Ezra Levant: Üdvözlöm Mona, örülök a találkozásnak!
Ön Szomáliából származik, de Svédországban él, és nagyon különleges az élettörténete. Először is, kérem, mesélje el, hogyan érkezett Svédországba! Még tizenévesen, igaz?
Mona Walter: Igen. A szomáliai polgárháború miatt jöttem először Svédországba, 1991-ben. Majd 1994-ben ide is költöztem.
–
Tehát olyan országban nőtt fel, amely 99%-ban muszlim, így amikor idejött,
akkor elkezdett mecsetbe járni, igaz?
–
Igen.
–
Mennyiben volt más muszlimnak lenni Szomáliában és azokban a mecsetekben,
amelyekkel itt találkozott?
– Nagyon nagy a különbség! Mivel mi világi muszlimok voltunk, ott soha nem olvastunk iszlám könyveket, de amikor Svédországba jöttem, itt rákényszerítettek minket, hogy olvassunk a vallásunkról és az iszlám örökségről. Az embereknek tanulmányozniuk kell az iszlám könyveit: a Koránt és Mohamed próféta mondásait. A nőknek el kell takarniuk magukat. Ez teljesen más világ.
–
Szóval Szomáliában anno Önnek és családtagjainak nem kellett viselnie a
hidzsábot vagy a nikábot?
– Nem, dehogy! A saját hagyományaink szerint öltözködtünk, illetve átlagos nyugati ruhában jártunk. Átlag szomáliaiként soha nem fedtük el magunkat – a saját kultúránk teljesen más, mint az iszlám kultúra.
–
Amikor idejött Svédországba, nyilván találkozott más szomáliaiakkal, elkezdett
járni egy szomáli mecsetbe, igaz?
–
Igen.
–
Mit mondott Önnek az imám, itt Svédországban? Milyen tanácsot vagy utasítást
adott? Hogy nézett ez ki a hétköznapokban?
–
Szörnyű volt! Ilyeneket mondott: „Vigyáznod kell a gyerekeidre, óvatosnak kell
lenned a kafírokkal!”
–
A kafír azt jelenti, hogy hitetlen?
–
Igen, hitetlen, azaz nem muszlim. Mint a svédek: ők kafírok …
–
Ezt a szót használták a mecsetben?
–
Igen, kafírok vagy musrikínek, amit úgy értettek, hogy bűnözők.
–
Ezek nagyon negatív szavak, nem semlegesek, hanem támadó jellegűek; nem
erőszakos szavak, de lenézőek!
–
Igen, mert Allah így írja le a kafírokat: hitetlenek, musrikínek, akiket
gyűlölnünk kell és hátrányosan meg kell őket különböztetnünk; a Korán szerint a
zsidók és a keresztények disznók és majmok.
–
És ezeket Svédországban tanulta, egy itteni mecsetben?
–
Igen, itt tanultam, és ez nagyon zavart engem. Nagyon-nagyon szomorú és dühös
lettem. Még a rendőrségnek is szóltam erről!
–
És mit mondtak?
–
A rendőrök azt mondták: „Itt vallásszabadság van”. Erre mondtam nekik, hogy ez
nem vallás – az ember nem tanítja arra a gyerekeit, hogy gyűlöljék a
szomszédjukat, csak azért, mert azok zsidók vagy keresztények!
–
És elkezdte viselni a hidzsábot vagy nikábot?
–
Igen kipróbáltam, mert kellett, mint mindenki másnak.
–
Akkor még tizenéves volt, és új ebben az országban…
–
Valóban, először nemet mondtam, és csak később próbáltam ki, mert szerettem
volna, hogy tiszteljenek. Mert amikor nem fedtem el magam, akkor nem
tiszteltek.
–
Mit mondtak Önnek a férfiak és a nők, hogy rávegyék a hidzsáb viselésére?
– Hogy a pokolra jutok, és hogy Allah el fog engem égetni a pokolban. És hogy nem vagyok jó muszlim. Tehát, ha egy nő azt akarja, hogy tiszteljék, akkor el kell takarnia magát.
–
És mennyi idő telt el, mire azt mondta, hogy „ezt nem tudom tovább csinálni”?
–
Sok év. A svédországi életem első öt éve. Újra és újra megpróbáltam, majd
felhagytam vele – de aztán nem bírtam tovább. Úgyhogy ateista lettem, és sok
évig az is voltam.
–
Ahogy én látom, ha az ember muszlimként elutasítja az iszlámot és hitét elhagyó
lesz, az az iszlámban a legnagyobb bűn. Igaz ez?
–
Igaz, azt az embert meg kell ölni.
–
És hogyan közölte ezt a szomáli-svéd társaságban? Hogyan mondta el az imámnak?
Vagy csak nem ment többet a mecsetbe és elmenekült onnan?
–
Igen, nem jártam többet a mecsetbe és nem látogattam többé a muszlim családomat
és rokonaimat; hozzámentem egy svéd férfihoz, és egyszerűen elköltöztem onnan.
–
És a szomáli közösség kitaszította Önt? Biztosan összefut még véletlenül
emberekkel az életének abból az időszakából. Mit tesznek, mit mondanak, amikor
találkoznak Önnel?
–
Azt mondják, hogy „ne gyere többet hozzánk, ne gyere a lányaim és a családom
közelébe, mert eltéríted őket a vallástól”. Ilyenkor azt mondják, hogy „fitnát”
követsz el. A fitna pedig azt jelenti, hogy „viszálykeltés” – azaz „te nem vagy
jó, ne gyere ide többet!”
–
Hogyan viseli, hogy a saját családja … mert ők mondták ezt önnek, ugye, hogy
„ne gyere ide”?
–
Igen, a saját rokonaim.
–
Akkor nagyon magányos lehet…
–
Igen, nagyon magányos vagyok, borzasztóan rossz. Tudja, sok embert meggyőznek
arról, hogy maradjanak ott és viseljék az iszlám ruházatot, egyenruhát; sokan
mások pedig elmenekülnek ez elől – ez változó.
–
És ők hova tudnak elmenekülni? Ön hozzáment egy svéd emberhez és lett egy új
családja. Így van valakivel közös otthona, társasága és közösségi élete, és
biztonságban is van. Ön 19 éves volt, amikor idejött. Mi lesz azzal, aki
mondjuk 15 éves? Vagy azzal, akinek nincs egy svéd kapcsolata, hogy kiemelje
onnan? Velük mi történik?
–
Hát, ők kénytelenek maradni. Meg kell házasodniuk, mert nőként nincs jogod
saját életre: muszlim nőként nem költözhetsz el csak úgy …
–
Itt, Svédországban sem?!
–
Igen, még itt sem! Egy nőnek nincs joga ahhoz, hogy elköltözzön a családjától, és
saját életet éljen! Meg kell házasodnod és a férjeddel élned, vagy a
családoddal.
–
Ön felvette a kereszténységet, igaz?
–
Igen.
–
Ex-muszlimként, szokott felszólalni, szokott előadásokat tartani? Beszél [a tapasztalatairól]
a svédeknek? Beszél a szomáliaiaknak erről? Fordulnak Önhöz segítségért?
– Néhányan. De senki sem hallgat meg. Ez nagyon nehéz dolog, mert itt Svédországban, ha valaki ex-muszlim, és beszélni szeretne az iszlámmal kapcsolatos tapasztalatairól, azt senki sem hajlandó meghallgatni. Mert az iszlámról úgy beszélnek, hogy „psszt, ő az, akinek nem mondjuk ki a nevét”. Mint ahogy a Harry Potterben is volt … nem mondhatsz semmilyen negatív dolgot az iszlámról… és nekem sok negatív tapasztalatom van az iszlámmal kapcsolatban.
–
Maguk a svédek szokták Önt cenzúrázni? Értem ezalatt, hogy ha akar tartani egy
előadást vagy beszélni akar a TV-ben, akkor mondják-e Önnek a svédek, hogy ne
mondjon ki valamit, mert azzal mondjuk kiábrándítana valakit, vagy a hivatalos
álláspont ellen szólna? Megengedik, hogy beszéljen nyilvánosan?
–
Nem!
–
Hogyan állítják le?
– Írok az iszlámról, és arról, hogy mit tanít, a Koránról és Mohamed életrajzáról. Az iszlám tanításairól. A svédek úgy cenzúráznak, hogy például nem engedik, hogy az ember idézzen a Koránból: „Ne mondd azt, hogy ez a Korán szerint van így!”
–
Ezt ki mondja Önnek?
–
A sajtó! Például írtam egy cikket a fátyolról, és hogy miért kell a muszlim
nőknek fátylat viselniük; és hogy mi történik, ha nem hordják azt. Ezzel
kapcsolatban idéztem a Koránt, amely azt mondja, hogy „ha egy nő nem takarja el
magát, akkor molesztálni fogják.” Úgyhogy takard el magad, mert a tiszteletre
méltó nőknek ezt kell tenniük! Az újság kivágta ezt a részt a cikkemből! Ezt
nem akarták lehozni! És ez az Aftonbladet volt, Svédország legnagyobb
napilapja! Úgyhogy csak a felét hozzák le a cikkeimnek…
–
Szóval egy fehér bőrű, liberális svéd szerkesztő azt mondta Önnek, egy
szomáliai nőnek, aki átélte mindezt, hogy tilos beszélnie a tapasztalatairól –
ez elképesztő!
–
Igen, ez történik, itt Svédországban…
–
Kamerán kívül elmesélte nekem, hogy van egy weboldala, amiért havi 200 koronát
fizet (én is fizetek, azt hiszem 40 kanadai dollárt), és hogy egyszer csak
lekapcsolták az oldalát! Az internetes cég. Igaz ez?
–
Igen, lekapcsolták, és amikor megkérdeztem, hogy miért, azt válaszolták: „Mert
megszegte a szabályokat”. Kérdeztem, hogy „Milyen szabályokat?” – de nem is válaszoltak.
Úgyhogy most itt senki sem olvashatja, amit írok. Svédországon kívül kell
megjelentetnem az írásaimat!
–
Valóban? Ez hihetetlen! Amikor kávéztunk, elmesélte nekem, hogy elment a régi
lakóhelyére, ahol valaki felismerte Önt, lefényképezték magát, és szétküldték
SMS-ben egy csomó embernek, és nem sokkal később egy sereg ember jött oda
magához… Elmesélné ezt újra?
–
Igen, ez Rinkeby-ben volt, egy muszlim többségű területen.
–
Ez Svédország melyik része? Stockholm mellett van?
–
Ez egy svéd külváros. A svéd nemzeti TV-vel voltam ott. És amikor megláttak
minket, elkezdtek üvöltözni, hogy „Ki innen!”; „Ku***a!”; „Te keresztény, ez
itt nem Svédország!”
–
Svédországban mondták azt, hogy ez nem Svédország?
–
Igen, itt! Hogy ez nem Svédország! Mondom, itt szólásszabadság van, ez
Svédország! Mire ők: „Nem, ez nem Svédország!”
–
Ezt kik mondták?
–
Fiatal muszlim férfiak és nők… Mindannyian üvöltöttek és tojással dobáltak
minket. Az autónkat is szétverték. Csapkodták és ugráltak rajta. És
üvöltöztek… menekültünk, futottunk az életünkért!!
–
Hányan lehettek ott?
–
Kb. 20-30 ember.
–
Említette, hogy a svéd TV is ott volt. Műsorra tűzték ezt a hírt, hogy 30-an
rátámadtak az autóikra?
–
Nem, nem. Ezt kicenzúrázták, kivágták a műsorból. De én titokban filmre vettem,
és közzétettem a képeket az autóról, amit szétvertek, és feltettem a Facebook
oldalamra.
–
Szóval egy ilyen eset megtörténik a svéd televízió stábjával – és ez egy
elképesztő hír, ez maga a „hír fogalma” –, de ők inkább nem mondják el a
híreket, mintsem hogy szembe menjenek a svédországi iszlámról szóló hivatalos
állásponttal!
–
Igen! Mert nem akarják, hogy lássák az emberek, hogy mi folyik itt! Itt,
Svédországban!
–
Mindez úgy hangzik, hogy Ön veszélyben lehet. Védik magát, kellett változtatnia
az életvitelén? Mert úgy tűnik, hogy megölni talán nem fogják, de akár még azt
is megtennék, ha éppen egyedül lenne, nem tudom. Fél?
–
Igen, persze, hogy félek! El is kellett költöznöm arról a környékről, ahol
régebben laktam Göteborgban. Jelenleg egy védett, titkos helyen élek, és nem
mehetek olyan környékekre, mint Bergen Göteborgban, vagy Rinkeby Stockholmban. Ezek
nem biztonságos helyek számomra, mert felismernek és üvölteni kezdenek.
–
Hány olyan ember van, mint Ön? Vannak sorstársai? Vannak mások is, akik
szabadok akarnak lenni, vagy egyedül van ebben?
–
Sokan vannak, de nem állhatnak a nyilvánosság elé, és nem mondhatják el ezt.
–
Beszéltek már Önnel, írtak emailt, vagy telefonáltak?
–
Persze, beszélünk. Csak félnek. Félnek, hogy elveszítik a munkájukat, vagy hogy
rasszistának bélyegzik őket, vagy iszlamofóbnak …
–
Muszlimok, akikre azt mondják, hogy iszlamofóbok!?
–
Igen.
–
Önre is mondták már, hogy iszlamofób?
–
Igen, igen.
–
Rasszistának is nevezték már?
–
Igen.
–
Önnek barna bőre van – hogyan lehetne Ön rasszista?
–
Hát tudja, ez van, ha valaki kritizálja az iszlámot: automatikusan „rasszista”
lesz. Mert ők úgy gondolkodnak, hogy az iszlám egy faj. De ez nem faj, hanem
ideológia.
–
Ez egy filozófia, világnézet, politikai rendszer.
– Lehet valaki fehér, kínai vagy afrikai, mint én, és ugyanakkor muszlim – szóval az iszlámra bárki áttérhet, ugyanúgy, mint a kereszténységre vagy a zsidó vallásra.
–
Elképesztő információkat mondott, elszomorodtam tőle és aggódni kezdtem. De Ön
évek óta ebben él. Ön is szomorú és aggódik, vagy van remény? Idővel ez jobb
lesz vagy rosszabb?
–
Szerintem ez még sokkal rosszabb lesz. Sokkal rosszabb.
–
Miért?
–
Mert nagyon sok muszlim jön Svédországba.
–
Nem akarnak szabadok lenni, vagy nem engedik, hogy szabadok legyenek?
–
Úgy gondolom, hogy vannak, akik szabadok akarnak lenni, de az iszlám nem fogja
őket szabadon engedni.
–
És ez a „svéd iszlám” – ami bizonyos szempontból még szigorúbbnak is tűnik,
mint a szomáliai iszlám, amelyben felnőtt!
– Igen, igen – például én azelőtt soha nem hallottam a saríáról, de amikor Bergenbe és Göteborg más részeire kerültem, ott muszlim „saría-rendőrök” járőröztek.
–
Saría-rendőrség Göteborgban?!
– Persze, és rád szólnak, hogy takard el magad, vagy különben a pokolra jutsz, ha nem teszed…
–
De ez nyilván nem a hivatalos rendőrség, csak ott járőröznek, nem?
–
Önjelölt rendőrök. Ott cirkálnak, és rászólnak a muszlim nőkre, hogy „Takard el
magad, vagy a pokolra jutsz”!
–
És az állami rendőrség tesz valamit ez ellen?
–
Nem, nem. Én próbáltam szólni nekik, hogy „Kérem, segítsenek!” Ez történik! Mi
nem vagyunk szabadok! Nálunk nincs vallásszabadság vagy szólásszabadság! Ez egy
diktatórikus ideológiai rendszer, amely arra kényszeríti az embert, hogy az
uralma alatt éljen – még itt, Svédországban, egy nyugati társadalomban is!
–
Úgy tűnik, hogy amikor idejött Svédországba, azt szerette benne, ami a legjobb:
a nyitottságot, a szabadságot, a haladó szellemet… Létezik még az a
Svédország, vagy csak bizonyos emberek számára?
–
Létezik. Bizonyos emberek számára létezik: a nem muszlim svédek számára.
–
Ez azt jelenti, hogy két Svédország van?
– Igen. Két társadalom él itt: a muszlim és a svéd. A muszlim társadalomnak megvannak a maga saría törvényei; a nőket elnyomják a családjaik. Annyi szabadságod sincs, hogy kimenj, és a szomszédoddal beülj valahova egy kávéra. Mondjuk, ha van egy svéd szomszédom, aki férfi, akkor nem hívhatom meg, hogy üljön be velem egy kávéra, mert odajönnek az emberek és megkérdezik: „Ki ez? Ő a férjed?”, vagy „Mi ez az egész, mit csinálsz vele?”
–
A muszlimok odajönnek és megkérdezik, hogy mit csinál azzal az idegen férfival?
–
Igen, és nem számít, hogy szomáliai az illető, vagy svéd – ha egy idegen
férfival vagy, akkor odajönnek és megkérdezik: „Hé, láttalak tegnap, hogyhogy
farmer volt rajtad!?”
–
Hihetetlen!
–
Az embernek nincsen szabadsága! Ezekben a zónákban nincs szabadság.
–
Lesz min elgondolkodnunk a szavai nyomán, Mona! Ön nagyon bátor asszony! Remélem,
hogy nem csak ebben az országban fog inspirálni másokat, hanem az én
országomban, Kanadában is!
–
Nagyon köszönöm!
SVÉD EX-MUSZLIM: “Az iszlámban nincs szabadság” added by dzsihadfigyelo on
View all posts by dzsihadfigyelo →
