A Trump elleni harc dzsihád, a muszlimok ne asszimilálódjanak | Linda Sarsour

A Jézust palesztinnak nevező, a saríát hirdető, BDS támogató palesztin-amerikai aktivista, Linda Sarsour mondata a következőket. A magát „interszekcionalista” feministaként meghatározó nő nyíltan támogatja a muszlim szokás szerinti „becsületgyilkosságokat”, illetve a női nemi szervek megcsonkítását elfogadó, nem Izrael-ellenes iszlamista szervezeteket.


Testvéreim,
már 16, majdnem 17 év eltelt a szeptember 11-ei horrorisztikus támadás óta. És,
mint közösség nagyon sok eseménynél még mindig felkészületlenek vagyunk.

Testvéreim
miért? Miért vagyunk ennyire felkészületlenek? Miért félünk ettől az adminisztrációtól
és a lehetséges káosztól, amit ez a közösségünkre nézve jelent? Láthattuk ezt,
amikor minden héten előjöttek egy muszlim tiltással. Hajthatatlanok, kitartóak,
következetesek. Látni akarják, mennyit bír el a közösségünk, és látni akarják, kik
a barátaink és milyen keményen fogunk harcolni ez ellen az adminisztráció
ellen.

Remélem,
hogy amikor felállunk azokkal szemben, akik elnyomják a közösségeinket, azt
Allah elfogadja tőlünk a dzsihád egyik formájaként, hogy küzdünk a zsarnokok és
uralkodók ellen. Nem csak a Közel-Keleten vagy a világ másik oldalán, hanem itt
az Amerikai Egyesült Államokban, ahol fasiszták, fehér szupremácisták és
iszlamfóbok uralkodnak a Fehér Házban.

Fel
kell háborodnunk. Ne kritizáljanak, amikor azt mondom, hogy nekünk, a muszlim
közösségnek ebben az Egyesült Államokban folyamatosan fel kell háborodnunk. Amikor
reggel felkelek, és arra gondolok, hogy ki ül a Fehér Házban, felháborodom.
Testvéreim, ez nem normális. Az, hogy azok ülnek az ország legbefolyásosabb
székeiben, nem normális.

Tehát
soha ne legyetek azok a polgárok, akik normalizálják (hitelesítik) ezt az
adminisztrációt, mert ha valami szörnyű dolog történik velünk vagy más
közösséggel, ti lesztek a felelősek, amiért hitelesítettétek ezt az
adminisztrációt. Első számú és legfontosabb feladatunk közösségünk védelme és
megvédése. Nem az, hogy asszimilálódunk, és bármilyen hatalommal rendelkező
ember kedvében járjunk. Kötelességünk a nők és fiatalok védelmének biztosítása
a közösségünkben, és a legfontosabb prioritásunk, amely fontosabb minden más
prioritásnál, az az, hogy kedvébe járjunk Allahnak és csakis Allahnak.


A nyíltan Izrael-ellenes Linda Sarsour támogatásáról biztosította Bernie Sanderst |NeoKohn
Bernie és Linda – Egy iszlamista a brooklyni zsidó kampányában | NeoKohn
Soros György pénzeli antiszemita és iszlamista szervezetek Donald Trump elleni tüntetéseit | Origo

Print Friendly, PDF & Email