Facebook cenzúra a konzervatívok ellen │The Rebel Media

 

A konzervatívok egyre többen vannak az interneten. Még jó, hiszen bennünket a “vezető média” feketelistán tart. Van egy elterjedt tévedés, hogy „nem is voltak soha konzervatívok, az egész világ mindig is liberális volt”. Azonban most, hogy mindenki ingyen közzéteheti a saját anyagait a Facebookon, webkamerával, számítógéppel vagy telefonnal, vagy akárhogy, ezért fontos lett a “társadalmi igazságosság harcosainak” (Social Justice Warriors –SJW), hogy lépéseket tegyenek az emberek korlátozására.

Az internet-demokrácia addig menőnek hangzott a Szilícium-völgyben, amíg azt hitték, hogy csak a liberális haverjaik fognak vele élni. Aztán felháborodtak, hogy a hétköznapi jobboldali tömegeknek is megvan a saját véleménye.

Ezt a Facebook bejelentést nézzük meg: “A Facebook 3000 új embert vesz fel gyűlöletbeszéd, bűncselekmények és más ártalmas posztok felülvizsgálatára.” Mindezt annak a 4500 embernek a tetejébe, akik már Zuckerbergnek dolgoznak az Önök posztjainak cenzúrázásán! Nem a híreket figyelik, hanem azt cenzúrázzák, amit Önök írnak a Facebook oldalukon.

Zuckerberg mindezt így fogalmazza meg saját Facebook oldalán: először azokról beszél, akik „erőszakot közvetítenek élő adásban” a Facebookon. Ezt nyilván mindannyian elítéljük. De azután politikai ítéletet mond: „Ezek a felügyelők segítenek abban is, hogy jobbak legyünk olyan dolgok eltávolításában, amelyek nem megengedettek a Facebookon, mint a gyűlöletbeszéd vagy a gyermekek bántalmazása.”

„Ezek a felügyelők segítenek abban is, hogy jobbak legyünk olyan dolgok eltávolításában, amelyek nem megengedettek a Facebookon, mint a gyűlöletbeszéd vagy a gyermekek bántalmazása.”

Álljunk meg egy pillanatra, ezek teljesen különböző dolgok! A nemi erőszak és a pedofília nem azonos azzal, hogy határozott véleménye van valakinek! Egy hollywoodi színésznőt vagy Hillary Clintont kifigurázni; vagy Marine Le Pen-t támogatni „gyűlöletbeszéd” lenne?!

A baloldal ezt mind „gyűlöletbeszédnek” nevezi, de ezek egyáltalán nem valódi bűncselekmények.

Látják mit csinálnak?

Már 7500 cenzorunk lesz a pedofil ragadozók … és a „gyűlöletbeszéd” ellen.

Maguk szerint a 7500 ember nagy része mit fog csinálni?

Hát Önöket fogják letiltani!

Print Friendly

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=8703

Bejegyzés: on 2017. nov. 18.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

Keresés az archívumban

Keresés dátum alapján
Kategória kiválasztása
Keresés a Google-n

Képgaléria

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes