Hamed Abdel-Samad: „az arabok több afrikait hajtottak rabigába, mint bármely más nemzet”

Hamed Abdel-Samad német-egyiptomi tudós „Az iszlám dobozába zárva” című internetes sorozatának 2018. május 27-ei epizódját az iszlám rabszolgaságának szentelte. Abdel-Samad azt mondta, hogy a Korán 29 verse támogatja a rabszolgaságot, és hogy „az arabok több afrikait hajtottak rabigába, mint bármely más nemzet.” Hozzátette, hogy míg Abraham Lincoln fehér férfiak seregét vezette, hogy harcoljanak más fehér férfiakkal a rabszolgák felszabadítása érdekében, addig a muszlimok hasonló kezdeményezést nem tettek.


A videó leirata:

Egyiptomi-német tudós, Hamed Abdel-Samed

Azt mondjuk, hogy az [iszlám] az emberiségnek küldött legvégső vallás, ezért az örökkévalóságnak szóló morális alapokat kellett volna kialakítania. Az iszlám megtanította nekünk, hogyan kell belépni a fürdőszobába, megtanított minket arra, mit kell és mit nem szabad enni, és megtiltotta a bálványimádást, valamint a [nyilakból történő] jóslást. Az iszlám az alkohol fogyasztását is megtiltotta – és mindezeket fokozatosan tette. Akkor a Korán miért nem tiltotta be fokozatosan a rabszolgaságot?

Sőt! Épp az ellenkezője történt. A Koránban 29 vers van, amely támogatja a rabszolgaságot. Vannak versek, amelyek a következőkről beszélnek:

„És akik tartózkodnak a szextől, kivéve a feleségeikkel vagy azokkal, akiket a jobb kezük birtokol, azok csakugyan nem lesznek hibáztatva”. (Korán 23: 5-6.)

A Korán nem kövezte ki az utat a rabszolgák felszabadításához, sőt még csak meg sem említette ezt. Nem ítélte el az emberek rabszolgaigába hajtását. Amikor Mohamed meghalt, négy rabszolgalány és kb. 13 rabszolga képezte tulajdonát, akik mindegyikét Mohamed családjára hagyták. Utman ibn Affannak körülbelül 1000 rabszolgája volt, férfiak és nők egyaránt. És mondanom sem kell, hogy később a muzulmánok hány embert hajtottak rabigába.

[...]

Az arabok több afrikait hajtottak rabigába, mint bármely más nemzet – sokkal többet, mint az amerikaiak, a britek és a franciák.

[...]

Mikor kértünk valaha bocsánatot az emberek millióinak rabszolgaságba veréséért?

És nem csak Afrikáról beszélek. „Áldásaink” elérték az egész világot. Abban a pillanatban, amikor Észak-Afrikába léptünk, elkezdtük az embereket rabszolgává tenni. Musza bin Nuszajr első hadjáratában háromszázezer „friss” amazigh-ot (berbert) hajtottak rabigába. Amikor behatoltunk Al-Andaluszba, 150 000 embert azonnal [rabszolgává tettünk], és Musza bin Nuszajr adóként 60 000 amazigh-ot küldött a kalifának Damaszkuszba, zsákmányának egyötödét. Amikor Al-Andaluszt meghódították a muszlimok, a gót nemesek közül 30 000 szüzet vittek vissza magukkal. Képzeld el, mi történne, ha az emberek belépnének a te iszlám országodba, és 30 000 szüzet vinnének el Európába ágyasnak… Teljes tüdőből üvöltenél. De ha te csinálod ugyanezt, az Allah által adott győzelem, és úgy veszed, hogy maga Allah adta neked erre az engedélyt. Látod az ebben rejlő tudathasadást?

[...]

Abraham Lincoln fehér férfiak hadseregét vezette az amerikai déli fehér emberek egy másik serege ellen, hogy felszabadítsa a rabszolgákat. Nem lett volna helyénvalóbb az „emberiség legjobbja [Mohamed]” számára, ha ő kezdeményezte volna mindezt? Nem lett volna helyénvalóbb, ha az iszlám világ kezdeményezi mindezt, akik azért jöttek, hogy az embereket a sötétségből a fénybe vezessék? De nem ez történt. Sőt, mi vagyunk azok, akik folyamatosan emlékeztetjük az amerikaiakat, hogy mit tettek a fekete emberekkel. Vessetek egy pillantást a saját történelmetekre!

[...]

Senki sem hajtotta jobban rabigába az emberiséget, mint mi. Senki sem erőszakolt meg több embert, mint mi – és mindezt Allah törvényének támogatásával!

[...]

Az arab államok egészen a gyarmatosítás megjelenéséig nem kezdték eltörölni a rabszolga-kereskedelmet. A gyarmatosítás egyik pozitív aspektusa a rabszolga-kereskedelem tilalma volt. Amikor Nagy-Britannia átvette az irányítást Egyiptom és India felett, megszüntette a rabszolga-kereskedelmet. Mindemellett a rabszolga-kereskedelem az arab országokban a 20. század végéig folytatódott.


GERMAN-EGYPTIAN SCHOLAR HAMED ABDEL-SAMAD: THE ARABS ENSLAVED THE AFRICANS MORE THAN ANY OTHER NATION DID |MEMRI

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=10853

Bejegyzés: on 2019. ápr. 26.. A bejegyzés kategóriái: Hamed Abdel-Samad, Legfrissebb, MEMRI videók, rabszolga-kereskedelem. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes