„Meg fogjuk hódítani az országaikat”- a bevándorlásról prédikált egy iszlám vezető

A jeruzsálemi Al-Aksza-mecset imámja felszólította az Európába menekült muszlimokat, hogy csináljanak sok-sok gyereket az „eljövendő kalifátus” nevében, hogy így hódítsák meg a kontinenst.

A MEMRI TV Youtube csatornájára feltöltött egy videót, amelyen az Al-Aksza mecsetben szeptember 11-én elhangzott tanítás látható. A felvételen Muhammad Ajed sejk az európaiakkal való szaporodáson keresztül kívánja megvalósítani a kontinens elfoglalását és meghódítását.


A tanítás így szól magyarul:

„(A hitetlenek) meg akarnak minket kínozni. Meg akarnak minket alázni. (A Korán azt mondja) „A zsidók és a keresztények soha nem lesznek elégedettek veletek.” De mi soha nem fogjuk követni a vallásukat.

Ezeknek a sötét időknek hamarosan vége és hamarosan eltapossuk őket, ha Allah is úgy akarja.

Németország nem egy könyörületes ország, amely szíriai, vagy iraki menekülteket akar befogadni, vagy palesztinokat. Európa elavult és elöregedett, emberi megerősödésre van szüksége.

És nincs annál erősebb emberi erő, mint ami a muszlimoknál van.

A német gazdasági jelentések azt mondják, 50 ezer fiatal munkásra van szükségük. Most kapnak 20 ezret, de akarnak még 30 ezret, és még többet, hogy a gyáraikban dolgozzanak.

Nem Levante, nem az ott élő emberek és a menekültek iránti könyörületesség motiválja őket, hiszen Európa szerte gyűlölik a muzulmánokat.

Azt kívánják, bárcsak mind halottak lennénk, de elveszítették a termékenységüket, ezért mindezt közöttünk szeretnék megtalálni.

Mi majd adunk nekik termékenységet! Gyermekeket fogunk nekik szülni, és így fogjuk meghódítani az országaikat. 

Akár tetszik ez a németeknek, a franciáknak, amerikaiaknak, olaszoknak és a hozzájuk hasonlóknak, akár nem. 
Vigyétek a menekülteket! Hamarosan az eljövendő kalifátus nevében összegyűjtjük őket. És akkor azt mondjuk nektek: Ezek a mi fiaink!

Engedjétek el őket, vagy a hadseregünket fogjuk hozzátok küldeni! ”


“Eltapossuk Európát!” – a bevándorlásról prédikált egy iszlám vezető | ATV

Szaporodjatok az európaiakkal, hogy aztán eltiporjuk őket! – prédikálja a jeruzsálemi imám | Mandiner

Szaporodjatok el, aztán eltapossuk Európát! – Jeruzsálemi imám az európai kalifátusról |Pesti Srácok

“ELTAPOSSUK EURÓPÁT!” – A BEVÁNDORLÁSRÓL PRÉDIKÁLT EGY ISZLÁM VEZETŐ |Szombat

Breed and conquer Europe, al-Aqsa preacher exhorts Muslims |Times of Israel

PORIG ROMBOLNÁ WASHINGONT ÉS MOSZKVÁT, A KALIFÁTUSÉRT IMÁDKOZOTT A MECSET IMÁMJA | Magyar Idők

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=7456

Bejegyzés: on 2015. Sze. 22.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, MEMRI videók, Video. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes