohamed karikatúra-kiállításon. Nem sokkal azután, hogy befejeztem a beszédemet, terroristák támadták meg a helyszínt. Az iszlám és a terroristák nem akarják, hogy bemutassuk ezeket a karikatúrákat. Azonban a terror és az erőszak soha nem fogja legyőzni a szólásszabadságot. Pontosan ezért  kell azt tennünk, amit a terroristák nem akarnak hogy tegyünk.

Kértem a holland parlament tagjait, hogy a parlament épületében mutathassam be ezeket a karikatúrákat. Ezt a kérésemet visszautasították. Ugyanakkor nagyon fontos hogy bemutassuk ezeket a karikatúrákat. Ez az egyetlen módja annak, hogy a terroristák ne győzzék le a szólásszabadságot. Ma itt pontosan ezért mutatom be őket.”
… (karikatúrák)
“Nem rajzolhatsz le”- mondja Mohamed.
“Éppen ezért rajzollak le” – mondja Bosch Fawstin, a karikatúra-verseny győztese.
“Ez a kijelentés magáért beszél.
Amit az iszlám és a terrorista erőszak nem enged, azt mi úgy is megtesszük. Ezt pedig úgy hívják: szólásszabadság.”

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=7324

Bejegyzés: on 2015. jún. 24.. A bejegyzés kategóriái: Geert Wilders, Legfrissebb. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes