Kategória archívum Saría

Dániai imám: üsd a gyereket ha nem imádkozik

A dániai Grimhøj mecset imámja Abu Bilal Ismail egy újabb rejtett kamerás videón arról beszél részletesen, hogy hogyan kell megverni a gyereket, ha nem követi az iszlám szabályait.

Lopakodó hódítás (magyar felirattal)

A Lopakodó hódítás egy új dokumentumfilm, amely felfedi, hogy az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) – egyfajta szaúd-arábiai központú iszlám ENSZ — hogyan próbálja az iszlám blaszfémia törvényeket az egész világra kiterjeszteni. Az OIC az ENSZ-nél és más szervezeteknél évek óta azért kampányol, hogy az iszlám ideológia vagy Mohamed személyének bárminemű kritizálását bűncselekménnyé nyilváníttassa.

A keresztényekre vonatkozó 11 szabály

Az Iszlám Állam megalakulása kezdete óta felajánlotta a keresztényeknek a dimmiséget, az iszlám jog szerinti elnyomást, és megkövetelte tőlük a dzsizja [fejadó] fizetését. Azok a keresztények, akik az IÁ területein maradtak és nem utasították el az IÁ követeléseit, megkapták a dimmi státuszt és az ezzel járó kötelezettségeket.

Bill Warner: Saría törvény nem muzulmánoknak

Az iszlám egy olyan politikai rendszer, amelynek megvannak a saját törvényei: ez a saría. A saría törvény teljesen más alapelveken nyugszik, mint a mi törvényeink. A saría törvényei közül sok ránk – nem muzulmánokra – is vonatkozik. Mit jelent a saría számunkra? Hogyan fogja befolyásolni az életünket? Mik a hosszú távú következményei annak, ha megadjuk […]

A nigériai szexrabszolga iskoláslányok és az iszlám

A nők és fiatal lányok kizsákmányolása sajnos nem csak az iszlám kultúrára jellemző jelenség, mégis egyedül az iszlám jog szentesíti mindezt. És itt van egy újabb, az iszlám jog által előidézett emberi jogi botrány, melyet a nemzetközi emberi jogi közösség és a fősodrásbeli média gyáván figyelmen kívül hagy. A nigériai iskolás lányok elrablása lehetőséget adott volna arra, hogy felszólítsák a muszlim vezetőket arra, hogy valódi reformokat dolgozzanak ki, ezáltal végleg eltávolítva ezen barbárság igazolásait. Ehelyett a nyugati vezetők és a média azt teszi, amit eddig is tett: úgy tesz, mintha mindez egy elszigetelt eset lenne és valójában nem létezne semmilyen probléma.

Sária Iránban: Egy fiatal férfit nyilvánosan megkorbácsolnak, amiért alkoholt fogyasztott

Ezen a videón, amelyet nemrégiben töltött fel a Youtube-ra az iráni ellenzék egy tagja, álarcos férfiak egy észak-iráni városban egy fiatal iráni férfit korbácsolnak nyilvánosan, legalább 20 percen keresztül, amiért az állítólag alkoholt fogyasztott.

Al-Huwayni egyiptomi sejk: A hitehagyásért járó büntetés halál

Abu-Ishaq al-Huwayni sejk szerint aki elhagyja az iszlámot az büntetést von maga után.

Mi a saría?

Mi a saría?

A Korán tanításain, a Hadiszon [Mohamed hagyományán] alapuló jogi rendszer, a közösségi élet jogi alapjaként alkalmazva.

Könyvajánló: Saría: Az iszlám jog különös világa

Könyvajánló: Saría: Az iszlám jog különös világa

Még akkor is meg kell ölni, ha megbánja

A fenti interjút Abu-Ishaq al-Huwayni adta egy egyiptomi műholdas csatornán 2011. július 13-án. Az interjúban azt mondja, hogy bárki, aki megsérti Mohamedet, még ha később meg is bánja, meg kell ölni.

Marokkói imám: a nekrofília elfogadott az iszlámban

Egy marokkói imám fatwát adott ki, melyben a nekrofíliát “halalnak” vagyis vallásilag elfogadható gyakorlatnak tartja az iszlámban. Azt mondta, hogy a férjnek jog a van szexuális kapcsolatot létesítenie a halott feleségével.

Afganisztán ma: a férfiak birkáért vehetnek nőket és bármikor megölhetik őket

Egy nő kevesebbet ér, mint egy állat. A férfiak állatokért cserébe vesznek nőket. Úgy adják-veszik őket, mintha állatok lennének. Ha panaszkodsz a veled való durva bánásmódra, akkor a férfiak azt mondják: „Ennyi meg ennyi birkát fizettem érted!” A nők ugyanannyit érnek, mint az állatok.

Miért jelentenek problémát a halal ételek?

A muzulmán halal ételek egyre jobban beszivárognak a táplálékláncba. A halal ételek bevezetése a saríja része és hozzájárul Európa és Amerika iszlamizálódásához.

Iráni bíróság ítélete: megvakítás savval

Irán

Irán legfelsőbb bírósága – a „szemet szemért” törvény alapján- jóváhagyott egy savval történő megvakításról szóló ítéletet egy férfi számára, aki a szeretője férjét megvakította.

A sária Szudánban: brutálisan megkorbácsolnak egy nőt

A sária Szudánban: brutálisan megkorbácsoltak egy nőt A szunnita sáfiita iskola kézikönyve (’Umdat al-Salik) szerint paráználkodásért és szodómiáért a büntetés a következő : Ha a bűnös valaki olyan, akinek megvan a lehetősége, hogy tiszta maradjon, akkor őt meg kell kövezni. Az, hogy megvan a lehetősége, hogy tiszta maradjon mindenki olyat jelent, aki (legalább egyszer) érvényes […]

Vallási kifogás a barbarizmusra

Muszlim étel

Johann Hari: Vallási kifogás a barbarizmusra Miért van az, hogy csak ülünk a babérjainkon, miközben úgy bánunk az állatokkal, mint ahogy a 6. században bántak velük? 2010. november 19. The Independent Ha valaki valami kegyetlen dolgot követ el, van egy könnyű és hatékony módja annak, hogyan némítsa el a kritikusait és lépjen tovább. Elég csak […]

Kutyáknak és nem-muszlimoknak tilos a belépés!

Kutyáknak és nem-muszlimoknak tilos a belépés! A következő videó bemutatja, hogy Londonban olyan iszlám körzetek alakultak ki, ahová nem-muszlimoknak nem tanácsos betenni a lábát. Az iszlám terjedésével, hány körzet fog még megszűnni britnek lenni? A brit hatóságok valójában a brit városok nagy részének fennhatóságát átengedik az ummának [iszlám közösség]. Talán hamarosan kiraknak majd olyan táblákat, […]

Kövezés Pakisztánban

A talibán északnyugat Pakisztánban halálra kövezett egy nőt [youtube=http://www.youtube.com/watch?v=bAl3UvD1n3w] A megkövezés a sária [muszlim jogrendszer] része, melynek alapjait Mohamed fektette le, aki – a kanonikus iszlám források szerint, mint amilyen a Sahih [igaz, helytálló] Bukhari [egy hadisz gyűjtemény, melyet Bukhari rendszerezett] – maga is  helyeselte és részt vett kövezéseken (8. kötet, 82. könyv, 805, 809, 813, […]

Ne tévesszen meg a muszlim Taqiyya*!

Ne tévesszen meg a muszlim Taqiyya*! 2010. szeptember 2. Írta: Dr. Thomas Ahmed (EuropeNews.dk) Sokan járnak tévúton, amikor az iszlámot kizárólag a Koránon keresztül próbálják megérteni. A muszlimok sikeresen meggyőzték a nem-muszlimok egy jelentős részét arról, hogy az iszlám sehol máshol nem lelhető fel, a Koránt kivéve.  Azzal érvelnek, hogy a Mohamed prófétától származó szunnák és […]

A halal vágás

A halal vágás Az alábbi videó a nyugati “humánus” öléssel indul, majd a többi része az iszlám halal vágást mutatja be. (Figyelem sokkoló felvételek!) “Számos országban törvény írja elő, hogy az állatokat levágás előtt kábítani kell, azonban a muzulmánok számára egy ilyen állat már halottnak számít, a Koran pedig tiltja az elpusztult állatok elfogyasztását.A halal, […]

Keresés az archívumban

Keresés dátum alapján
Kategória kiválasztása
Keresés a Google-n

Képgaléria

Bejelentkezés | Szerkesztő Gabfire themes