Németország: Muzulmán migránsok terrorizálják a keresztény menekülteket

A videó a németországi keresztény menekültek helyzetét mutatja be. A menekülttáborokban a muzulmán többség folyamatosan zaklatja a keresztényeket – megfélemlítik, üldözik, fenyegetik és megtámadják őket -, amiért azok keresztet viselnek, vagy gyakorolják a vallásukat. Néhányuk arra kényszerült, hogy elhagyja a menekültszállót, most egy keresztény templomban találtak menedéket.

Egy csoport iráninak az életét kellett féltenie, amikor – becslésük alapján – 70 muszlim megtámadta őket. Mindezt csupán azért, mert a Bibliát olvassák és keresztet viselnek. Az egyik iráni férfi így számolt be az esetről: “Aludtunk és hirtelen muszlimok jelentek meg a szobánkban, akik elkezdtek ütni bennünket. Az életemet féltettem, miközben ütöttek, és arra gondoltam közben, hogy ennyi volt, végem van.” Egy másik férfi szólt a biztonságiaknak: “Egyre többen jöttek. Odarohantam a biztonságiakhoz és könyörögtem nekik, hogy hívják a rendőrséget. Erre azt válaszolták, hogy ez nem a mi problémánk, menj vissza az épületbe, ahonnan jöttél.” Csak amikor a rendőrség 20 emberrel megjelent és még a kutyáikat is eleresztették, csak ekkor sikerült az iráni keresztényeknek elkerülniük a vallási üldöztetést, amit Iránban egyszer már átéltek. Elhagyták a helyszínt, anélkül, hogy tudták volna hova menjenek. Végül egy evangélikus templomban találtak menedéket.

Gottfried Martens pásztor hónapok óta törődik a keresztény menekültekkel – eddig 1200-al -, jól tudja, min mennek keresztül. Így számol be a helyzetről: “Sajnálatos módon a múlt év óta egyre inkább azt tapasztaljuk a menekültszállókon, hogy csak egy vallásnak befolyása: az iszlámnak. És akik nem tartoznak ehhez a valláshoz, azokat megfélemlítik, üldözik, fenyegetik és megtámadják.”
És a helyzet csak egyre rosszabb. Miután a videóban szereplő hét iraki elhagyta a menekültszállót,  a szállás két muzulmán lakóját – közölük az egyik egy 19 éves afgán muzulmán –  rajtakapták, amint azt beszélték, hogyan öljék meg a keresztény vallást követő irániakat.

Print Friendly

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=7679

Bejegyzés: on 2016. feb. 29.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, Németország, Video. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez
  • Anshin

    “A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson” János 10:10
    Tudjuk, hogy ki vezeti ezeket a muzulmán tömegeket. Ölnek, rabolnak, pusztítanak.
    Már nagyon várom, hogy a segítségnyújtásban elkezdünk különbséget tenni a muszlim és a keresztény bevándorlók között, mert ez az egyetlen módja a saját túlélésünknek. Ez persze egyelőre nem elképzelhető a balliberális ideológia tévképzeteinek fogságában tévelygő EU vezetők irányításával. Változásra van szükség, és ennek az európai lakosság fejében kell megkezdődnie.

Keresés az archívumban

Keresés dátum alapján
Kategória kiválasztása
Keresés a Google-n

Képgaléria

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes