Az iszlám alapjai 3.) Mohamed békés volt?


Sok ember állítja azt, hogy Mohamed a béke prófétája volt, és a békéről tanított. Annak kiderítésére, hogy mindez igaz-e vagy sem, nézzük meg mit mondott maga Mohamed.

A hadíszokban (ezek olyan beszámolók Mohamed mondásairól és tetteiről, melyeket a muszlimok hitelesnek tartanak) Mohamed ezt mondja:

“Arra utasítottak, hogy egészen addig harcoljak az emberek ellen, amíg tanúbizonyságot nem tesznek arról, hogy nincs más Isten csak Allah és Mohamed Allah küldötte.” (Szahíh Muszlim 1:33)

Ennek a hadísznak egy másik változatában még fenyegetés is kapcsolódik mindehhez:

“Arra utasítottak, hogy addig harcoljak az emberek ellen, amíg azt nem mondják: ‘Senki másnak nincs joga ahhoz, hogy imádják, csak Allahnak.’ Ha ezt kimondják; úgy imádkoznak, mint mi; abba az irányba imádkoznak, mint mi; és úgy gyilkolnak, mint mi, akkor vérük és tulajdonuk szent lesz számunkra, nem zavarjuk őket őket – csakis törvényesen.” (Szahíh Bukhári 8:387)

A vérük és tulajdonuk szent lesz számunkra, vagyis békén hagyjuk őket, azaz nem öljük meg őket és nem tulajdonítjuk el a vagyonukat.

Mohamed ezt mondta:

“Allah útján harcolni (dzsihád), minden uralkodóval együtt – legyen az istenfélő vagy sem – kötelező számotokra.” (Abu Dávúd 14:2527)

Továbbá:

“Tudjátok meg, hogy a Paradicsom a kardok árnyékában rejlik.” (Szahíh Bukhári 52:73)

Sőt:

“Harcoljatok Allah nevében, Allah útján. Harcoljatok azok ellen, akik nem hisznek Allahban. Indítsatok szent háborút … Ha találkoztok többistenhívő ellenségeitekkel, ajánljatok fel nekik három lehetőséget. Ha ezek közül bármelyiket elfogadják, akkor ezt ti is fogadjátok el és ne ártsatok nekik. Szólítsátok fel őket az iszlám felvételére; ha felveszik az iszlámot, akkor ezt fogadjátok el és ne harcoljatok ellenük… Ha elutasítják az iszlám felvételét, akkor követeljétek meg a dzsizját tőlük. Ha beleegyeznek ennek fizetésébe, akkor fogadjátok el és fogjátok vissza magatokat. Ha ezt elutasítják, kérjétek Allah segítségét és harcoljatok ellenük.” Szahíh Muszlim 19:4294)

Még mindig Mohamed:

“Az végidő nem jön el addig, amíg nem harcoltok a zsidókkal, és a kő, ami mögé egy zsidó bújt azt nem mondja: ‘Ó muszlim! Egy zsidó rejtőzik mögöttem, gyere és öld meg.’ ” (Szahíh Bukhári 52:177)

És:

“Az aki harcol Allah igéjének – az iszlámnak – a felsőbbrendűségéért, az Allah ügyéért harcol.” (Szahíh Bukhári 52:65)

“A személyt, aki Allah ügyéért szent csatákban vesz részt, és semmi sem kényszeríti, hogy így tegyen, csupán a hit Allahban és az ő küldöttében,azt Allah megjutalmazza: vagy zsákmánnyal (ha túléli) vagy bebocsájtást nyer a Paradicsomba (ha megölik).” (Szahíh Bukhári 1:35)

Mohamed:

“A terror által győzedelmeskedem”. (Szahíh Bukhári 52:177)

Mohamedet megkérdezték, hogy szabad-e ellenséges csapatokat megtámadni éjszaka, ha mindez veszélyezteti azok nőit és gyerekeit. Azt válaszolta, hogy ők közülük valók. (Szahíh Bukhári 52:256). Vagyis a nők és gyerekek az ellenséghez tartoznak, ezért meg szabad őket ölni.

Mohamed ezt mondta:

“A hitnek három forrása van: nem megölni azt, aki kiejti ‘Nincs más Isten csak Allah’, nem nyilvánítani őt hitetlennek bármiféle bűnt is követett el, és nem közösíteni ki őt az iszlámból, bármit is tett. A dzsihádot folyamatosan űzik, attól a naptól fogva, amikor Allah prófétaként elküldött, addig a napig amíg a közösségem utolsó tagja harcol az Antikrisztussal (dadzsál).” (Abu Dávúd 14:2526)

Mohamed:

“Úgy döntöttem, hogy megbízok egy férfit az ima vezetésével, majd azzal, hogy fogja a lángot és gyújtsa fel azokat, akik nem hagyták el a házukat az ima miatt, és élve égesse el őket az otthonaikban.” (Szahíh Bukhári 6:26)

Mohamed mondta:

“Öljetek meg minden zsidót, akit csak tudtok.” (Tabari 7:97)

És ezt is mondta:

“A hitetlenek megölése nem nagy dolog számunkra.” (Tabari 9:69)

Vegyük figyelembe, hogy a Korán alapján Mohamed a tökéletes utánozandó példa a muszlimok számára (Korán 33:21). Láthatjuk a muszlimok által világszerte elkövetett erőszakból, hogy csakugyan nagyon sok muszlim utánozza Mohamedet.


A sorozat további részei:
Spencer: Az iszlám alapjai – 13 részes videósorozat

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=7871

Bejegyzés: on 2016. ápr. 29.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, Mohamed, Robert Spencer. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes