Giorgia Meloni: jelenleg az iszlamizáció folyamata zajlik

Giorgia Meloni, az Olasz Testvérvérek (Fratelli d’Italia- FdI) elnökének gondolatai Európa iszlamizációjáról.


Nem tagadhatjuk le, hogy jelenleg az iszlamizáció folyamata zajlik Európában. Aki ezt tagadja, az bűnrészes. Szaúd-Arábia és Katar milliárdokat költ, hogy a fundamentalizmusukat finanszírozzák Nyugaton, Európában és Olaszországban, azáltal, hogy mecseteket, „kulturális központokat” és egyetemeket nyitnak. Erdogán Törökországa világosan megmondja az Európában élő törököknek, hogy annyi gyerekük legyen, amennyi csak lehet (az európaiak amúgy sem szaporodnak), azért, hogy demográfiailag hódítsák meg Európát.

Úgy gondolom, képtelenség, hogy Poitiers-től Lepantóig évszázadokon keresztül véres háborúkat folytattunk, hogy megállítsuk az Európa elleni iszlám hódítást, majd egyszer csak meghódítanak bennünket, mert képtelenek vagyunk reagálni.

Azt mondom: reagálnunk kell és meg kell védeni a kultúránkat és a hagyományainkat.

Ugyanakkor szégyellem magam amiatt, ahogyan az intézményeink reagálnak. Amikor az Iráni Iszlám köztársaság vezetője eljött Olaszországba, letakartuk a klasszikus meztelen szobrokat, eltávolítottuk a bort az asztalról, és mindeközben úgy gondoljuk, hogy okosak és kedvesek vagyunk azzal, hogy ezt tesszük. Amikor Boldrini asszony (olasz képviselőház elnöke) találkozott velük, „tisztelete jeleként” lefátyolozta a fejét. Amikor azonban a pápával találkozott, akkor papucsban ment. Mivel minden kultúrát tisztelni kell – kivéve a miénket!

Nos, mondhatjuk azt, hogy tisztelni kell a kultúrákat, de a miénk az első! Első helyen a mi identitásunkat kell megvédeni! Az ő kultúrájuknak semmi köze a miénkhez! Semmi!


Meloni: akit sért a kereszt, ne éljen itt; van elég iszlám ország, ahol üldözik a keresztényeket

Print Friendly, PDF & Email

Rövid URL: http://www.dzsihadfigyelo.com/?p=11737

Bejegyzés: on 2019. okt. 3.. A bejegyzés kategóriái: Giorgia Meloni, Legfrissebb. A hozzászólásokat követni lehet: RSS 2.0. Szólj hozzá, vagy hagy trackbacket a bejegyzéshez

fascistbook

Legutóbbi bejegyzések

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes