Ex-muszlim: Mit tanított nekem az iszlám a homoszexuálisokról


Üdvözlök mindenkit! Ez itt a Sandra Solomon percek a The Glazov Gang csatornán.

Ma arról fogok beszélni, hogy mit tanított nekem az iszlám a homoszexualitásról.

Az iszlám saría szerint a homoszexualitás főbűnnek számít. A gonosz csábítása.

A muszlimok „alkotmánya”, a Korán, valamint a hadísz (Mohamed tettei és mondásai) szerint a homoszexualitást a Sátán hozta el. A muszlimoknak el kell kerülniük a melegeket és nem szabad foglalkozniuk és barátkozniuk velük, mivel mocskosak és rengeteg bűnös szexuális tevékenységet végeznek. Ezek alapján azt tanították nekünk, hogy ne beszéljünk a melegekkel, kerüljük el őket, hogy meg kell őket büntetni a saríának megfelelően, vagyis meg kell őket ölni. Ez lehet megkövezés, felgyújtás vagy magas épületről való lelökés.

Ahogy láthatjuk, az iszlám nem könyörületes a homoszexuálisokkal, és nem tekint rájuk szeretettel. Mint keresztény, én is bűnnek tartom, de az iszlám és a Korán tanításaival ellentétben, keresztényként szeretjük őket és barátkozunk velük.

A liberálisok, baloldaliak és más képmutatók azt állítják, hogy a muszlimok és az iszlám tanítások támogatják az LGBT közösségeket. Ez egy nagy átverés, takíjja. A saría szerint a melegeket meg kell ölni.

Láthatjuk mi történt az orlandói lövöldözésnél: a melegeket lelövő fickót sok jelentős iszlám közösség világszerte hősként dicsőítette. Ő azt tette, amit tennie kellett. Továbbá láthatjuk az LGBT közösségek üldözését a legtöbb olyan jelentős muszlim országban, mint Szaúd-Arábia, Irán és Afganisztán. Nemrég pedig Csecsenföldön.

Tehát lássuk meg a baloldaliak és liberálisok képmutatását, akik azt állítják, hogy az iszlám jó az LGBT közösségeknek. Ez egy hatalmas hazugság!

Ki kell állnunk az LGBT közösségek védelméért, hogy ne öljék meg őket. Mindez nem arról szól, hogy egyetértünk vagy sem a homoszexualitással, hanem arról, hogy felfedjük a hazugságot, a takíjját, a becsapást a saría homoszexuálisokról szóló tanításaival kapcsolatban.

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=11487

Bejegyzés: on 2019. jún. 21.. A bejegyzés kategóriái: Legfrissebb, Sandra Solomon. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes