A Tommy Robinson sztori

Az iszlám hatalomátvétel közelről. Tommy Robinson koncepciós pere.

Katie Hoppkins brit riporternő őszinte és mély interjúja Tommy Robinsonnal.

Tommy Robinson fiatal kora, az Angol
Védelmi Liga megalapításának körülményei

Katie Hoppkins: Tommy, azt szeretném, hogy induljunk el
egy „utazásra” veled, amiben elmagyarázod, mi vezetett ahhoz a bizonyos naphoz
Leeds-ben, amikor letartóztattak.

Hol nőttél
fel?

Tommy Robinson: Lutonban, egy munkásosztálybeli
városban, nagyon színes népességgel. 1982-ben születtem, ekkor még csak egy
mecset volt a városban. Most már 35 van. Láttam, ahogy a város megváltozik. Az
érthetőség kedvéért: Luton volt a kiindulópontja a 2005-ös londoni
terrortámadásnak. Itt tervelték ki a műtrágyás bombatámadást is. Nagyon sok
terrorista atrocitás kapcsolódott Lutonhoz az idők során. Az al-Muhadzsirunt ma
már terrorszervezetként tartják nyilván. Omár Bakrinak és Abu Hamzának – aki
amerikai börtönben van jelenleg – a főhadiszállásuk Lutonban volt.

Katie Hoppkins: Tehát Lutonban nőttél fel, ha jól tudom
az édesanyáddal. Ez a város volt az otthonod.

Tommy Robinson: Igen, édesanyám Írországból jött át a
családjával, Dublinból, amikor 6 vagy 7 éves volt. Mint a legtöbb lutoninál, ha
felsorakoztatod a 30 legjobb barátomat, mindannyian bevándorlók gyermekei
vagyunk.

Katie: És te is egy bevándorló gyermeke vagy.

Tommy: Lutonban mindenki bevándorló gyermeke. Nem volt semmi
probléma, mindenki jól beilleszkedett, asszimilálódott. De ahogy nőttem,
próbáltam megérteni, miért van olyan nagy különbség… amit először pakisztáni
problémának láttam. Úgy láttam, hogy a pakisztáni közösség ellenséges
mindenkivel, aki nem pakisztáni. Felnőve
és az iszlámot tanulmányozva megértettem, hogy az iszlám miatt van a
szegregáció, elkülönülés [a hitetlenektől].

Katie:Tehát Lutonban fiatal srácként felnőve láttad ezeket a
különböző embereket, akikkel remekül elvegyültél, de ott volt ez az egy
populáció, a muszlimok, akik az iszlámban hisznek, akik nem akartak a
társadalomhoz tartozni, abba integrálódni.

Tommy: Egy egyszerű példát mondanék: ha az iskolai ebédlőbe
mentem – az iskola egy hétköznapi, állami iskola volt -, ott láttam, hogy a
fehérek, a feketék, a kínaiak, az indiaiak mind egy közös asztalnál ültek, a
sarokban azonban ott ült nyolc asztalnyi muszlim. Mindenben elkülönülve. Addig nem értettem, hogy miért van ez így,
amíg el nem olvastam a Koránt. Amíg el nem olvastam azt a sok verset, ami azt
mondja, hogy ne barátkozz a keresztényekkel és zsidókkal.
Ez egy amolyan
„aha” pillanat volt. Rengeteg ilyen „aha!” élményem volt az életben: „Most már
értem, miért vannak ezek az elkülönült saría közösségek, akik nem
integrálódnak.” És akik ezenfelül még ellenségesek is velünk szemben. Természetesen
nem mindenki, mert még az iskolában is voltak muszlim barátaim.

Katie: Hadd kérdezzek arról, milyen volt Lutonban felnőni és az
elkülönülésről. Az (iszlám) pénzügyi és rendvédelmi rendszer elkülönülése
hogyan működik Lutonban?

Tommy: Egy másik lutoni példát mondanék erre. Amikor 2009-ben
létrehoztam az EDL-t azért, hogy rávilágítsunk ezekre a problémákra, és amikor
először jött el hozzám egy újságíró, elvittem oda, ahol gyerekként felnőttem, és
azt mondtam: Nézze meg ezt a parkot. Ez a park az 1980-as évekből való. Ezután
kocsival elmentünk a muszlim közösség területére és azt mondtam, most nézd meg
ezt a parkot. Ez egy ultramodern 350 ezer fontos park. Tudja miért vagyunk
frusztráltak? Azért, mert minden támogatást az iszlám közösségek szervezeteinek
adtak. Mindent. Ez nem a muszlim közösség hibája.

Tehát a kormány támogatása, amit a munkáspárti önkormányzatoknak adott, a muszlim közösségekhez jutott, feltehetőleg azért, mivel onnan jönnek a szavazatok. Lutonban a lakosság 30-40%-a muszlim. És a választások idején ez a 30-40% elegendő ahhoz, hogy megnyerjék a választást, mivel az emberek többsége nem megy el szavazni. Megállapodnak. Éveken keresztül tapasztaltuk, hogy az a szervezet, mely összefogta a lutoni mecseteket, leült az önkormányzattal és megállapodtak. És ott konkrétan megmondták nekik, kire szavazzanak, így ismét hatalomra kerültek [a Munkáspárt]. Minket, akik a munkásosztályból származunk, egyszerűen
elfelejtettek és cserbenhagytak. És ilyen érzésekkel tekintünk a Munkáspártra,
akik mindent odaadtak minden más közösségnek. És ezért van az, hogy a
munkásosztálybeli gyerekek még ma is alulteljesítenek.

Lutonban van
a Lutoni Iszlám Központ, ami egy mecset. A legutóbbi Westminster hídon történt
terrortámadás fő vezetője ennek a mecsetnek volt fizetett tanára. A stockholmi
robbantó is ebből a mecsetből való volt. Luton önkormányzata a mi adónkból
finanszírozta ezt a mecsetet.

Katie: Ha jól emlékszem, azt is mondtad, hogy a 2001. szeptember
11-ei merénylőket megünnepelték Lutonban? Tudnál erről mondani valamit?

Tommy: Csak hogy az emberek értsék… amikor 2009-ben
megalapítottam az Angol Védelmi Ligát (EDL), ez nem egy légből kapott ötlet
volt, hanem annak a következménye, hogy láttam a városomat hanyatlani, lényegében,
láttam, ahogy átveszik a hatalmat, láttam, ahogy a színtiszta méreg és gyűlölet
minden ellenállás nélkül árad mindenki ellen. Szóval szeptember 11-én
plakátokat ragasztottak az összes telefonfülkére és kirakatra, melyek a
„nagyszerű 19″-et ábrázolták, ünnepelték a 19 öngyilkos merénylőt.

Katie: Tehát a „nagyszerű 19-et”, azt a 19 öngyilkos
merénylőt, akik Amerikára támadtak szeptember 11-én, Lutonban – a városban,
ahol felnőttél – ünnepelték.

Tommy: Igen, emlékszem, akkor többen felhívtak telefonon, hogy
(a muszlimok) a főiskola épületében éljeneznek, ünnepelnek.

Katie: És 21 évesen az itt tapasztaltakra reagálva hoztad létre
az EDL-t?

Tommy: Először 21 évesen szólaltam fel nyilvánosan, amikor
szerveztem egy tüntetést „Tiltsák be a lutoni talibánt!” címmel. Mivel egy
csoport, akiket Omar Bakri és Abu Hamza – a kampókezű, aki most egy amerikai
börtönben csücsül – vezetett, szóval ennek a csoportnak a főhadiszállása a
városomban volt. Embereket küldtek harcolni a tálibokhoz. És szerveztem egy
tüntetést ellenük. Ettől kezdve támadtak engem és a célkeresztbe kerültem, és
5-6 évig be is fogtam a számat. Aztán a katonák hazajövetelére rendezett
fesztiválon ugyanez a csoport megtámadta a katonáinkat, leköpték őket. Ekkor
hoztam létre az EDL-t.

Katie: Tehát a talibán ellen harcoló hazaérkező katonáknak volt egy fesztivál, ahol leköpték a katonákat, tüntettek ellenük, egy hatalmas muszlim tömeg volt ott, akik sértegették és fenyegették a brit csapatokat, és ez volt, ami előidézte, hogy végül megalakítsd az Angol Védelmi Ligát, és lényegében célpontnak jelöld magad.

Tommy: Igen, ez volt, ami elindította. Ekkor kezdtem eltakarni
az arcom és más nevet használni, mert bár ekkor már 26 éves voltam, de 21 éves
koromból tudtam, hogy mi fog következni.

Tommy Robinson bírósági tárgyalása, és a
börtön

Katie: Most ugorjunk innen ahhoz a Tommy Robinsonhoz, aki ott
áll a bíróság előtt, és magyarázzuk el, mi vezetett a letartóztatásodhoz. Ez
egy folyamatban levő bírósági ügy, tehát óvatosnak kell lennünk. Három részből
áll. Az első per letudva, ez a második per, amikor egy csoport férfit azzal
vádolnak, hogy fiatal lányokat szerveztek be és üzleteltek velük. Te a bíróság
előtt álltál a per napján. Javíts ki, ha tévedek.

Tommy: Akkor álltam ott, amikor a per már befejeződött és az esküdtszék ítéletet hozott. Azért álltam aznap ott, mert az EDL megalakulása óta beutaztam az országot, kutatómunkát végeztem, beszéltem a családokkal, és láttam milyen széleskörű az, amit „grooming”-nak neveznek, ami inkább egy országos nemi erőszak dzsihád. Úgy éreztem, hogy mindez még mindig rejtve van a közvélemény elől, és nincsenek tisztában a probléma méreteivel. Például vannak olyan fiatal lányaink, akiket meggyilkoltak, feldaraboltak és a húsukat feltálalták kebabban. Erről senki sem tud. Vannak fiatal lányok, akikre izzó vassal égettek billogot.

Katie: Tehát ott álltál aznap a kameráddal… Milyen kamera
volt? Egy iPhone?

Tommy: Az iPhone-om volt csak nálam.

Katie: És mit mondtál?

Tommy: Felsoroltam a férfiak nevét… Mielőtt odamentem,
kutatómunkát végeztem, és megnéztem a bíróság megsértésére vonatkozó törvényt –
aminek tudatában voltam. És azt is tudtam, hogy a bíróságnak nincs joga
korlátozni a tudósítást olyan információkkal kapcsolatban, amelyek már korábban
nyilvánosságra kerültek. És a BBC, a brit köztelevíziónk már beszámolt – ezt
saját szememmel láttam, sőt tweeteltem is – az elkövetők nevéről. Mindez már
közkincs volt ekkor. Minden információ, amit közöltem, már nyilvános volt.

Katie: Amikor a bíróságon voltál, hol álltál pontosan? Az ajtón
belül, vagy azon kívül? Megkérdeztél valakit, hova állhatsz?

Tommy: Igen. Azon a reggelen, amikor a bíróságra mentem,
megpróbáltam minden részletet megszerezni a korlátozásokkal kapcsolatban. Nagyon
sokfajta szabályt kell betartaniuk. Pl. a kivetítőn, ahol a vádlottak nevei fel
vannak sorolva, fel kell tüntetniük, hogy a hírközlési korlátozásba tartoznak –
de nem tették. Lefényképeztem, hogy nincs rajta. Semmi sem volt az ajtón. De
még ennek ellenére is az ajtón kívül álltam és úgy gondoltam, hogy a hírközlési
korlátozás csupán az ítéletre vonatkozik és annak a specifikus tárgyalásnak a részleteire.
Olyanra nem vonatkozhat, ami már köztudott.

Katie: Tehát a tárgyalásnak vége lett, te kint álltál, olyan
információkat közöltél, ami már köztudott volt: a neveket. Filmezted a
bíróságra menő embereket?

Tommy: Igen, a vádlottakat filmeztem, és csak őket. Így amikor
muszlim nők mentek a bíróságra, elfordítottam a kamerát. Tisztában voltam
azzal, hogy nem vehetem fel az esküdtszék tagjait, a tanúkat, stb. Azonban egy
per vádlottjait, mint ahogy azt minden esetben láthatjuk az Egyesült
Királyságban… minden alkalommal, amikor bíróságra mentem fényképeztem és
filmeztem őket. Tehát lefilmeztem őket. Nem voltam agresszív velük. Azt
kérdeztem, mit gondolnak, mi lesz az ítélet. Mivel azon a napon volt az ítélet
kihirdetése. Egyszerű kérdéseket tettem fel. Nyugodt, megfontolt, és udvarias
voltam.

Katie: Mondta bárki is, hogy ne filmezz, hogy menj el onnan?

Tommy: Nem. Sőt még egy rendőrt is megkérdeztem, hogy
filmezhetek-e ott, ahol filmeztem. Erre ő azt mondta, hogy igen.

Katie: Mi történt ez után?

Tommy: Ezután letartóztattak. Láttam, ahogy még több rendőr jön.
Senki sem figyelmeztetett, senki sem mondott semmit. Láttam a bírót az ablakban
ugyanazzal a rendőrrel, [akivel beszéltem]. És egyszer csak megbilincseltek,
letartóztattak. Azt mondták, hogy megsértettem a köznyugalmat. Majd a bíróságra
vittek. Az első dolog, amit mondtam, hogy hadd beszéljek az ügyvédemmel. „Nem
beszélhetsz az ügyvédeddel. Nem áll módodban az ügyvédeddel beszélni.” Erre azt
mondtam, hogy akkor önöknek kell üzenetet küldeniük az ügyvédemnek. Ezután a
bíró elé vittek, ügyvéd nélkül, ahol lejátszottak 5 percet egy egyórás
videóból, abból a videóból, amit a bíróság előtt készítettem. Ezután levittek a
cellámba. Kirendeltek mellém egy állami ügyvédet. Erre a saját ügyvédemet
követeltem, mire azt mondta, hogy nem lehet, ez nem fog megtörténni. Ezután
vele együtt visszavittek a bíróságra. Ez az egyik fő oka annak, amiért [2,5
hónappal később] szabadon engedtek, amikor az ország legfelsőbb bírója élesen bírálta,
ami a leedsi bíróságon történt. A börtönben olvastam a beszámolókat arról, hogy
bűnösnek vallottam magam a bíróság megsértése vádjában, azonban még arra sem
adtak esélyt, hogy ezt megtegyem. A bíró 13 hónapra ítélt a bíróság megsértése
miatt. Ezután pedig beszámolási tilalmat vezetett be.

Katie: Tehát mi (újságírók) nem mondhattuk el, hogy
letartóztattak, megvádoltak és 13 hónapra elítéltek. Normális körülmények
között ezt megtehetem, azonban most tiltva volt számomra vagy bárki más
számára, hogy beszámoljon az esetről. Azoknak pedig akik már beszámoltak róla,
vissza kellett vonniuk a riportjaikat.

Tommy: És azért a beszámolási tilalom megszegéséért, amiért engem 13 hónap börtönre ítéltek…
– és ahogy mondtad, néhány újság már leközölte és el kellett távolítaniuk – … ők ezt a törvényt ugyanúgy megsértették. A bíróság megsértéséről szóló törvényben az áll, hogy ha már elítéltek 13 hónapra, akkor a bíró nem tilthatja meg a beszámolást az ügyről. A bíróság megsértésénél nincs esküdtszék, hanem van egy bíró, aki letartóztat, majd elítél. Ő hallgat meg, ő állít bíróság elé és ő ítél el. Túl nagy hatalom van így a bíró kezében, hogy elítéljen, anélkül, hogy bárki is… A törvény értelmében nem tilthatja meg, hogy a nyilvánosság értesüljön erről, rögtön az ítélet után… ezt a törvényt bárki elolvashatja. Tehát mindenfélén keresztülmentem, mielőtt börtönbe zártak.

Katie: Most térjünk át a börtönre. Mi volt a börtönben? Amikor
bekerültél úgy, ahogy voltál, mi történt veled?

Tommy: Megtörtént a befogadás, majd egy az újaknak fenntartott
részlegbe vittek. Körülbelül száz elítélt volt három szinten. Ott elég jól
elvoltam.

Katie: Írd le a cellát.

Tommy: A cellában van egy vaságy, nem matracokkal, hanem kék habszivacsokkal. Adtak egy ágyneműt. Adtak ugyanolyan kék matracot is párnának. Kaptunk tányért és tévét.

Katie: Amikor átkerültél innen egy börtönbe, akkor a Hull
börtönbe vittek, ami egy relatíve biztonságos környezet volt.

Tommy-t átszállítják egy másik börtönbe, ahol a muszlimok aránya 70% és ott fizikai és pszichikai kínzásnak teszik ki

Tommy: Az újaknak fenntartott részlegben voltak muszlimok. De tudni kell, hogy az adott régióban a muszlimok aránya olyan, hogy ebben a börtönben csak 7% muszlim volt. Ezután lett volna az első ügyvédi látogatásom a börtönben, amikor a kirendelt ügyvéd jött volna pénteken és megbeszélhettük volna a fellebbezésemet. Hogy fellebbezzünk a vád és az ítélet ellen. Pár nappal a fellebbezés előtt nyílt az ajtóm, és azt mondták, hogy „elmész innen”. Kérdeztem, hogy hova megyek? Miért megyek el? Azért voltam összezavarodva, mert azon a helyen jól megvoltam.

Katie: Abban a börtönben ez könnyen megvalósítható volt. Ott könnyen kézben tarthatták a helyzetedet.

Tommy: A kórház-részlegben nincsenek muszlim elítélek.

Katie: Szóval átvittek egy másik börtönbe. Mondanál erről a
börtönről valamit?

Tommy: Átvittek a HMP Onley-ba. Amikor bekerülsz egy börtönbe, van egy egyéni találkozó a börtönszemélyzettel. A börtönőr azt mondta, hogy valószínűleg tudom, hogy sok muszlim van ebben a börtönben. Azt mondtam, tudom. Mivel ez egy londoni börtön. Ha valaki Londonból börtönbe kerül, akkor megvan, hogy hova helyezik el. Ez egy londoni börtön, úgyhogy tudhatjuk, milyen az összetétele. Azt mondta, hogy menjek önkéntes magánzárkába. Az önkéntes magánzárka azt jelenti, hogy ha egy rab védelmet szeretne vagy fél, akkor azt mondja, hogy nem jön ki a cellájából. Azt mondtam, hogy én ugyan nem vonulok önkéntes magánzárkába. Erre azt mondta, hogy akkor ez veszélyes lesz. Mire azt mondtam, hogy minden alkalommal, amikor kinyitom a cellaajtót, az veszélyes.

Katie: Tehát a kormány úgy döntött, hogy egy börtönből, ahol viszonylag biztonságban voltál és ahol viszonylag jól érezted magad, az egyik legtöbb muszlimmal rendelkező börtönbe szállít át, így nagy veszélybe sodorva téged.

Tommy: A Hull börtönt a személyzet vezette. Innen egy olyan börtönbe raktak, amit az elítéltek irányítottak.

Katie: Megindokolták valaha, hogy miért helyeztek át a Hull-ból?

Tommy: Megkérdeztem a börtön igazgatóját, hogy ki hozott ide
engem. Azt mondta, hogy fentről utasították. És ki áll felette? A kormány.

Katie: A fejedben felkészültél 13 hónap elszigeteltségre.
Beraktak egy cellába, ott a matracod… Meséld el egy napodat. Hány órát voltál
a szobádban?

Tommy: 23,5 órát egy nap. És (naponta) 30 percre kivittek egy
ketrecbe, amire a cellák ablakai néznek minden irányból.

Katie: Egy ketrecbe raktak, mint egy kisállatot.

Tommy: Igen, 30 percre, ahol körbe lehet sétálni testedzés
gyanánt. Amint a tömbbe helyeztek, fenyegetéseket kaptam, ordítoztak, mivel a
muszlimok látták, amikor bevittek. Amit akkor nem tudtam, ezt később mondták,
és amiért panaszt tettem, az az, hogy a börtönimám napokkal az érkezésem előtt
kihirdette, hogy jönni fogok.

Katie: És volt kiadva konkrét utasítás ellened?

Tommy: Nem. De előre szóltak a raboknak, hogy érkezni fogok a
börtönbe, ez azt jelenti, hogy (a rabok) esélyt kaptak arra, hogy rám
támadjanak. Nem vonultam önkéntes magánzárkába, ezt valószínűleg tudták, így
lehetőségük volt kést, pengét szerezni és felkészülni [ellenem]. Ezután panaszt
emeltem. Hogy mondhatta el ezt a börtönimám az embereknek? Szuperparanoiás
vagyok, mert természetesen tudom, mi volt az előző börtönbüntetésem alatt. Írtam
egy részletes levelet a feleségemnek, …

Katie: Ez a leveled a feleségednek a börtönből. Mit írtál benne?

(Tommy
börtönlevele ITT
olvasható.)

Tommy: Leírtam, hogy megértse miért tettem, amit tettem. Hogy
úgy gondolom, a legrosszabb fog történni. A legrosszabb fog történni, és
szeretném, ha a gyerekeim megértenék… Ekkor tudtam, mit fognak tenni. El
tudtam képzelni, mit fognak tenni. Senki sem tudta megmondani, hogy miért
vittek át az Onley börtönbe. De tudtam, hogy célzatosan tették … korábban már
voltam egy szobába zárva muszlimokkal, …

Katie: Tehát leültél megírni a levelet a feleségednek és a
gyerekeidnek. Mit írtál nekik?

Tommy: Azt, hogy tudom miért teszem, amit teszek, és hogy eljön
majd a pillanat… ezt tudom és ez az én választásom.

Katie: És tudatni akartad a gyerekeiddel, hogy miattuk teszed
ezt.

Tommy: Ez a levél nem az én feleségemről és az én gyerekeimről
szól, hanem minden gyerekről, mindannyiunkról. Nem azért kérek bocsánatot, mert
megbántam volna bármit is, amit tettem, hanem azért, amit mindez okozott nekik.

Katie: Mivel nem sokan hallottak róla, kérlek mesélj a
kiabálásokról, az ablak dobálásáról.

Tommy: Amikor oda kerültem, egy rab mindig csinálta ezeket egész
éjszaka, csak hogy emlékeztessenek, hogy börtönben vagyok és nem tehetek
ellenük semmit.

Katie: Mesélj az ételről, Tommy.

Tommy: Az összes étkezőt minden szárnyban muszlimok felügyelik.

Katie: Ők viszik neked az ételt?

Tommy: Az ételt odahozzák a cellámhoz. Egy olyan tálcán, amiről
tudják, hogy hozzád megy. A neved rajta van.

Katie: Tehát tudják.

Tommy: Tudják. És utána megkérdezték, hogy „ízlett-e”. A
börtönbe bármit be lehet csempészni.

Az elítéltek
mobilja ekkora… Ahhoz, hogy ekkora valamit behozzanak, legyen az drog, méreg
vagy bármi, amit bele tudnak tenni az ételbe … nagyon könnyű. Ezt nem akartam
megadni nekik.

Katie: Nem így akartál meghalni és elhagyni a börtönt … Beszélj
kérlek a cella ablakodról.

Tommy: Egy hétig beköpködtek az ablakon, ürüléket dobtak be… Emberi
ürüléket dobtak be. Ez elég általános a börtönben. Az elítéltek szart dobnak a
börtönőrök arcába.

Katie: Tehát így néz ki a fizikai és mentális kínzás. Hadd
kérdezzek ezzel kapcsolatban még valamit. Tudtad, hogy meg fogsz halni, megbékéltél
ezzel a ténnyel, ezért írtál egy levelet a feleségednek és a gyerekeidnek.

Tommy: Pontosan. Azonban a börtön nem küldte el. Visszatartották
a levelet.

Katie: Én is voltam majdnem ilyen helyzetben. Hogyan békültél
meg azzal, hogy meg fognak ölni? Gondoltál arra, hogy ez hogyan fog megtörténni
és fájdalmas lesz-e?

Tommy: Azt sejtettem, hogy át fognak szállítani ismét, ezt az
első héten mondták. Tehát addig esélyt adnak arra, hogy megtámadjanak, ami
párszor már megtörtént…

Katie: Tehát tudtad, hogy eljön a pillanat, amikor meg fognak
támadni.

Tommy: Csak el szerettem volna mondani a gyerekeimnek, hogy
értsék meg, mindezt azért tettem, mert szeretem őket.

Katie: Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy ismét a bíróság elé kell
állnod. Jól tudom?

Tommy: Igen, egy újabb per előtt állok. A mai napig nem tudom,
hogy mit mondtam, ami nem volt megfelelő, és megszegte a korlátozást. Ugyanis
emlékezzünk, a törvény kimondja, hogy nem korlátozhatják a tudósítást olyan
információkkal kapcsolatban, melyek már nyilvánosságra kerültek. Csak hogy az
emberek értsék: a tudósítási korlátozásokat rendszeresen megsértik. Ezért
kisebb összegű büntetéseket szoktak kiróni. Én csak a tényekről beszéltem, a
muszlim pedofil bandákról.

És ezért 13
hónapra leültettek.

Katie: És most mi fog történni a bírósági tárgyaláson?

Tommy: El fognak ítélni, bűnösnek fognak találni és vissza
fognak vinni a börtönbe.

Katie: Bűnösnek fognak találni?

Tommy: Igen, már most tudom, hogy alkut fognak ajánlani,

Katie: Milyen alkut?

Tommy: Azt, hogy ha bűnösnek vallom magam, akkor letöltöttnek
veszik a büntetést és hazamehetek.

Katie: Bűnösnek fogod vallani magad?

Tommy: Elmondtam a feleségemnek – ugyanis szükségem van a családom támogatására -, hogy soha nem akarnék egy olyan bírósági ügyet ellehetetleníteni, ami hatással lenne azokra a fiatal áldozatokra. Ez mindennel szembe menne, amiért valaha kiálltam. Ezért nem tudom elfogadni, hogy bármi olyat mondtam volna – mivel tudom, hogy nem mondtam ilyet -, ami kárt okozna annak a pernek. Tudom, hogy nem mondtam ilyet, mivel a per tovább folytatódott [közben ítélet is született – Ford.]. Tehát azt mondtam a feleségemnek, hogy ha
felajánlanák ezt az alkut, akkor nem tudom elfogadni. Erre azt mondta, hogy még
mindig itt lesz, ha hazajövök. Az aktivizmusom korai éveiben az egész családom
könyörgött, hogy álljak le, és valószínűleg tudták, hogy ez nem fog
megtörténni. És ha ez a kormány részéről szándékos, és azért történik, hogy
megtörjenek, elhallgattassanak vagy megállítsanak, akkor biztos vagyok abban –
bárki is legyen ezen döntések mögött -, hogy mostanra már rájöttek, hogy mindez
nem fog megtörténni. Akár visszaküldenek, akár nem, ha kijövök a börtönből
sokkal többen fogják elfogadni, amit mondok, jobban tisztelik majd, többen
fognak rám hallgatni, mint valaha. Az emberek mostanra már torkig vannak,
döbbenten és rémülten [figyelik az eseményeket].

Katie: Amikor a feleséged azt mondta, hogy „Tudod Tommy, itt
leszek még akkor is, amikor kijössz a börtönből, miután ott álltál és azt
mondtad, hogy nem vagy bűnös”; ez a Tommy Robinson, aki kész szembenézni ismét
azzal a brutalitással – a pengékkel, az ablakon bedobott szarral -, mindezeket
ismét elviselnéd azért a tiszta hitelességért, hogy amit tettél, abban nem volt
semmi rossz?

Tommy: Itt nem csak arról van szó, hogy amit tettem, abban nincs
semmi rossz, hanem arról, amit mindez képvisel. Ez sokkal többet képvisel, mint
Tommy Robinsont. Amíg a börtönben voltam, egy mozgalom alakult ki. Tehát ez nem
csak Tommy Robinsonról szól többé. Ez azoknak az embereknek a mozgalma, akik
úgy érzik, hogy senki sem képviseli őket. És ehhez az én személyes
történetemnek semmi köze. Azzal, hogy engem el akarnak hallgatni, azzal téged
és a nyilvánosságot akarják elhallgattatni. Ez egy világméretű jelenség. A
kitiltások a közösségi média platformokról, a kormány általi elnyomás, a
letartóztatások, … mindezek a dolgok történnek. tt nem csak (rólam van szó).
Ha letiltják amit mondok, akkor az emberek nem értesülnek dolgokról. A dolgok
odáig fajultak … és erről beszéltem a feleségemmel is, hogy ha azt mondom,
hogy kész vagyok meghalni, akkor ő vajon elfut-e, kiszáll-e az egészből. Ami
engem most igazán felemészt, az az, hogy bár én szeretek harcolni, és ha valaki
előttem van, azzal szemben kiállok és harcolok; de amit okosan sikerült
elérniük az az, hogy olyan kárt okozzanak nekem, ami ellen nehéz harcolni. Ha
pl. ezekben az esetben nem lett volna hírközlési tilalom – az előző öt nagy
muszlim nemi erőszak banda perében is volt ilyen tilalom -, akkor a médiából és
az interneten minden nap hallottuk és olvastunk volna azokról a szörnyű,
szadista, beteges, undorító, barbár dolgokról, amik ezekkel a gyerekekkel
történtek. Nap nap után hallottunk volna azokról a rasszista és vallási
megjegyzésekről, amikkel ezeket a gyerekeket illették. Azzal, hogy hírközlési
tilalmat vezettek be, azért, hogy „korrekt” pert folytathassanak le, az egy
évig húzódó perből, ahol 30-40 ember szerepelt, csupán egy napos hír volt. Ha
aznap nem nézted a híreket, akkor lemaradtál róla. Úgy gondolom, ez a célja
ezeknek a hírközlési tilalmaknak. Ha a bíróság épülete előtt semmi olyat nem
mondtam, ami károsan befolyásolná a per kimenetelét, akkor miért voltam
börtönben?

Katie: Kész vagy meghalni azért, amiben hiszel!?

Tommy: Ha valakinek harcolnia kell, akkor az én legyek és ne a
fiam. Amerre most tart az országunk, … a következő generáció vissza fog
tekinteni ránk és soha nem fog megbocsájtani nekünk.

Katie: Tommy Robinson, köszönöm az őszinteséged és azt a
rendkívüli mélységet, amit megosztottál velünk. Köszönök mindent, amit tettél.

Tommy: Köszönöm.

Print Friendly, PDF & Email