Helyreteszi az iszlámsimogató Sky News-t egy brit politikus


Gillian Joseph: Ön azt mondta, hogy jelentős szereplőnek látja magát a politika színpadán, de egyesek szerint Ön a szélsőjobb felé tart, a szélsőjobbal barátkozik. Hogyan válaszolna erre a kritikára?

Gerard Batten: Az elmúlt 25 évben én és mindenki más a UKIP-ban azon dolgoztunk, hogy visszaállítsuk az ország korábbi státuszát, ami egy független demokratikus nemzet, melyet a mi politikusaink irányítanak, akiket mi választunk a tradicionális törvényeink, szokásaink és alkotmányunk alapján. Ha ez szélsőjobboldalivá tesz valakit, akkor annak, aki így gondolkodik nagyon furcsa elképzelése van arról, hogy mi számít szélsőjobboldali politikának. Mi mindig egy demokratikus párt voltunk.

Mi van azzal, hogy Tommy Robinson csatlakozzon a UKIP-hez?

Ez a közeljövőben nem fog bekövetkezni, ugyanis ahhoz módosítani kell a szabályokat. Nem hivatalosan én ezt helyeslem, azonban erről a pártnak kell döntenie, nem nekem, én nem vagyok egy diktátor. Az elkövetkező napokban megpróbálom felmérni a párt tagjainak hangulatát ezzel kapcsolatban. De nem gondolom, hogy Tommy Robinson szélsőjobboldali lenne.

Azonban az az ön döntése volt, hogy részt vett a Demokratikus Futballszurkolók Szövetsége (DFLA) tüntetésén, aminek a Facebook oldalát rasszista beszédért kritizálják. Ön ezen a platformon beszélt, ami után embereket tartóztattak le.

Örülök, hogy ezt felhozta, mert így lehetőségem van elmondani a véleményemet a Sky News szégyenletes beszámolójáról az eseménnyel kapcsolatban. Amikor mindezt egy muzulmánellenes tüntetésnek állítják be… mivel ez nem egy muzulmánellenes tüntetés volt, hanem a szexuális visszaéléseknek kitett nőkért és gyerekekért történt. Erről beszéltem, mivel ezért hívtak meg. Kivizsgáltuk, hogy kik okozták az erőszakot ezen az eseményen, ismerjük a nevüket és egyikük sem tagja vagy követője a DFLA-nek. … azért jöttek, hogy szándékosan erőszakot provokáljanak.

Azonban Ön a színpadon állt, és a szexuális bűncselekményeket egy vallásnak, az iszlámnak tulajdonította. Erről felvétel van.

És ezt nem csak én tettem, mert azok, akik tanulmányozták az iszlám ideológiáját, azok tudják, hogy a történelem során legitimálta a szexrabszolgaságot. Ez azért lehetséges, mert a prófétájuk tartott szexrabszolgákat.

Riporter: De ez nem az iszlám ideológiája.

Batten: De az! Mennyire ismeri az iszlámot?! Ez benne van a hadísz-gyűjteményekben és a Koránban, ez egy olyan hagyomány, ami szerint elfogadható ezt tenni. Az emberek örök példaképként, a tökéletes emberként tekintenek a prófétájukra, így ha ő tett valamit, akkor az mások számára is követendő. A probléma az ideológiával van, nem pedig az egyénekkel. Soha nem támadtam az egyéneket. Mindig az ideológiáról beszélek, és az IDEOLÓGIA a probléma.

Azonban Ön a teljes iszlám vallást támadja, ami valójában nem támogatja a házasság előtti szexet…

Sajnálom, de az iszlám megengedi követőinek, hogy olyan szexrabszolgáik legyenek, akik nem tartoznak a vallásukhoz. A kafírok, hitetlenek lehetnek szexrabszolgák – ez náluk a hadviselés egyik velejárója. Felesleges azt mondania nekem és a világnak, hogy ez nem történik meg, mert mindenki tudja, hogy ez történik. Ami pedig az ideológiákat illeti, én ellenzem a totalitárius ideológiákat. Gyűlölöm a kommunizmust, a nácizmust. Nem akarok egy olyan életet élni, amelyet valamilyen totalitárius ideológia alakít, és ha megnézzük azokat az országokat a világon,ahol az iszlám az uralkodó, láthatjuk,hogy ott a rezsimek elnyomóak vagy belső konfliktusban állnak, és ezzel nagyon óvatosnak kell lennünk.

Amikor a rotherhami helyzetről beszél, akkor azt kizárólagosan muszlim bűncselekményként írja le, soha nem beszélt például a katolikus egyház bűncselekményeiről, a gyerekek szexuális molesztálásáról. Miért nem egy széles spektrumról beszél, miért különíti el ezt az esetet csupán az iszlámra?

Azért voltam ott [a tüntetésen], hogy azokról a konkrét áldozatokról [ muszlim nemi erőszak bandák áldozatairól] beszéljek. Van egy nagyon jó mű erről a témáról, Peter McLoughlin: „Easy Meat” (Könnyű préda) című könyve, mely részletezi mindezt az elmúlt 20-30 évre visszamenőleg, és azt is, hogyan söpörték mindezt a szőnyeg alá. És főleg azok az emberek okozzák ezt a problémát, akik az iszlám vallást követik. Az egész országban ipari méreteket öltött a pénzért és a saját perverz céljaik érdekében történő szexuális kizsákmányolás. Ezek tények. Örömmel ítélem el a pedofíliát és a gyerekek szexuális kizsákmányolását, bárhol is történjen mindez. Számomra ez egy elítélendő bűncselekmény, bárki is követi el. Mivel most megkérdezte, így lehetőségem van nyilvánosan elítélni. Arra az eseményre is meghívtak, és csak olyan eseményen tudok felszólalni, amire meghívnak. És bár más intézményekben is vannak hasonló bűncselekmények – tudjuk, hogy ez mindenhol történik -, de ott ezeknek a cselekedeteknek nincs ideológiai alapjuk, ott nem lehet amellett érvelni, hogy az általuk követett hit megengedné mindezt.

Ön kritizálta Nigel Farage azon igyekezetét, hogy a UKIP-et egy mainstream párttá tegye. Ő pedig azt tanácsolta, hogy Önnek nem kellene egy platformon szerepelnie azokkal, akik azon a tüntetésen voltak, vagyis a DFLA-val. Mi erről a véleménye?

Nem tudom, miért mondta ezt Nigel – hiszen Nigel Trump barátja, akit sokan szeretnek sértő jelzőkkel illetni. Nigel Németországban egy platformon fog beszélni az AfD-vel, amit szintén sokan nem szeretnek és különféle jelzőkkel illetnek, amire amúgy senki sincs feljogosítva, hiszen az AfD egy demokratikus párt. És Nigelhez hasonlóan nekem is jogom van olyan tüntetésen részt venni, melyet olyan emberek szerveznek, akik szintén hisznek a demokráciában, … szóval lehet, hogy neki kellene óvatosabbnak lennie, amikor engem kritizál, mivel ő is hasonló dolgokat tesz.

Ön az iszlámot halálszektának nevezte. Gondolja, hogy Ön a megfelelő személy, hogy egy ilyen platformon beszéljen – kifejezve szembenállását az iszlámmal és a muszlimokkal?

Más demokratikus politikusokat is meghívhattak volna, ha akartak volna, azonban az a kérdés, hogy kik fogadják el a meghívást. Sokan nem akarnak beszélni erről a problémáról, mivel félnek. Sok emberrel találkozom – és ez már nem csak erről a témáról szól -, és manapság az emberek félnek nyilvánosan felszólalni, mert elveszítjük a szólásszabadságot: az emberek munkahelyébe és karrierjébe kerülhet, ha felszólalnak. Úgy érzem, erkölcsi kötelességem kimondani,amit igaznak gondolok, mivel pártvezetőként olyan helyzetben vagyok, hogy ezt megtehetem, nincs szükségem munkahelyre, bármikor visszavonulhatok és kapom a nyugdíjamat. Azonban azok, akiknek munkahelye van egyre inkább félnek attól, hogy egy bizonyos politikai párthoz tartozónak mondják magukat, vagy kiálljanak a Brexit mellett, vagy más olyan nézeteik legyenek, amelyek teljesen megengedettek, de kifejezésük a jelenlegi légkörben egyre nehezebb. Például a rendőrségnek nincs kapacitása a betöréseket kivizsgálni, de arra van, hogy kopogtassanak az ajtódon, ha valami olyat írtál a Twitteren, amivel nem értenek egyet.

Egy utolsó érv amellett, akik azt mondják, hogy a UKIP egy rasszista párt, …

Úgy látszik Ön mindenáron ezt az irányt erőlteti …

…a kiáltványukban azt írják, hogy el akarják törölni a gyűlöletbeszéd irányelveket, az egyenlő bánásmódról szóló 2010. évi törvényt, valamint be akarják zárni az Esélyegyenlőségi és Emberi Jogi Bizottságot, és a kormány Esélyegyenlőségi Hivatalát. Ez nehezen egyeztethető össze egy sokszínű és multikulturális társadalommal, nemde?

Először is, tökéletes törvényeink vannak a gyűlöletre és erőszakra való felbujtás,valamint a közrend megzavarása ellen. A „gyűlölet-bűncseleménnyel” az a probléma, hogy ha bárki – nem is feltétlenül az áldozat, hanem egy harmadik fél- úgy ÉRZÉKELI, hogy bűncselekmény történt, elég csak azt állítania, hogy ez egy gyűlölet-bűncselekmény, … nos mindez képtelenség, ez egyfajta totalitárius terület lenne, ahol bárki mondhatja, hogy SZERINTEM ez a személy bűnös abban a bűncselekményben. Ezért azt, akit evvel vádolnak letartóztatják, vizsgálatot folytatnak ellene és bíróság elé állíthatják. Évszázadokon keresztül az angol törvények szerint csak a törvényben meghatározott bűncselekményekért nyilváníthattak bűnösnek, nem pedig valaki véleménye alapján – függetlenül attól, hogy a vélemény megalapozott-e. Ezzel nagyon veszélyes úton indultunk el. Az angol precedensjog szerint teljesen jó emberi jogi törvényeink vannak, nem volt szükségünk az EU emberi jogi rendszerének átvételére, és látható is, hogy micsoda rombolást okoz, hogy átvettük.

Gerard Batten köszönöm, hogy velünk volt. Csak még meg szeretnék győződni arról, hogy kiáll az állítása mellett, miszerint az iszlám egy halálszekta.

Nos, tanulmányozza az iszlám elmúlt 1400 éves történelmét, és ha tárgyilagosan vizsgálja, akkor valószínűleg Ön is ugyanerre a következtetésre jut majd, Gillian!

Köszönöm, hogy velünk volt.

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=9057

Bejegyzés: on 2018. dec. 12.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, rabszolga-kereskedelem. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes