A Stockholm-szindrómás Nyugat

A káfirok (a nem muszlimokra vonatkozó degradáló szó az iszlámban) zokszó vagy különösebb tiltakozás nélkül elfogadják az iszlámból származó erőszakot és fenyegetéseket. Ez sehol nem érhető tetten jobban, mint az iszlám doktrína és gyakorlat nőket elnyomó vonásának káfirok általi elfogadásában. Majdhogynem nincs olyan szelvénye a társadalomnak, amely beszédtémaként megtűrné az iszlám nőkhöz való viszonyulásának a megtárgyalását. Férfiak vagy nők; keresztények, zsidók, hinduk és ateisták; fehérek vagy feketék; média, iskola, politika – nincs társadalmi kör vagy társadalmi tér, amiben beszélnének a borzalomról, mert az iszlamofób dolog lenne. Ezt a mérhetetlen közönyt a káfirok iszlámtól való félelme váltja ki.

Az erőszaknak ez a fajta elfogadása az alapjaiban zaklatott psziché jele. A káfir világ, különösképpen annak értelmiségei és feministái, klasszikus megtestesítői a testileg/lelkileg bántalmazott feleségnek és gyereknek. A nyugati feministák az iszlám bántalmazott gyermekei.

Miközben Afrikában dzsihadisták erőszakolnak meg nőket, és kivágják az új női rabszolgák csiklóját, a mi feministáinknak nem sok szavuk van. Nincs olyan aljas vagy a nőket lealacsonyító cselekedet, amit nyugati feministáink ne tudnának figyelmen kívül hagyni, tudomást sem véve róla, ha az iszlámhoz kötődik. A nyugati feministák tudatlanságát csak tetézi erkölcsi csődjük. Szándékosan mellőzik az iszlám nődoktrínáját, és nem tanítják semmilyen kurzuson. A feminista professzorok csak kivételesen tanulmányozzák a muszlim bevándorló közösségekben dívó feleségverési gyakorlatot. A nők kéjrabszolgaként való alkalmazásának történelmét nem oktatják egy iskolában sem – állami, magán- vagy egyházi iskolában. A dimmiség borzalmai, a rabszolgaság vagy a civilizációk megsemmisítése szintúgy nem képezi a tananyag részét sehol.

Az Európába bevándorló muszlimok számával együtt emelkedik az európai nők sérelmére elkövetett nemi erőszakok száma is. Szembenézni ezzel a problémával azáltal, hogy elismerjük azt, rasszizmusnak minősül.

A feministáink és a társadalmi nemi szerepeket kutató értelmiségeink az iszlám bántalmazott gyermekei. Hallgatnak, nem panaszkodnak, csak engesztelik a bántalmazót.

Az erőszakos zaklatás-zaklatottság tagadást válthat ki.

Az iszlám kirobbanó dzsihádja és a saría hatályának kiterjesztése elpusztította a kereszténység, a hinduizmus és a buddhizmus felét. Vessünk most egy pillantást arra, hogy miféle tünetek is jelentkeznek az erőszakos zaklatást követően. A YWCA [Young Women’s Christian Association / Keresztény Nők Ifjúsági Egyesülete] Rape Crisis Counselor Training Manual [Tanácsadói képzési kézikönyv nemi erőszaktevésből adódó válsághelyzetekre] című kiadványa szerint szexuális erőszak vagy gyermekmolesztálás áldozatainak körében a következő reakciók általánosak.

A BÁNTALMAZOTT

Hitetlenség: az áldozatnak hihetetlenül nehéz és időbe telik elhinnie, hogy a támadások valóban megtörténtek.

A média nagyon keveset tudósít a világszerte tapasztalható dzsihádról, és sosem köti össze az így egymástól elszigeteltként bemutatott erőszakos cselekményeket.

Félelem: az erőszaktevő vagy bántalmazó a félelmet használja eszközül az áldozat kontrollálására.

Az iszlám kezdeteitől fogva használta a félelmet fegyverként a káfirok ellen.  Az első ember, aki ellen Mohamed a gyilkos merénylet eszközéhez nyúlt, egy őt gúnyoló költőnő volt. Az iszlám minden a nyilvánosság elé lépő kritikusa félelemben él. Dimmiségből a káfir társadalom nem védi meg a saját kritikusait.

Bűntudat: az áldozat megtalálja a módját, hogy saját magát hibáztassa.

Ez a mi hibánk. Mi nem kezeltük az iszlámot helyesen.

Megbélyegzettség: az áldozat maga nem akarja, hogy mások tudomást szerezzenek a bűncselekményről.

Nem tanítjuk az iszlám rabszolgaság történelmét és a 120 millió afrikai halálát vagy az egymillió európai rabszolgának való elhurcolását. Nem tanítjuk a keresztények, a hinduk vagy a buddhisták ellen folytatott dzsihád történelmét sem.

A kontroll elvesztése: a támadás során az áldozat tehetetlen volt.  Ez a tehetetlenség kiterjed aztán a problémával való szembenézésre is.

Hol van valaki, aki optimista a politikai iszlámmal szembeni fellépés lehetőségeit illetően?

Erőtlenség: a dolgok nem fognak jobbra fordulni.

A pesszimizmus az uralkodó attitűd, ami azt mondja, hogy az iszlámmal nem lehet mit kezdeni.

A BÁNTALMAZÓ

A bántalmazó jellemző vonásai ugyancsak jól dokumentáltak.

Tagadás: a bántalmazó tagadja, hogy a bántalmazás egyáltalán, valaha is megtörtént.

A muszlimok nem ismernek el egyet sem a bűnök közül, amit az iszlám nevében követtek el. Az iszlám tagadja saját történelmét a rabszolgaság vonatkozásában, illetve az általa játszott szerepet a rabszolgaság történelmében.

A bántalmazók arrogánsak és felettébb önteltek.

Az iszlám sosem téved. A muszlimok az emberiség legjava a Korán szerint.

Dominancia:

Az „iszlám” szó azt jelenti: „behódol”. A bántalmazó elvárja a behódolást az áldozati fél, azaz esetünkben a káfir, részéről.

A probléma felismerésére és megértésére való képtelenség: a bántalmazó az utolsó személy, aki elismeri, hogy problémái lennének.

Az iszlám sosem vállalt semmiféle felelősséget a rabszolgaság történelmében játszott 1 400 éves szerepéért.

Manipuláció: a bántalmazó el akarja érni, hogy az áldozat érezze magát bűnösnek.

Az iszlám saját magát állítja be áldozatnak. Minden egyes dzsihadista terrortámadás után elhangzik a vészkiáltás: „Ó, a szegény muszlimokat gyűlölni és becsmérelni fogják!”

A fegyverek iránti megszállottság:

Észrevettük már azt a rengeteg kardot és effélét az iszlám zászlókon és pecséteken? A levegőbe emelt AK–47-es gépkarabély egy szimbóluma az iszlámnak.

A káfir világ, különösképpen annak értelmiségei, klasszikus megtestesítői a testileg/lelkileg bántalmazott feleségnek és gyereknek. A dimmi egy megtört személy, és anélkül az, hogy erről egyáltalán tudna. Ugye mondhatjuk hát, hogy illik ránk a bántalmazott gyermek profilja?

AZ ÉRTELMISÉGIEK MINT AZ ISZLÁM BÁNTALMAZOTT GYERMEKEI

A nyugati értelmiség sosem volt képes hathatós fellépést mutatni az iszlámnak való ellenállás, az azzal való szembeszállás terén. Az iszlámról alkotott nyugati gondolkodás gyökerei ott keresendők, amikor az iszlám 1 400 évvel ezelőtt viharos sebességgel lerohanta, elözönlötte és leigázta a nyugati kultúra felét. A dzsihád akkor nyert teret robbanásszerűen, amikor a Római, illetve a Bizánci Birodalom hanyatlóban volt. A Nyugat, a maga gyenge és elerőtlenedett állapotában, tántorgott a lehengerlő sokktól, amikor kultúráját lerombolták, ez pedig megteremtette a félelem és a tagadás alapját. A félelem abban az alapvető tévedésben és hibában is megnyilvánult, hogy a nyugati értelmiség még csak nem is nevezte meg helyesen, vagy nem nevezte nevén, az ellenséget. Ha korabeli nyugati beszámolókat olvasunk, sosem találkozunk bennük az iszlámmal vagy a dzsiháddal. Az összes utalás arabokra, törökökre, mórokra történik. Sosem övezte tényleges megértés a politikai iszlám alapvetéseit.

Tudatlanság

A XVIII. század vége felé a tudósok egy meggyengült iszlámot tanulmányoztak, ami egzotikus és romantikus volt. Az újkori történészek nem mutatnak rémületet az iszlám vérontása, erőszaktevései, rabszolgafogásai, illetve a kultúrák általa véghezvitt pusztítása láttán. Már-már olyan a hatása az egésznek, mintha a történelmet opiátok hatása alatt írták volna; az áldozatok összes szenvedése elmosódott. Az értelmiségiek összefüggéstelenül beszélnek és teljes tagadásban vannak. Az iszlámhoz való nyugati viszonyulás egyfajta értelmiségi bántalmazottságból eredeztethető.

A Foreign Affairsben [egy mértékadó amerikai külpolitikai folyóirat – ford.  megj.] és más értelmiségi folyóiratokban az iszlám politika elemzése mentes bármiféle hivatkozástól, ami az iszlám alapvető dokumentumaira mutatna, mint ahogy a dzsihád történetének és az iszlám diplomáciának a tárgyalása is elmarad belőlük. Az összes elemzés tisztán nyugati perspektívából készül, és teljesen figyelmen kívül hagyja az iszlám politika kulcsvonásait és az iszlám magját jelentő értékeket. Az értelmiségi bírálat egyetlen megnyilvánulási formája az önkritika, sosem a politikai iszlám bírálata.

Kiegyensúlyozatlanság

Miért van az, hogy egyes értelmiségiek már minden oldalról megvizsgálták és ízekre szedték mind a Bibliát, mind pedig Krisztust, de a Koránról vagy Mohamedről nem ejtettek ki még egyetlen kritikus szót sem? Hol marad a Korán szakmai és rendszerszerű elemzése, minekutána az sem más, csak egy további történelmi dokumentum? Mutasson nekem bárki az iszlám témájában akár egyetlen kritikai értekezést a Harvardról! Miért van az, hogy az iszlámról szóló minden egyetemi véleményt muszlim tudósok jegyeznek vagy lektorálnak?

Félelem

Minden egyes művész vagy értelmiségi, aki szembehelyezkedett Mohameddel, vagy erőszakos halált halt, vagy elmenekült Arábiából. Európában és Amerikában ugyancsak fenyegettek és gyilkoltak meg értelmiségieket. Theo van Gogh, Pim Fortuyn, Salman Rushdie, Kurt Westergaard, a Mohamedet kigúnyoló dán karikaturista és Ayaan Hirsi Ali – mind elfeledett áldozatok. Mennyire üdítően is hatna, ha akár egy egyetemi professzor vagy médiaszakíró akár csak célzást tett volna valaha is arra, hogy az efféle cselekedet rossz!  Milyen figyelemre méltó dolog is volna, ha a média bírálná azokat az iszlám fenyegetéseket és gyilkosságokat, amiknek az értelmiségiek ki vannak téve! A Mohamed-karikatúrák kapcsán kirobbant lázongások megmutatták, mennyire is félnek az értelmiségiek az iszlámtól. Bármit hajlandóak megtenni a bántalmazó megbékítésére. Ha az iszlám tiltakozik a politikai karikatúrák ellen, a média fog találni valamilyen képzeletbeli magas erkölcsi alapot arra, hogy behódoljon az iszlám sajtószabadságot letörő követeléseinek. A káfir értelmiségiek az iszlám bántalmazott gyermekei, akik tagadják az iszlám történelmét és nem ismerik a politikai iszlám tanait.

A FEKETÉK MINT AZ ISZLÁM BÁNTALMAZOTT GYERMEKEI

A fajiságnak az USA-ban elfogadott története az, hogy fehér emberek afrikaiakat fogtak el, Amerikába hurcolták őket, majd eladták rabszolgának. Ehhez képest, amikor a fehér rabszolga-kereskedők megjelentek Afrika nyugati partjainál, valójában nem fogtak el afrikaiakat. Ehelyett megvizsgálták őket a ketrecekben, átadták az afrikai rabszolga-kereskedőknek a pénzüket, átvették tőlük az adásvételről szóló számlát, majd berakodták a vásárolt árut a hajóikba. Az afrikai rabszolga-kereskedők muszlimok voltak. Őseik már ezer éve űzték a háborúk, az elfogások, a rabszolgává tevések és az eladások üzletét. Mohamed rabszolga-kereskedő volt. És sokkal-sokkal azután, hogy a fehér rabszolgakereskedők kiszálltak az üzletből, a muszlimok még mindig tovább űzték afrikai rabszolga-kereskedelmüket. Azt, ami még mind a mai napig létezik és működik. A feketék a rabszolgaságból kiindulva határozzák meg önmagukat. De nem látnak mögé, nem jutnak túl a rabszolgaság fehér-keresztény verzióján. A történelemnek csak egyetlen nézete van: a „nyugat-afrikai korlátozott kiadás”. Ebbe nem fér bele a rabszolga-történelem tágabb szemlélete. Hindu rabszolgaság? Sosem volt ilyen. Fehér és európai rabszolgaság? Sosem volt ilyen. Rabszolgaság Afrika keleti partjainál? Sosem volt ilyen. Tömeges rabszolgakereskedelem a Szaharán át Észak-Afrikába? Sosem volt ilyen. Fekete, eunuch rabszolgák a medinai mecsetben? Sosem volt ilyen.

És mi a helyzet a modern Afrikával? Hogy képesek a fekete vezetők nem látni, miképp hajtja végre az iszlám megszentelt erőszakát? Miért nincsenek fekete publicisták, írók, professzorok, lelkipásztorok, akik kiállnának az igazsággal? Teljes tagadásban vannak. Az iszlám bántalmazott gyermekei ők.

Van egy rövid modern történet, ami jól illusztrálja a feketék bántalmazott lelkivilágát. Született egy fekete férfi, akit az apja után neveztek el, aki pedig egy fehér abolicionistáról [a rabszolgaság eltörléséért küzdők elnevezése az USA-ban – ford. megj.], Cassius Clayről kapta a nevét. Miután Cassius Clay az ökölvívás nehézsúlyú világbajnoka lett, áttért az iszlám hitre. Akkor felvette a Mohamed Ali nevet. Eldobta egy fehér abolicionista nevét, hogy felvegye két arab rabszolga-kereskedőét, Mohamedét és Aliét. Csak egy bántalmazott lélek lehet ennyire büszke egy ekkora nagy hibára.

A feketék dimmik, és az iszlámot szolgálják a hallgatásukkal. Az iszlámtól való mély félelem az, ami arra készteti őket, hogy a megbékítésére törekedvén mindent elnézzenek az iszlámnak. Az arabok a feketék gazdái. Egy dolog közös a fehérekben és a feketékben: hogy az őseiket rabszolgává tette az iszlám, és mindketten túl tudatlanok ahhoz, hogy belássák. Az iszlám bántalmazott fehér és fekete gyermekeinek van egy titkos szégyenük.

Szerző: Bill Warner (The Doctrine of Slavery)

Print Friendly

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=8654

Bejegyzés: on 2017. okt. 21.. A bejegyzés kategóriái: Dr. Bill Warner, Legfrissebb. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

Keresés az archívumban

Keresés dátum alapján
Kategória kiválasztása
Keresés a Google-n

Képgaléria

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes