Dániai imám: ki kell végezni az iszlámot elhagyókat és a házasságtörő nőket

Be akarnak zárni egy dániai mecsetet, miután botrányos felvételeket szivárogtattak ki Abu Bilal Ismail muzulmán tanító egyik órájáról. A videón az imám a házasságtörő nők megkövezéséről és a hitüket elhagyók megöléséről tartott előadást csoportjának.


„Ha egy házas vagy elvált nő paráználkodik, aki nem szűz – és házasságtörést követ el, akkor halálra kell kövezni. […] …aki elhagyja a vallást (az iszlámot), meg kell ölni. ” – mondta a Mohamed példáját hűen követő oktató a kiszivárogtatott felvételeken. Ez teljes összhangban van az iszlám hagyománnyal:

„Mohamed azt mondta: <<Unais, vond kérdőre ennek az embernek a feleségét, és ha elismeri, hogy házasságtörést követett el, köveztesd halálra.>>” (Bukhári 3,38,508).
Vagy egy másik hadísz szerint: „Ali halálra köveztetett egy asszonyt pénteken, majd azt mondta: <<Úgy büntettem meg ezt az asszonyt, ahogy Mohamed is tette volna.>>” (Bukhári 8,82,803)

A videón  a “szemet szemért” mentalitás dominál: a tanító szerint halált érdemel bárki, aki kioltja egy muzulmán életét, ugyanez a sors vár a hitehagyott muszlimokra is. Ez szintén az iszlám saría része. Az utazó támasza hiteles iszlám jogi útmutató a következőt írja:

[O8.0] Az iszlám elhagyása
[o8.1] Ha egy épelméjű személy, aki elérte a serdülőkort, önként elhagyja az iszlámot, akkor az megérdemli a halált.
[Bukhári 9,83,17] Mohamed: „Azt a muszlimot aki elismeri, hogy nincs más isten, csak Allah, és én a prófétája vagyok, nem lehet megölni, kivéve három esetben: ha gyilkosságot, házasságtörést vagy hitehagyást követ el.”

Az imámot nem először leplezték le kamerás felvétellel: még 2014 júliusában a cionista zsidók elpusztításáról szónokolt Berlinben.

Szeptemberben pedig a dániai mecset összes tanítója hűséget esküdött az Iszlám Állam terrorszervezetnek. Itt tanult az a dán férfi is, aki elsőnek került fel az amerikai Iszlám Állam-terrorlistára. Jelenleg tizenkét tagjuk harcol Szíriában és Irakban.


Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=7689

Bejegyzés: on 2016. Már. 2.. A bejegyzés kategóriái: Dánia, Legfrissebb. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes