Az iszlám feminista ribancai


Ha hozzám hasonlóan olyan világban szeretnétek élni, ahol a férfiak és a nők teljesen egyenlőek, nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is, akkor ne lepődjetek meg, ha magukat „feministának” tituláló nők rasszistának neveznek majd titeket. Mármint a „progresszív”, vagy más néven „harmadik hullámbeli” feministák.

Én személy szerint örömmel vállalom az ocsmány jelzőket, ha ezzel sikerül valahogy felhívnom a figyelmet arra az égbekiáltó tényre, hogy a progresszív feministák igazából a saját nemük árulói. Mindez az iszlámmal kapcsolatos mérgező hozzáállásuknak köszönhető, náluk ugyanis ebben a témában a „feminizmus” és a „képmutatás” fogalma valamiért kéz a kézben jár, akárcsak a „dzsiháddal” a „töketlenség”. Ugye nem baj, ha ezt elmondom?

Csak azért kérdezem, mert nemrég olvastam, hogy egy rakás keményvonalas progresszív feminista elmebeteget béreltek fel azért, hogy cenzúrázzák a közösségi médiát, és lecsapjanak a szólásszabadságra, ha az sérti az emberek önérzetét, így jobb ha átgondolom miket beszélek, különben… Mi ez a klikkelés? Itt vagyok még? Reméljük a legjobbakat, és folytassuk!

Közismert tény, hogy a feminizmust erkölcsi csődbe taszította az, hogy a leghangosabb szószólóik, a progresszív feministák, gyáva mód nem hívják fel a figyelmet a nőkre jelenleg legveszélyesebb jelenségre, a muszlim nőgyűlöletre. Hadd ismételjem meg még egyszer azon lányok kedvéért, akik bedugták a fülüket: a muszlim nőgyűlöletre. Tudjuk, hogy nem akartok foglalkozni vele, ez nem is lehetne egyértelműbb. De azért jó lenne, ha legalább néhanapján azért mondanátok pár kritikus szót róla, csak hogy bebizonyítsátok, hogy mégsem vagytok annyira elvtelen és egoista álszentek, mint gondoljuk. Már elnézést. Ugyanis úgy tűnik, hogy a progresszív feministák csak akkor rikácsolnak a muszlim nőgyűlölet miatt, amikor túlüvöltik és lerasszistázzák azokat az embereket, akik kiállnak ellene. Ami jól jelzi, hogy a progresszív feministák nem igazi feministák.

És igen, vannak még igazi feministák, csak épp róluk nem hallani annyira, mivel ők nem félnek elmondani a kellemetlen igazságot az iszlám bevándorlásról, és annak a nőkre gyakorolt hatásairól, amiről ugye hallani sem akar senki. Marad hát a szokásos mondóka: fül bedug, és „rasszisták, minden férfi erőszaktevő, tra-la-la-la.”

A progresszív feministák imádnak kikelni a „patriarchátus” ellen, persze csak addig, ameddig nem a muszlim patriarchátusról van szó, ami a nőket ténylegesen tárgyként kezeli. Az ellen nem szabad lázadni, mert akkor rasszista vagy. Ha pedig bárki kritizálni meri, akkor az is rasszista. Ha pedig emiatt az illető visszaszól, akkor nőgyűlölő is, a progresszív feministák pedig megnyerték a vitát. Hacsak nem egy muszlim férfiról van szó, persze. Ők ugyanis nem lehetnek sem nőgyűlölők, sem rasszisták, azt feltételezni ugyanis rasszizmus lenne. Érdekes módon a muszlim férfiak mindig a progresszív érzelmek csúcsán állnak azon indokolatlanul túlérzékeny embereknél, akikkel csak egyetérteni lehet, megsérteni azonban sosem szabad őket. Különösen a bozontos, nem higiénikus szakállú muszlimokat szeretik. Azok a fiúk valamiért a csúcson vannak náluk. Még az üvöltöző fekete leszbikusoknál is jobban szeretik őket, hiszitek vagy sem. Ami azt jelenti, hogy a progresszív feminizmus első számú szabálya szerint sosem hívjuk fel a figyelmet a muszlim kultúrákban szenvedő nőkre, és az őket naponta megalázó és büntető muszlim férfiakra. Ne essen hát szó a kényszerházasságokról és a megerőszakolt nők megbüntetéséről. És bármi is történjék, ne foglalkozzunk azon nők ezreivel, akiket Pakisztánban minden évben a saját családtagjaik gyilkolnak meg. Ha ezekre felhívnád a figyelmet, szélsőjobboldali rasszista lennél, kizárnád magadat a progresszív buborékból, hamar elfogynának a vacsorameghívások, és akkor akár fel is kötheted magad. Ha nem haragszol a kijelentésért.


A fenti videó egy Trump-ellenes tüntetésen készült Berlinben, melyen egy
„feminista” nő azt kezdte el énekelni arabul, hogy „Allah a leghatalmasabb
”.


A progresszív feminizmust annyira elkurvította az iszlám nőgyűlölet, hogy a feminista mozgalom már haldoklik. Az eszme ugyanis annyira hiteltelenné vált, hogy már senki sem veszi komolyan. Napjainkban a feminizmus nem több, mint egy bőgőmasinákkal és agresszív idiótákkal teli járóka; szűk látókörű, a cenzúrát és a „safe space”-eket éltető hárpiák közössége, akik utálnak nők lenni, és követelik, hogy mások emiatt kompenzálják őket. Ezek a nők az iszlám, és főleg a muszlim férfiak megrögzött ribancai. Oly könnyen feladják a kedvükért a női jogokat, mintha valami egészségtelen vágyuk lenne az, hogy muszlim férfiak uralkodjanak felettük. Ezzel nem azt állítom, hogy vonzódnak hozzájuk, mivel ugyanúgy megvetik őket, mint az összes többi férfit. De miután „progresszívek”, valószínűleg sokkal jobban megvetik önmagukat a saját rasszizmusuk miatt, és tudatalatt ezért büntetésre vágynak. Ez az egyetlen értelmes magyarázat a viselkedésükre. És valószínűleg emiatt Európa iszlám inváziója a lehető legjobbkor történt számukra, mivel nincs ember, aki jobban tudná, miképp kell megbüntetni egy nőt, mint egy harmadik világbeli muszlim férfi, a legtökéletlenebb emberi lény a Földön. Akit úgy nevelt az anyja, hogy semmibe vegye a nőket, és túl ostoba, valamint önző ahhoz, hogy ezen továbblépjen. Akinek a világ a péniszénél kezdődik és ott is végződik, ahol egyébként az agya is található. Persze nem azt mondom, hogy mind ilyen. Elvégre nem akarok rasszistának tűnni. Biztos vagyok benne, hogy csak pár rothadt almáról van szó, amiket nagy tételben importáltak a rothadt almák földjéről, ami egyben a nemi erőszak „kultúra” földje is. És további milliónyi rothadt alma van még úton, úgyhogy hölgyeim, szerencsésnek érezhetik magukat! Ki állítja meg őket vajon, a görögök?

És hamarosan, amikor Európát tetőtől talpig harmadik világbeli muszlim rothadt almák árasztják majd el, és azt csinálják majd, amiben a legjobbak, hamar nem kívánatos személyekké válva, nos akkor a „Refugees Welcome” táblákat tartó progresszív feministák elég durván és túl későn szembesülnek majd a valósággal, azaz, hogy nem azt kapták, amit kívántak. És amikor a nők biztonsága és szabadsága Európában már oly mértékig korlátozott lesz, hogy szinte árnyékban kell maradniuk, nos az nagyon szerencsétlen eset lesz, dehát mégis mit csináljunk? Ha a harmadik világbeli muszlim férfiak azt állítják, hogy a nők a fedetlen öltözékükkel saját maguk harcolják ki a molesztálást, mégis ki szállna vitába velük? Csakis egy rasszista, szélsőjobboldali gyűlölködő. De semmiképpen sem egy progresszív feminista. Ő ugyanis tudja, hol a helye.

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=11136

Bejegyzés: on 2019. máj. 18.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, Pat Condell. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes