A migráció Allah területi hódításainak leghatékonyabb módja

Az európai muszlim populáció folyamatos növekedése vitát váltott ki az európai városokban történő letelepedésük természetéről. Hivatalosan tagadják a no-go zónák vagy a saría által kontrollált körzetek létezését, sokan mégis úgy tartják, hogy vannak olyan területek nagyvárosainkban, amelyek a nem muszlimok számára nem biztonságosak. Daniel Pipes amerikai kutató, a Middle East Forum alapítójának, elnökének tapasztalata azt mutatja, hogy a rendvédelmi szerveknek teljesen más véleményük van az ezen területekre való belépésről, mint a hétköznapi állampolgároknak. Pipes azt a következtetést vonta le, hogy a nem muszlim civilek szabadon mehetnek ezekbe a zónákba, a lakók csak a kormány képviselőit tekintik célpontnak, ezért részleges no-go zónáknak nevezi ezeket. Meg kell jegyezni, hogy Daniel Pipes mint nyugati öltözködésű férfi, nem szegi meg a saría szabályait, de egy egyedülálló, nyugati stílusban öltözött nő igen.

A mai no-go zónák létezésének és működésének van egy történelmi párhuzama. A keresztény Közel-Kelet és Észak-Afrika iszlám hódításának korai éveiben, a városok és területek vagy katonai győzelemmel kerültek muszlim uralom alá (anvatán), vagy a káfirok (nem muszlimok) „békés” megadásával (szolhán). A különbség abban állt, hogy amikor egy város megadta magát, és a szolh megegyezést aláírták (békeszerződés), annak rendelkezéseit a későbbi muszlim vezetőknek be kellett tartaniuk. Ezért három különböző megközelítést használtak a legyőzött népességre: a) azok a területek, amelyeket erővel, megegyezés nélkül győztek le (anvatán); b) az amszár al-muszlimín, arabok által alapított helyőrségek; c) a legbonyolultabb esetek, ahol a városnak volt egy szolh egyezménye, de idővel a növekvő muszlim népesség megváltoztatta a város jellegét.

Az Ibn Abbas által írt hadísz a muszlimokat arra kötelezi, hogy az eredeti szolh egyezményeket tartsák be, de a 8–9. században a helyzet megváltozott, és új kérdések merültek fel. Követhetik-e a dimmik (alávetett keresztények és zsidók) az életstílusukat még akkor is, ha egyre nagyobb a muszlimok aránya? Megtarthatják-e templomaikat, kongathatják-e harangjaikat, eladhatják-e disznaikat és borukat?

– vizsgálta Milka Levy-Rubin, a jeruzsálemi Héber Egyetem történésze a korabeli kérdéskört. Az eredeti hódítók nem különösebben törődtek a legyőzött káfirok életstílusával, inkább a folyamatban levő dzsihádra és befolyásuk kiterjesztésére összpontosítottak. Megalapították a miszr táborokat (többes számban amszár), elkülönülve az alacsonyabb rendű káfiroktól, hogy megőrizzék a morált, és hogy felkészüljenek a fosztogatásokra és a további hódításokra.

Azonban a muszlimok elkezdtek a dimmi városokban letelepedni, a káfirok pedig az amszár körül. Vita alakult ki a hadísz értelmezése körül, hogy mi számít miszrnek. A vitában győztes értelmezés szerint bármely várost, amelyben jelentős az iszlám népesség, miszrnek kell tekinteni, és a dimmik életét ennek megfelelően kell korlátozni. Al-Shaybani és al-Tabari osztotta ezt a véleményt, és azt vallotta, hogy a dimmiket ki kell űzni az amszárból, mint ahogyan ki lettek űzve Medinából és később Kúfából Ali Ibn Abu Taleb által. A szolh egyezmény csak addig volt érvényben, ameddig a muszlimok nem voltak többségben a városban, mutatja be a történelmi kort Levy-Rubin.

Közvetlenül a hódítás után a muszlimok messze voltak attól, hogy többséget alkossanak. Azonban ez a 8. században megváltozott. A muszlimok letelepedtek olyan városokban, amelyeket előzőleg csak káfirok laktak, és a szolh egyezmény kikötéseit sértőnek találták. Új szabályozásokat kellett bevezetni, hogy a növekvő muszlim népesség követeléseinek eleget tegyenek.

Az iszlám doktrína engedélyt ad a hitetlenek és a „könyv népei” (keresztények-zsidók) elleni erőszakra, akik eltávolodtak a szentírás „eredeti” lényegétől. Meg kell alázni őket egészen addig, ameddig vagy behódolnak és megfizetik a dzsizja adót, vagy áttérnek az iszlámra, vagy meghalnak.

Korán 9:29: „Harcoljatok azok ellen, akik megkapták az Írásokat [zsidók és keresztények], de nem hisznek Allahban vagy a Végső Napban. Ők nem tartják tilosnak, amit Allah és az Ő Küldötte megtiltott. A keresztények és a zsidók nem követik az igazság vallását mindaddig, míg be nem hódolnak, és meg nem fizetik a fejadót [dzsizját], és megalázottá nem válnak.”
A szentírás arra is bátorítja a muszlimokat, hogy Allah szolgálatában vándorútra keljenek.

Korán 16:41: „És akik elvégezték Allahért a hidzsrát, miután jogtalanságot szenvedtek, azoknak már az e világon szép lakhelyet készítünk. A túlvilági fizetsége azonban nagyobb. Bárcsak tudták volna!”

Az eredeti hidzsra célja a medinai muszlim közösség katonai megerősítése volt. Miután ez a cél megvalósult, a vándorlás már nem volt annyira hangsúlyos egészen a nagy közel-keleti és észak-afrikai dzsihád hódításig és az ott korábban elterjedt keresztény, zoroasztriánus, zsidó és más kultúrák kiirtásáig. Ettől a ponttól a hidzsra újra elindult, ezúttal az egyik miszrbe, azaz katonai telepre. Az ebből a korszakból származó hadísz verziók tisztán mutatják a migráció és az éppen folytatott dzsihád katonai szükségletei közötti kapcsolatot. Khalil Athamina, a rámalláhi Birzeit Egyetem történészprofesszora részletesen írt a korai arab hódításról és a dimmik státusáról publikációiban. Ezekben az időkben az amszárba történő migráció erőteljes volt, és egész törzsek jelentek meg, hogy letelepedjenek a káfirok földjén.

A miszr jelentőségét mutatja az iszlám civilizációban, hogy így hívják arabul Egyiptomot, a legnagyobb arab országot. Azon a helyen, ahol a harmadik ilyen miszr tábor épült (Kúfa és Bászra után), ma a legnagyobb arab város, Kairó áll. Ezt a várost a helyiek Miszrnek nevezik.

Ha az olvasó hasonlóságot vél felfedezni a 7–8. századi és a mai események között, az nem véletlen. A dzsihád és a hidzsra összefügg, és folyamatosan zajlik, amióta Mohamedet Mekkából kiutasították. Csupán az európai nemzetek tudták ezt feltartóztatni a 17. században tudományos és technológiai fölényükkel. Amíg a dzsihádot lándzsákkal, íjakkal és bárdokkal tudták folytatni, ez volt a közismert módja a káfirok megsemmisítésének. Amikor a szemtől szembeni küzdelem nem túl sikeres, más utakat kell találni ugyanannak a célnak a megvalósításához.

Ma, amikor Európa teljes mértékben elvesztette saját identitását és képtelen beazonosítani a) önmagát, b) ellenségeit és c) a kettő közötti határvonalat, a dzsihád eszköze ismét a hidzsra. Az identitászavar egy hatalmas szívóhatást hoz létre, amely termékeny táptalaja az iszlámnak. Ilyen körülmények között a migráció Allah új területi hódításainak a leghatékonyabb módja.

Csakúgy, mint a korai középkorban, egyedülálló férfiak nagyszámú és fegyelmezetlen tömege szakad el otthonról csoportokban, hogy az amszárban letelepedjenek. Ennek a hidzsrának a célpontja a mi időnk miszre, a muszlim gettó.

Ezek a no-go zónák hasonló célokkal működnek – megelőzni az alacsonyabb rendű káfirokkal való keveredést, érvényre juttatni a saríát, és előkészülni a jövőbeni támadásokra, mint ahogyan a molenbeeki támadók is teljes biztonságban tervezték meg támadásaikat. A miszr őket védelmező lakói számára ők a dzsihád harcosai, akik az Allah szuverenitásán alapuló iszlám világrendért harcolnak. A történelem azt is megtanítja nekünk, hogy a káfir többség felé kinyilvánított viszonylag békés és elnéző magatartás gyorsan semmivé foszlik, amikor a muszlimok és a káfirok számaránya megváltozik. Ez a demográfiai változás néhány évtizeden belül megtörténik.
Semmi okunk azt gondolni, hogy a káfirokkal szembeni hozzáállásban ennek nyomán bekövetkező változás eltérő lesz a történelmi példától.

A szerző a Politikai Iszlám Tanulmányok Központ kutatója

Forrás: Magyar Idők, Somodi Zoltán, CSPI Magyarország

Print Friendly

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=8120

Bejegyzés: on 2016. Sze. 27.. A bejegyzés kategóriái: CSPI Magyarország, Legfrissebb, Történelem. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez
  • baki

    Pont a muzulmán migráció az, amit az ISIS akar – Daniel Greenfield | Periszkop

    Az Iszlám Állam nem csak Szíriában és Irakban van. Hanem mindenhol, ahol egy muzulmán előörs hűséget esküdik a kalifának. Az Iszlám Állam a saját térképén sajátjaként jelöli be Egyiptom, Líbia, Algéria, Nigéria, Szaud Arábia és Oroszország [Fülöp-szigetek, Afganisztán stb..] részeit. Minél több helyi iszlám terrorcsoport esküdik hűséget az ISIS-nek, az annál
    nagyobb lesz.

    Az ISIS terve nem az, hogy terrorcselekményekkel legyőzze a Nyugatot. Amerika legyőzésének a terve, mint minden más országé is, legyen az muzulmán vagy nem-muszlim, hogy létrehozzon egy hazai muzulmán terrormozgalmat, amely képes lesz területet foglalni és hűséget esküdni az Iszlám Államnak.

    Egy Amerikai Emirátus ötlete elsőre butaságnak tűnhet, de nézzük csak Molenbeeket, [Lutont, Birmingham-et, Roterham-et, Dearbornt (Michigan), Rosengardot (Malmö), lassan Marseille-t vagy Rotterdam-ot,..ford. megj.] az Európa dzsihád-fővárosaként ismert brüsszeli negyedet, amit a helyi hatóságok No-Go Zónaként kezelnek, közvetlenül az Európai Unió fővárosában. Eltaxizhatsz a Nato főhadiszállástól egy muzulmán mikro-államba, ami kapcsolódik az Európában végrehajtott utóbbi legtöbb nagy terrortámadáshoz, köztük a legutolsóhoz, a párizsi ISIS mészárláshoz.

    Molenbeek biztosítja a toborzottakat az ISIS háborújához és az ISIS európai támadásainak egy kapuja és átjárója. A média tele van cikkekkel arról, hogy mit akarhat az ISIS, de nem kérdés, hogy Molenbeek az, amit az ISIS akar.

    És csak az európai muzulmán bevándorlás az, ami az ilyen ISIS bázisokat, mint Molenbeek, lehetségessé teszi.

    Az ISIS-nek rövid- és hosszútávú szükségletei vannak. Rövidtávon az ISIS-nek annyi újoncra van szüksége, amennyi csak lehetséges. És nyugaton, ahol a hagyományos muzulmán kapcsolatok a rokonsággal és közösséggel annyira kopottak, hogy a hívás transznacionalizmusa, hogy valaki másnak az országában küzdjünk a Kalifátusért, a legvonzóbb lehet. Az ISIS agresszíven igyekszik muzulmánok toborozni nyugaton, mert képességeik, szakismeretük van, pénzük és naivitásuk, ami hasznos az Iszlám Állam számára. Viszont hosszútávon az ISIS-nek növekvő muzulmán migrációra van szüksége nyugatra, hogy folyamatosan biztosítsa a toborozható újoncokat, a kollaboránsokat, és végül a Nyugati emirátusokat.

    Ha az ISIS komolyan gondolja az Olaszországnak tett ajánlatát [‘Róma meghódítása’], nagy számú muzulmán lakosságra van szüksége a terepen. Az sem számít, ha ez a populáció az ISIS elől menekülő migránsokból jön. Ezeknek a menekülteknek a gyerekei szintén szunnita muzulmánok lesznek, idegen földön, ahol az algériai, szomáli, szíriai, pakisztáni muzulmánok fölfedezik, hogy sokkal több bennük a közös, mint az őslakosokkal. Ez a véletlenszerű nyugati multikulturalizmus, ami eltörli a muzulmán törzsi rivalizálást, és megalapozottá teszi az egyetlen Muzulmán Kalifátus ambícióját.

    Az ISIS nem terrormerényletekkel tervezi legyőzni Amerikát [/a Nyugatot/ a ‘kereszteseket’ a ford. m.]. De ezek a merényletek végül egy szervezett belföldi terrorszervezetté sűrűsödnek. Az Iszlám Állam Amerikában egy többségi muzulmán városon vagy negyeden nyugszik, egy saját vezetővel, aki hűséget esküszik az Iszlám Állam kalifájának.
    https://periszkop.wordpress.com/2015/12/29/pont-a-muzulman-migracio-az-amit-az-isis-akar-daniel-greenfield-frontpage-magazine/

  • borzix1

    Pontosan. Ők generációkra előre gondolkodnak. Az európai politikusok legfeljebb egy választási ciklusra előre képesek gondolkodni. De még addig sem mind lát előre. Sakkban sem az szokott győzni, aki legfeljebb a következő lépését tervezi meg, hanem az, aki több lépésre előre tervez…

Keresés az archívumban

Keresés dátum alapján
Kategória kiválasztása
Keresés a Google-n

Képgaléria

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes